Mysty Kata blogja

Ismertető
mystynekatika•  2014. szeptember 2. 16:42

Írok, amig lesz magom!




               

Ébredező szent Kikelet

  
 

 
 

  
   Az év harmadik hónapja, 31 napos. Régi magyar neve: Böjt máshava (vagy böjtmás hava).
 
Székelynaptár szerint március: Kikelet hava
          

  Elnevezése a latin Martius hónapnévből ered.
Annyit tesz: Mars (isten) hava
(
Az ősi Róma a tavasz-újévet március Idusán, holdtöltekor ünnepelte.                    

         Március 14-én kergették ki a városból az elmúlt évet jelképező, agg Mamurius Veturiust (vö. "télkiverés", "télkihordás"), és másnap köszöntötték az év megújulásának istennőjét, Perenna "anyát". Anna Perenna ünnepe később amolyan "marciális" jellegű tavaszköszöntő népünnepéllyé vált. (F: http://www.szoboszlokepeskonyve.hu/honapok/3.php)

 II.   A vers egészére kiható szövegszemantikai eszköz a cím.
 
 A szent Kikelet jelzősszerkezete a természet megújhodásának szemléletes képe,

 
összetett jelentésű jelképe.
     
-    A
verstéma aktualitással bíró jelzés értékű kiemelése,

      -    Az imétlése , refrénszerűen hangsúlyos szerepű,
    
      -    Egyben szerkezeti egységekre (3) bont,

           mértani pontossággal részenként 6 sor egy szerkezeti egység.
 
           A 3-szor két sorok, párosan remekül rímelő, felező nyolcasok!
   
 III:Elemzés

  1.

Ébredező Szent Kikelet;
Jövő színezi az eget.

Morcos kis hajnali ködök;
Csak a megújhodás örök.

Transzcendens álmok szeretnek,
Profán vágyak kéregetnek.

A természet teszi  dolgát, folyamatos rendje szerint.

A Szent Kikelet  jelzője sem véletlen. A jelzős szerkezet metaforisztikus jelentésű.

"Ember, világ, Isten – a mindenség minden elemében föl kellene fedezni az egyetemes szentség

jelenlétét.

Nem az elvakultságot kívánjuk, hanem a szentségre való vakságot kárhoztatjuk."

"Amikor aztán a vallásos intézményrendszer átadta a helyét a tudomány istenének, lassú haldoklásnak indult a szentség.
Tán ezért mondta Nietzsche, hogy Isten meghalt – de azt már elfelejtik idézni, hogy „és mi öltük meg”.

"Kezdetben egypólusú volt az ember látása:

csak szent létezett, meghasonlottságban kettéhasadt a mindenség, szentre és profánra.

A hasadás mintha maga alá akarta volna temetni a szentséget, hogy maradjon csak a profán.

De a spirituális korszakváltás megfordítja a tendenciát és újra egypólusúvá teszi a mindenséget: győz a szentség.

Ám az ismételten fölismert szakralitás immár kétszeresen az: természeténél fogva szent a mindenség,

s az ember tudatában tükrözött képét is a szentség aurája lengi körül.

Így profán helyett, sőt szent és profán helyett marad: Szent és Szent…" 

F: http://www.kagylokurt.hu/763/tarsadalomtudomany/szent-es-profan.html


Ébredező Szent Kikelet;
Jövő színezi az eget.


 

Az ébredező volta finoman árnyalt történés. Vannak még fel nem ébredtek, a szunnyadók..



Biztos jövő reményében kél útjára a folyama, és "színezi"

bizonyára kékre az eget. A
megszemélyesítéssel emlékeztet a remény színére,

egyetemes voltára.





Verseim bemutatójára készülök..
A vétetlen folytán "karolt fel" egy lelkes művészetpártoló Barátunk.
Biztatott és én úgy döntöttem, Vállalom...
Küldetésemet...Küldetésünk van mindnyájunknak e Földön!
Ennek teljesítésével hálát adunk Neki, hisz
ugyanúgy szüksége van örömre..azaz, hogy bennünk gyönyörködhessen!
A Líra a Kapcsolat, amely mindig Hozzá a Tiszta forráshoz vezet!
Istenáldott a vers születése...és kedves előtte a Lélek munkája!

Jézus azt mondta: „… az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
hanem hogy ő szolgáljon…” (Márk 10:45).
 Ne csak imádkozz nagylelkű szívért, gyakorold a nagylelkűséget,
 és a szíved fel fog zárkózni tetteidhez.
Amíg vetsz, Isten mindig fog adni hozzá vetőmagot (ld. 2Korinthus 9:10). 3)
Ezt próbálom követni .. mert éreztem , hogy ez csak így működik ..
és írok, amíg lesz magom!

Mysty Kata
Egy "meghívó"
 
Egy "meghívó" is kézfogó...
Szívet tár "az elfogadó"...
Becsüld meg, hisz érintés,
Nem bánt az - "elidegenedés".
 
Egy "meghívó"- egy biztatás,
Szóban, tettben számadás.
Szerelhető a szeretet...
Eszköze a Te kezed!
 
Egy "meghívó" is izgalom,
Benne rejtett irgalom...
Ragaszkodó lágy érintés...
Láz éget -el- hidegülést.

Egy "meghívó"- egy kéznyújtás,
Szóban, tettben számadás.
Igazolás mint szeretet...
megírja a Te szíved!

Megtörtént egy pici csoda az életem őszén, hiszen tavaszt élhettem át ezen az estén.
 Verseimet olyan emberek olvasták fel , akik szinte családtagnak számítanak... nem profi előadók de ,szeretik a verseket, az enyémeket is, de bevallom engem is. Elfogadva és feltétel nélkül a szeretet hangján adták   közre...élményszerű pillanatokat szereztek. Ők válogatták ki maguknak többől...
Örömmel töltötték meg az est minden percét.
Meglepetések sora tette emlékezetessé ezt az  alkalmat. Szétröpültek a meghívók, a versek is gazdára találtak, amikor a kulcsemberem gyors műtétre kórházba került. Könyvtári találkozásomat a helyettesével egy traumatikus esemény előzte meg, ami majdnem padlóra tett. Irataimmal. elég sok pénzzel, telefonnal ,lakáskulccsal kézitáskámat a buszon felejtettem.(Egy idős úr jóvoltából meglett)
 A rendezvény előtt néhányan visszajelezték, hogy készülnek eljönni...Nem volt túl számottevő, de örültem és reménykedtem...
  Nem ők jöttek el! De pontban , amikor kell hazaérkezett a lányunk...Kell e ettől szebb ajándék, mint  a figyelem a gyerekedtől?
  Vendégeket fogadva... csöpögtek az érdeklődők, bennem a várakozás csendje és izgalma vibrált.
  Lassan telt a terem..Volt kedves munkatársaim kellő számban ültek a teremben. Szemem azonban megakadt egy zöld pulcsis, szőke göndör hajú szép hölgyön, mosolya is csak Róla árulkodott.  Nem tudom szavakba önteni az érzést, azt az örömöt, a meglepetés hatását és erejét...  
 H. Gábor Erzsike - igen Zsike tisztelt meg kedves párjával ! Kell-e ehhez komment?!

  Idézem az Ő szavait! Hitelesebb, mint én magam...
(L.facebooc)
Drága Katám! Most értünk haza Szoboszlóról! Leírhatatlanul örülök, hogy személyesen is találkozhattunk. Magam sem tudtam, csak az utolsó percben, hogy, ott lehetünk.Felejthetetelen élmény volt az irodalmi ested. Csodás, értékes, szépséges, tartalmas. nem hittem volna, hogy hallani ennyire más, mint olvasni a csodás verseidet. Gyönyörűen mondtad (mondtátok el)Köszönet azért, hogy ott lehettem, köszönet és hála a barátságodért. Csodás volt az a délután. A csokrot még most is őrzöm. Nagyon nagy gratulációm, drága Katám. Sose bocsájtom meg magamnak, hogy otthon felejtettük a fényképezőgépet, életem nagy eseményén. Szeretetteljes ölelésem és nagy puszim! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

 Én tartozom köszönettel ezért a Szeretet Istenének!
Neki is szüksége van örömre..arra, hogy bennünk gyönyörködhessen!
A Líra a Kapcsolat, amely mindig Hozzá, a Tiszta forráshoz vezet!
Istenáldott a vers születése...és kedves előtte a Lélek munkája!
Jézus azt mondta: „… az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
hanem hogy ő szolgáljon…” (Márk 10:45).
 Ne csak imádkozz nagylelkű szívért, gyakorold a nagylelkűséget,
 és a szíved fel fog zárkózni tetteidhez.
 Volt tehát értelme a bemutatómnak?
Igen volt, mert volt, aki értelmet adott neki...Zsike közöttük van!És a szívem drága lakója....
  (Bocsássatok meg, ha netán negédes voltam....)
 

mystynekatika•  2014. január 20. 17:28

A szonett

 

A rondó (a francia rondeau szóból) a 14. században kialakult francia refrénes versforma, amelyre Illyés Gyula a köröcskéző magyar elnevezést találta ki.[1] Általában 12-15 jambikus sor alkotja, amelyek 10-11 szótagból állnak; a vers két rímre épül. Az első sor első néhány szava (ritkábban az egész első sor) a vers közepén és a végén refrénként ismétlődik. Ilyen verselési forma található François Villon Nagy Testamentumában.

Két formája:

  • egyszerű rondó, rímképlete: A B a A a b A B[2]
  • kettős rondó, rímképlete: A b b a a b A a b b a A

Ha pőre tárt szívem, palásttal fedd be.
Szerelmed tarka, súlyos palástját
borítsd rám; akkor is óvj, ha látnád,
méltatlan vagyok nehéz szerelmedre.
A „mea culpa” hűs vizének medre
csörgedeztesse szívedbe hatását,
ha pőre tárt szívem, palásttal fedd be.

Ha lelkem túl konok, hát hunyd szemed le,
és ismerd el, megérte az árát
– ha elérted türelmed határát -
a sok varázsos év; sohase tedd le,
ha pőre tárt szívem, palásttal fedd be.(haaszi)

 

 

 

 

Shakespeare: Ahogy tetszik (részlet)

Színház az egész világ,
és színész benne minden férfi és nő:
fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
életében, melynek hét felvonása
a hét kor. Első a kisded, aki
dajkája karján öklendezik és sír.
Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,
táskás nebuló: csigamódra és
kelletlen mászik iskolába. Mint a
kemence, sóhajt a szerelmes, és
bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.
Jön a párduc-szakállú katona:
cifra szitkok, kényes becsület és
robbanó düh: a buborék hírért
ágyúk torkába bú. És jön a bíró:
kappanon hízott kerek potroh és
szigorú szem és jól ápolt szakáll:
bölcseket mond, modern közhelyeket,
s így játssza szerepét. A hatodik kor
papucsos és cingár figura lesz:
orrán ókula, az övében erszény,
aszott combjain tágan lötyög a
jól vasalt dendi-nadrág: férfihangja
gyerekessé kezd visszavékonyodni,
sípol, fütyül. A végső jelenet,
mely e furcsa s gazdag mesét lezárja,
megint gyermekség, teljes feledés,
se fog, se szem, se íny – tönkremenés!
-----------------------------------------------------------------------------
Francis Hayman: Ahogy tetszik (1750 körül)

 

 

 

 

 

 











A szonett:

itáliai eredetű 14 soros versszerkezet.

Hangzása kivételes (Virág Benedek elnevezése: "hangzatka"); kötöttsége nagy fokú,

ezért a legintenzívebb, ambivalens lírai tartalmak kifejezésére a leghatásosabb.

Szakasztagolása a leggyakrabban 4+4+3+3, a négysoros strófa a "quartina", a háromsoros a "terzina".

Ritmikailag a sor eredetileg hendekaszillabus.

Az alaptörvényektől való eltérések száma és mértéke idővel megnőtt,

a szabad vers korában már akár minden 14 soros vers szonettnek tekinthető.

Forrás:
http://enciklopedia.fazekas.hu/verstan/Szonett.htm


A szonett a reneszánsz korában az olasz Petrarca nevéhez kapcsolódik
Petrarcánál az alapforma: a b a b  a b a b  c d e  c d e (vagy: c d c  d c d)
A szonettköltés első igazi nagymesterének Francesco Petrarca (petrarca-i szonett) tekinthető,
 aki a szerkezeten belül jambikus ritmust használt, a 3 soros strófákban sorjázó rímmel.
 A 16. században Ronsard alexandrinusban írta e típusba tartozó költeményeit abba abba ccd eed rímképlettel.
Petrarca halhatatlanságát mindenekelőtt olasz nyelvű szonettjeinek gyűjteménye, a „Daloskönyv" (Canzoniere) biztosítja.
   
Keleten már lángolt

Keleten már lángolt a szerelemnek
szép Csillaga, és az Északra szálló
Fényes Szekér, a hét csillagból álló,
sugarakat lövellve elkerengett;

rokkához kelt anyó, amint derengett,
s borzas-mezitláb fújta a parázsló
szenet; itt volt a szeretőkre váró
bús óra, melyben sírnak és merengnek.

Ekkor tűnt fel már-már halott Reményem,
szivemben, és nem a szokásos úton,
mit álom zár s a nedvesujjú bánat.

Mennyire más volt, mint valaha régen!
Ne félj! - mintha így szólott volna súgón -
még láthatod szemem s megnyílni számat.

Sárközi György fordítása


 A forma továbbfejlesztője és másik klasszikusa William Shakespeare (shakespeare-i szonett) volt.
 Nemcsak a rímsorrenden változtatott (abab cdcd efef gg), hanem a tagoláson is: csak a két utolsó, egymással összecsengő sort írta külön szakaszba, kiemelve ezzel a nemritkán csattanószerű zárlatot (kóda).
 Shakespeare-nél az alapforma: a b a b c d c d e f e f g g
 

 Minden későbbi (az alaptörvényeket megtartó) újítás a petrarcai vagy a shakespeare-i mintára vezethető vissza.
Elképesztő, hogy ebből a látszólag egyszerű sémából milyen hallatlanul sokféle változat alakult ki, a rímképletek variációs készletén túl a belső tagolódás jóvoltából is, hiszen a tizennégy soros vers nemcsak két kvartett (együtt: oktett) és két tercett (együtt: szextett) összege lehet, de három egymást követő kvartett sorozatát is lezárhatja egy új rímmel előrukkoló, összegző szerepű sorpár, a couplet. Shakespeare ez utóbbi formatípust alkalmazta a világirodalom 154 legismertebb szonettjében. (Idősebb kor- és honfitársa, Spenser nevéhez fűződik egy hasonló, ám egyszersmind feszesebb-rafináltabb formamodell: abab bcbc cdcd ee.)
forrás: http://magyarnarancs.hu/publicisztika/irodalmi_szoszedet_a_szonett-53117
 
 


Fajtái:
  
  http://blog.poet.hu/verstanaeskornyeke/szonett-fajtak

1. Petrarcánál az alapforma:
a b a b
a b a b
c d e
c d e (vagy: c d c d c d) 

159. szonett Fordította: Képes GézaSzerelem! Állunk őt ámulva, kit
káprázatul küldött az ég a földre.
Nézd: hogy szitál a szépség fény-esője!
Az angyal ő, ki földünkön lakik.

 

Nézd ritka köntösét, - hogy elvakít
elefántcsont-dísze s aranyja, gyöngye!
Mily andalítva ring e karcsú, gyönge
test, míg csábítja árnyékos csalit!

S a zöld füvet s ezerszínű virágot
nézd: a vén tölgy alatt mind esdve kéri,
hogy rálépjen, vagy csak érintse lába.

S a szem szikráitól kigyúlni látod
a felhőt, - földön, égen minden élni
s örülni kezd, amerre néz a drága.

 



2. Shakespeare-nél az alapforma (angol szonett):
a b a b
c d c d
e f e
f g g

William Shakespeare - 75. szonett

 


Az vagy nekem, mint testnek a kenyér

S tavaszi zápor fűszere a földnek;

Lelkem miattad örök harcban él,

Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém,

Majd fél: az idő ellop, eltemet;

Csak az enyém légy, néha azt szeretném,

Majd, hogy a világ lássa kincsemet;

Arcod varázsa csordultig betölt

S egy pillantásodért is sorvadok;

Nincs más, nem is akarok más gyönyört,

Csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

Részeg vagyok és mindig szomjazom.

 

 

 

3. Ronsard alapformája:
a b b a
a b b a
c c d
e e d

 

Télen                                                                                                                                

Ha beköszöntenek a hosszu, téli éjek,
s lassan forog a Hold a díszes szekeren,
s nem szólal a kakas, csak késő reggelen,
s egy éjt egy évre tart, ha bánatos, a lélek:

megölne unalom, de árnyalakod éled,
nehéz szerelmemet így osztja meg velem,
karomban éjszaka időzik meztelen,
s fülembe zeng hazug örömtől édes ének.

Valódi lényeged kegyetlen, büszke, vad,
de képzelt alakod örömöt titkon ad.
Képeddel alszom el, képed vigasztal este.

Ilyenkor álmaim jó fátyola alatt
képeddel rászedem szerelmes gondomat.
Magunkat gyönyörül használni, nem rossz ez se.

Vas István fordítása

 

Forrás:  http://www.literatura.hu/irok/renesz/ronsard.htm

Itt azonban szigorú megkötés van:
Minden versszakban, minden sor szótagszáma kötött, (magánhangzók száma) 10-11.

Tehát, ha 9 vagy 12 vagy egyéb van bármelyik sorban, nincs szonett megvalósulás,
 normál verssé válik! Szigorúan 10-11 lehet csak!

4. Spenser szonett:
a b a b
b c b c
c d c d
e e

Spenser szonettje Petrarcai és Shakespeare-i elemeket ötvözött. Egyfelől, hasonlít Shakespeare szonnetteihez, mert felépítése a 3 négysoros (quatrain) és egy 2 soros (couplet) egység rendszerben történik, ugyanakkor mivel a végkifejlet az érvelésből következik inkább Petrarca szonettjeire emlékeztet.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Edmund_Spenser

 A 19. századtól a költői szabadság elsődlegessé válásával a poéták egyre inkább elhagyták a kötöttségeket
 (ütemhangsúlyos ritmusokat alkalmaztak, növelték a sorok számát, elhagyták a rímeket),
és a szonett egy speciális – általában továbbra is 14 soros – szabadverssé vált.

 A szonettkoszorú egy nehezebb műfajt jelent, hiszen két négysoros strófában összesen négy-négy,
majd két háromsoros strófában összesen három-három sornak kell rímelnie egymásra.
Az ily módon létrehozott komplikált versből a szonettkoszorúhoz tizennégyet kell összeállítani olymódon,
hogy a koszorút alkotó mindegyik szonett legelső sora megegyezzen az előző szonett utolsó sorával,
majd pedig egy tizenötödik szonettet úgy kell megalkotni, hogy az első tizennégy szonett kezdősorait össze kell illeszteni.
Ezt az utolsó szonettet nevezik mesterszonettnek.
József Attila: A kozmosz éneke Szonettkoszorú
http://www.sztaki.hu/~blb/irodalom/jattila/kozmosz.html



Miért (lényeges) a szonett? Hol vagyunk már ettől? És tényleg, hol vagyunk?
 Dante kertjétől? Petrarca hegycsúcsától? Feltehető a legfontosabb kérdés: kell-e és lehet-e ma szonettet írni,
 nem égbekiáltó anakronizmus-e az effajta tevékenység? Úgy vélem, a toryknak
(hadd aknázzuk ki a szerző helyett nevének újabb anagrammatikus, törléssel létrehozható változatát:
Tandori – tory) az a makacssága a modern és mára ugyancsak hamvasságát vesztett szabadvers centenáriumán túl,
 amellyel szonetteket írnak itt és most, rendíthetetlenül – fontos, értelmezésre váró felelet.
 Egyelőre szonettnek valamiért íródniuk kell, és szonettek íratnak is."


      Szonettet programosan – vagy nagy számban – író költőink közül főleg kettőnek
 a műhelyében lett formaelvi kérdés, lecke és talány, stílus és végérvény a szonettből.
Tandori Dezső és Bertók László sajátította ki magának.
Avagy a sokak szonettellenérzéseit naplójába fogalmazó Márai Sándorral szólva:
engedték, hogy a szonett kisajátítsa őket.
Márai szubjektív rosszallása, miszerint nem a költők írják a szonetteket,
hanem a szonettforma írja az engedékeny költőket,
objektíve nem egyéb, mint "a dal szüli énekesét" misztikuma.

