Mysty Kata blogja

Személyes
mystynekatika•  2021. január 20. 12:24

Mellettem álltál

Oly zöld volt a táj,

Mellettem álltál,

mellettem voltál...


Kikelet fogytán...

Tavasznak híre

 keresve keres,

 szüntelen , s Téged..


Pázsitnak íve

szívemre hímez,

Befesti lelkem,

Erembe vés be.


Gyilkos a csöndje,

Nem ereszt, teker,

fojt ez az ecset...

A reményvesztett

szín megtér , a kékhez.


Kata Mysty Kata

Mellettem voltál 



Évszakok jönnek, mennek.

Csak szív az a hely,

ahol a kikelet szárnyra kel...

a kék madár énekel...

a boldogság gyógykezel.


Mysty Kata: Csak a szív...














mystynekatika•  2020. augusztus 20. 16:17

Szerettelek téged gondban

Léptem keres


Szívem remeg,

hazamegyek...

Gondolat visz,

Nem képzelet...

De köszönet ,

 Hála övez..

A ház öreg,

Engem kövez!

Haza, - megyek !

Léptem keres...

Nem vár senki,

Senki, senki.

Üres a hely.

Kín kesereg.

Fényt keresek,

Kínkeserves!

Fénybe emelt,

A Szeretet!

A szél zenél,

Hallgatom még...

Megnyugtató

Emlékezés.


Mysty Kata


Pipacsszívem érted dobbant...

Szerettelek Téged gondban.

Jóban-rosszban , együttlétben,

Párosan volt szép az élet!


Cudar világ, kedved szegte...

Terveidet keresztezve,

Félelemtől félelemig,

Körbevettek kétségeid...


A szíved várt, jobban lesz tán!?

Nem bírta ki, és meg - megàllt...

Csődöt mondott a tudomány,

Az idő ; pont, és elmúlás!?


mystykata; Szerettelek Téged gondban


Szép az esti kék,

Jöjj el,csöndes éj!


Lehajtja majd fejét...

Szerelme, a remény! 


Néz rá a kinti fény,

Aprócska tünemény,


A vállát, a kezét...

Érinti mint kedvesét.


Mysty kata : Az esti kék..


.Mysty Kata: Neked szedtem 


Gyűjtöttem sok vadvirágot,

Éjsötétben is világost..

Telve vele, legyen áldott...

Színesebb lett a világom.

Nem hervadt el, "Könyvben" lapul,

A versekben most is azúr,

Soha-soha ki nem fakul.

Azok máig a legszebbek,

Amit - mami, Neked szedtem!


Katáng, pitypang, búzavirág,

Kosaramba lapul mindjárt.

Domb oldalán virít sok száz...

Elviszem mind, Édesanyám!


Székfű, zsálya, borzaskata,

Földre hintem, oda, - Anya!

Azon futunk - Te meg én,

Anya s lánya - kettecskén!


Mysty Kata :

Neked szedtem...


Mysty Kata: 3xkék


Kék a színem,

itt a szívem!

Ne feledd el,

"nefelejcs-csel!"


Kék fenn az ég,

Vigyáz oly rég.

Lángod lettem,

nagy a kedvem!


Kék lesz a Nap...

mihamarabb,

Kékebb a Hold,

Lángra hajol.


Egyetlen kis ibolyaszál,

Erdő, mező téged csodáll!

Sose fakul ki a ruhád,

Tiéd legyen a nagyvilág!


Nézd csak, süt rád a napsugár,

Nézi arcod lágy mosolyát,

Issza lelked bájitalát,

Lépteidre is Ő vigyáz!


Virulj kicsi Amirácska,

Ballagj lassan óvodába,

Anya legszebb virágszála,

Szemed apró, ajkad hárfa.


MystyKata; Amirácska


Kék szemű eső esett,

Csepp cseppre frissiben,

Imigyen, amúgyan,

Kökényt fest, rajzolgat.


Kékfestő, megnyerő...

Égi lett a mező,

Kéklőn int domb, s a hegy,

Reménnyel telitett.


