Mysty Kata blogja

Mũvészet
mystynekatika•  2016. július 5. 22:52

Szeretlek

Hullni készül a levél,
Elmenni kész, de elébb
leteszi a kézjegyét,
Kijelenti, - van esély...
 
Azt jelzi, hogy nem kevés...
Emléklapja lesz elég;
Nyár és nyitány; - Messze még...
Őszt idéző "Jelenés!"
 
Hervadásnak idején
átlátja a szenvedést,
Átírja és enged még...
vezekelni mindenért.

Mysty Kata : Van esély...


Szeretlek jobban a csélcsap szélnél,
Ülnék nélküled a semmi szélén!
 
Szeretlek jobban, jobban mindennél,
Inkább meghalnék, csakhogy tehetném!
 
Szeretlek én mint, reggel a Napot,
Azóta élek, azóta vagyok.
 
Szeretve téged, szeretve élek,
Életkedv éltet, öröme étkem.
 
Szerető szíved az enyém hona,
Szeretni-valóm! Én a hű szolga!
 
Jobban is, ha kell, forróbb hittel,
Figyel a szem Rád, s lüktető szív ver.



Elsimult a múlt,
Útja kifakult.
Ringsz  a vizén,
mint-hogy sírok én,
ahogy a szívhúr...
és mint emlék-szú,
mozdul, ki-kihull...
Sercenő cseppben
kristály a teste.
Hívja alagút...
pedig balgán fut..
Fénylő napsugár
a hajamra száll,
léghajó várva vár,
vissza így kiált...
Bennem él a Nyár!
Él bennem tarkán
mint öröklét
a szikla martján.


Mysty Kata
A csend a jó...
 
Bár igazán lehetnék
jó barátod, ki leckéz.
De korlátoz az Intés;
és a nemmel mindig kész.
 
Egyszerűen - csak Ember
lehessek, aki szeret,
és viszonzásra érdemes,
ha sajgó lelke tele.
 
Csalódástól nem tartok,
magamra se haragszom.
Megfelelni nem nehéz,
A csend legjobb parancsszó!


Száguldó nagy madár,
frissességed add ma át,
Szépséged tűfokán
ott a fehér fonál.
Hímezze napunkat
tenger és sasmadár.
 
Mysty Kata
A csend a jó...
 
Bár igazán lehetnék
jó barátod, ki leckéz.
De korlátoz az Intés;
és a nemmel mindig kész.
 
Egyszerűen - csak Ember
lehessek, aki szeret,
és viszonzásra érdemes,
ha sajgó lelke tele.
 
Csalódástól nem tartok,
magamra se haragszom.
Megfelelni nem nehéz,
A csend a jó parancsszó!
 
Bolond szívem,
mondd,mitől félsz,
A szenvedés,
megkísért.
A Vég talán
Haza kísér,
szép Tavaszán,
el nem ítél.
Kő szívemért,
Az életért,
Azért is vér...
bolond szívem!


Lelkedből csöppent szavak
lelkemben búkat apaszt.
Szembesít akár, egy teszt,
Kékje bemártott híd lesz!
 
Lelkedből csöppen szavad,
Ragyog, mint a Nap tava.
Melegítő s puha, mint vágy.
Kegyes vég útján - megáll!
 
Fellazítván meg-megszánt.
Hang zajból bölcsen kizár.
Tisztaság bája, - egy szál...
Véradó léte - kincs már!
 
Ízlelni való vaj, só..
Finom szövet és izzó!
Szárnyakat éget, s főleg...
Görögtűz lobban tőle!
 
 
Mysty Kata :
Lelkedből csöppen szavad

mystynekatika•  2012. július 13. 21:59

secondEduard : A haiku nem művészet

http://www.ujakropolisz.hu/idezet_gyujtemeny

A jó zene – az érzelmeken túl – pozitívan befolyásolja
 a megértési és koncentrációs képességet is,
kimutathatóan hat az agyhullámokra,
és erősíti az immunrendszert,
valamint képes kiszűrni,
elcsitítani a káros
környezeti
 hatásokat,
 zajokat.


Élesztő

http://hu.netlog.com/gulacsianna/blog/blogid=501393




RONDÓ

A rondó egy a XV. században kialakult refrénes forma.
Két rím váltakozására, szabályszerű visszatéréseire
alapozza a szerkezetét.

Két fő változata az egyszerű rondó és a kettős rondó.

Az egyszerű rondó rímképlete:

(a kisbetű csak a rímet, a nagybetű az ismétlődő sorokat is jelzi)

ABaA abAB

Kettős rondó rímképlete:

AbbaabA abbaA

Feltettem ide azokat a rondókat amiket én írtam, hogy ha kedvet
kaptok hozzá olvassátok el.
Ezeket az egyszerű rondó képletére írtam, így annak a formáját
megfigyelhetitek meg rajtuk, de remélem elsősorban a tartalom
lesz ami majd leköt  titeket.
Jó olvasást! :)


http://ree_flektor.mindenkilapja.hu/html/21404156/render/tankak#/html/21404243/render/rondok

Kék

 Színezett világomba belecsöppent,
Véletlenül és hirtelen.
Egy játék értelme felröppent,
Színezett világomba belecsöppent. 