Bertók se Tandorira. A szonett boszorkánykonyhájában mindketten mást pároltak, sűrítettek, oldottak verssé. Mégis, a XX. századi ember hiányérzetének megérzékítésében az immár csak-szonett-poéta Bertók mintha fegyvertársa lenne a mindent-és-szonettet-is-lírikuisnak, Tandorinak. Álljon itt az állás, állásunk, a dolgok állása – Bertók László ÁLLUNK A VILÁG KÖZEPÉN című szonettje:

"Elszalad ami esemény
de úgy tesz mint aki marad
kihordjuk az asztalokat
s a folyosó is csupa fény

állunk a világ közepén
kisüthetünk akár a nap
de üresek a poharak
és ez is csak egy költemény

van a valóság s van a tény
a köztes űr a gondolat
ordítozunk hát nagyokat
aki hangos az a legény

és senki sincsen a helyén
csak a szótárban a szavak".

A valószínűleg legszélesebb körben ismert európai eredetű versformának, a tizennégy soros szonettnek eddig nem kellett elviselnie, hogy ne viseljék, "levessék". Somlyó György SZONETT, ARANYKULCS... című, ezeregy remeket tartalmazó gyűjteménye (1991). amely a közelmúltban megint megpezsdítette az érdeklődést e forma iránt, minden nehézség nélkül hozhatott felszínre kincseket a kilenc utóbbi évszázad mindegyike mélyéről. A szerkesztő maga is annyira megpezsdült, hogy nemcsak az ezeregyedik, "farkas" szonettel – tizenhét sorossal – gazdagította az antológiát – a viszonylag legállandóbb karakterjegytől, kötött terjedelemtől is megfosztva a jószerivel immár körvonalazhatatlan versalakot – , de (bár utószóként nem, hanem másutt, külön) szonettológiai alapvetést is készített. Fél esztendőnek sem kellett eltelnie, s 1992 áprilisában az Alföld című folyóirat majdnem húsz poétát szólíthatott sorompóba, akik egy József Attila-citátumnak (ekként:"töredéknek") adtak míves szonettfoglalatot. A verses "körválasz" kiváltképp alkalmasan sűrítette magába a formának szóló hódolás, ironizálás és továbbgondolás gesztusát.

http://terebess.hu/haiku/tarjan.html
mystynekatika•  2012. december 24. 22:36

Léleképítő írások

Sík Sándor:Te Deum

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.

Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála legyen.

Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.

Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.

Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen.

Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.

Hogy boldoggá tett minden, ami szép
és ami rút, nem tett boldogtalanná,
hála legyen.

Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála legyen.

Hogy akik szerettek, szépen szerettek,
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen.

Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég, aki voltam,
hála legyen.

Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála legyen.

Hogy megtarthattam a hitet,
és megfuthattam a kicsik futását,
és futva futhatok az Érkező elé,
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
hála legyen!

Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
és ma is kiálthatom: úgy legyen!
és holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni: úgy legyen! –
hála legyen, Uram!
hála legyen!

 

 

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&from=20&pid=&pev=2013&pho=10&pnap=&kat=1235&searchkey=&hol=&n=marcyt


Szilágyi Domokos (1938-1976)



Bevezetés

"Árnyék vetül a zsenire,

 fénye viszont oly vakító,

 Lassan, de biztosan

feloldozó..."

A fiatal történész, Stefano Bottoni kibányászta bukaresti titkosszolgálati iratok hitelességében /ügynöki múlt/ én továbbra is kételkedem, de ha a bizonyosság előtt (majd) meg kell hajolni, a ránk hagyott életmű ettől érintetlen marad.

Mozart című Szilágyi Domokos-verset ajánlom kezdetként.

Ó, vidámnak, mert fiatalnak
lenni s maradni, szomorún is
és megvénült-fiatalul!
kacagni, míg a kacagás
titokban zokogni tanul!
játszani – s a játék titokban
holt-súlyossá komolyodik:
megrendeltként szabadnak lenni
a legutolsó hangjegyig!
– Nehéz volt? – bekopogtatok,
gondterhelt élő, víg halottnál.
– Azt akartam: a világ
észre se vegye, hogy fáj.


A Szerelmek tánca (1965) kötetben olvasható ez a Mozart-vers;

valamivel több mint egy évtized van még Szisz(a költő) haláláig,

a kányafői utolsó órákig, és tulajdonképpen ugyanekkora időegységben

számolható az előzetesen megtett költői út, az útkeresés.


A „megrendelés”, a megrendeltség nyilván mást jelentett Mozart és mást Bartók korában,

és mást az úgymond létező szocializmus időszakában,

Kelet-Közép-Európában, ezen belül is Erdélyben,

egy pályakezdő, illetve pályára álló romániai magyar költő számára.

Élete 

Volt Szilágyi Domokosnak és Hervay Gizellának egy zseniális kisfia, aki még az is lehet, hogy megírhatta volna a regényt, ha a bukaresti földrengésben korai halál őt is el nem viszi.
– Egyébként tragikus az egész családnak a sorsa.
– Borzasztó tragikus. A felesége, a gyermeke, a körülötte levő emberek... Ebben a Szilágyi Domokos eposzban vagy drámában, nevezzük így, igen nagy drámaíróra lenne ahhoz szükség, hogy megírja mindazt, amit ma a Szilágyi Domokosról tudunk, meg sejtünk, meg feltételezünk.
– Mi lehetett a motívum vagy az az indíték, amivel őt egyrészt beszervezték annak idején ’57-ben, ha jól tudom, másrészt tartották elég hosszú ideig? Ugye azt sem tudjuk, hogy milyen hosszú ideig. Az tény, hogy ’65-ben megint aktivizálták. Tehát mi lehetett az, ami miatt ő ezt vállalta, illetve milyen előnye származott egy akkori Romániában egy kolozsvári magyar diáknak, majd később költőnek abból, hogy együttműködik a titkosszolgálattal?

Sokatmondó, hogy amikor Szilágyi Domokos itt megkötötte ezt a fausti alkut, eladta a lelkét az ördögnek, nem kapott érte cserébe semmit, csak azt, ami mindenkinek kijárt volna, a puszta létezéshez való jogot. Azt, hogy publikálhat, azt, hogy megélhet az irodalomból a perifériákon. Soha nem futtatták, soha nem népszerűsítették, nem sztárolták. Az egyetemet sem nagyon tudta elvégezni, nem kapott ragyogó állásokat, nem kapott ragyogó lakást, nem kapott mindenfajta lehetőséget arra, hogy külföldre utazzon. Nem kapott jóformán semmit cserébe, csak egy élete végéig tartó, ugye két évtizeden át tartó bűntudatot kapott.

 

A református lelkész fia, anyai ágon sem „jó” a származása), a korabeli iskolai szellemet figyelembe véve.

Epizód

De hasznos felidézni az érettségi tablóra szánt jelige körüli botrányt, egy érettségiző szatmári diák, jelesül Szilágyi Domokos – az iskolai irodalmi kör elnöke – szabadságát, ahogy azt 1955-ben az iskolaigazgató megítélte. Kiss Jenő elismert költőnek számított a romániai magyar irodalomban, A Hamlet-monológra pedig kifejezetten „haladó” versnek; innen választotta (volna) Szilágyi a négy sort:

Sápadt királyfi, Hamlet! már ne kérdezz,
felelt az Élet, döntött századunk,
nem fordulunk kétségek mérlegéhez,
mi lenni, tenni: élni akarunk!

Nem adatott meg az engedély a mottóra, állítólag (tanára visszaemlékezése szerint) a „királyfival” volt baj.

http://www.helikon.ro/index.php?m_r=611


Kántor Lajos az Életrajíró, kutató


Megrendeltként szabadnak lenni... - A költő Szilágyi Domokosról

1956. november 16-án) sokat elárul. Innen idézve: „Az utóbbi két hétben fölfordult az egész Bolyai, a magyarországi események hatására. Persze velünk mindennap gyűléseztek, hogy csillapítsuk a népet.

A Forrás-nemzedék indulására visszaemlékezve, éppen Szilágyi Domokos hangsúlyozta (a marosvásárhelyi Igaz Szóban, 1974-ben): „Bizony – egy egész nemzedék – vagy több is, fölöttünk – hördült nagyot a »mai fiatalok« apolitikus voltán.”

******

Forrás-kötet legelején, s mi több (némi túlzással állítható), a szerelmes verseket is a korigény szerint fogalmazott szabadsághoz írja; a kötet címadó ciklusában például ilyenformán:

Kedvesem
úgy kínlódom a szavakkal
úgy kínlódom hogy kimondjalak
kimondjalak mert ezzel is közelebb kerülsz hozzám
hozzám láncolnak a szavak is
mert a te neved az értelem
általad ébred magára a tudatos anyag
általad ébred magára az Osztály
mert minden tettének célja s oka
te vagy
kedvesem

segíts hogy kimondjalak

Költészetének színfoltjai

21. századi olvasatban e sajátos szerelmes versekkel szemben annak adhatunk igazi hitelt, amit Szilágyi Domokos majd A láz enciklopédiájában (1967) mond ki:

Sietni, sietni, sietni – harsányak a napok és sietősek és mi
feledékenyek vagyunk – oly hamar, oly könnyen, oly szívesen
feledjük a megbánnivalót! Vagy épp ezt hívjuk halhatatlanságnak? –:
hogy lassan-lassan kihullik minden, ami rossz? A megújulás alázatos
öröme? – S én mit tehetek? fényt fogalmazok hitelbe.

Az „igazi” szerelmes versek jó néhánya, már 1956-ból (!), nem került be az Álom a repülőtéren kötetbe, pedig abszolút megütik az első verseskönyv művészi átlagát. (Az Őszirózsákat, 1957-ből, beiktatta a szerző A láz enciklopédiájába.) Nyilván nem volt tanácsos az „apolitizmust” erősíteni.

 

A Szerelmek tánca mint kötetszerkezet is a már beérő költőre vall.

Ha az Álom a repülőtéren egy (kubai közjátékkal megspékelt) „fantasztikus oratóriummal” zárult le („az újjászülető Föld első szavá”-val), a második Szilágyi-kötet végén a Ballada éjjel olvasható (benne ez a sor: „Szeretnék élni 2000-ig.”); őszintébben szól ez a versszak, mint a Himnusz a holnaphoz kórusa; József Attila még fogja a Szisz kezét, de kész elengedni is:

Békét a csönddel kötni ki tud?
Álmodd már álmom, ne csak aludd,
csecsemő bolygó! – Merre sodor
az idő? eljutok oda, ahol
az anyag létformája a mosoly?

Szilágyi Domokos költészetében az egyértelmű áttörést, a modern magyar líra magaslataiba emelkedést a Garabonciás (1967), A láz enciklopédiája és a Búcsú a trópusoktól (1969) kötet hozza meg; a világról való gondolkodás összetettsége és a poétikai újítás – nem utolsósorban Eliot nyomán, ám nem szakadva el Balassitól, Csokonaitól sem! – közösen teremtik meg Szilágyi egyedi költészetét. Itt már a saját, mondhatni kétségbeesett szabadsága érvényesül (Garabonciás, Magasan, Takarják be nagyapát, Őrültek, Betegen, Harminckét sor a boldogságról, Kényszerleszállás, Hogyan írjunk verset, Ez a nyár – a címek tovább sorolhatók). És még jön az Apokrif Vörösmarty-kézirat 1850-ből s a Magyarok. Ezt a Szilágyi Domokost nem iktathatja ki semmilyen iratkutatás, iratbemutatás a magyar költészet 20. századi modern kincsestárából.
Én harminc évvel a kányafői önkéntes lezárás után Kányádi Sándor Szilágyi Domokost búcsúztató versének hiszek (a Nap Kiadó igényes Emlékezet-kötetében olvasom újra):

örök hiánynak
maradni örök
jelenvalónak

bot nélkül vágni
a végtelennek


„A nagyoknak haláluk után amúgy is fölös számmal születnek pajtásaik, kebelbarátaik.”

A szerző a Kántor Lajos által szerkesztett A költő életei című Szilágyi Domokos-emlékkönyvre utal, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1986 őszén.

Jegyzetek Méliusz Anna tollából

Domi- Szisz a költő neve

Emlékképek Szilágyi Domokosról  (Méliusz Anna kézirata különben Szász János hagyatékából került elő. Köszönet érte Majtényi Ágnesnek és Majtényi Ildikónak, akik nem hagyták elkallódni ezt az érdekes irodalmi dokumentumot sem. KAF)

 

Nem emlékszem pontosan mi, mikor történt. Így nem tudom pontosan felidézni, milyen évben és kivel jött hozzánk első ízben Domi. (Akkor még Szilágyi Domokosnak hívta Jóska, és többször említette Lászlóffy Aladárnak és Balogh Józsefnek – Domi barátainak –, hogy szeretné megismerni.) Azt hiszem, Lászlóffy Aladárral jött el hozzánk. Tán 1960–61-ben, de lehet, hogy ’59-ben járt nálunk először. Nagyon fiatal volt – 22–23 éves lehetett –, két mondatnál többet nem mondott, és azt is olyan halkan, hogy az embernek nagyon kellett a szája mozgását figyelnie, hogy szavát értse. Amire ő már akkor sem tartott igényt. Ez után az első találkozás után – még nem volt Hervay Gizi férje, Gizit jól ismertük, fiunkat a bukaresti Magyar Líceumban tanította, ott tanárnősködött

Külső és viselkedés

Ezekben az években –, Domi néha a délelőtti órákban becsöngetett, mindig bejelentetlenül és váratlanul. Köszönés helyett egyfajta dünnyögést hallatott. Télen kabátostól, örökké sáros cipővel, rossz, kopott ruhában, iszonyú soványan ment egyenesen Jóska dolgozószobájába. Vastag, bordószínű nagy sálját, amit a nyakára tekert és arcának felét, állát, száját eltakarta, nem vetette le, de a kabátját se. Télen, nyáron hajadonfőtt, de olykor kopaszra nyírva jelent meg. Jóska az íróasztalánál ült, Domi – vele szemben – egy fotelben. Átadta legújabb verseit és hallgatott. Jóska elolvasta, és beszélt a versekről. Néha egy-két órán át ült, Jóska beszélt, Domi egy-egy gúnyos, tréfás mondatot dünnyögött, alig hallhatóan. De többnyire csöndben üldögéltek. Az általam felkínált kávét hosszas rábeszélés, végül alkudozás árán fogadta el, és hörpintette le végül, mint valami orvosságot. Megállapodtunk: a kávé mellé minden alkalommal 3 lejt kap. „Akkor megiszom!”


Így ment ez évekig. Kettőjük közt csakis irodalomról volt szó. Domi soha senkiről se jót, se rosszat nem mondott. Csak művek, könyvek léteztek számára, emberekről nem beszélt. (Csak leveleiben. – M. J. megj.) Hervay Gizivel, úgy emlékszem, talán 1960-ban házasodhattak össze. Hamarosan megszületett a fiú: Kobak. Ettől fogva Domi gyakrabban járt hozzánk.

1966 táján Domi lektorizálta Jóska Aréna című verseskötetét. M. két költőnek a véleményében bízott, fenntartás nélkül: az öreg Endre Károlyéban és a Szilágyi Domokoséban. Ebben az időben gyakrabban járt hozzánk a kötet ürügyén, és – ha jól emlékszem – erre az időre esik, hogy elhagyta Gizit, amiről egy szót sem beszélt. Mi sem tőle tudtuk meg. Hervay Gizi sírva, zokogva panaszolta el, hogy Domi – Szisz, ahogy ő is hívta – elhagyta, de ő maga sem tudott erre magyarázatot találni. Gizi végtelenül szerette Domit – azt hiszem, végül ugyancsak betegen, haláláig. Csak őt szerette –, és valóban érthetetlen volt, hogy Domi miért hagyta el Gizit, és miért éppen Julcsához került, aki talán egyszerűen „birtokba vette”.

 VÁLÁS

             Ennek következtében, egyik vasárnapon beállított hozzánk Majtényi Erik – Domi legintimebb jó barátja –, Szász János, Domi, Gizi és Julcsa, megbeszélni „tárgyilagos barátokkal”, hogy mi legyen a kisfiú sorsa. Kobak maradjon-e Gizinél vagy Julcsánál, azaz Dominál. Az estig tartó „tárgyalás” alatt se Gizi, se Domi ki se nyitotta a száját. Roppant kínos, durva, ocsmány, fájdalmas volt a mi számunkra is, ahogyan Julcsa „vitte a szót”, érvelt, kifejtette a megoldás „praktikus”, anyagilag mindenekelőtt számára előnyös részét. Minthogy Julcsának is volt egy kisleánya, érvelt, sokkal „jobban jönnek ki”, ha náluk marad Kobak, minthogy Domi tartásdíjat fizessen Gizinek. „Amúgy is van egy néni, aki gondját viselheti a gyerekeknek, főz, míg Gizinél…” Stb. Végül elfajult az egyoldalú „vita” – amiben, mint mondtam, sem Domi, sem Gizi, de mi sem vettünk részt. Jóska végül azt mondta: „Nem dönthetjük el mi, hogy kinél marad a gyerek. Ez a törvényszék dolga… De mégiscsak Gizi a fiúcska édesanyja…” Gizi sírva fakadt, Domi felállt és elment. A gyerek végül Gizinél maradt.

          
                         A Julcsával való házasság kezdetén Domi valóban ápoltabb, kiegyensúlyozottabb volt. Hetente – kedden délután 6-kor – találkoztak a bukaresti magyar írók az Athené Palace kávéház bárjában. Domi ezeken a találkozásokon rendszeresen megjelent. A beszélgetésekben alig vett részt. Olykor egy-egy szellemes, gúnyos megjegyzést tett. A kávéházból rendszerint az Írók Házába mentünk vacsorázni. Domi velünk jött, vacsorát rendelt magának, de nem nyúlt az ételhez. Délelőttönként változatlanul be-becsöngetett hozzánk, köszönés helyett dünynyögött valamit, amikor ajtót nyitottam neki. Néha az íróasztalomra tett egy kézzel írott verset. „Olvasd el…” – mondta, aztán leült Jóskával szemben a fotelbe, és hallgatott. Én kínnal-bajjal tudtam csak olvasni az írását, s minthogy nem értek a költészethez, véleményt sem tudtam volna mondani, de erre ő nem is tartott igényt, nem várt – senkitől, de legkevésbé tőlem – elismerést vagy dicséretet. Azt meg se hallgatta volna. Egy alkalommal, amikor Domi nálunk volt, a szobában tartózkodtam. Órákon át egy hangot sem hallottam odaátról. Amikor Domi menni készült, megkérdeztem: „Az összegyűjtött hallgatásaidat rendeztétek sajtó alá?” Domi halványan elmosolyodott. „Ez jó!” Nagy elismerés volt ez részéről.

Egészen másféle Szilágyi Domokost is ismertem: gyakran találkoztunk az Írószövetségnél, azaz az Alapnál, ahová mindketten rendszeresen jártunk – péntek délelőttönként, kéthetenként – kölcsönért. Majtényi Erik jóvoltából, aki az Alap vezetőségének tagja volt, és minden lehetőt elkövetett, hogy M. és Domi kölcsönökben részesülhessenek. A pénztár előtti sorbanálláskor beszélgettünk Domival, amíg sorra kerültünk. Aki hamarabb érkezett oda, „tartotta a másik sorát”. Szegények voltunk, ők is, és mi is. Domi roppant méltánytalannak tartotta, hogy olykor éppen csak annyi pénzünk volt, hogy trolibusszal elmehettünk a kölcsönért, de ha történetesen valamilyen oknál fogva elmaradt a kifizetés, nem volt pénzünk trolibusszal hazautazni. Talán e szomorú tény következtében jutottunk arra az elhatározásra, hogy „autót veszünk, részletre”. Azaz, minden kifizetésből egy-egy alkatrészt vásárolunk az autóhoz. „És amikor már együtt van a kerék, kormány, motor meg a többi, akkor én összeszerelem…” – mondta Domi. Erről hosszan el tudtunk beszélgetni.