Kék napot, kék estét,

Képzelet hoz eléd,

Eltűnhet hirtelen,

Épp úgy , mint Édened!


MystyKata: Kék szemű eső


Végtelen a kék.

Határa az ég!

Légy boldog most!

Ez, ami fontos!

Talpraesett és

a mindenre kész!

Ez a Ráadás,

szinte álmodás,

De a valóság,

igy lesz "álomtárs"!

Kék lett fenn a Nap. 

Kék lett ó, végre!

El is tesszük majd, 

mindet a télre.


Mysty Kata : Végtelen a kék

mystynekatika•  2020. március 20. 09:49

Ima


Millei Lajos
Őszülő Őszöm
 
Életem zsákjában gyűlnek a tegnapok,
hogy mekkora a zsák, csak a Jóisten tudja.
Azt mondom mindig - ha kérdezik - jól vagyok,
de meggyőző mosolyra már nemigen futja.
 
Mint csalfa szerető, úgy hagyott el a Nyár,
még sirattam a Tavaszt, a zöld rügyű bókját,
de a felszáradó harmat nyomába már
nekem érlelte a Nyár napbarnító csókját.
 
A mezőre hívott, búzavirág ágyra,
fényfonallal hímezte tarka rétünk selymét,
s rá sem hederítve az irigy világra,
szívembe simogatta tűzvarázs szerelmét.
 
Az egemre rajzolt millió csillagot,
s ha jött is néha felhő, ezer fokon égtem,
mégis csalfa a Nyár, szó nélkül itthagyott,
mikor a megfáradt lábú Ősz jött el értem.
 
Most az Ősz vigasztal meleg hunyorgással,
már Ő deres homlokom önérzetes őre,
csak azt teszi velem, mint mindenki mással,
felkészít lassacskán a Téli pihenőre.
 

 

Jóna Dávid
Próbatétel
 

Zsákban tartom én is a tegnapokat,
így nem száradnak ki olyan könnyen,
szövet mögé rejtem minden féltett csöndem.
De legalább tőlem nem kérdezik, hogy vagyok,
ha kérdezik, sem várnak választ,
az érdektelenség körültámaszt,
megtart, elraktároz, jobb esetben elfelejt,
ez a pálya bizony semerre se lejt...
sem a tavasz, sem a nyár nem ad mást,
csak amit adnia muszáj,
mint az idő, a gravitáció, s a négy világtáj,
minden változója állandó is egyben,
ezerféle arccal, ezerféle szerepben
adnak tükröt, hogy magunkat nézzük,
s hogy félelmeinket felcímkézzük,
vagy hogy szembenézzünk majd vele,
azt hiszem, hogy ez az élet
legfőbb próbatétele.








      Millei Lajos
Őszülő Őszöm 

Életem zsákjában gyűlnek a tegnapok,
hogy mekkora a zsák, csak a Jóisten tudja.
Azt mondom mindig - ha kérdezik - jól vagyok,
de meggyőző mosolyra már nemigen futja.


I . A.   -    A címbéli "Őszöm" kijelölő jelzője, az "őszülő", komplex képet formálva jelentést szűkít, egyértelműsít.

   Az évszakokban rejlő szimbolikus jelentés használata közkedvelt volt az irodalomban és ma is az.

   A lírikus gyakran kedvenc költői eszközként használja sajátos életszakaszok, sőt az életet

   meghatározó élmények , tartalmak  jelképes ecsetelésére, s mint gondos gazda zsákba is gyűjti

   a tegnapok történéseit a személyessel együtt.   S hogy mekkora is az  a zsák, s hogy milyen tartalommal telik meg egy elbeszélő-leíró

részrészletezi, nagyszerő képsorokkal elevenedik meg az olvasó számára. ( Őszülő Őszöm, 1vsz)

 

 

B. Jóna Dávid
Próbatétel

  Zsákban tartom én is a tegnapokat,
így nem száradnak ki olyan könnyen,
szövet mögé rejtem minden féltett csöndem.