Babona talán de megdöbbent
Fejemben titkon elrejtem.
Színezett világomba belecsöppent,
Véletlenül és hirtelen.

11.

Nemlesz percek 

Elhibázott percek kísértenek
Most, tudom jól, hogy nincs tovább.
Nyugodt vagyok, de ők csak nevetnek,
Elhibázott percek kísértenek. 

Fejemre olvassák a jövőnek
Minden pillanatát, de én vagyok a mostohább!
Elhibázott percek kísértenek
Most, tudom jól, hogy nincs tovább.

12.

Mosoly 

Megtorpanó időmre támaszkodtam,
Hogy a váratlan pillanat ne múljon.
 Inogva kiszaladt a föld alólam.
Megtorpanó időmre támaszkodtam. 

Szívembe ült a  perc és azon mosolyogtam:
Találkozunk majd valahol félúton.
Megtorpanó időmre támaszkodtam,
Hogy a váratlan pillanat ne múljon.










  Jegyzet: A haiku nem művészet

 


                             

 


http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=127977&check=af73c0db9056802c0bdb3a925d6915a3


secondEduard

Új fotók a www.erdely-szep.hu honlapon:

 

http://www.erdely-szep.hu/Nagybanya/index.html

Kellemes nézelődést, "kirándulást" kívánok mindenkinek,

                    Barátsággal: Horváth Feri.

                                        nagyapó :)))

 Szokolay Zoltán

 

Tisztelt Alkotótársam!
Tisztelettel kérem, ha korának megfelelő bölcsessége is ezt súgja,tegye meg: a művekhez írott személyes kritikáját üzenetként fogalmazza meg !
Tegye ezt azért, mert az író emberi érzékenység miatt csak ebben az esetben lesz építő.
Ellenkező esetben rombol lelkeket és tombol a rosszmájúság!

Az olvasó - szerkesztés nekünk (Seának is) is egy önkéntes munka a "szabad időnket, és szakmai tudásunkat" adjuk! Közös ügyért!Felkértek rá és felelősen tesszük a dolgunkat!Céljaink
Röviden..: a magyar líra mentése,
tisztaságának őrzése ,óvás
a torzító "modernkedéstől "
Nem csak én, szerkesztőtársaim közül mindenki a saját szempontjait érvényesítheti egy - egy verssel kapcsolatosan.
Ezért nem is nyilvános a véleménynyilvánítás...
Mi,itt/ akik írunk is / az olvasó szempontjait is képviseljük ,mert ha írunk csak arra koncentrálunk, hogy kiírjuk magunkat, az írás szenvedélye hajt.. .( Tehát mi itt ezt a szerepet is fölvállaltuk) A szakma szempontjai is léteznek,"íratlanul"! Erről sokan nem vesznek tudomást...Manapság annyi versportál létezik, szabadon publikálhat fű, fa , virág!! Rendben is van, mi azzal teszünk többet, hogy ezen felül válogatunk, mert ezek kiadásáért vállalunk felelősséget. Megmérettetés azt jelenti, hogy a Parnasszusra kiválasztottak képviselik a magyar líra arculatát a jövőre nézve , a jövőjét remélve.
Megértésére, toleráns és felelős hozzáállására és reagálására számítok!
Szeretettel és üdvözlettel!
DrmisztinéKata
ügy,szerk.

 

 

 

 

 


 

2012-07-14 12:30

 

 

Kedves Kata!
Megértettem, remélem, többet nem okozok Önöknek gondot.
A nyilvános bírálatot és megalázást Sea (ál)nevű szerkesztőtársuk kezdte alkalmazni a párommal, Vesztergom Andreával szemben. Ráadásul nem a Parnasszusra beküldött, tehát a szerkesztők által véleményezendő versek között, hanem a szabadon használható blog-felületen, ahol ez eleddig nem volt szokás.
Vettem a fáradságot és elolvastam Sea írásait, blogját a neten és itteni kommentjeit. Tartalmilag üres, sőt helyenként viszolyogtató, formailag pedig hemzseg a helyesírási, nyelvhelyességi hibáktól.
Ez a honlap dícséretes és követendő céllal jött létre, támogatni kell. Sea képességei és tulajdonságai azonban jelentősen rontják a presztizsét.
Miután kiderült, hogy ő nyilvánosan bírálhat, sőt durván megtámadhat másokat, de az ő irományainak nyelvi és poétikai hibáira tilos felhívni a figyelmet, úgy gondoltuk, s ebben teljes az egyetértés Vesztergom Andrea között és köztem, hogy nem kívánunk e közösségnek a tagjai lenni.
Többen vannak itt, akiket tisztelünk, akiktől sokat tanultunk - lnpeters, Weinberger, Kőszeghy Miklós, Toma és még sorolhatnám - , de egy olyan irodalmi portálnak, amelyet szerkesztőként Sea neve, börtönszex iránti csillapíthatatlan érdeklődése, anyanyelvtudása és IQ-ja fémjelez, nem szeretnénk a tagjai maradni.
Nyomatékosan kérjük tehát a törlésünket!
Szeretettel és üdvözlettel:
Szokolay Zoltán