                             Különben a legmókásabb az volt, hogy ha az ember Domit elnézte, nehezen tudta volna elképzelni, hogy akár egy vízcsapot el tudna zárni, nemhogy „összeszerelni” bármit. De a játék mulattatta. Hónapokon át tervezgettük az autót péntek délben. Amíg egy alkalommal – ekkor nem kölcsön, hanem „valóságos” honorárium-kifizetés volt –, Domi nagyobb összeget kapott. Azt mondta: „Az autóalkatrészek vásárlása égetővé vált… Komolyan neki kell álljunk a dolognak…” Hazaindultunk az Írószövetségtől, a trolibusz-megállónál Domi elbúcsúzott. Megkérdeztem: „Nem mész haza? Julcsa – gondolom – nagyon vár már a pénzzel.” Azt válaszolta, van még valami dolga, mindjárt hazamegy ő is. Se aznap, se másnap, se harmadnap nem érkezett haza.

 Eltűnés.
Újabb válság
  
  Julcsa kereste nálunk és mindenfelé, ahol Domi meg szokott fordulni. De Dominak nyoma veszett. Talán egy hét múlva, lerongyolódva, szakállasan, egy lej nélkül érkezett haza, arcán sebekkel. Gondolom, erős csontritkulásban is szenvedett, mert folyton eltört hol a lába, hol a karja. De az is megtörtént, hogy részegen egy ablakba esett, és összevágta az arcát. Ez alkalommal érte ilyen baleset. Ezután huzamosabb ideig nem láttuk. Julcsától értesültünk, hogy Domi honoráriumot vett fel, és azzal újból eltűnt. Nem tudja, hol keresse. De valamilyen nyomra jutva, elment Kolozsvárra felkutatni Domit. Valóban ott találta, egy cukrászdában, Majtényivel. Julcsa ízléstelen, zajos botrányt csapott ott a cukrászdában, nyilvánosan homoszexualitással vádolva Domit. ********

         Ezután – 1970-ben – Domi elment Kolozsvárra. De elválni nem tudott Julcsától. Julcsa nem akart válni. Alighanem számításból. Hiszen nem szerette, nem értette Domit, aki mégiscsak híres író, és, ha épp nem szórja el a pénzt, pénzt is hoz a házhoz. Domi Kolozsvárról olykor írt M.-nek levelet. Negyedévenként, amikor a betegnyugdíja ügyében felülvizsgálásra jött Bukarestbe, felkeresett. 1973-ban M. súlyosan megbetegedett. Elterjedt a hír, hogy halálán van. (Így is volt.) Akkor telefonált Domi Kolozsvárról: „Anna, nyugi, nyugi! Az Öreg nem hagy el minket, ne félj, nem megy el… Ez nem az ő stílusa!” Csak az, aki Domit jól ismerte, értheti, hogy ez Domi részéről a gyengédségnek, a szeretetnek a legmesszebbmenő megnyilvánulása volt. M. felgyógyulása után Domi meglátogatta az „Öreget”. **********
           
  A 3.          Máriával volt, „élettársával” – az öngyilkos Nagy Kálmán özvegye –, akivel haláláig együtt élt, és akit nem vehetett feleségül, merthogy Julcsa nem akart elválni. Ekkor – utolsó találkozásunkkor – Domi kissé meghízott, ápolt, mondhatnám „elegáns” volt, beszédes, és kiegyensúlyozottnak látszott. A lába gipszben, bottal járt. Bokatörés. Derűs és nagyon kedves volt. Látszott Domin, hogy most van, aki gondját viseli. Emlékszem, távozásunkkor hogyan bicegett le a lépcsőn a botjára és Máriára támaszkodva. Ekkor láttuk utoljára.

***************

Forrás

http://www.lato.ro/article.php/Eml%C3%A9kk%C3%A9pek-Szil%C3%A1gyi-Domokosr%C3%B3l/896/

 Kántor Lajos   A költő életei  Szilágyi Domokos (1938-1976)

 

Egy ködös őszi nap , Szilágyi Domokos kilépett az élők sorából,
 a hátrahagyott mű éppolyan eleven erőként hat, éppúgy figyelünk rá,
mint ahogy akkor tettük, amikor személyi jelenlétével
 adhatott még nyomatékot a költő, a műfordító, a kegyetlenül szigorú kritikus, az esszéíró..

„Életműve Gaudí Sagrada famílijához hasonlít: nincs befejezve, de ma is élő, és elevenebb, inspiratívabb, mint számos más mesterien befejezett életmű. Nyelvi atomrobbantása nem természetében, hanem jelentőségében a Nagy Lászlóéhoz mérhető, költészetében kora (korunk) valamennyi lényeges kérdése megjelenik, lírai forradalmával modernizálta és visszakapcsolta az erdélyi költészetet a progresszív európaiságba.”

 

http://moly.hu/cimkek/erdelyi-magyar-2


http://www.youtube.com/watch?v=K0wNVXOtwVo

 

                             Kis, szerelmes himnuszok Síppal-dobbal-nádihegedűvel,irányzékolt szemmel,
                    ózonos tüdővel,szerelem-vadászni, nem léppel, nem loppal:nádihegedűvel-síppal-dobbal.

 

Szerettem egy őz-szemű
lányt,a haja: dióbarna láng,
még most is éget, ha a távol
barna dombjairól felém int,
és szól az akác illatából,
s zubog az idő, mint a vérünk.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
ki eltűnt,  mint a szelíd felleg,
és én hiába szólítom,
mert a felhők sosem felelnek,
hisz nem ismerik a szerelmet,
csak a szerelem érzi őket,
mint a vadászfegyvert megérzik
a virág-lábú, bátor őzek.
 

Haragban

Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,
óvtál, mint anya a fiát;
bűn volt az is, ha megölellek,
s bűn volt távolról nézni rád;
táncoltam én is és te is,
sírtál értem s miattad is,

szemünkben zöldellt a harag,
míg egyszer rajtakaptalak,
hogy szeretsz; s én is tettenérten
pirultam el. Azóta értem,
hogy kettőnk kölcsönös dühe
nem fog elmúlni sohase.

 

Szerelem

Megismertem a holnapot:
terád hasonlított,
terád, miránk -
lobogott
és nyugodt volt, mint a láng,
- s mint a mi éjszakánk,
amelyen megéreztük forró
és röpítő és egybeforró
embersorsunkat, a szerelmet,
- én azt, hogy hiába ölellek,
te azt, hogy hiába ölelsz,
ha nincsen más, csak ez a perc,
hogyha mögötte meg nem érzed
és meg nem érzem az egészet,
a szilárd anyagot,
ami vagy és ami vagyok,
és ami egy törvénybe fog
bolygókkal és liliomokkal,
tó méhében a teleholddal,
vérrel, háborúval, örömmel,
mindennel, ami volt az ember,
és ami most s amivé válik,
s amit születéstől halálig
sejt és tud és tesz,
mit hozzáad a léthez,
hogy életté váljék, hogy a rend
kormányozza a végtelent,
az értelem, amely szavak
nélkül is szól, és sejtet sejtre rak
agyunkban -
a holnapról akartam szólni,
a holnapról, mely már valódi,
mert fölismert s el nem téveszthető,
tiszta, elérhető,
mint a friss levegő -
igen, a holnapról akartam szólni,
s szóltam a szerelemről, szerelmünkről, hiszen
ő éreztette meg velem,
milyen lesz:
szívem szelídítette a boldogsághoz, rendhez -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
és akkor, amint ránk hajnalodott,
megpihent bennünk - új csókra gyűjtve erejét -
a csók.

 

 

Szerelmes vers a szabadsághoz

1
(INVOKÁCIÓ)

Kedvesem
úgy kínlódom a szavakkal
úgy kínlódom hogy kimondjalak
kimondjalak hogy közelebb kerülj hozzám
mert nélküled vak vagyok és néma és süket
nélküled lélegzeni sem tudok
nélküled olyan az élet
mint a szerelem nélküli csók
annyira elképzelhetetlen
mint a mozgás nélküli anyag
kedvesem
segíts hogy kimondjalak

 

Kedvesem
úgy kínlódom a szavakkal
úgy kínlódom hogy kimondjalak
kimondjalak mert ezzel is közelebb kerülsz hozzám
hozzám láncolnak a szavak is
mert a te neved az értelem
általad ébred magára a tudatos anyag
általad ébred magára az Osztály
mert minden tettének célja s oka
te vagy
kedvesem
segíts hogy kimondjalak

 

2

Kedvesem
én annyit kerestelek
annyit kerestelek
hogy már majdnem elfeledtem emberül élni
annyit kerestelek
hogy lelkemre bütykösödött a bánat
annyit kerestelek
hogy kezdtem elveszíteni a hitet önmagamban
lépteid nyomát
kutattam kiégett szemmel
borzongó fasorokban
felhők csücskében
künn a harctereken
és benn a gázkamrákban
a te neved véstem az akasztófák gerendáiba is
mert tudtam hogy újjászülsz
hogy megtalálsz
mert megtalállak

 

Kedvesem
annyit kerestelek
hogy már majdnem elfeledtem örülni
mint a mindig-éhes gyermek
annyit kerestelek
hogy megköszönjem neked
a legszebb legtisztább szerelmet

 

 

Ragyogj

 

Elaludtak a fák,
a levelek libegnek,
az álmok tudnak várni,
az álmok nem sietnek.

 Tudjál álmokra várni,
ahogy ők tudnak várni rád,
az éber csak így nem
csalja meg magát.

 A levelek fölött
álmodó fények úsznak,
az álmok fölragyognak
a fények elalusznak.

 Aludj fényekkel együtt,
ragyogj álmokkal együtt.

 

Ha nem vagy itt                   

 

Vagy a levegő, amelyet beszívok,
a táplálék, amelyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -;
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni; -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.

Szilágyi Domokos - Kis, szerelmes himnuszok

"Ízlellek, mint gyermek a szót -
Szavak, ezüst szavak!
Fényetekből, csengésetekből
csak ez a dadogás marad."

"Ízlellek, mint nyelv a szót,
talp a járást, szem a fényt,
újszülöttként kínlódom,
újszülött világomért."

"Virágvállú, hogy bírod
cipelni a súlyt?
Fájdalom és szerelem
iker-átka sújt."

"Üres lettem, megteltem fájdalommal,
vadul birkóznom kell a nyugalommal;
kit vállalok? Már nem tudom: - Ki vállal?
Kiért szálljak pörbe a halállal?
Ki száll érettem pörbe a halállal?"
. . . . . . .
"Reám várnak, akik remélnek,
ébredeznek, akik nem élnek.
Halak tátognak: szeressem őket,
jövőt szerkesszek csecsemőknek,
énnekem tanul a világ
nagyszerű dialektikát!
A törvények vállamra szállnak.
Emberré lesz a lelkes állat.
Növényi sejtek fényem esdik.
Látod, akad munkám napestig.
A Rend vagyunk mi, ugye, kedves,
Fáradni jó, hogy megpihenhess."


"Vállalja gyönge vállad,
amit vállam elvállal?
Nem szabad szövetkeznünk
halál ellen halállal."



Orgonaillat..

Nem jöttél el - mióta is?
Hiányoztál - egy éve már.
Most bezuhansz az ablakon,
oly hirtelen, hogy szinte fáj,

alattomosan, nesztelen
rohansz reám - s én, áldozat,
riadt örömmel, részegen
fuldoklom csókjaid alatt.

Leültetnélek, hogy mesélj,
mindent, mindent mondj el nekem,
de torkomon nem jön ki hang,
és nem tudsz szólani te sem,

csak ez a csönd ujjong, dalol
- mint szerelmes lány mosolya -,
hogy május van, kacag a nap,
s lobog, lobog az orgona.




http://hu.scribd.com/doc/42040216/Szilagyi-Domokos-Osszegyujtott-Versek

Szilágyi Domokos:
 Ha nem vagy itt 

Vagy a levegő, amelyet beszívok,
a táplálék, melyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -:
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni: -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled: és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.


Mielőtt 

Mielőtt elmegyek, egy s más akad
intéznivaló. Hiszen még nem is szerettelek.
Nem volt idő, mert ,
dolgoztunk is, biztattuk egymást,
hogy lesz még idő azelőtt.
Lesz idő, óriás szivarból
szennyezhetetlen kékekig
fújni, ki, föl a smogot,
sivalkodni a születőkkel
s meggyilkolódni az áldozatokkal,
hiszen még nem is szerettelek,
csak sivalkodtam s gyilkolódtam,
tanítottam, hogyan kell szeretni,
hiszen még nem is szerettelek.
Élnem adjatok, mielőtt elmegyek!
Nem szabad pucérul látnom a földet,
ölelés után, mely halált szül.
Hiszen még nem is szerettelek!
"Ne nézz rám, hadd enyhüljek meg, mielőtt
elmegyek és nem leszek többé."
(XXXIX. zsoltár, 14. v.)

 

 

Észrevétlenül

 

Látod, már nem is veszlek észre,
úgy jársz-kelsz csendesen -
nem csábítasz a széptevésre:
épp csak vagy, kedvesem.

 

Épp csak vagy, s mert egy vagy velem,
test álma, lélek pihenése:
vagy hő nyaram és hű telem,
úgyhogy már nem is veszlek észre.

 

Hiányozz, mint ha álmom, étkem
cserbenhagy csendesen -
hogy ne maradjál észrevétlen,
szakadj el tőlem, kedvesem.

 

És kóboroljak és vacogjak,
mint egy gazdátlan háziállat,
ki nem vár mást, egy falatot csak -
és hadd higgyük, hogy megtalállak.

 

 

Haragban

 

Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,
óvtál is, mint anya fiát;
bűn volt az is, ha megölellek,
s bűn volt távolról nézni rád?
táncoltam én is és te is,
sírtál értem, s miattad is,
szemünkben zöldellt a harag,
míg egyszer rajtakaptalak,
hogy szeretsz; s én is tettenérten
pirultam el. Azóta értem,
hogy kettőnk kölcsönös dühe
nem fog elmúlni sohase.

 

 

Őszirózsák

Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt - hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.
Szerettem volna neked adni a virágokat.
De aztán csak ez a vers maradt.
Mert mire hozzád érnek:
elhervadnak a remegő őszirózsák.

 

Bűnöm: a szépség

Ha valami gyönyörűség ér
- szép könyv, szép festmény, szép zene -,
mindig úgy érzem: szólni kéne,
hogy kiáltani kellene,

nyomaszt a bűn - s a versíráshoz
ez ad szívet, agyat, erőt -:
hogy hibámból vagy bárhogy is,
de eltitkolom mások előtt,

hogy nemcsak nekem van jogom rá,
nem szép a szép, ha csak magam
gyönyörködöm benne - - mi célja,
mi értelme, mi haszna van

a fénynek, hogyha véka rejti,
a virágnak, ha télikert
börtönében él eldugottan,
a dalnak, ha nem hallja meg

senki; - nyomaszt a bűntudat,
s ő késztet arra, hogy legyek
antenna, melyen át a szépség
eljut hozzátok, emberek.

 

Szilágyi Domokos: Tétován

Komisz a férfi egymaga,
rakoncátlan és tehetetlen.
A nappal rág, az éjszaka
álmatlam, rágós, ehetetlen.

Nem lehet egy, csupán ha ketten.

Anya szült mindünket. A vég,
a semmiből teremtett szolga,
asszony karjába ád. Miképp
öltöztessen: most ez a dolga

Szül. Óv. Elsirat, fuldokolva.

Forró a könny. A fagyos arc
nem érzi már. Csak ő, az asszony
tudja, honnan jössz, merre tartsz.
Ő kérlelget halált: halasszon.

De hasztalan. Tudja az asszony.

Ő szül. Sirat. Te tétován
áttámolyogsz a nagy időkön.
Kedved hol kövér, hol sovány.
Az idő nem pénz – az idő: könny.

Könny a szem alatti redőkön.

De végül: édesünk Te vagy,
Te, örökkévaló, öröklött.
Mit ér a szív, mit ér az agy.
Én asszonyom, Tetőled ötlött

az élet. Átadod. Öröklöd.



MAJDNEM-SZERELMES-VERS


Én nem akarok Neked rosszat,
azzal foglalkozom naphosszat,
hogy szeretlek - nos, ki-ki lássa.
Szilágyinak csak van állása:

nem fog rajta a rímek átka,
és nem mászkál galaktikákra:
marad - magasban!: - itt a Földön:
hogy nyugodjék és hogy pöröljön,

és megláthassa: hova ér el
eme szívnyi emberiséggel - -
háború nyilall? - béke dobban
a kamrákban, a pitvarokban.

S oxigént küld, küld minden ízig.
A szív nem áll meg. A szív bízik.
(Lásd: magunkról a milliónyi
- Rólad - nem hagyott most se szólni.)

(1965)



KÖZMONDÁSOK, SZÓLÁSOK


A szerelem sötét verem. Ergo: aki másnak vermet ás, az szerelmes.
Jobb soha, mint későn.
Egyik tizenkilenc, a másik eb.
Jóból is megárt a sokk.
A szó megmarad, az írás elröpül. (Vö. Utunk: Levélváltás)
A szó elröpül, a sírás megmarad.
Jobb ma egy túzok, mint holnap egy veréb.
Írót tolláról, olvasót írójáról.
Aki papír közé keveredik, megeszik a szerkesztők.
Átesett az érem túlsó oldalára. (Mármint Bajor, a numizmata.)
Ki-ki úgy üdvözöl, ahogy tud.
Szórakozás után édes a pihenés.


 http://www.youtube.com/watch?v=1i7kBSOCwYA


Szilágyi Domokos talán a legtehetségesebb erdélyi költő volt az utóbbi fél évszázadban,

akinek a sorsa, az élete, már ami tudható volt az elzártság és a tiltás világában, a kisebbségi létet szimbolizálta.

’76-os öngyilkossága pedig a kisebbség pusztulásának vízióját rajzolta fel a magyarországi értelmiségi otthonok falaira.


                     Észrevétlen

 Látod, már nem is veszlek észre,
úgy jársz-kelsz csendesen -
nem csábítasz a széptevésre:
épp csak vagy, kedvesem.

Épp csak vagy, s mert egy vagy velem,
test álma, lélek pihenése:

vagy hő nyaram és hű telem,

úgyhogy már nem is veszlek észre.

Hiányozz, mint ha álmom, étkem
cserbenhagy csendesen -
hogy ne maradjál észrevétlen,
szakadj el tőlem, kedvesem.

És kóboroljak és vacogjak,
mint egy gazdátlan háziállat,
ki nem vár mást, egy falatot csak -
és hadd higgyük, hogy megtalállak.

 

MOST
Most, amikor éjfelekig
kell dolgoznom görnyedt-hajolva,
hogy nincsen percnyi pihenés:
most van szükségem mosolyodra.


Most, amikor zúgó fülem
szavak olvadt-érceit issza:
most, most van szükségem nagyon
simogató-lágy szavaidra.


Most, amikor fáradt kezem
törött szárnyú madárként rebben:
most kell, ha csak egy percre is,
hogy megpihenjen a kezedben.


Az átvirrasztott éjszakákat
enyhítse egy-egy pillanat;
hisz ezerévnyi pihenést ad
mosolyod, kezed és szavad...




         ŐSZI TÁJ  

reszketnek a szélben a fák
őszi világ         őszi világ

szerelmüket vesztik a fák
őszi világ          őszi világ  
 szerelmet vall ma az avar
őszi vihar          őszi vihar 
a csók úgy is teremt ha fáj
őszi világ         szép őszi táj.      

http://mek.niif.hu/02900/02916/02916.pdf


Mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.


Mondjak neked újat magadról?
Tudod, hogy tisztelnek a lelkes kövek?
Tudod, hogy a Nap a szíved?
Tudod, hogy a Nap nélkül nincs élet?
Hogy a sötétség a rettenet,
és nem él, aki retteg?
Mondjak újat rólad?
Szeretlek.

Mert egyre inkább bennem vagy:
mindjobban fáj, ha nem vagy itt.
Félszív, félszem, félszó - a fájás
egész csak, s a félsz, hogy a világ
nélkülem vidít-szomorít.