A Próbatétellel adott a hasonlóság .(1-3 sor).

Ősszel a természeti javak zsákban tárolása evidencia,  tradicionális, az életet determináló

hagyomány.   A tegnapok zsákban tárolása és ennek indoklása sajátosan emberi,  " nem száradnak ki olyan könnyen, lédús marad -

teszem hozzá .  Legjobban - " a féltett csöndem", - olvassuk - mint fölbecsülhetetlen érték, "szövet"mögé  metonímiája rejti,  ami  a termés  - a

költő esetében a vers  közege  -  és a jövőjének a záloga.



    



 II.   A. ( Őszülő Őszöm, 2.3.4.vsz)



Mint csalfa szerető, úgy hagyott el a Nyár,
még sirattam a Tavaszt, a zöld rügyű bókját,
de a felszáradó harmat nyomába már
nekem érlelte a Nyár napbarnító csókját.
 
A mezőre hívott, búzavirág ágyra,
fényfonallal hímezte tarka rétünk selymét,
s rá sem hederítve az irigy világra,
szívembe simogatta tűzvarázs szerelmét.
 

Az egemre rajzolt millió csillagot,
s ha jött is néha felhő, ezer fokon égtem,
mégis csalfa a Nyár, szó nélkül itthagyott,
mikor a megfáradt lábú Ősz jött el értem.


A lírai én hangulatát, a "jól vagyok"-at egy "meggyőző mosoly" nélküli jelzős szintagma teszi igazán hitelessé.

Ahogyan Millei Lajos fogalmaz előszavában: "az évszakok maradandóságait a vers" "fotoalbumként " örökíti meg, Valóban ez tetten is érhető nála.

A   Nyara , mint csalfa szerető " hagyta el, "Tavasza, zöld rügyű bókját siratva " folytatta küldetését, változatos összetett igényes költői képsorok.

"Csillagdús nyári éj" még a bodogságot ragyogtatja, de a "csalfa" kijózanító jelző megismétlése helyrebillenti még a "tűzvarázst" is.

Kiemelkedően szép a 3 vsz. A megszemélyesített csillagok, a mező búzavirága , kék színe még reménnyel kecsegtet,  a tarka rét selyme

simogató, és egyben válasz is az irigy világnak.

                                       




                                                                   B.     De legalább tőlem nem kérdezik, hogy vagyok,
                                                                                  ha kérdezik, sem várnak választ,
                                                                                   az érdektelenség körültámaszt,

( Próbatétel:  4-5-6 .sor)

      

  Féltett csöndünk bizonyára az alkotás , a teremtés , vagyis az élet nélkülözhetetlen tartozéka ebben a

zajos, feforgatott viágban , ahol -  "Hogy vagy?" - meg se kérdezik , vagy ha meg is  - választ sem várnak rá,

ugyanis senkit sem érdekel. Itt az érdektelenség az úr!  Korunk emberének fő bűne, "pályája "végtelen egyenes,

egysíkú: "megtart, elraktároz( az őszre asszociálok), jobb esetben elfelejt.

A folytatásban egy másik felsorolás  a " sem" tagadószóval erősít,

s ez az ismétlő alakzat veszi egy kalap alá az évszakok adományait.


  csak amit adnia muszáj,
mint az idő, a gravitáció, s a négy világtáj,
minden változója állandó is egyben,
ezerféle arccal, ezerféle szerepben
adnak tükröt, hogy magunkat nézzük,     


 -   (7-13sor)  

Az "adnia muszáj!"-  törvényét kifejti  egy tárgyi alárendelt összetett mondatban,  összehasonlítva a kronos, a gravitáció ezerféle szerepével,

 a földrészek vonatkozásában, tudniillik változásaik  ellenére  egyben  minden állandó, erről kapunk meg magunkról is tükörképet.

Egy szabad versben arra kapunk példát itt , hogy alakzatok segítségével mennyire képes  elvontan  tömöríteni a művész.



III. A.

Most az Ősz vigasztal meleg hunyorgással,
már Ő deres homlokom önérzetes őre,
csak azt teszi velem, mint mindenki mással,
felkészít lassacskán a Téli pihenőre.