Megismertem a holnapot:
terád hasonlított,
terád, miránk -
lobogott
és nyugodt volt, mint a láng,
- s mint a mi éjszakánk,
amelyen megéreztük forró
és röpítő és egybeforró
embersorsunkat, a szerelmet,
- én azt, hogy hiába ölellek,
te azt, hogy hiába ölelsz,
ha nincsen más, csak ez a perc,
hogyha mögötte meg nem érzed
és meg nem érzem az egészet.

Akit sorsa meg akar tartani:
síriglan - reményben ég el.
Akit sorsa el akar veszteni:
megveri tehetetlenséggel.


http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/modern/szilgydo/szilagyi.jpg

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/modern/szilgydo/


************************************************************

http://www.youtube.com/watch?v=y5kYfZ-Nx0M

*****************************************************

http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=3060&secId=472956&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Nagy+L%C3%A1szl%C3%B3&limit=1000&pageSet=1">

 


A MÚZSA

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/thumb/a/a1/Sz%C3%A9csi_Margit_k%C3%B6lt%C5%91.jpg/250px-Sz%C3%A9csi_Margit_k%C3%B6lt%C5%91.jpg


http://irodalomismeret.hu/linkek/82

 

„Csoda, hogy elfér ide, albérleti pici szobába, fogaid villáma,
 táncoló sávos hajad, fullasztó gyönyöröm! Forró vagy, akár a szél!”

(Nagy László: A forró szél imádata)

http://www.irodalomismeret.hu/images/stories/2011_1/Bacsa%20Lilla/2%20%C3%B3t%202%20m.jpg

 

 

Nagy László így ír esküvőjükről:
"1952 augusztus 20-án feleségül vettem Szécsi Margitot.
 Rózsás blúzban és ingben esküdtünk.
A menyegző egy tányér fehér meggy volt és vörös bor.”

Vajon értelmezhető-e a Ki viszi át a Szerelmet című verse szerelmes versként?
Legközismertebb vers , tananyag az iskolákban.
 Igen, értelmezhető szerelmes versként is:

 Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
  - a láng jelentheti a szerelmet, a szerelem tüzét, a láng és deres ág ellentét azt a pillanatot,
 mikor a hideg, elkeseredett (női) szív szerelemre lobban.  - A szivárványra való felfeszülés jelentheti
 azt az „édes kínt” amit a szerelem okozhat, vagy akár azt a fájdalmat amit a szerelem el-vesztése okoz.

  Lágy hantu mezővé a szikla-
  csípőket ki öleli sírva?
  Ki becéz falban megeredt
  Hajakat, verőereket?
  S dúlt hiteknek kicsoda állít
  káromkodásból katedrálist?
   - a lágy hantú mező – szikla csípő ellentét egyértelműen a női testet idézi,
 azt a pil-lanatot, amikor a testi szerelemben eggyé ol-vad férfi és nő, a nő befogadja, elfogadja a férfit..
  - a sírva ölelés szintén a szerelem olykor fájdalmas voltára utalhat, a fájdalmat okozó, sírásra fakasztó szenvedélyre
 - a falban megeredt hajak, verőerek becézése ugyancsak a női testet idézi fel, már gyen-gédebb,
kevésbé szenvedélyes, inkább meg-hittebb pillanatokat, mikor a férfi cirógatja, babusgatja a nőt

    Létem ha végleg lemerűlt

     ki rettenti a keselyűt?

   s ki viszi át fogában tartva

   a Szerelmet a túlsó partra?  
    - a keselyű rettentése vonatkozhat akár arra, mikor a férfi küzd a szerelemet megrontó démonokkal,
 s elűzi őket, hogy megvédje azt  - a nagybetűs Szerelem hangsúlyozza saját fontosságát, s a túlsó partra átvitel,
 a meg-mentés eleme akár összekapcsolódhat az előző sorral, miszerint a férfi küzd,
s sikerrel jár, megmenti a szerelmet, a boldogságot, amely az élet legfontosabb eleme.

      Szécsi Margit:

A szegény lány álma

  Jó vagy, te vagy a
   szegény lány álma:
csókolsz, haragszol.
   Nem vagyok árva.

 Vasércbe, ragyogóba
 fagyjon melletted lábom.
  Akit én szeretek:
 életem, s halálom.

  Nincs másom kívüled,
  te gyermek s dajka,
s nincs más, ki jóságod
  sírva is vallja.

 

Nagy László: Az én szívem


Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik szívvel tündérkedik
hajnalhasadásig.
Születtem, felnőttem
durva gaz-erdőben,
virág vagyok, attól félek:
csalán lesz belőlem.
Szaporodik évem
fényben, égdörgésben,
ecetért kell elcserélni
minden édességem.

 A költő fiatal, szép, boldog (ami a virágra jellemző) s fél, az idő múlásával a keserű,
 csípős, mások által kevésbé kedvelt csalánra fog hasonlítani (s ettől talán kedvese közelléte az, ami megmentheti…)

 Szécsi Margit: Félelmetes szerelem

  Félelmetes szerelem,
öt évig, krumplin kenyéren!
Tündöklő márvány-fehéren
ültünk, s néztük a mozit.

Mámor vállal, magány vall
magáénak úgy mint régen.
Kőre-karcolt bálványképem,
kémlelj rendületlenül.

 Írjál engem az égre,
írjál korhadt kapuk fölé,
hogy magamat el ne vétsem:
jó volna hazaérni.

Te vagy a nappali hold,
te vagy minden lehetetlen.
Vaskos, mérleges kezedben
meg-megsüllyed bánatom.

Félelmetesen szép, teljes szerelem , ...  kell az égre, korhadt kapu                                                                                                                                  fölé  írni..  hogy mindig visszataláljon önmagához, önmagához a párja mellett  .                                                                                                                                                                                                            

                                                                                                                                                                                                                                  

 Nagy László: Szerelem emléke

Szerelem emléke, viráglámpa

tabáni tulipánfa

világíts belső éjszakánkba
mert szívünk megvakult
beborult, elvadult
kitörve édes vonzalmából
átkozott csillagként csak rombol
tördeli párját
szeretőjére halált gondol
viráglámpa
tabáni tulipánfa
ragyogd be szívünk éjszakáját!

(a költő a szerelem emlékét hívja segítségül,                                                                                                                                                                   

úgy érzi, a nehéz pillanatokban csak azoknak az édes, tiszta emlékeknek a felidézése segíthet)


Szécsi Margit: Levél Nagy Lászlónak


Mind ami volt: a bősz macska-hadak,
szerelmünk ágya meg a bogáncs-dívány,
orcánk a kútban, s a pecsételt járvány,
kedvesünk sörénye a kés alatt:
mind ami lét volt, lenni megmarad,
a csipkefák szerelmi hajzata,
fogalmaink: az ember és haza,
a sárga ló s a pegazus-fiak -
mind ami lét volt: lenni megmarad,
csak kiterjed, kikel mint a halikra,
a csillogást fájóvá szaporítja:
vadállat-fejjé nőnek a kövek,
ruhaszárítók: lengő égövek
osztják világgá ifjúságodat -
mind ami lét volt: lenni megmarad,
csak elburjánzik, dolgait leróván.
Fehér inged átível Európán.

/hangsúlyoz a költőnő a refrénnel... - minden ami fontos volt a léthez, az megma-radt, jelen van, nem tűnt el/



Nagy László: Fagyok jönnek


Fagyok jönnek sorban,
Fehér hidű gárda
Mint a perec roppan,
Az esendők válla.
Nélküled hol laknék?
megborzong a lélek –
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.
Szemem elől vedd el
A tél-hideg tányért,
Etess szerelemmel,
Hogy ne legyek árnyék.
Szerelmünk tűztornyát
Engedd betetőznöm –
Kapcsold ki a szoknyát
Az aranycsípődön.

(párja nélkül hontalan, egyedül lebegő, anyátlan volna    ..                                                                                  

hideg, fehér, szürke áll szemben a tűz, a hajnal vörösségével 




-    Mit fejeznek ki?
a hideg magányba, melegséget, színt, szenvedélyt, boldogságot visz a kedves..)

 SzécsiMargit: Vonzás
Nagy Lászlónak
Kellesz a kárhozathoz,
az üdvösséghez,
kellesz hangnak a némák
körmenetéhez.
Rozzant kocsmai székek,
üvegek, képek,
részeg seregek - minden
megindul érted.
Vonzod az éhes létet,
lényed a póráz.
Üdvösségre ki gondol:
szavadra pályáz.
Minden égbeli érckő
melleden villan,
fordul, énekre-lobban
félelmes kínban.
Ó majd kitűz az ország,
kénytelen vállal,
bajban elhenceg véled:
sajgó virággal.


érezhető a költőnő erős ragaszkodása, vonzódása Nagy Lászlóhoz, az, hogy a férfi
mystynekatika•  2012. november 6. 17:27

A boldogság törvénye (részlet)



Mit vár tõled Isten? - Hitet„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten elõtt..." (Zsidók 11:6)

A Biblia azt mondja: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten elõtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy õ van; és megjutalmazza azokat, akik õt keresik.” Tudod mit vár tõled Isten? Hitet. Azt akarja, hogy bízz Igéjében, bízz jellemében és eddig is oly sokszor tanúsított hûségében. E nélkül nem lehetsz tetszésére.


Az a nehézség, amivel épp most küzdesz, talán épp arra mutat rá, hol tartasz most a hitben. Az, hogy bajokon mégy keresztül, nem jelenti azt, hogy nincs hited. Lehet, hogy nem a hit hiánya juttatott nehéz helyzetbe, de az biztos, hogy a hited erõssége tud túljuttatni rajta. Azt kérded: „De nem kellene ésszerûnek lennem?” Dehogynem, de ne légy annyira racionális, hogy nem hagysz teret a természetfelettinek! A saját értelmed imádata nárcizmus. Azt mondjuk: „Ha nem értem, ne hiszem el!” Ez lényegében véve azt jelenti, hogy te magad vagy a saját istened! Igazából nem hiszel Istenben, mert magadban hiszel. Mihez fogsz kezdeni akkor, amikor az élet egy olyan problémát hoz, amit te magad nem tudsz megoldani?


Mielõtt Jézus feltámasztotta volna Lázárt, megkérte Máriát és Mártát, hogy vezessék a sírhoz, arra a helyre, ahol feladták a hitet, oda, ahol az emberi korlátok húzódtak. Miért? Mert csak ha eléred ezt a pontot, akkor fedezed fel Istent, „Aki pedig mindent megtehet sokkal bõségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk…” (Efezus 3:20).











Csukás István
Annyiszor játszottam a boldogot

Annyiszor játszottam a boldogot,

most végre boldog lehetnék -
nyugtalanul figyelem magamat,
vajon mi hiányzik még,

mi hiányzik és honnan hiányzik,

a világból-e vagy belőlem,
hogy miért nem csurran a méz,
fanyarul megért szőlőszem;

vagy nincs is, csak a mesében,

elkopott idegeket simogató
szép hazugság, kábítószer,
és mindegy, rossz voltam vagy jó,

s a boldogot csak játszani lehet,
és az élethez ennyi is elég,
az üdvözült angyali boldogságot
nem ismerik, csak a hülyék.



Számíts jó dolgokra Istentõl!„Mindenki várakozva néz rád..." (Zsoltárok 145:15)

Amikor Isten bemutatkozott Ábrahámnak, ezt a nevet mondta: „El Shaddai”, ami azt jelenti „aki mindenrõl gondoskodik”. Ma neked is ezt mondja Isten: „Én vagyok minden, amire szükséged van!” Nos, azt tudod, hogy Isten képes mindenre, de lehet, hogy néha azon tûnõdsz, vajon meg is akarja-e tenni? Nem elég csupán annyit tudni, hogy Isten képes rá; ahhoz, hogy hited biztos alapokon nyugodjon, hinned kell azt is, hogy meg is akarja tenni.


Egyszer egy leprás jött Jézushoz, és ezt mondta: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani” (Márk 1:40). Jézus feltárta, mi van a szívében, és ezt mondta: „Akarom, tisztulj meg!” (Márk 1:41). Ne engedd, hogy a sátán kétséget ültessen el benned arról, hogy Isten gondot fog-e viselni rólad vagy sem. A Biblia azt mondja: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket…” (Filippi 4:19). Figyeld meg, a Biblia nem azt mondja, hogy „Isten hatalom”, hanem azt: „Isten szeretet”. Vagyis arra összpontosít, hogy akarja használni hatalmát, nem csupán arra, hogy van hatalma. Mivel Istennek szeretõ szíve van, használni fogja hatalmát szükségeid betöltésére.


Igazából Isten örömét leli abban, hogy betöltse szükségeinket. „Kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. Jó az Úr mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez… Mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt. Kinyitod kezedet, és kielégítesz minden élõlényt kegyelmesen” (Zsoltárok 145:8-9,15-16). Lehet, hogy Isten nem olyan módon válaszol imáidra, ahogyan elképzeled, vagy nem akkor, amikor szerinted kellene, de ha bízol benne, Õ válaszolni fog úgy, ahogyan a legjobb neked.




Isten szeret téged!„Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya..." (1János 3:1)

Isten mindent tud rólad, amit tudni lehet, beleértve a múltadat, a jelenedet és a jövődet. Nem téveszt szem elől semmit. Tudja a nevedet: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézsaiás 43:1). Tudja a lakcímedet is: „Tudom, hol van a lakóhelyed…” (Jelenések 2:13). De most jön a legcsodálatosabb rész: mindent tud rólad – mégis szeret! Nem mondja, hogy: „szeretlek, ha…”. Isten szívében nincsenek „ha…” mondatok. Irántad való szeretete már létezett, mielőtt megszülettél, és meglesz akkor is, ha már eltávozol ebből az életből. „…milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” (1János 3:1) Azt jelenti ez, hogy Isten nem bánja, bármit is mondunk vagy teszünk? Nem, a feltétel nélküli szeretet nem érdektelenséget jelent. Időnként összetévesztjük a feltétel nélküli szeretetet a feltétel nélküli beleegyezéssel, helyesléssel. Isten nem hagyja jóvá az árulást, az önzést, a büszkeséget, a becstelenséget, a kéjvágyat, a sértődést, neheztelést vagy a bűn bármilyen más formáját. Ezek a dolgok ellentétesek a szeretettel, amit Isten bele akar plántálni szívünkbe. Isten feltétel nélküli szeretete csupán azt jelenti, hogy ő továbbra is szeret minket, még akkor is, ha mi elszúrjuk a dolgokat; hogy vár ránk, mint ahogy az apa várt a tékozló fiúra. Nagyon fontos ragaszkodnunk ehhez az igazsághoz, hogy Isten sosem szűnik meg szeretni minket, még ha szomorkodik is amiatt, amit teszünk. „Miért olyan fontos ez?” – kérdezed. Mert Isten szeretete az a mágnes, ami mindig visszavonz minket Hozzá.







Nézz szembe a félelmeiddel! (2) Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erõ, a szeretet és a józanság lelkét." (2Timóteus 1:7)

 

Egy turista vidéken autózott, amikor meglátott egy idõs farmert a háza elõtt egy hintaszékben üldögélni. A ház mögött 30 hektárnyi föld húzódott. A turista megkérdezte: Ez a maga földje?" Igen" - felelte a farmer. És mit csinál vele? Gyapotot fog termelni rajta?" - kérdezte a turista. Nem, attól tartok ellepné a zsizsik" - mondta a farmer. Akkor esetleg kukoricát?" - kérdezte a turista. Nem, mert félek, hogy megennék a sáskák" - felelte a farmer. Nos, - folytatta a turista - akkor talán marhákat fog tartani?" A farmer erre azt mondta: Félõ, hogy esni fog a marhahús ára." De hát akkor mit fog kezdeni ezzel a jó földdel?" - kérdezte a turista. Semmit. Fõ a biztonság."

Te is így érzel? Ha mindenáron biztosra akarsz menni az életben, akkor a sikerre való esélyed annyi, mint a terméketlen pusztáé. Amíg a félelem irányítja az életedet, nem fogsz hittel lépni, és nem fogod betölteni a rendeltetésed. A Biblia azt mondja, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni (ld. Zsidók 11:6). Nem jobb tehát a kudarcot kockáztatva azt tenni, amit Isten akar, mint azt kockáztatni, hogy nem leszel tetszésére? Mind megtapasztaltuk már a félelmet, amely rá akar venni, hogy visszavonuljunk. Csak azok jutnak elõre az életben, akik ezt legyõzik. Beszéljék mindenkor, hogy nagy az Úr, aki szolgája javát akarja" (Zsoltárok 35:27). A kudarctól való félelem legyõzése azzal kezdõdik, ha hiszed: Isten azt akarja, hogy sikerüljön." Ha ezzel az igazsággal vértezed fel magad, nem csupán szembeszegülsz a félelemmel, de le is tudod


Ne félj a kudarctól! (1)Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel..." (Példabeszédek 24:16)

 

Amíg le nem gyõzöd a kudarctól való félelmet, képtelen leszel a kockázatvállalásra. A legfontosabb dolog, amire emlékezned kell, ha kudarc ér: ne add fel! A történelem azt mutatja, hogy a kudarc igazából a sikerhez vezetõ híd lehet. Iskoláskorában Napóleon negyvenkettedik volt egy negyvenhárom fõs osztályban, mégis olyan hadsereget épített fel, amivel meghódította a világ nagy részét. George Washington elvesztette csatái kétharmadát, ám az ellene szóló esélyek ellenére megnyerte a Függetlenségi Háborút és megváltoztatta az amerikai történelmet. Albert Einstein annyira nehezen tanult, hogy azt javasolták neki, fizika helyett válasszon inkább valamilyen más tantárgyat, mégis õt tartják az atomkor atyjának. Amikor ezek a nevek eszedbe jutnak, nem a kudarcaikra emlékszel, hanem arra, mivel járultak hozzá a világ fejlõdéséhez. Az igazi kudarc az, ha a kudarcot véglegesnek fogod fel. A kudarc nem egy esemény, csak egy vélemény, és amíg nem a te véleményed, addig képes leszel visszatérni és sikert elérni. Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel." Székfoglaló beszédében Franklin Roosevelt ezt mondta a nemzetnek: Egyedül a félelemtõl kell félnünk." A kudarc nem végzetes, lehet újrakezdeni. A kudarctól való félelem azonban végzetes lehet a céljaidra nézve, mert visszatart attól, hogy újra megpróbáld. Miután listába szedte az összes elképzelhetõ rossz helyzetet, mint például: nyomorúság, szorongattatás, üldözés, éhezés, mezítelenség, veszedelem, fegyver(es támadás), Pál ezt írja: De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket" (Róma 8:37). A mai ige tehát számodra ez: ne félj a kudarctól!




részlet Vankó Zsuzsa:
A boldogság törvénye c. könyvből




 

2012. november 23. Diadalmas gyõztesek (1) ...Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket..." (2Korinthus 2:14)

 

Jézus azt mondta: E világon nyomorúságtok lészen..." (János 16:33 Károli). Ha problémáid vannak, az nem azt jelenti, hogy nem vagy igazi hívõ, hogy kudarcot vallottál, vagy, hogy Isten nem kedvel. A vihar a hívõ házát éppúgy próbára tette, mint a hitetlenét (ld. Máté 7:24-27). A hívõ azonban felülkerekedett rajta. Mi tehát Isten célja? Az, hogy gyõztessé neveljen, ne szabadulómûvésszé! Hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket." Igen, Isten meg fog szabadítani, de elõször tanítani fog. Vannak olyan problémák, melyeket nem kerülhetsz el, amiket mindenképpen kezelned kell. Ilyen például a külsõd, amelyet örököltél. A mai társadalom annyira megszállottja a külsõ megjelenésnek. Lehet, hogy te is elégedetlen vagy a kinézeteddel? Úgy érzed, túl magas, túl alacsony, túl átlagos, nem atlétikus, alma formájú, körte formájú vagy, az orrod pedig tényleg csúnya? Szeplõs vagy, nagy a tokád vagy elállnak a füleid? Próbáltál már sötétebb árnyalatot és világosabb árnyalatot is? Hangsúlyoztad, elrejtetted, kisebbíttetted, nagyobbíttattad, de sosem úgy néz ki, ahogy szeretnéd? Óvakodj a kultúra testies normáitól. ...azok magukat magukhoz mérvén és magukhoz hasonlítván magukat, nem okosan cselekesznek" (2Korinthus 10:12 Károli). A Biblia azt mondja: Jaj annak, aki perbe száll alkotójával... Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz? És a készítmény ezt: Nem ügyes a kezed?" (Ézsaiás 45:9). Tekints arra, ami a legjobb benned, és fogadd el azt, amin nem tudsz változtatni. Isten nem hibázik. Ne légy olyan, mint azok, akik nem okosan cselekesznek"! Az ember azt nézi, ami a szeme elõtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van" (1Sámuel 16:7). Isten mércéjét használd, ne az emberekét! Kezdd el értékelni önmagad!