  Az Őszülő Őszöm befejező részében a lírai én saját életére koncentrál, "deres homlokára" , - erre nézve kommentálja a zsákba majdan

belekerülő  vigasztaló nyárvégi  meleget. Erre van szüksége, az igazi szeretet melegére! Teszi ezt egy megszemélyesített szintén

komplex  kép segítségével, ám némi rezignáltsággal,  fegyelmezett kötött versformában ,

fegyelmezett szótagszámú sorokban , keresztrímesen. ABAB

 



s hogy félelmeinket felcímkézzük,
vagy hogy szembenézzünk majd vele,
azt hiszem, hogy ez az élet
legfőbb próbatétele.

 

   B. 

A Próbatételben a  művész tükröt tartva bevonzani engedi az előbbiek ezerféle arcának , szerepének villanásait úgy, hogy önmagunkat

is  látni engedi úgy , hogy a" félelmeinket felcímkézzük".   Az ezzel való szembenézés  a valódi kihívás, " az élet próbatétele!"

Az" f-es"alliteráció a fájdalmas valóság hiteles érzetét kelti egy megfelelően tördelt szabad versben,

igényes stílusban, választékos irodalmi nyelven. (14-18.sor)

mystynekatika•  2019. november 18. 11:54

Vers-blokk

Versben élek


Ki hogy szeret,
nem főszerep.
Versben élek,
fáklyaképpen.
Méltóképpen.

Szó a kincsem,
szinte minden!
Kéktől érők,
istenfélők.
Vaj' túlélők?

Szabad forma,
kortárs-norma...
Gyermekeim,
egytől-egyig
Leheletim'

Elégia,
milyen igaz!
Bánat, öröm
- összekötöm,
csak van közöm...

Az Énképek
életképek,
- s vajon épek,
tükörképek!?
Ugye, szépek!?

Jellemrajzok,
belső harcok...
El nem rémiszt,
hisz nem tévhit,
- csak a mégis!








Nem olcsó a

 

Nem olcsó a
kegyelem,
mindig elég,
- csak bennünk
elégtelen...
Csak bennünk
elég legyen!

Nem olcsó a
kegyelem,
és hogyha van,
nem saját
kis érdemem...
nem saját,
s nem érdemem...

Nem az olcsó
kegyelem
mindennapi
kenyerem,
"Ellenkező"
- én nem leszek,
ellenálló...
bárd leszek!




Versvárakat építek

Versvárakat építek
csak kövezzetek,
kövezzetek!
Kő kövön majd ott marad,
csak kövessetek!
kövessetek!
 
Kőszívetek meglehet
epedve reped...
Új születhet!
Hússzív vár a várban benn!
Valóra vált majd
hű álmokat.
 
Versvárakat építek,
csak kövezzetek,
kövezzetek!
Kőbe vésem bele én
titkos vegyjelét...
csak éljetek...


Éljetek még!




Egyszer tollat fogtam a kezembe


Egyszer tollat fogtam a kezembe

     Benne maradt az,   - örökre...

    Mintha halkan könyörögne,

  "Ne vesd, ne dobd magad a szemétbe!"


   Akad téma, - ott hever előtted!

     Bármi jöhet, - féld a jövődet!

     Emlékszállal Szépbe szőve,

  Múzsa csókja folyvást kelőben!




Alkotó a....

Alkotó a Szeretet,
mint maga is az...
a szerelem!

Alkotó az igaz Hit,
táplál, kreatív...
sosem avítt.

Alkotó a Bizalom,
mert nagy hatalom,
hű oltalom.

Alkotó a csendes Társ,
mint jó barát,
ha melletted áll!

Alkotó a Nyugalom,
megérlel, kibont,
nem fukaron.

Alkotó a tilalom,
ritkul limlom...
nincs jobb alkalom!

Alkotó az őszi fény
csak szétgurul...
így megőrzivén!