                Jézus Krisztus az úgynevezett boldogmondásokkal kezdte nevezetes Hegyi beszédét.
 Ezzel tanúságot tett arról, hogy Istennek az a mindenekfeletti szándéka velünk, emberekkel kapcsolatban,
hogy megmutassa nekünk a boldogság útját, rávezessen minket annak titkára.

Jézus más alkalommal így határozta meg földi küldetésének a célját: "Azért jöttem,
hogy
(az embereknek) életük legyen és bővelkedjenek" (Ján 10,10) Ez a kijelentés magában foglalja,
 hogy annak az embernek van csak "élete" - a szó teljes és igaz értelmében -, aki "bővelkedik".
 A "bővelkedés" Jézus tanításainak összefüggésében semmiképpen nem az anyagiak bőségét jelenti, hanem
 lelki jólétet, megelégedettséget, boldogságot. Az élet és a boldogság szinte váltófogalmak a Bibliában, mivel
 az élet nem érték, nem is nevezhető igazán életnek, ha nem vagyunk boldogok.
Isten eredeti teremtési rendjében az élet eleve, rendeltetésszerűen boldog életet jelentett.

A bibliai etika a valódi élet, az igaz és boldog élet törvényét tárja elénk.
     Ugyanez a törvény egyben a fizikai élet fennmaradásának, maradandóságának a törvénye is a bibliai kinyilatkoztatás szerint.
 A tökéletesen igaz és boldog élet természeténél fogva örök élet is, mivel nem hordja magában a romlás és a halál csíráit.
Az az ember, aki betölti az erkölcsi törvényt, nemcsak igaz és boldog életet nyer ezen a Földön, hanem az örök élete is feltétlenül biztosított, "megkezdődött". Jézus így juttatta ezt kifejezésre: "Én tudom, hogy az Ő parancsolata (Isten erkölcsi törvénye) örök élet." (Ján 12,50) "Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki hallja az én beszédemet és hisz annak.. örök élete van... átment a halálból az életre." (Ján 5,24)
 Hallatlan dolgot állít ezzel Jézus, valamint az egész Szentírás is: az erkölcsi élet törvénye és a fizikai élet törvénye ugyanaz.
 Nem tekinthetjük őket úgy, mintha két, egymástól különböző és egymástól független törvényről lenne szó.
 Az erkölcsi törvény megtartásától nemcsak az élet boldogsága függ, hanem annak megmaradása is!
 Aki betölti az örök, egyetemes erkölcsi törvényt, az életet nyer a szó legigazabb és legteljesebb értelmében: igaz, boldog és örök életet.
     Azt is nyilvánvalóvá teszik a Biblia kijelentései, hogy az erkölcsi törvény betöltése nem mást jelent, mint az igazság vagy igazságosság   gyakorlati megvalósítását. Kimondhatjuk, hogy az élet és a boldogság alapja, avagy feltétele: az igazság.
Ilyen megfogalmazásokban jut ez kifejezésre a Szentírásban: "Lesz az igazság műve békesség, az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké." (Ésa 32,17) Jézus önmagára vonatkozó tanúságtétele így hangzott: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." (Ján 14,6)
  Hegyi beszéde boldogmondásainál is megfigyelhetjük, hogy az igaz magatartás és cselekvés eredményeként ígér boldogságot ezek mindegyike. Pál apostol tömören az "igazság törvényének" nevezi Isten erkölcsi törvényét (Róm 9,31).

    A másik állítás, amelyet a cím tartalmaz: a boldogságnak "törvénye" van. A legkevesebb ember gondol erre, vagy hiszi ezt.
 A boldogságot nagyrészt a szerencse dolgának, a sors adományának tekintik, esetleges dolognak, ami rajtunk kívülálló tényezőktől  - külső körülményektől és emberektől - függ. Hatalmas felfedezés és bátorítás az, amit ezzel szemben a Biblia állít: A boldogságnak törvénye van, és e törvény betöltése által mindenkinek megnyílhat az út a boldogsághoz! Jézus boldogmondásai rámutatnak arra, hogy e törvény betöltéséből - még a földi élet nyomoróságai közepette és ellenére is - boldogság származik.

     Milyen szépen és egyszerűen hangzik mindez! Eszerint egy dologra lenne csak szükség a boldog és örök élet elnyeréséhez:
 az egyetemes, örök erkölcsi törvény felfedezésére és megismerésére. ...
   A bibliai etika azonban egy további döntő igazságot tár elénk: Bár a boldogság törvénye egyszerű és világos,
nem titkos tudomány,
amely csak a beavatottaknak lenne hozzáférhető, mégis szinte végtelennek látszó távolság és
 legyőzhetetlennek tűnő akadály választ el minket tőle. A saját lényünk törvénye - amit a genetikai örökség és a
szokások hatalma írt belénk - ugyanis épp az ellenkezője a boldogság törvényének.

 Ezért csakis az isteni megváltás hatalmas munkájával,
csodájával kerülhetünk összhangba ismét az igazság törvényével.

  A Biblia tanítása eltérő és egyedülálló e tekintetben minden más vallási vagy filozófiai etikai rendszerhez képest.

                             Folyt. köv.

      Johannes  Amos Comenius  nyomán 
"Az istenfélők szívében mindig boldogság honol"!

Ujjongj  élettel telve, légy
a megbékélés szeretetaranyának
várományosa , jogos örököse.  
Uralhassa Isten lelked trónját,
Csak Őt dobogja szíved, mennyei
kincseivel vértezve boldogan...
Csillagösvényed Urad ,
világossága fényesedik!
Oltalma , irgalma édesedik...
Édességétől semmilyen
keserűség nem fordít el
többé soha , mert megízlelni
is elég , végleg beleolvadsz.
Ezt nem érti a világ , hiába...
Bár milliókat költ ,meg nem veheti.
 Mysty Kata


"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

A 16. verset méltán nevezik gyakran az evangélium szívének, vagy a Biblia aranyszövegének.Tekintsük át mit tartalmaz ez az egyetlen mondat:

 

1. Kijelentést arról, hogy az Atya szereti a bűnös, elveszett világot, illetve emberiséget.
2. Rámutat arra, hogy a kereszt nemcsak a Fiú, hanem az Atya áldozata is volt.
3. Isten szeretete és megmentő szándéka az egész világra vonatkozik, de a kevés hívőért, sőt akár egyetlen emberért - "valakiért" - is meghozza   hatalmas áldozatát.
4. Csak azokon segít ez az áldozat, akik hisznek Őbenne. Az üdvösséghez nem segít a tanokban való hit és a szertartások gyakorlása, hanem csak a Jézus Krisztusban mint az Atya áldozatában való hit.
5. Az ember sorsa Krisztus nélkül: elveszés, a Krisztus áldozatában való hit által pedig: örök élet.


Isten áldozata csak akkor segít az emberen, ha hisz benne. Ez az ember része.Hit által kell a maga számára, javára igényelnie. Csak a keresztáldozat - Isten abban megnyilatkozó szeretetének megértése és értékelése - ölheti meg az emberben az önzést. Csak ez alapozhat meg benne egy azzal teljesen ellentétes gondolkodásmódot és lelkületet. A vallás külső látszatát lehetséges fenntartani a Krisztus áldozatában való hit nélkül is. A valódi újjászületés azonban csakis a Krisztus áldozatában való hit által indul meg az emberben. Isten országába pedig csak az újjászületés nyit utat.
   Az is nyilvánvaló Jézus e kijelentéséből, hogy az egész embervilág az "elveszettség" állapotában van. Isten törvénye minden törvényszegőre halálos ítéletet mond ki. És a bűn önmagában is hordozza a pusztulást mint természetes következményt. Isten nagy kegyelme tartja fenn az életet a Földön a bűn ellenére. Ő ajándékoz bizonyos életidőt az embernek a megtérésre, és halasztja el az ítélet végrehajtását a vég idejére. Áll azonban a törvény, hogy az ember elvész, ha nem történik alapvető változás az indítékaiban és cselekedeteiben.




“A szeretet nem azt nézi, hogy viszonozzák-e, hanem inkább azt keresi, hogy kinek van erre szüksége. De kinek van jobban szüksége szeretetre, mint annak, aki minden szeretet nélkül, gyûlöletben él. Ki lenne hát méltóbb szeretetre, mint az ellenségem? Hogyan lesz a szeretet legyõzhetetlen? Úgy, hogy sohasem nézi azt, mit tesz ellene az ellenség, hanem azt, hogy Jézus mit tett” (Dietrich Bonhoeffer).

 

Szeretetre vágyik minden ember, ezért tegyünk egy kísérletet, kezdjük el szeretni azokat, akik terhünkre vannak; akik szeretetünket sohasem viszonozták; akik más véleményen vannak, mint mi; akik csak fájdalmat és szomorúságot okoznak nekünk! Próbáljuk meg szeretni ne csak a tõlünk legtávolabb állót – mert néha azt könnyebb! –, hanem a legközelebb álló és segítségünkre szoruló felebarátunkat! Mindenekfelett szeressük Istent, aki életünk Ura, és gondoskodó, védelmezõ szeretetével naponta körülvesz, megtanít az ajándékozó szeretet titkára és szépségére.

84. oldal

Gondolatok a szeretetről

A kötelesség szeretet nélkül
kedvetlenséget támaszt.
A felelõsség szeretet nélkül
kíméletlenséggé fajul.
Az igazságosság szeretet nélkül
nem más, mint keménység.
A nevelés szeretet nélkül ellenkezést vált ki.
A bölcsesség szeretet nélkül ravaszságot szül.
A kedvesség szeretet nélkül képmutatás.
A rend szeretet nélkül aprólékosság.
A tapasztalat szeretet nélkül önteltség.
A hatalom szeretet nélkül kevélységet szül.
A birtoklás szeretet nélkül fukarsággá válik.
A hit szeretet nélkül az elkerülhetetlen végzet
hiedelmének szintjére süllyed.
Az élet szeretet nélkül teljesen értelmetlen.
                                                (J. Machalse)


 

 

 

 

"Legnagyobb cél pedig itt-e földi létben Ember lenni mindig, minden körülményben."

  

 

 

"Megbocsátottam a megbocsáthatatlant.
 Megpróbáltam pótolni a nélkülözhetetlen embereket
 és elfeledni az elfeledhetetleneket.
Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban,
 akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak,
 és nevettem mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni.
Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget,
 de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak!
 Sírtam zenehallgatás vagy fényképalbum lapozgatása közben.
És felhívtam valakit, csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor éreztem, meghalok a vágytól.
És féltem, hogy elvesztek valakit,
 aki nagyon fontos volt számomra(a végén mégis elvesztettem)!
DE TÚLÉLTEM!És még most is ÉLEK!
Az életet nem csak túlélem..és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd..ÉLJ!
A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni,
 emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és AZ ÉLET TÚL SOKAT ÉR ahhoz,
hogy jelentéktelenné váljon!" /Chaplin/

"Kinevettek engem mert más vagyok, de én is kinevetlek titeket mert mind egyformák vagytok.........."

 

 

Ünnepled - e a vasárnapot...

 Hittel élsz -e vagy anélkül?

 

 

Na jó!
Úgy látszik én leszek az ünnep rontó!

Csak azért hogy valamit tisztázzunk.
A vasárnap nemcsak úgy ünnep általában...
És minket érintve nemcsak azért mert még a kommunizmus sem tudta eltörölni a közelmúltban jellegét.
A vasárnap azért ünnep mert Jézus tette azzá.
Ne feledjük...a vasárnap a zsidó hét első napja. A zsidók a mózesi törvény értelmében a sabbátot, azaz a szombatot ünnepelték Istennel és egymással való közösségben persze a templomban áldozatot bemutatva hiszen igy lett megszentelve az a nap és vált a lélek számára áldott nappá.
A keresztyének viszont akik Urukra, az értük életét áldozó Krisztusra néztek, nos ők Jézus Krisztusra való tekintettel a hét első napját ünnepelték azaz a vasárnapot. Hogy miért?
Azért mert Jézus virágvasárnap vonult Őt megillető királyként uralkodásának színhelyére a templomba (virágvasárnapi bevonulás a jeruzsálemi templomba) .
Mert Jézus Krisztus a hét első napjára virradóra támadt fel a halálból és mutatta meg hogy Ő a győztes Úr az ember legnagyobb ellensége a halál felett.
És nem utolsó sorban Jézus ötven (penthos) nappal feltámadása után azaz pünkösd napján ezen a napon töltötte ki Szentlelkét ebbe a világba hogy általa bennünk és közöttünk jelen lehessen.
Nos...ezért ünneplik a keresztyének a vasárnapot.
Éppen ezért az a véleményem hogy minden nosztalgikus szólam helyett a vasárnap titkát értelmetlen Jézus nélkül megfogalmaznunk.
A mai magyar társadalom komoly hiányérzettel keresi sorstalanságának és bajainak okát...akár a társadalmi, akár gazdasági, akár morális vonatkozásban egyaránt.
Tehát a baj az, hogy csak a vasárnapot akarjuk ünnepelni és nem a vasárnap ajándékozóját!
Nos...így pedig az ünnep csak a dilemmában összpontosul..
Persze nem mindenkinek!
Istennek hála nekem például nem.
Nemcsak azért mert még csak 42 leszek...hanem azért is mert nekem minden vasárnapom Jézusról szól és a családomról. a kis és nagycsaládomról...

 

 

 

 

                                       KIVÁLÓSÁGOKRÓL SOROZAT EBBEN A RÉSZBEN:::

                                                             

         Látszatért   Erősnek lenni, ha legyőzött vagy, Fölemelni a fejed, ha görcse öl. Szemébe nézni minden Gaznak, aki lelked kertjét belakja... Ordítani cinikus Csend képébe, Letiport büszkeséged sárból, piszokból, összetörve fölvenni, szétszakított gönc- önbizalmaddal felöltöztetve arcod tükrét csillogó fényesre törölni... Fehérre festeni , illatosítani; dohos , bűztől  itatott ,és átjárt feketéllő kínnyoszolyát.... Megtaposottam a földről kelni, titkot temetni, csalót táplálni, gyilkost dédelgetni kebleden: erősnek látszani és lenni..... Látszat életet élni Látszatért..... Bűnöm a bűn zsoldja.. Halálom az életé... Életem a halálomé...   Vízkereszt azt jelenti: Isten mindenkit üdvözíteni akar: a pogányokat is, sőt még engem is.Téged is.A karácsonyban  azt ünnepeljük, hogy Isten eljött hozzánk. A vízkereszt annak az ünnepe, hogy az embernek is el kell indulnia Isten felé..... "amikor már nem tudott semmi ujjat mutatni
amikor elfogyott minden elszenvedett varázslat
a tigris tulipánná változott vissza
a nyulacska kendővé és kártyává a történelem
és még mindig nem tapsolt senki
intett a zenekarnak
a zenekarban a pergődobnak
a pergődobnak hogy szíve ütemére verjen
és lélegzetvisszafojtva kezdte el a mutatványt
először a jobb kezét falta fel aztán a balt
majd lassan elmajszolta lábait
a színpadon egyedül állt a gyomor
mely behabzsolta a fejet
szívet és minden zsigereket
aztán kifordult és megmutatta hogy egészen üres
és nem tudta hogy a nézők és a zenekar tagjai
el sem jöttek az előadásra"

( Veress Miklós - A mutatvány mindig megrendít;
 drámai módon mondja el azt,ami csak Istenre igaz,
 mindent megtesz azért,hogy megmutassa nekünk önmagát,
 mindenre képes, hogy magához vonzzon....)
      Henry John Heinz „Fölkelnek elõtte fiai, és áldottnak mondják..." (Példabeszédek 31:28 NKJV)

 

 

Hatéves korában Henry John Heinz elkezdett segíteni édesanyjának a házuk mögötti kis kert gondozásában. Tizenkét éves korában három és fél holdnyi földet mûvelt meg, és háromszor egy héten zöldségféléket szállított lovas kocsijával Pittsburg boltjaiba. Nemsokára saját vállalatot alapított „57 áru” néven. 1905-ben megalapította a Henry John Heinz Company-t, amely ma, több mint száz évvel késõbb, több mint ezerháromszáz féle terméket forgalmaz szerte a világon a ketchuptól a bébiételekig. Mást is érdemes azonban tudni róla: Henry John Heinz szerette Jézust, és nagy mértékben támogatta a vasárnapi iskolákat Pittsburgben és szerte a világon. Vállalata úttörõ volt a biztonságos és higiénikus tápszerek gyártásában, és messze meghaladta korát az alkalmazottaival való bánásmódban. Ingyenes egészségügyi ellátást biztosított, uszodákat és tornatermeket bocsátott dolgozói rendelkezésére, és nõket is elõléptetett felelõs pozíciókba. Jó hírnevet szerzett azzal is, hogy javította alkalmazottainak munka- és életkörülményeit. Végrendeletében Henry John Heinz ezt írta: „Kívánom, hogy eme végakarat legelején, mint legfontosabb tétel szerepeljen hitvallásom: hiszek Jézus Krisztusban, mint Megváltómban. Kívánom továbbá, hogy eme végakarat tanúja legyen a ténynek, hogy egész életemben, melyben rendkívüli örömök és rendkívüli fájdalmak is értek, csodálatos módon megtartott Istenbe vetett hitem, Jézus Krisztus által. Ezt a hagyatékot hagyta rám az én szent életû édesanyám, egy erõs hitû asszony, és én ennek tulajdonítom minden elért sikeremet.”

 

 

 

 Érints meg!

Érints meg, - erre kérlek, - ha kisbabád vagyok!
Ölelj gyakran magadhoz, nélküled "megfagyok"!
Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess!
Puszild meg arcom százszor, mert így természetes!
Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülõm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!


Érints meg, - erre kérlek, - ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.
Ne tarts magadtól távol, ha veled dacolok,
helyemet nem találom, sok még az új dolog!
Keresd az utat hozzám, próbálj megérteni!
könnyû álmokat hozz rám, s akarj érinteni!
Jó éj puszid oly édes, olyan megnyugtató,
mesélõ érintésed álomba ringató!


Kamasz fiaddá váltam? Érints meg akkor is!
Lelkem nem érzéketlen, csak más világba visz!
Ne hidd, hogy azért bántlak, mert most komisz vagyok.
Ezer tüském is vágyja az ölelõ karod!
Magam felnõttnek érzem, - s hangodra szomjazom,
az élet viharához így alkalmazkodom.
Ketté szakadt világban, még helyem nem lelem,
viselj el hogyha bántlak, s maradj mindig velem!


Érints meg! - erre kérlek, - ha barátod vagyok!
megnyugtat ölelésed, ha más felzaklatott!
Biztató szép szavakkal lelket is önts belém.
értelmet adj a létnek, és tarts tükröt elém.
Kétségeimet vesd el, tudasd: fontos vagyok!
Lehet hogy érintésed, minden, amit kapok.
Ha szomorú a lelkem, vidámíts végre fel,
legyél velem ha baj van, s nem hagylak én sem el!


Kedvesem, éltem párja, most hozzád fordulok,
érintésed, szerelmed, a legszentebb dolog.
Ám tévedés azt hinned, a szenvedély elég.
Ezer félelmem kerget a karjaidba még.
Megnyugtat ölelésed, vigaszt nyújtasz nekem,
lágyan szoríts magadhoz és szebbítsd életem!
Ilyenkor végre érzem, - szemünk együtt ragyog.
Olyannak szeretsz engem, amilyen ÉN vagyok.


Felnõtt gyereked lettem, most már csak az leszek,
s van már saját családom, kiket ölelhetek.
Anyám, s apám karjára mégis számíthatok.
Érints meg most is, kérlek, mikor gyenge vagyok.
Szülõi ölelésed, ma is sokat jelent,
így segíts értékelni, múltat jövõt, jelent.
Már én is másképp látlak, jobban becsüllek már.
Ami fájt elfelejtem, az élet jó tanár.


Érints meg még! - ezt kérem - idõs szülõd vagyok.
Erõs karodra vágyom, mielõtt meghalok!
Érints meg, ahogy egykor érintettelek,
amikor apró voltál, kis, védtelen gyerek.
Ülj le a közelembe, fogd kezem, adj erõt,
simíts az öreg arcon, sok ráncot, vad redõt!
Melegítsd át a szívem, megfáradt tagjaim,
te rólad szólt az élet, a legszebb álmaim.

 

 

Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem Ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke nem kapni, megszerezni kell.

Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól, de Ő azt mondta: nem.
A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz Hozzá.

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni, úgy, ahogyan Ő szeret engem.
Erre azt felelte: látom már kezded érteni.

Kértem erőt...
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

Kértem bölcsességet...
És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.

Kértem bátorságot,
És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.

Kértem adjon szeretetet...
És Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.

Kértem kegyelmet...
És Isten adott lehetőségeket.

Semmit sem kaptam, amit akartam.
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
És imáim meghallgatásra leltek.

Isten szemében többet számít a hozzáállásod, mint a tetteid. „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14). A rossz hozzáállás elrontja az ajándékot, amit Istennek ajánlasz fel. Jézus azt mondta: „Márta… csak egy dologra van szükség. Mária azt választotta” (Lukács 10:42 NIV). Mit választott Mária? Ő leült Jézus lábához. Jézus mindig többre becsüli az őszinte szív csendes odaadását a zajos panaszkodásnál.


http://s1.netlogstatic.com/hu/p/hi/67273148_11274311_9708593.jpg

  http://s1.netlogstatic.com/hu/p/hi/67273148_3635256_9703078.jpg

http://s1.netlogstatic.com/hu/p/hi/67273148_16353309_9700911.jpg

http://s1.netlogstatic.com/hu/p/hi/67273148_4253212_9693240.jpg

http://s1.netlogstatic.com/hu/p/hi/67273148_1813141_9693239.jpg
Nevetésbe fojtott bánat

Nevetésbe fojtott bánat mindent áttranszformálhat.
Ha megtalálod a sebeidhez illendő zokogást
s a naptól pityókás erdő feléd küldött mosolyát....
Nevetésbe fojtott bánat mindent áttranszformálhat,
ha életjók szövetébe szövi a sok élet látszatot,
vagy segít eggyé szeretni a mostohaságot.

szerző: Mysty kata

 

„Ma arra kaptál elhívást, hogy meghalj az önmagadnak való kedvezésnek,

az önérdeknek és az önmagad előtérbe helyezésének.

Tom Landry, a Dallas Cowboys nevű amerikai futballcsapat híres edzője egyszer ezt mondta:

„Az edző feladata az, hogy rávegye a játékosokat arra, amit nem akarnak megtenni, azért,

hogy elérjék azt, amik mindig is akartak lenni.”

Ez a tanítványság lényege.

Sőt, Jézus egyenesen azt mondta, ha erre nem vagy hajlandó, nem lehetsz a tanítványa.

 

 Élt a pillanat ,
   smaragd...
    fénylett
        S
    maradt!

http://s1.netlogstatic.com/hu/p/hi/67273148_3830822_9710807.jpg


http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/9e/Beryl_Smaragd_DSCF0433.jpg

Anyák napján túli gondolatok...

az anyák a szeretetharca
olyan, de olyan egyszerű közkatonái!
Mindig csatát nyernek és
hőssé válnak!

Virágágyak hintaágyak;
anyák nyugtot hol találnak!? 

     szerző: Mysty Kata

 

Taníts, nevelj!

 

Bölcs légy bölcsek által,
a bölcsesség gazdagít!
Gondolkodj, de a magvas
gondolatok talaja
te magad légy,
Add át szeretteidnek
ereklyeként!
Taníts, nevelj
szórakozva
mert, Szó a szóban
só, hang a dalban.
Lankás hegyi út,
amely csillagok felé fut.
Domboldalon egy kicsi ház,
úton talált rózsaág...
  szerző: Mysty  Kata Ne prédikálj dörgedelmesen arról, milyen szörnyűek lehetnek a következmények. Tanítsd meg őket, hogy megkérdezzék maguktól: „Hajlandó vagyok elfogadni a következményeket? Hogyan fognak változtatni az életemen?”        „Ha kilométerekben méred, az élet nehéz. Ha centiméterekben, akkor sima ügy.” Ahhoz, hogy jól menjen az életük, gyermekeidnek meg kell tanulniuk a helyes gondolkodásmódot. Tanítsd meg őket arra, hogy tegyenek fel kérdéseket maguknak!

 

Molnár B. Antal
Vezetsz, Uram vezetsz

Vezetsz, Uram, vezetsz, érzem szent kezedet,
Veszélyes szirteken, sötét ormok felett,
Zajló hullámokon, hol minden elhagyott,
Utamra fényt derít rengő csillagzatod.

Te vagy az irgalom, Te vagy a szeretet,
Mindenható, örök jó mindenek felett.
Villámos vész után a békét Te adod,
Forró esdeklésünk kegyesen hallgatod.

Vezess, Uram vezess, ha vétek megkísért,
Hogy el ne hagyjalak tűnő világokért.
Zúgó vihar nem árt, letörlöm könnyemet,
Újult erőt Te adsz, viszem keresztemet.

Majd révbe érkezem, megállok egykoron,
Nyugodni szíveden jó lesz hegyfokon.
Fehér virág nyílik, könnyezni nem lehet,
Leveszed vállamról súlyos keresztemet.

 

 

 

 


mystynekatika•  2012. június 23. 20:20

MÁRAI S,SzabóL,CsokonaiV. M,Vajda J.


http://vers-versek.hu/vajda-janos/szerelem-hatalma/

http://urszu2.blogspot.hu/2008/10/klt-felesgek-klt-szerelmek.html

 Vajda János

(1827-1897)

  a költő arcképe :http://www.mire.hu/uploads/authormuseum/1334303875_vajda4.jpg

Forrás: http://www.mire.hu/hu/museums/59/author/63

Vajda Jánosnak különös sors jutott: tartós múzsája Gina volt,

de felesége Bartos Rozália, s ők ketten egy időben ismerték is egymást,

sőt jól kijöttek; akivel problematikusabb volt a viszonyuk, az maga a költő.

Gina esetében ez abból fakadt, hogy ő igazából

nem érzett különösebb vonzalmat a szegény költő iránt,

akiben viszont ez mérhetetlen, időn és téren átívelő

 sóvárgást eredményezett. 

Pályája

az 1850-es években felfelé ívelt (Béla királyfi, 1854, Költemények, 1856, Ildikó, 1857, Nemzeti lant, 1858,

Magyar képek albuma, 1859, Vészhangok, 1860), dacára annak, hogy írásainak visszhangja nem túl hangos.

Lapja, a Nővilág színvonalas irodalmat közöl, kapcsolata ekkor még kapcsolata kiegyensúlyozott Arany Jánossal,

Jókai Mórral, Gyulai Pállal, Vahot Imrével, Tóth Kálmánnal. Egyre erősödő kíméletlen újságírói szókimondása

azonban hamarosan több költő, szerkesztő, sőt színész érzékenységét sérti meg.

1861-től datálhatóan Vajda viszony az ún. irodalmi Deák-párttal - amelynek prominensei Gyulai Pál,

Arany János és Kemény Zsigmond - megromlik. Ennek oka részint

nézetkülönbségükben rejlik Arany ún. “vezér szerepének” s Petőfi költészete megítélésének vonatkozásában,

részint pedig kifejezetten politikai, irodalompolitikai és esztétikai természetű.

Gyulai Pálnak Vajda politikai röpiratáról, az Önbírálatról 1862-ben írott megsemmisítő kritikája

– amely szinte megegyező a sajtó általános vélekedésével - már jelzi, hogy Vajdának

az elkövetkezendő években nem nyílik tág tér az irodalmi közéletben. Vajda lehetetlen helyzetbe kerül,

1864-ben kénytelen  Bécsben munkát vállalni. 1865 késő őszén érkezik vissza Pestre.

Politikai érdeklődése az ellenzékhez köti, 1869-ben a 48-as párt színeiben induln

i szeretne a képviselősségért. Terve nem sikerül. Vajdát gyakran éri a következetlenség vádja.

Az 1860-as évek elején kiegyezés-párti lenne, 1867-ben azonban elutasítja

a nemzet számára szerinte kedvezőtlen egyezséget,

s ettől az időszaktól kezdődően elveiben közelít a kossuthi eszmékhez.


"Ahhoz, hogy engem megértsenek - mondá Vajda János,

 - szükséges ismerni azt a környezetet,

 amelyben felnőttem. A szabad természetet, mely körülvett, azokat az embereket,

akik szüleimhez jártak, s apámat, különösen apámat!

  Büszke, nemes hajlamú, eszes, művelt ember volt atyám, Vajda Endre, az Ürményiek váli birtokának főerdésze.

Magas, szálas, szép ember volt. Bálványoztam apámat. Azt hittem, s még ma is hiszem,

hogy kedvező körülmények között kiváló ember, talán lángelme lett volna belőle.

Ha véletlenül előbb és franciának születik, talán ő lett volna Napóleonná, nem a "kis korzikai".

Olyan katonás volt minden mozdulata, eszejárása, pedig soha nem volt katona,

mintha egész életét háborúban töltötte volna. Oly lovagias volt gondolkodása,

oly sokat adott a becsületre, egyszerű, cselédsorból felküzdött ember létére, mint valami középkori lovag."

 A váli erdőben laktunk 1828-tól kezdve.

 Képe:              http://adamiroda.hu/faluvedo/data/_uploaded/image/egy%C3%A9b%20k%C3%A9pek/Vajda-h%C3%A1z.jpg

 Ebben az istenáldotta környezetben él János. Az első élményei a világról, a természet játékai,

az örök körforgás, a megnyugvás látszólagossága, a megszemélyesített erdő,

a természeti jelenségek életét és költészetét végigkísérik.

 A váli erdőben című költeménye:   

Odabenn a mély vadonban,
A csalános iharosban,
Félreeső völgy ölében,
Sűrű árnyak enyhelyében:

Oh milyen jó volna ottan,
Abban a kis házikóban,
Élni, éldegélni szépen,
Békességben, csöndességben!...

Nem törődni a világgal,
A világ ezer bajával.
Meggondolni háborítlan,
Ami immár közelebb van...

Illatos hegy oldalában,
A tavaszi napsugárban,
Nézni illanó felhőkbe,
Múlt időkbe, jövendőkbe....

És azután, utóvégre,
Észrevétlenül, megérve,
Lehullani önmagától,
A kiszáradt életfáról...

S ismeretlen sírgödörbe
Elalunni mindörökre...
S ott egyebet mit sem tenni,
csak pihenni, csak pihenni.

A gimnáziumot Székesfehérvárott kezdi, majd a pesti piaristáknál folytatja.

Szülei papnak szánják a komoly kisfiút. Ő azonban vándorszínésznek áll,

a társulattal másfél évig barangol az országban, Erdély nagy részét is megismeri, de rájön, ez nem az ő világa.

Rövid ideig nevelősködik, majd Alcsuton gazdasági gyakornok.

Itt sem találja helyét. Sokat olvas, éjszakánként ír.

Egyetemre nem tud menni, anyagi körülményei nem engedik.

El kell tartania magát, ezért pedig dolgoznia kell.

Érzékenyen reagál a politikai eseményekre, tájékozott.

1848-ban ott van a Pilvax kávéházban, aktív részese a szabadságharcnak.

Augusztustól közlegényként, majd honvédtisztként harcol.

A világosi fegyverletétel után bujdosnia kell. A váli Baranyákban is rejtőzik egy ideig, pincékben, présházakban.

Decemberben büntetésképp a császári hadseregbe sorozzák,

katonaként kerül Olaszországba és Stájerországba.

Aggódik hazájáért, már ismertek A főurakhoz, A hazafiakhoz, A nemzethez, A honárulókhoz című költeményei.

Vállal munkát Kiskunhalason, Budán a földmérési hivatalnál.

Gyermekkori élményei vissza-visszatérnek, amelyekből hiányzik az ifjúság vidám hangja.

1889-ben a kultuszminisztertől haláláig évdíjat kap.

1892-ben, hatvanöt évesen írja meg csodálatosan szép versét: Harminc év után.

Ötvenéves írói jubileumát szűk baráti körben ünnepli. A jubileum alkalmából 1.800,- forint kegydíjat kap.

Vajda János költeményei címmel saját válogatása jelenik meg 1895-ben az elmúlt fél évszázad írásaiból.

1896-ban nyelvművelési kérdésekkel foglalkozik. Utolsó röpirata, a Magyarság és nemzeti önérzet.

Egészségi állapota napról napra romlik. Háztartásának hű gondozója, majd ápolója Müller Mária volt, aki közel két évig szolgált nála.

Meghalt 1897. január 17-én.

A végakaratot betűhíven foganatosították.

Síremléke 1915-ben készült el, ez év május 30-án leplezték le a Kerepesi temető 1/34. sz. tábla 4. sorában.

A sír fölirata: Vajda János 1827-1897., a Kisfaludy Társaság Tagja,

és rávésték még Emléksorok című versének utolsó négy sorát:  

Ember, mulandó, koldus vagy király,
Emeld föl és hordd magasan fejed!
Hős vagy, fenséges, mind, ki a halál
Gondolatát agyadban viseled! -    

Élete, magatartása irodalmi és társadalmi erő volt, fenyegetés a hanyatlónak,

bátorítás a növekvőnek. Komor magánya mélyén a népi és nemzeti felemelkedésnek

ugyanaz a vágya élt, amely Adyt hevítette, aki Vajdát szent elődjének tekintette.

Két nagy szerelme túlélte. Gina, akit megvásároltak és Róza,

akinek ártatlanságát tulajdonképpen a cselédsorba taszítottság vette el.

Róza emlékirataiból kiderül: megpróbál hazatelepedni, de minden igyekezete eredménytelen,

emlékeznek rá az írótársak, figyelmen kívül hagyják, üldözik.

Vajda születésének századik évfordulóján reménykedik, hátha sikerül érdeklődést kelteni

emlékirataival és megszerezni a Vajda Jánosnét megillető elismerést,

anyagi támogatást. Élete utolsó pillanatáig reménykedett emlékiratainak kiadásában:

igazolni a világ előtt: hűséges felesége volt a költőnek.

 

 / élete, eletút Képek, idézetek../

Forrás:   http://adamiroda.hu/faluvedo/index.php/Emberi_arca


A Múzsa

Kép róla:  http://maievfordulok.blogspot.hu/2012/10/evfordulonaptar-2012-oktober-31.html

1854-ben határoz: írói, újságírói munkából kell megélnie,

Budára költözik tehát. Ekkor ismerkedik meg szállásadója lányával,

Kratochwill Zsuzsannával, Ginával. A lány feltűnően szép, magas, büszke tartással.

Ismerkedés


   Vajda János 1853 körül ismerte meg budai szállásadójának feltűnően szép leányát,

Kratochwill Zsuzsanna Georginát, aki egy életen át reménytelen szerelme és múzsája maradt.

  Gina nem szerette viszont, s amint sorsa is példázza, valójában méltatlan volt a költő szerelmére.          

Sokáig homály fedte életének egyes szakaszait, de ma már tudjuk, ki ő. Ismerkedjünk meg vele.

Liptó megyében született. Liptóújvár plébániájának anyakönyve szerint

Kratochwilla Gáspár kincstári uradalmi erdésznek és feleségének,

Kratochwilla Teréznek újszülött lánykája a keresztségben

a Klementina nevet kapta 1837. október 31-én. H

armadik gyerek a családban. Utána még megszületett Lajos és Teréz.

A Gina nevet a keresztszülők kislányától kölcsönözték. A természeti szépségekben gazdag Ipolticán laktak.

Az apa és anya családnév azonossága rokoni kapcsolatra utal, lehettek unokatestvérek is.

A Kratochwillok szorgalmas, törekvő emberek, kézművesek, gazdálkodók, gyermekeiket iskoláztatják, hivatalokba kerülnek.

Gina tíz éves volt, mikor édesanyja elhalálozott. Kratochwill Gáspár ötvenegy évesen újra nősült,

a negyvenhárom éves, szintén özvegyasszony rangos családból származik,

előkelő neveltetésben részesült. Gina erősen kötődött hozzá, a nevelőanyából édesanyává válhatott.

Nem lehet tudni, hogy miért költözött a nevelőanya Ginával a fővárosba.

Lehetséges, hogy látván a kislány különleges, megkapó szépségét - jövőjét szerette volna biztosítani.

Kratochwill Gáspár négy gyerekkel vidéken maradt, akik tanultak gimnáziumban, jogakadémián.

Gina nyelveket, zenét, táncot tanul és megtanulja az embereket értékelni.

Csak AZ ember, aki vagyonos és előkelő.

Sugárzó szépség, álmodozó, ugyanakkor magabiztos és elbizakodott, hódolóival gúnyolódó, kacér és számító lány.

Vajda szemrevaló fiatalember: magas, szőke, jó megjelenésű.

Ginának is megakadhatott rajta a szeme, de mit ér az ember, ha szegény és nem előkelő?  

"Szeretlek, mert bár el nem érlek,
Tégedet látlak mindenütt:
Fűben, virágban, harmatban,
Amelyre Isten napja süt."

És ezt a csodálatos szépséget - aki egy ragyogó tehetségű költőnek elérhetetlenje

- egész vagyonon megvásárolta magának egy arisztokrata.

Akkor még nem tudta: nem egészen hét évre.

Még nem volt húsz éves, amikor Bécsbe költözött, ahol

éveken át egy idős arisztokrata úr kitartottjaként élt,

majd a főúr halála után elszegődött egy cirkuszhoz.

       Rövid ideig a cirkuszigazgató felesége volt,

s Véghelyi Oroszy Georgina néven, mint műlovarnő szert tett némi hírnévre.

Galántai és fraknói gróf Esterházy Mihály császári és királyi kamarás,

 /Cseklész hitbizományosa, a hatvanöt éves özvegyember

megteremtette Ginának a tündérvilágot, Bécsben.

Főrangú hölgyekhez méltó lakosztályt kapott,

személyzetet, hintót, lovakat, utazást. Személyzetéhez tartozott a műveltségét

kiegészítő társalkodónő és a műlovaglásra oktató is. /

Az előkelő társaság nem fogadta be Ginát.

Mihály gróf - tekintettel korára is - nem vette volna jó néven,

hogy arisztokrata férfitársasága legyen Ginának.

Gina is okos volt: nem veszélyezteti helyzetét.

Esterházy elhunyta után Gina anyjával marad. 29 éves, szépsége teljében.

Életre szóló vagyont kapott, dúsgazdag, nem szorul kitartóra.

                                 *********************

A Szerelem átka, illetve a Gina emléke versciklusok tették alakját halhatatlanná.

 KÉP: Idézet Gina emléke

 Gina emlékének

     32 darab

             IV.

Ver az Isten engem
Mind a két kezével,
Tüzes ostorával,
Tüzes szerelemmel.

El nem gondolhatom,
Mivel érdemeltem;
Csak szenvedtem eddig
Ebben az életben.

Szerelem: mennyország;
Legalább ugy mondják.
Én csak azt tudom, hogy
Nekem mártiromság.

Két szép szemefénye
A csalóka méreg:
Olyan erős, mégis
Olyan soká éget.

Akárhogyan éget
El-elnézegetem:
Hogyan lehet oly szép s
Mégis oly kegyetlen?

Én uram teremtőm
Ijesztenél rája;
Tedd szivére szívem
Csak egy minutára:

Tudom, úgy hozzá ég
Egyszerre az övé:
Magad se veszed le
Soha onnan többé!

                                    (1856)

    XIV

Szerelem, szerelem...
Édes ölő méreg;
Mulandó istenség,
Halhatatlan féreg...

Ég vigasztalása:
Gyönyörű szivárvány;
Teremtő láng hídja,
Rajt a földre szállván...

Balzsama a sírnak,
Mely az enyészettel
Egy perc üdve alatt
Mindent kiengesztel -

Áldott az a szál is,
Melyet emléked sző,
Sírba koporsónkat
Szeliden eresztő.