Ki mondja meg


Ki mondja meg
hálás kinek legyek,
Miért buktat el - hálátlan
- elém lépve,
S miért kárörvend az irigy...
s min nevessen a szerény?
"A szemefény?!"

Ki mondja meg,
hogy legyek önmagam...
Az elvárások nem hidak,
- tág tévutak.
Gáncsok lyukasztják utam,
a kátyúban...

A lélek húrjain
 
A lélek húrjain csobogó dallam,
Hallgatom, amit mond
csendben, halkan...
 
A szívem ütemét dobolja lassan,
Ébredek, visszacseng...
születő dalban.
 
Testem is megrezzen, ellazul, hagyom...
Merengőn képzelem
emléked a pont!

Lelkem is dúdolgat, szolmizál, tapsol.
Merengőn kutatom
szerelmed vakon...

Kíváncsi természet izgalma nyomoz,
Ábrándos utakon
majd hozzászokom!



Lábnyomod ellopom....biztosan tudom...

Lábamra felhúzom,

Hozzád eljutok

Vershangverseny
 

Tenorok java lép eléd!
Prömier készen; és ekképp...
Vers-zene-dallam ünnepén,
Csúcson lesz minden a helyén!
 
Éneklő lélek, -  szava nagy!
Szirteknek intvén, s azoknak,
akikben a szív romlatlan...
s mindig a Szépre szomjasak!
 
Hegyorom, gerinc, és derék!
Lantosok torkán szenvedély,       (tollán?)
Parnasszus díszben, lelkesen...
Hangverseny készül, - verseké!
 
Szíveket hódít meglehet...
Tartalom és a szerkezet!
Egységbe fonja álmodat,
Hozzád ér, Te a támpont vagy!
 
Nem ront meg, nem is átkozhat...
Maradhat benned száz mondat!
Épülhet a vers temploma,
Istenhez fűz majd szent hona!




Mysty Kata: Hálánk

Amíg ide nem ér a halál...
A hálám szavakra talál...
A köszönet szavát hozza...
Ez szívem minden vágya:
Csakis a hála, a hála,
- amíg ide nem ér a halál...
S ki meg nem érti,
mi a hála!
 Mert hálánk...
a halál halála!



Mysty Kata : A vers
 
Gyönyörű a vers, szívvel olvasd el.
Gyönyörű versben, te a mennyre lelsz!
Csalódás nem ér, érintése kell!
Lelkedhez az szól, hitedért kiált!
Versszakkal ölel, Széphez hoz közel!
Olvasót, írót, a Mindenhatót!
Költemény a Nap , visz a Fény felé!
Gyönyörrel felér, katarzis a vég!






Mysty Kata : Versfa



Vers a hazám, édes otthon,
Marad örökzöld a lombod!
Mélyen alant gyökér maraszt.
Szép anyaföld ritka arany!
 
Ott áll némán napsugárban,
Ezer fényben sok románccal,
Nem szabódik, a rög is csak
leláncolja , húzza a titka!
 

Versfa-soron a rímpárok,
szép bokrosan - mint családok ...
Ölelkezők mind szeretnek,
Keresztbe ők sose tesznek!
 

A boldogság egyik legfontosabb összetevője a többi emberhez fűződő pozitív kapcsolat.


Hagyom


Szívem üzenetét hagyom, 

s hogy részemmé legyetek:

Az órák csendjét, 

a Nap fényét a levél színén 

mint zizzenést,

mint őszelő köszönést...

Időnk lassú elmenés.

Áldott titkok tiszta éjén,

Lelkem kincsét...

S hogy részemmé legyetek, 

szívem üzenetét

Hagyom.




Vallomás


Szívetek dobog most bennem...
Mondjátok, még mit lehet tennem!?
A régvolt gyerekben sebek...
Nyitottan bár, mégsem ereszt!

Meggyógyulok tele hittel:
mert versekben a rímek...
a ritmus, meg a "Hiszekegy"...
Ti vagytok, - velem mindig egyek.



Tövist terem...


Induljon a jóindulat,
kell mint egy jó fordulat!
Ha célba mást nem veszel,
Ím, csak tévútra érkezel...