Szerelem - örök nap,
Öröme mindennek -
Egyedül szivemben
Ostora istennek!...


 XXX

Sokat gyötörtél, öltél engem,
S én csak nagyon szerettelek.
Halálos a tőröd szivemben,
Mit vértanúdként viselek.

Egyetlen zsarnok, szép, dicső vagy,
Kit imádnak alattvalók.
Te ünnepelt, mindenható, nagy,
S én csak szegény hived vagyok.

Dicsőségednek mása nincsen.
Te uralkodol egyedül.
Egy nézésedre hódol minden
Kész örömest, föltétlenül.

.................................................(részlet)

Forrás: http://vers-versek.hu/vajda-janos/gina-emleke/

http://1.bp.blogspot.com/-QMNg9bza9JI/T_Kc6gjnj-I/AAAAAAAAFzk/o1puwSvnZVQ/s1600/Vajda+J%C3%A1nos+Ginna+eml%C3%A9ke1.jpg


Vajda ír, ebből él. Verseskötete jelenik meg, a Nővilág szerkesztője,

Csatár címmel politikai és ismeretterjesztő lapot szerkeszt.

Cserszilvásy Ákos néven adja ki vadászati tárgyú írásait.

Hazafias versek antológiáját szerkeszti Nemzeti Lant címmel.

Megjelenik a Magyar Képek Albuma Barabás Miklós metszeteivel.

1862-ben írja az Önbírálat című politikai röpiratait. Erős támadások érik miatta.


Gina nevelőanyja halála után egyedül marad. Ekkor 39 éves, gazdag, de révbe nem jutott.

Még szép, becsvágyó, tele energiával. Az előkelő társaság nem fogadja be.

Tudja, hogy új életet kell kezdenie és tisztában van saját képességeivel.

Szereti a lovakat, Esterházy mellett megtanulta a műlovaglást, megengedheti magának,

hogy saját cirkusza legyen és abban föllépjen, mint műlovarnő.

A sok személyt foglalkoztató cirkusz, annak állatállománya hozzáértést,

törődést igényel. Az elgondolás tehát jó, de Ginának nincs üzleti érzéke.

Az unokaöcs kezelésében ez a vállalkozás fölemésztette minden vagyonát

olyannyira, hogy megélhetési gondjai vannak. Testvéreivel,

rokonaival nem tart kapcsolatot, egyedül próbálja megoldani gondjait:

albérlőt tart, mulatóhelyi gondnoknő.

 A szépség elhervadt, helyébe lépett a végzetes betegség.

1910. január 12-én hal meg petefészekrákban.

A halotti anyakönyvben a születési és illetőségi hely kitöltetlenek:

Gina nem akart nyomot hagyni maga után, nem akarta,

hogy tudják, hány évesen távozott a világból. Bécsben temették el.

Elszegényedve, idősen, magányosan halt meg Bécsben.

 

 ( videó)

     Az öregedés határán lévő költő kedvvel, erővel tér vissza az irodalomba.

Fiatalos lendülettel ír, telve tervekkel, eszmékkel.

Kezd barátkozni a világgal, enged ridegségéből. Tapasztalt, művelt ember.

Vajda legismertebb költeménye a Húsz év múlva (1876) című vers.Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelõ nap megjelen...

 

 

A vers keretét a Mont Blanc-hasonlat adja. Ez Vajda korának elég közismert allegóriája.

A szokványos kép azonban itt szimbólummá válik.

Kiegészül a „csillagmiriád” metaforikus-szimbolikus költői kifejezéssel.

A kezdő és a befejező kép ugyanaz: „Montblanc csúcsa”, „Montblanc örök hava” – ez zárttá teszi a verset.

A 16 soros költemény két szerkezeti egységre bontható – a 8. sor után kezdődő részt a „De” kötőszó vezeti be.

Az első gondolati egység a fagyos szív érzéketlenségét, a rideg magányt

 

és a büszke szomorúságot fejezi ki. Hiába egészül ki a második versszakban

a Montblanc leírása egy újabb költői képpel, de a kihűlt, hideg szív már nem érez.

Feltűnően sok a tagadószó ebben a részben – a hiány, az üresség érzetét keltve;

csak egyetlen megkülönböztető szerepű jelző jelenik meg – „újabb”.

A második szerkezeti egység a „De” ellentétes kötőszóval kezdődik, ez fordulatot jelez.

Érzelmileg, hangulatilag ellentétben áll a megelőző résszel.

A rég elfeledettnek hitt szenvedélyes érzést a elidézett emlékkép

szépségével lobbantja fel Vajda János. Varázslat ez azonban, pillanatnyi és múló,

a magány és a boldogtalanság jegét már nem lehet feltörni.

Itt már megjelennek a díszítő jelzők, amelyek az érzelmi gazdagságot mutatják.

A „hattyúi képed” kifejezés a gyengédséget érzékelteti.

A vers rendkívüli műgonddal felépített, igazi remekmű.

Vajda nyelvteremtő ereje a versben magas művészi formát ölt.

Hogy a kiégett szív mégsem az, aminek látszik, a nagy szerelem örökké tart,

mi sem bizonyítja jobban, mint Vajda másik verse:

a „Harminc év után”.

Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi létben gyász-sorunk betőlt.
Találkozunk – irgalmas végezet!
Utólszor, egyszer még, a – sír előtt.
Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.

Mert amit én vesztettem, óriás.
Hozzá az ég adott erőt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más;
Csodákat művel emlékezetem.
A múltból fölmerül egy pillanat,
Mint óceánból elsüllyedt sziget;
És látom újra ifjú arcodat,
Mikor még másért nem dobbant szíved.

És e varázslat rád is visszahat.
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad;
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ha majd e földi élettől megváltam,
Imába, dalba foglalt szerelem
Örökkévalósága a halálban . . .
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!

Ki bájaidból méltatlan vadakra
Pazaroltál nem értett kincseket;
Én, a hideg bálvány vezeklő rabja,
Ki minden kéjt szívébe temetett:
Most itt ülünk, siralomházi lelkek,
És nézzük egymást hosszan, szótalan . . .
Tekintetünkben, hajh! nem az elvesztett
Az el nem nyert éden fájdalma van.

Így ül a hold ádáz vihar után
Elcsöndesült nagy tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rémteli sötét erdő alatt,
Amíg a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak . . .


Ebben a költeményben ismét feltűnik Gina varázsa. A mű e boldogtalan,

beteljesületlen szerelemnek az emlékét őrzi. Megerősíti azt a gondolatot,

hogy Gina Vajda számára többet jelentett egy szerelemnél. Múzsájává vált,

aki végzetszerűen végig kíséri egész életét. Hosszú évek eltelte után is fellobban lelkében a kiolthatatlan szerelem.

A fentiek bizonyítják, hogy a 19. század második felének szerelmi költészetében megjelentek az új élet,

a polgári társadalom másfajta nőtípusai. A szerelem már nem lelki harmóniát jelent,

hanem gyötrő, égető, pusztító testi szenvedélyt. A nő gyakran ellenfél,

aki inkább csillapíthatatlan, kínzó szenvedést okoz, mint nyugalmat.

Ennek az újfajta szerelemnek az ábrázolása legerőteljesebben Vajda lírájában jelentkezik.

A Gina-ciklus a modern szerelmi érzést elsőként ábrázolja irodalmunkban.

Valójában Gina az anyagi jólét érdekében a „bukott nő” szerepét is vállalta,

így Vajda örökre elveszítette őt, mégis évtizedeken át hűségesen írta hozzá szerelmes verseit.

Idővel a szerelem jelképpé vált Vajda János számára: a messzetűnt fiatalságot,

a boldogság utáni vágyakozást jelenti.

 

 


 


A feleség

53 éves, ekkor találkozik a 19 éves Bartos Rózával - Rozamundával - és a szerelemmel.

Róza Galántán született 1861. március 12-én, családja Vajdáéhoz hasonló. Apja egykor kisbirtokos volt, elszegényedett, halála után anyjával, - aki egyszerű asszony volt - munkával kereste kenyerét.

Az iskolában jó tanuló, keveset mulaszt. Nagy hatással vannak rá osztálytársai: zömmel munkások, tisztviselők gyerekei. Elszegényesedésük következtében magasabb műveltségre nem tehet szert.

Egyházi iskolába járt, ezen túl szabóságot is tanult, de kénytelen volt cselédeskedni is.

Róza egészen más volt, mint Gina, de fiatal és szép. A költő a korzón csodálta meg, 185 cm magas volt, élénk, természetesség áradt lényéből. Róza rajongott Vajdáért, akinek ezzel biztonságot adott, önérzetét erősítette.

A költő érzéseiről a megszólítások is sokat mondanak leveleiből: "Mélyen tisztelt Nagysád!" "Felséges Szépség!" "Imádott Szentség!" "Kimondhatatlan Gyönyörűség!" "Imádott Szépséges Üdvösségem!" "Imádott kedves tündéristennő!"      

 

"Kedves, édes Rózám
Csodaszépséges arám
Gyönyörűséges bűbájos jövendőbelim,
ennivaló kis feleségem."   

 

1880. október 1.

Róza csüngött a költőn. Gyakran szökött el a lakására, azt is elhitette vele, hogy anyja ellenzi kapcsolatukat, mert öregnek tartja és szegénynek. Sürgette mielőbbi összekelésüket, mert hírbe hozzák.

1880. november 27-én a Bakáts téri Szent Ferenc plébániatemplomban tartották meg esküvőjüket. Vajda tanúja jó barátja, Nagy Miklós, a Vasárnapi Újság szerkesztője, Rózáé Gyurkovics György pénzügyminisztériumi tisztviselő.

A fővárosi lapok hír-rovatában közölték az eseményt. Vajda csöndben, de nem titokban tartotta esküvőjét.

Bartos Rozáliával viszont az volt a helyzet, hogy Vajda férjként nem kívánt lefeküdni vele,

Viszont betegesen aggódott attól, hogy jóval fiatalabb felesége nehogy elveszítse a szűzességét.

 A költő tanúsága szerint ez a házasság elsietett és halvaszületett volt,

a feleség viszont a költő durva, költekező és morbid viselkedését vádolja.

Az író- és költőtársakból különféle véleményeket hozott napvilágra a frigy.

A többség úgy ítélte, hogy nem illenek össze. Suttogások: - a költőt behálózták!

E híresztelés a házasságkötés idején szóbeszéddé vált,

halálakor pedig megerősödött a pályatársak visszaemlékezéseiből.

Róza okos volt, önhitt, de műveletlen. Gőgösen ragaszkodott elképzeléseihez.

Nem vetette meg a fizikai munkát, dolgozott, állandó nyugtalanságban élt.

Mindenről megmondta a véleményét, azonnal és kíméletlenül.

Sokat fecsegett, hajlamos volt a történések átköltésére.

Gináról mindent akart tudni, féltékeny volt rá.

Akárhogy nézzük, Vajda életében ez is szerelem volt.

Miért nyújtott be mégis válókeresetet esküvőjük után 15 hónap múlva az esztergomi Szentszékhez?

Matrimonium non consummatum (el nem hálás).

Megindul a pörösködés, vádaskodás mindkét részről. Vajda semmiképpen nem akarja tartani a házastársi kapcsolatot,

teljes egészében szakítani akar. Már azért is, mert a csupán féltékenységéből táplálkozó gyanú igazolódott:

a költő utánajárt, és bizonyságot szerzett Róza előéletéről, törvénytelen fiáról.

Sem maga a per, sem az ítélethirdetés egyetlen szót sem ejt Róza leányanyaságáról.

Vajda jól ismeri a szentszéki bontó okokat: az anyaság, még törvénytelen gyermek esetében is,

az anya mellett és nem ellene szólnak. Házasság alatti hűtlenséggel Róza nem vádolható,

erre nem adott okot. 1886. Vajda pernyertes lett, mégis vesztes.



kép:  http://kafe.hhrf.org/wp-content/uploads/2010/06/vajdane_01.jpg

Forrás:            http://kafe.hhrf.org/?p=1676
 


Vajda Jánosné Bartos Rozália

 Vajda Jánossal 1880-ban ismerkedett meg és néhány hónapig tartó vívódás után a felesége lett.

Még a költő halála előtt Bécsbe költözött, ahol a háború végéig működött,

mint egy nagy női konfekciócég alkalmazottja.

Később Abbáziába költözött, ismerőséhez. Egy idő óta Budapesten él.

Az előbb említett levél írásakor, 1925-ben az emlékirat már készen volt;

Az emlékirat helyesírása arra vall, hogy Bartos Rozália a magyar szavakat

németes kiejtéssel ejtette, ami egyáltalán nem meglepő valakinél,

aki a mult század hetvenes éveiben a budai Rácvárosban nevelkedett.

Ismerkedés Pest bevásárlás alkalmával...

1880. június 28-án –"A kis társaság hazamenet sétálni megy a Korzóra......."

itt találkoznak Vajdával...

 Részletek emlékirataiból:

A költőt - első látogatása Roziéknál -  betessékelik, de az “nem mozdul attól a helytől, (elejtette)

ahol a cilinderje hevert … ő most azon a helyen egy égi tüneménynek volt a szemtanuja és nem lát,

nem tud elmozdulni, mert kápráznak a szemei.” Végül mégis belép, Róza megmutatja a könyveit,

másnap könyvet kap Vajdától és rózsacsokrot. Vajda sűrűn, nemsokára naponta levelet ír,

Róza is visszaadja a látogatást.

Az első alkalommal feltünik neki, hogy Gina képe az előszobában függ a múzeumkörúti lakásban.

Megkérdezi Vajdát, miért nem vette feleségül Ginát.

A költő szabadkozott: Azt magácskának nem mondhatom meg.

“De én megtudtam az igazat, mikor Vajdáné lettem … nem volt az a hatalom,

ami a költőt arra birta volna, hogy sovány, halvány nőt szeressen.

Kratochwill Zsuzsánna pedig az egész életében olyan volt, mint az agár és halvány, mint a hold.”

Forrás:       http://adamiroda.hu/faluvedo/index.php/Emberi_arca

Emlékirat  - Részletek


November végén megesküdnek, Róza anyja tudtán kívül.

Róza még halogatni szeretné a dolgot, mert az esküvő reggelén meggyónt

és a plébános csak azzal a feltétellel oldozta fel, hogy mindent megvall az anyjának,

de ez már nem volt lehetséges. Vajda megint azzal fenyegetőzött,

hogy főbelövi magát. Mutatta, hogy reszketnek a kezei. Szakadó esőben esküdtek.

Az esküvő nem zajlott le apró balesetek nélkül.

“Vajda, amint berohant a sekrestyébe, neki ment egy hosszú padnak és azt felborította.

Miután hazaértek a kétszobás Tompa-utcai lakásba,

Vajda meglepő dolgot mond félnapos feleségének:

“Az egyik szoba hálószoba két ággyal. Az uram azt mondja, amíg a limonádéját itta,

hogy holnap, vasárnap reggel, az legyen az első dolgom,

hogy az egyik ágyat … áttegyem a másik szobába, – mert nincs kizárva,

hogy én megbolonduljak hirtelen éjjel és akkor ő nagy veszedelemben van,

ha alszik és én neki rontok”.”Hát gyanús az elmém?” - kérdezi Vajdáné,

de teljesíti az ura kívánságát és egyelőre a szomszéd szobában a díványon vet magának ágyat.

 Ötven év elteltével teljesült Róza kívánsága: napvilágra kerültek emlékiratai.


EMLÉKIRATAIM.

Egy sokat emlegetett házasság meztelen igazsága!
Írta özvegy Vajda Jánosné
Bartos Rosalia
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983.

A borítón Vajda Jánosné Bartos Róza.

"Vajda János reménytelen és fájdalmas szerelmet érzett a magyarság iránt is,

amelynek hűséges és haragos imádója volt, a magyarság iránt, amely

életében nem akarta megérteni és megbecsülni ezt a nagyságos és fönséges költői tüneményt,

aki nem akart és nem tudott hízelegni neki, aki mindig a maga egyenes útját járta,

ahová senki sem merte követni, aki állandóan szemébe vágta nemzetének hibáit és bűneit,

aki hatvanhét után sem engedett a negyvennyolcból,

és aki úri kaszinó és vármegyeház helyett a magyar nép jogát és jövőjét hirdette mindhalálig.

Fájdalmas és magányos magyar volt és maradt Vajda világéletében..."


Befejezés:

JUHÁSZ GYULA

"Vajda János a 20. század küszöbén halt meg, és ez jelképes jelentőségű.

Az új hang először a váli erdőben szólalt meg, ott, hol a váli erdő remetéje eltévedt,

s nem találta az igazi utat. Múltunkat jelenünkkel éppúgy áthidalja ez a nagy ős,

mint ahogy Dante, a Divina commedia nagy költője. A váli erdő a mi szent erdőnk,

mert itt kezdődik a modern magyar költészet isteni színjátéka."


KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

"Nyelve nem lágy, sima és hajlékony, jambusa is csikorog,

de talán épp így illik diszharmonikus lényéhez.

Érezni, hogy küszködve gyűri formába mondanivalóját,

ami nem csoda, hiszen ő tesz először kísérletet gondolatokkal nehezített,

különös érzések kimondására.

S mert befelé forduló költő, vele kezdődik a kép uralma a lírában."



wwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwww




Ez utóbbi naplója, a benne megfogalmazott sok-sok vád ellenére sokáig homályban maradt.

 

Vajda Jánosné Bartos Rozáliáé 1880-ban, nagy sajtóvisszhangtól követve lett a költőnek akkor már beérett,
élete delén túljutott Vajda János (sz. 1827) felesége, majd 1886-ban meglehetősen
 botrányos bontóper során elszakadtak a költőhöz fűződő családi kötelékei.
 A költő utána még él több mint tíz évet, Bartos Rozália (sz. 1861) viszont 1933-ban tér örök nyugalomra.
 E furcsa kapcsolatról és frigyről, bár szokatlansága és abszurditása szemmel látható,
 első kézből a volt feleség emlékirataiból olvashatunk - sajnos, nem mindig hiteles - részleteket.
Az erős kérdésesség, a kétely volt az oka annak, hogy bár a napló 1912 és 1922 között keletkezhetett, kiadására - az asszony minden próbálkozása dacára - mégsem került sor, csupán 1983-ban,
akkor is a szöveget gondozó és a Vajda-kérdés hátterébe magát beásó kutató,
 D. Szemző Piroska tartalmas bevezető elemzésével.

 

 A naplóról pedig tudtak irodalomtörténészek, kritikusok,
 többen hivatkoztak is rá, nyomán legendákká vált pletykák keringtek
e furcsa hitvesi kapcsolatról, amelynek története lélegzetelállítóan izgalmas,
eredeti előadásmódja megdobogtathatja nem csupán a női olvasók szívét.

 

A közel 300 oldalra rúgó memoár,  úgy olvastatja magát, mint a legizgalmasabb krimik.
Igaz, a remekművek ujjnyomata hiányzik róla, helyenként önismétlő, kapkodó, elnagyoló,
szétfolyó, egészében azonban a mindenkori asszonyi sors megalázó kiszolgáltatottságát árasztja magából. 

 

 A könyvben különben nem is az az érdekes, hogy mettől meddig terjed a nagy költő egy-egy felidézett tettének a valóságfedezete, hanem az, hogy amennyiben az állítottak fele is igaz, az a dolgok alapvető logikáján már nem változtat. Nem lep meg bennünket a kapcsolat mélyéről felsejlő szexuálpatológia sem, hiszen a nyílt kibeszéléstől ugyancsak óvakodó kor leple alatt ennél súlyosabb dolgok is megtörténtek. Az, hogy az idős Vajda apa-lány viszonnyá szeretné átfesteni feleségéhez fűződő kapcsolatát, amelyben a szűz állapotnak kulcsszerepe van, egyáltalán nem lepi meg a ma emberét s még csak nem is hat dehonesztálóan. Ezért ajánlom figyelmükbe, hogy miközben e távolról sem költői házasság regényes történetét olvassák, ne azon töprengjenek, hogy vajon kinek van benne igaza, mert valószínű, hogy a valóság valahol középen húzódik meg: élet és költészet érintkezésének ködös, beláthatatlan, bozótos senkiföldjén.