Érezd magad otthon...
S velem együtt légy virág te itt,
ki viseli töviseit...
Mert a rózsa tövistelen...
Tövist terem,


Szánj meg Isten


Helyettetek nem írhatok,
helyetekben viszont megírnám...
Helyettünk beszélnek a képek,
Helyükbe gondolatok lépnek...

Szánj meg Isten minden poétát!
Egy se legyen hamis prófétád!
Amit leír formába öntve

Alázat-nyom legyen pecsétje ...
A szépség mind oly végtelen
Mint a bennünk élő értelem...

Mint a Fénytől való ragyogás,
Mint a vágytól égő zokogás.
*Finoman árnyalt örökzöld beszéd...

Minden , ami Szép, elkísérő emlék...
Ölelem, viszont hajlok le elé,
Megmozdul, zenél, szól mint szirén.


  A vers

Imádságos esti órák,
Szüljetek sok fohászt,ódát!
Szaporodjon életerő...
A vers legyen hitet vető.

Imádságos meghitt percek,
Alkossatok sok - sok szépet,
Könnyítsetek a lelkeken,
Gyors szívritmust felezzetek!

Kifakadó imádságok,
Gyönyörű szép szivárványok!
Öleljétek át az álmot,
Szeretetláng a világot!


Kincset érek


Kincskeresők között,

vándorbothoz kötött

a sorstalan közöny.


Minden marék giccses,


nincs öröm a kincsen,

Ebbe én hogy  higgyek!?


A Kincs, ha talált,

újat hogyan"fakaszt"


,- 'mi hűs Forrásra hajt!?


Szó alkotta szavad


tökéletest akar,

Formál kézben tartva.


Kincset érek, - kincsem!

Életed a kincsed,

Nem kérész az Élet!



Verssziget


Verssziget hiteget,
Hiszi, hogy, itt lehetsz.
 
Magányos terhedet,
le csak itt teheted.
 
Kék a ház fedele
 kicsiny kis eresszel.
 
Benne nagy szeretet
kincse vár, bemehetsz.
 
Csendje véd, marasztal,
Terítve az asztal.
 
Mindenkit befogad,
aki csak kopogtat.
 
Lelkedig áramol,
mert itt csak vers honol.
 


 Lélektől lélekig..


Szó ring az ajkamon...

Ringva ring, félek itt..


Megfárad a hangom,

Eljut-e lelkedig!?

Az idő lehangol,

Visszatart valami,

Bágyatag a dalom,

Tilalomfát aprít!  

Merengő Lantom,

Álmát altatom,

Pedig nem akarom,

Inkább átkarolom.



Felkelt a napom


Felkelt a napom,
Öröme ragyog.
Kitart , amint kell ,
Igazi hittel...
 
Oly jó , hogy süt ránk,
Melege átjár....
Az ősz is issza,
Magát rá bízza.
 
Kezem kitárom,
Sugár az álmom... 
Jó lenne látnom,
Mennybéli táncod! 




Láttam


Láttam a patak vizén gyöngyöző napfényt,
Buborékok ajkán ragyogva csillogott !
Ezernyi csók csobbant, cuppanás meg'itatott.
Fényladikok csodája ringott...Ringatott!
Aztán a fák közé szökött,
Legyezőként landolt kézközött
Elköltözött.

Láttam

Gondolat erdejében,
Toporog szenvedélyem,
Nap fénye résnyi rajta,
Szeretet annak arca.

Gondolat is tengerár,
Fényeső a Golgotán..
Költészet a hullámágy,
Viharban kél, sorba áll...







Kávé, s a csészém

Kávé , s a csészém,
Pipacs a szélén,
Alján még kávé,
Gyöngy és az árnyék.

Remek e látvány,
Engem meg'szánván!
Élvezet vár rám!
(Egy )kevés meg nem árt.

 



Az Örömök szökőkútja...


Az Örömök szökőkútja...
Lombjával az arcod mossa,
Gyönyöre is megengedett...
Életednek gondját, - feledd!
 