Emlékirataim( Helyesírási hibákkal!) (részletek)

 

Vajda János teljesen külön álo ember volt a világon. Vajda János szelleme és jelleme az Ur Isten csodálatossága volt. - Pár hónapra az esküvésünk után ültünk a városligetben, és én akor azt montam a férjemnek - ha nekem hatalmam volna hozá, hát én neked olyan szobrot emelnék, az egész szobor alakod kivolna rakva apró gyémántkövekel, és a szobor délfelé álna, hogy a nap mindig reád sütne, és a gyémántok tüze fénye megakadályozná azt hogy közönséges halandó az arcodba nézen, mert én mindenkit, mindenembert ara érdemtelenek tartok...

 Jókai és Táncsics látogatása első vasárnapunk délelőtjét tette nekem felejthetetlené. Férjem össze álitotta az étlapot első ebédünkre, és én vártam reá pont este hatóráig. Mert délben, addig dolgozott - eltávozot azon ürügy alat hogy neki járni kell mert nincs étvágya, és egy félóra múlva otthon lesz. Mikor este haza jött, nagyon csodálta hogy a két teritékes asztal vár reá. Cselédünk egyedül evet, mert énnekem férjemel elkelet meni az Elkedvendéglőbe, Táncsics feleségével ott várt reánk. Este tiz óráig ültünk a vendéglőben. Ez volt életemben az első kocsmalátogatásom, nem volt egy cseppet se az ínyemre. Táncsicsok haza mentek, de férjem még a Kamonba ment csipukozni, és ott könyököltem éjel tizenkét óráig. - De most nem engettem az uramat előre szaladni, hanem jó belékapaszkottam, és szalatunk együt ki a hirhet Tompa uccába, férjemnek az nagyon tetzet hogy én ugy tudok szaladni. - Haza érve az is tetcet neki hogy már az ágyak elvanak válva, és minden szobában ált egy ágy. Ha nem dolgozot akor nem marat egy percig se nálam nélkül, persze csak akor ha otthon volt, azaz ha nem utazot, vagy mind késöb tette nem lakott az Orientben, - és ilyenkor folyton beszélt, tervelt, mesélt, nevetet, káromlot, hogy szegény férjem egészen felhevült. A lefekvésig azt beszélte férjem, - holnap hétfőn koránreggel elmegyünk a Király uccába huszonnegyedik szám alá a Lázár Jakabhoz attól kiváltja a váltóját, azután megyünk a Kunz és Mösmer céghez, azután a háziurunk Szallay János utódjához férfi-szabó cég, a töbi rá ér, mert ezekután sietnünk kell a Korányihoz, okvetlen, mert ő még holnap beszél a plébánosal az adaptálás miat. Én kérdeztem, ki az a Korányi, az orvos tanár felelte férjem. Én sirtam, nem akartam még halani se az apaságáról, nagyon sirtam, ekor a férjem azt monta, no ha te mindig sirsz, amind én valamit mondok, akor te nem vagy Róza, hanem Niobe. És lettem és maratam a Niobe. - Nekem szót kell fogadnom, az asszonynak nincs akarata, csak a férjnek. Hát ezért vetél el feleségül, ezért ostromoltál menyit szenvettem már esküvésünk elöt miatatt és drága anyám. Minek nekem a tanár bizonyítványa. Mikor mindketten kimerültünk férjem bement a szobájába és bezárkozot. Én sirva panaszkottam nagy fájdalmasan egydül a szobában hogy miért zárkózik be előlem, énfélek egyedül éjel, nem vagyok ehez szokva, sok éven át zárdában egy teremben a fügönymögöt alutunk sok tanítvány, és othon drága anyám melet. Én nem feküttem le de egész éjel ültem sirva az asztalnál. Mikor az uram korán reggel kizárta az ajtóját én montam neki hogy én mégis át megyek az anyámhoz mert én ezt nem álom ki. Már magában az, hogy este bezárja magát, mind ha én egy vad állat volnék, akor mégis csak jobb ha elmegyek haza budára. Két napja vagyunk megesküdve és én két éjelt nem voltam ágyban, két éjcakát komisz bűzös füstös kocsmában egész nap nem ettem én megyek haza, nekem mind eről még fogalmam se volt. A lakásban ott a hol ált fújta ki a pipából a parázst és hamut, mint a kráter röpült az mindenfelé, és tele volt vele minden bútor. - Férjem nagyon kérlelt, és monta is egész határozotságal hogy nem ereszt el.

Az uccán azt monta a férjem: ... most megyünk a Korányihoz, oh én nem megyek, inkáb a dunába ugrok, de férjem belém kapaszkodot és vezetett, egészen fel a tanárhoz. Alig léptünk az előszobába én vissza mentem és ki akartam futni. Az uram egészen magánkívül volt, és azt súgta nekem - biztosan már vétkeztél, azt feleltem: nem vétkeztem, jóvan engedek enek is, de megyek azután budára. - Kinyílt az ajtó és a tanár mély tiszteletteljes alakja megjelent. Vajda cilinderével a keziben hátam mögöt ált, félt hogy kimegyek a tanár betesékelt és én férjemel beléptem, férjem azt mondja: - quaeso a te, ut videas quomodo valeat uxor mea; - mire a tanár Vajdát kieresztette és utána bezárta az ajtót. Én reszkettem az egész testemen és mereven néztem a tanárra, az anyám volt a szemem előt mint ha beszélt volna hozam. A tanár melém tolt egy széket és leültetett, és ő is melém ült. Megfogta a kezemet, és a másik kezével simogatta az arcomat, - mért reszked? kérdi tőlem Isteni lágy hangon, mert félek; mitől fél? a tanár úrtól, - én tőlem? oh édes asszony, éntőlem ne féljen, és kihúzta zsebéből a vakító fehér zsebkendőjét, megtörölte a szemeimet mert könyeztek - ne féljen semit, legyen egész nyugot, nem lesz semibántodása, mesélje elnekem mit csináltak szombat óta? mikor megesküttek? Oh kérem szépen semi egyebet, az uram dolgozot és én is, rendeztem a lakásunkat. Hát éjel, az ura lármázot, bántja talán, mérges, izgatot, oh nem kérem szépen, az uram nem lármáz és nem bánt engem, nagyon szeret és én is nagyon szeretem nagyon boldogok vagyunk. - No jó, csak legyen egész nyugot - ugy már megvan. - A tanár kinyitotta az ajtót és Vajdához a ki az ajtónál már ált azt monta - Intacta casta. -

 Vajda belém fűzte a karját és látható örömel mélyen meghajolt a tanár előt, a tanár nagyon komolyan nézet Vajdára, és az én kezemet megfogta nagyon megszorította, az inas kinyitotta az ajtót és én férjemel kimentünk együt egész némán, az uram párszor előre hajolt és az arcomba nézet, azt monta - Niobe haragszol? nem haragszom, nem tutnék haragudni, de vérig vagyok sértve, és ezt nem bocsátom meg. - Már délelmúlt, mentünk az Elkedhez, de én nem mentem be, azt montam megyek haza férjem azt monta csak menjek nagyon hamar hogy valami Pflastertretter neszolitson meg. A mind én a lakásba értem, megkértem a cselédet hogy menjen el tőlünk mert nem tartok cselédet és elment. Az Uram íróasztalára tettem egy cédulát rá irva: Térdeimen könyörgök hozád ne jöj utánam, át mentem budára az anyámhoz, azt mondom te elutaztál vadászni és én félek egyedül leni a lakásban. Cselédet elkültem, kelégitettem, a mi pénz van, bene vana fiókban nálam van két krajcár; - majd késöb össze jövünk. Niobéd. - Haza érve anyámhoz, a kiált izgalom, és mert két éjel nem voltam ágyban, és alig ettem valamit, a sok sírás, és az a jelenet a tanárnál teljesen kimerítettek engem, és bár menyire igyekeztem anyám előt álapotomat elrejteni, alig értem a szobába előtte térdre estem és össze rogyoktam, siró görcs fogot el. - Anyám, a ki fent volt, engem hamar Marinkal levetkőzöt, és halottam a mind mondja csak hamar az ágyba vele. Mivel nagyon panaszkottam a fejfájásom miatt, kaptam erős eszencia borogatást, és jó herba teát, én mélen elaluttam. Mikor felébrettem az ágyomnál ült Vajda az én férjem, a szoba sötét volt csak mécs éget, és az anyám ágyban volt, este tíz óra volt. Alig ébrettem fel, Marink adot eni, erős hús levest, és sódárt, jó izüt ettem, az uram egyre rám nézet, és figyelt hogy hogy eszek, mikor kész voltam, rám borult és nagyon össze csókolt, én nagyon sajnáltam, mert szomorú volt, a szivem majd meghasat érte, de nagyon szeretem volna tőlem eltaszítani, azért mert othon éjel rá zárta az ajtót, és azért mert a tanárhoz vezetett, de nem taszítottam el, mert kímélytem az anyám élőt, pláne mikor Vajda kivet a zsebéből egy nagy cédulát és elém tartotta hogy olvasam el, a cédulán az ált - Szent Niobém, szoltál anyádnak hogy a tanárnál voltunk; én a cédulát - megvan ma is - a fejem alá dugtam, férjem kérte, de nem attam - és intettem neki nagyon energikusan hogy - nem - Férjem azt monta hogy keljek fel és megyünk haza, én nem akartam semmi szín alat vele meni. Az anyám is monta hogy nem engedi hogy én most éjel felkeljek és menjek ki a hidegbe, és szakat az eső, és azt monta a költőnek hogy menjen be amásik szobába és feküdjön le, de ő nem akar, és engem megint lecsókolt; el ment haza a Tompa uccába éjel volt tizenkét óra - és November huszonkilencedike hétfő - dehát harmat napja voltam Vajda Jánosné: a cédulára rá írattam férjemel - kelt budán Tabán, ezernyolcszász nyolcvan November huszonkilencedike, hétfőn éjel tizenkét óra. Vajda János a férjed. - Istenben nyugvó Korányi tanár adot nekem szintén erre a napra emléket. Csalhatatlan bizonyítván csupán az idő és aláíráson kivül Intacta - casta - és van ilyen három, ugyan ezek az áldot kezekből... Mikor férjem éjel elment Marinktol kikísérve, azt monta Vajda neki - nőmre vigyázzon mint a két szemére - de a tekintetes ur nem vigyáz rá - hogy tudja - talán panaszkodot -nem panaszkodot semit, de látjuk hogy szombat óta nagyon roszul néz ki. 

 Nagy lármára ébrettünk fel, kint még sötét volt, Vajda, az én negyednapos férjem cilinderével verte az ablakot. Az eső szakat, nagy szélvolt és anyám tanácsára Marink a kapukulcsot le nyújtotta az ablakon Vajdának, és ő bejött, de nagyon káromolt, mert a sötét lépcsőn neki ment a falnak, és a cilinderével le verte a mécset a mi pedig elég magasan volt egy stelázon. -

 Hat óra volt, és azt monta hogy már öt órakor ált de nem akart benünket fellármázni, és csak hamar keljek fel és megyünk haza, a Tompa uccába, de nekem nem volt kedvem elmeni, de hiába volt minden kérésem, nem engedet a férjem. Felkeltem, felöltöztem, de elmeni nem akartam. De az anyám azt monta nekem - csak menj édes lányom az uradal, te oda való vagy ahol a férjed van; a dunába akartál érte ugorni; hát csak menj, esküttél, tartcst meg az esküt. Én anyám kezeit összecsókoltam és elmentem az uramal haza. - Kiérve, a hol itéletnapi eső és szél volt, férjembe jó belé kapaszkottam, ő erősen magához szoritot és mentünk a lánchídon át ki a Ferencvárosba...

 


 

(Eredeti helyesírással)

 


 


vajda jános

1.Öröklét, elmulás, istenség
Rejtélyeit mind ismerem.
Mind, mind együtt van, semmi kétség.
Egyetlen szóban: szerelem.



2.Gyülemlik a holló, varjú kavarogva.
A cinege fázik a tüskebokorba`.
A kerti haraszton zokogja a szél:
Elhervad a rózsa, lehull a levél.

3.

Szerelem - örök nap,
Öröme mindennek -
Egyedül szivemben
Ostora istennek!...

 

4.Szeretlek én téged nézni.
Oly szép lánggal ég szemed;
Eloszlatja búmat, mint a
Nap a sötét felleget...

 

5.Szeretlek, mert fölfoghatlan vagy;
Bűvös-bájos fátyol föd el.
Szeretlek, mert olyan titok vagy,
Amiben mégis hinni kell.

6.

Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?..

7.Ez a világ, e földi élet
Mi más az ifjúnak s a vénnek!
Előbb arany, utóbb csak talmi,
S a vége az, hogy meg kell halni.

8.
A multból fölmerül egy pillanat,
Mint óceánból elsüllyedt sziget:
És látom újra ifjú arcodat,
mikor még másért nem dobbant szíved.







Ady Endre „nagy elődöm”-nek, „szent rokonom”-nak nevezte őt.

Emlékezetünkben élnek még híres versei: az Üstökös, a Húsz év múlva, a Váli erdőben,

s nem feledtük, amit az iskolában róla tanultunk: „Vajda János híd Petőfi és Ady között”.

Vajda korai költészete Petőfi hatást mutat, de kései lírája mind tematikájában mind

nyelvezetében és robbanékonyságában annyira modern és XX. századi,

hogy egy-egy sorát Ady is elvállalhatná, kozmikussá növekedett elvágyódása,

társtalansága, szorongása, bánata és túlfűtöttsége pedig

a mai kor embere számára is ismerős.

Ady EndreTalálkozás Gina költőjévelHahó, éjszaka van,
Zúgó vadonban őrület - éj,
Hahó, ez itt a vaáli erdő:
Magyar árvaság,
Montblank - sivárság,
Éji csoda és téli veszély.
Hahó, a lábam félve tapos:
Amott jön Gina és a költő
És fölzendül a vad iharos.
Csont - teste vakít
......................................részlet







Tóth Árpád*
  menyasszonyának, Lichtmann Annának (9.)**

1913. január 21.

 

Drága kis bogárkám, aki a szívembe másztál, nagyon el vagyok fáradva, mert éppen most fejeztem be egy karcolatot, tudod egy olyan Torpedó-cikket,* amilyen neked nem szokott tetszeni, és most éppen azon búsulok, hogy biztosan ez sem tetszene. Te pedig most Szegeden vagy, és én sajnállak is, mert biztosan ott is olyan piszkosan csurog a ronda eső, mint itt, és így valószínűleg nincs alkalmad feltűnést kelteni a szegedi korzón. Itt borzasztóan esett az eső egész nap, nem is mentem sehova, L. bácsi* meglátogatását is holnapra halasztottam, és a gyerekeket sem néztem meg. Majd ma este, redakció előtt benézek hozzájuk.

Mint már írtam, az időmmel 8 és 10 óra közt nem tudok mit csinálni. Tegnap elmentem az Apolló moziba, de persze későre érkeztem, és csak dirib-darab műsort láttam. Ha jól ismertem fel, a hátam megett V. Ilonkával V. Gizi ült a potyahelyeken. Sokat vihogtak. Én ellenben jobban szerettem volna, ha te lettél volna itt a moziban, a Gizi meg ment volna a fészkes Tódorba, vagy a Tódor fészkébe, Szegedre. A redakcióban Cölike kérdezett rád. Mondtam, hogy szalma vagyok, s hogy te Szegeden vagy. Fölényesen mosolygott, és látszott rajta, hogy azt hiszi, hogy te nem szeretsz. Pedig ugy-e, hogy szeretsz?

Ma délután elmentem a kávéházba. Nem mentem volna, de kedden kapom a francia mellékletet, és azért mentem be. A fekete pincér, mikor három után vettem a nagykabátom, azt mondta, hogy: hova siet, Tóth úr, a kis barna még nem jön. Megmondtam neki, és majdnem elpityeredtem, míg mondtam, hogy Szegedre utaztál egy pár napra. Egy pár nap nem sok – gondolhatta a fekete pincér, de ő marha, mert nem tudhatja, hogy az a pár nap igenis sok, egy egész örökkévalóság.

Várom a leveled. A mamának mondtam, hogy a leveledet ő tegye el, ha hozza a postás, és adja azonnal ide. Most már csak a levélnek kell jönnie! Ugye jön? – L.-nét csókolom, neked, drága, millió csók. Szorgalmasan tanulok:

http://mek.niif.hu/04900/04945/html/index.htm

Tóth Árpád : A vén ligetben

 

A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szívünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.
..........................................
**********************************

Tóth Árpád Szeretnék átölelni

Szeretnék átölelni ma egy embert,
Ki olyan árva s vágyak özvegye,
Mint jómagam, s kit a tavasz szíven vert,
S kondor haján kopogtat az ősz jege,
Kinek ha volt is pirosbetűs napja,
Tintát hozzá véréből szűrt a Sors,
Vén bánatok fia és újak apja,
Csöndes tűnődés lankadt léptű papja,
Örülni lassú, és csüggedni gyors;
Kit nemessé emelt a föld porából
Sok ritka szenvedés, de nem kevély
Kitűnni a törpék sekély sorából,
És címere egy hervadt falevél,
Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,
Ha szívvel dobták, halkan énekelt...
   

Tóth Árpád A LELKEM FÁJ...

A lelkem fáj... Isten ne adja,
Hogy most belém szeressen egy leány,
Úgy vágyom egy puha ajakra,
Sovárabb soh'se lehettem talán -
Oly jó volna... Pihenni vágyom.
Csak két ringató kart találnék.
Egy perzselő iszonyu nyáron
Jön minden árnyék...
A lelkem fáj... Isten ne adja...
Jaj volna, hogyha most találna rám.
Bár volna jó, egyszerü fajta,
Egy senki, egy nyugodt leány.
Bár senki volna... ha enyém volna...
Oly beteg hő tüzel szemembe...
Itt hagyna, jaj... vagy ő is bús
Valaki lenne...

   






Tóth Árpád: Jó éjszakát

 


Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhűl a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyersdalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szíve... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!




    Tóth Árpád

 

Az öröm illan

Az Öröm illan, ints neki,
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei.

Itt volt hát? jaj, nem is hiszem,
Már oly kusza a tünde rajz.
Mint visszafénylő, kedves arc
Szétrezgő képe vad vizen.

Mint lázálomkép, lenge árny,
Cikázó galambsziluett
Lánggal égő város felett:
Füst közt vonagló gyenge szárny.

Egy holt csillagról árva fény,
Mely milljom éve untalan
Száll ájultan és hontalan
A végtelen tér jég ürén.

Édeni pajtás, égi kéz,
Feldobná szívünk a poros,
Vak légbe, mint vidám, piros
Labdát, de jaj, a szív nehéz.

Itt volt hát? -- ó, Öröm, Öröm,
Egy szóra még, egy percre még!
Ó, mondd, az ég fenn ugye kék,
S az élet méze nem üröm?

Az Öröm illan, ints neki,
Még visszabúsul szép szeme,
Lágy hangja elfúló zene,
S ezüstfehérek tincsei...






...A vers csak születik,
mint ahogyan születik a szél.
Vagy a virág.
Vagy a falevél.
Szellő a vers,
s én azt hiszem,
a Végtelen küldi vele nekünk
Világ-virágok bűvös illatát,
s amint szívünkön lopva illan át...

Wass Albert


   

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, Vár, 1928. november 7.) költő, műfordító.

1886. április 14-én született Aradon. Édesapja Tóth András szobrász volt, édesanyja Molnár Eszter, egy aradi ács-segéd leánya. A gyermek Tóth Árpád eleinte a rajzolásban mutatott tehetséget.1889-ben a család Debrecenbe költözött. Gyermekkorát itt töltötte. Nem fejezte be tanulmányait, újságíró lett. Betegeskedő és visszahúzódó volt egész életében.

1905-1909 között a budapesti egyetemen magyar–francia szakos bölcsész. 1908-tól a Nyugat munkatársa, mely közölte a verseit. Súlyos anyagi gondokkal küszködött, melynek eredményeként 1909-ben abbahagyta tanulmányait. Visszaköltözött Debrecenbe, s októbertől a Debreceni Független Újság színkritikusa lett. 1911-ben a Debreceni Nagy Újság munkatársa. 1913-ban ismét anyagi nehézségei voltak, Budapestre ment, ahol házit