Örömöknek szökőkútja...
Ívkörén fény gyöngye surran,
Gyöngéden a lábad mossa,
Álmaidat eléd hozza!
 
Az Örömök szökőkútja...
Pezsgőn csobban, vágya szomjas,
Látványával előhívja...
Azt, 'ki szíved választott(j)a.
 



Tükör és toll

A valóság olyan tükör,
Tollba mondja, amit kürtöl;
- szaladó szél, visszhangzó part,
erdő lombja, s lenn a tócsa.
 
Tollat ragad, s azt amit lát,
Versbe szedi összes titkát.
Rigó hangján, kotta lapján,
Ahol várja mező, s kaptár...
 
Régi pennám, nem haragszol?!
Félre teszlek már tavasztól,
A múzsám is itt lesz velem,
A rímeknek nincs kegyelem.
 
Lantos vagyok, azzá lettem,
Élményekkel telik lelkem.
Szabásmintán már a kezem,
A szív formál, követhetem!
 

Új a tollam, szóra éhes,
Nyelvem hegyén íze édes.

Anyanyelvem oly szépséges,
Szókincsének sincsen vége!

Verseimnek közegében,
Lombosodik közepében.

A szándék szent, teszek érte,
Akaratom hulljon térdre.

Lantom dolga , ahogy mondják,
- tiszta forrás oltsa  szomját...

Emberi, ép, s Szép vezessen,
megmaradjon hű nemzetem!

Nőjön is fel, naggyá tegyen,
Árulója sose legyek!



Vers-beszéd

Vers lobban a lélek mezején,
Láng oson át szívek rejtekén.

Vers arat az élet tenyerén,
Szótarló marad a közepén.

Villamosra száll fel jó néhány,
Reád várnak, nincs bennük hiány.

Könyvhétre hív, hív az eleség,
Ahol vers van, nincsen éhezés...

Elébed megy, majd - ki - te se térj!
Találkozhat, szózat, vers-beszéd.

Értelmet ad, napod Fényben ég,
Holnapodra hull a királyKék.

mystynekatika•  2019. október 21. 08:54

Tartozom

Mysty Kata: Tartozom


Tartozom , sokkal tartozom...
A szeretetért, a létedért!
A Lét-Édenért...
Szeretettel az életemért,
amiért az Élet él.
A figyelemért, amiért megítélsz
figyelemmel, az életvonal ívén
mosollyal, ami elkísér!
A mosolyért, 'mellyel megvédsz,
A szóért, ami megért,
jóval táplál, s 'mely sokat ígér.
Hogy minden, 'mi kísért,
veszteg maradjon, tudva, hogy ki véd!
Megváltást így kapj hitedért!
A tartozás egy hírlevél.
Tartozol, sokkal tartozol...
A szeretetért szeretettel,
a figyelemért figyelemmel,
A mosolyért mosollyal.
Jó szóért csupán jó szóval,
ami nem öl, nem árt, sőt
megóvó vallomás.


Álma

Álma van a virágnak,
Lesz-e még a világnak?


Csöndje van az avarnak,
hantja az, mit takargat.


Álma volt, szép Világa...
Halált hozott viszályban.


A csönd álma kaláris,
A legszebből ajánl is.



Legszebb szó a harangszó

 

Legszebb szó, a harangszó,

Úgy érzed - az égből szól.

Lelked mélyén áthatol,

s amit üzen, hallható...

Új álmokat álmodón,

szent tüzeket csiholó...


Mennyből angyalt rajzoló,

szép hangzatos magyar szót!

Anyánk hangját visszhangzón,

mint hárfa, pánsíp olyan jó!

Hozzám hajol,  hozzád ér,

aprószentről dalt idéz...

Atyánk szavát hallató ,

s egy Hozzá szóló meghívó!

 

Legszebb szó, a harangszó,

az életre biztató.

Vele égi hárfa - szól:

harangjáték , - kékre kék...

arany szólam égbe kél.

Benned cseng-bong, ott zenél,

Giling-galang dala Fény.