 

 

 

 

 

 

drmisztilajosne

 

2012-07-14 15:01

 

 

Köszönöm szépen a válaszát Zoltán!
Megértem Önt,Önöket, de döntésükkel nem értek egyet.
Sajnálom a történteteket . Seát ide hívták, nem önként jött.
Higgye el kevesen jönnének ezt csinálni, pályázatokkal végig
tevékenykedni sem egyszerű.Írtam Seának is,remélem megértette, amit kértem Tőle. Nem vagyok,csak egyszerű kollégája, de felelősséget érzek iránta... Ide tanulni jöttünk, de természetünk nem egyforma... Mint volt tanár, élvezem az életfogytiglani tanulás örömét ... Kaptam már visszajelzést alkotótársaktól , szerencsémre pozitívak voltak.Ez bátorított fel.Ön legyen bölcsebb, okosabb, s ha így tesz Önné az erkölcsi győzelem! - Maradjanak kérem. Ha mennek, minden jót kívánok , erőt és egészséget a munkájukhoz!
Bizalommal: DrMisztinéKata

 

 

 

 

 

 

Szokolay Zoltán

 

2012-07-14 16:01

 

 

Köszönöm jóindulatát, megértő szavait.

 

mystynekatika•  2012. június 3. 22:50

Változatok egy hangra

Új

Mysty kata
Jimmy hangja

Hangja is zene ;
hangsávjain vele
repülsz és merengsz.
Elmerülsz titkait
keresve: Elér
bűvölet és mámor,
fölemel, viszi
lelked oda , ahol
esti csend dalol.
 
 
Nem tudni titkát
ennek a varázsnak,
olyan , mint az éj
a nyugvó parázsnak,
mint susogó nád
rejtőző halásznak,
piros liliom
halódó világnak.

Mysty Kata
Változatok egy hangra


Szivárványutazó,
   lélek fotósa
      vagyok.
Kikelet leánya , aki
      madarak
csicsergésével 
 összhangban
   röpül ha
    megpihen
        a gond és
      elül belül.
    Fénytől
  feléled a szín,
 színtől alszik
el  fény.
 Árnyban
fénylik a lélek
arca így felvidul
végleg .



Szivárványutazó, lélek fotósa vagyok.
madárcsicsergést röpítő Kikelet - leány,
Nyomomban pihen meg a gond és elül belül.
Fényemtől éled a szín, színtől alszik el fény.
Árnyban fénylőn vidul fel végleg a lélekarc .



Szivárványutazó,
lélek fotósa vagyok.
Kikelet leánya , akit
madarak csicsergő
hangban röpítenek ha
ha megpihen a gond, és
elül belül. Akkor fénytől
feléled a szín,színtől
alszik el fény.Árnyban
fénylik a lélek : arca
így vidul fel végleg .

mystynekatika•  2012. március 27. 19:39

Ady szifilisztörténete Ady Endre tollából

 

Nem

 

Nem, nem hiszek! Mért űzzem én a lelkem
Epedő vággyal bolygó fény után?...
Minden reményem megtört a keserven,
Hisz balga, őrült ábránd volt csupán.

 

Ne hívj, ne csalj, szerelem szép világa!
Az én világom irdatlan, sötét,
Ezer tavasz s ezer tavasz virága
El nem zavarja fullasztó ködét.

Ne hívj, ne csalj, én nem tudok szeretni,
Lelkem kifosztott, nyomorult, szegény.
Elkárhozástól meg nem váltja semmi
S a te sugárod: őrjöngő remény.

Tűnt ifjúságnak visszajáró árnya, --
Az lettem én... a múlt után futok...
Isten hozzád, szerelem szép világa!
Ne hívj, ne csalj, szeretni nem tudok...

 

ADY ENDRE MIHÁLYI ROZÁLIA CSÓKJA
(Egy vén hírlapíró meséiből)

 

(Ez egy sírkőn olvasható: Itt nyugszik Mihályi Rozália, élt huszonhat évet, béke poraira. "Kívánkozom elköltözni és lenni a Krisztussal, mert az mindennél jobb." = Mihályi Rozália - legyen neki könnyű a föld - kicsi, színházi némber volt, míg élt. Vörösre festette a haját, mint utólag értesülök s az ajka magától volt piros. Kacagott, de nem szívesen, hanem mert a színügyi bizottság tagjai csak a kacagó kóristánét szerették. Lutheránus papnak volt a kitagadott leánya s a Halál csak azért volt rettenetes neki, hogy a Nebántsvirágot nem játszhatta el. Öt esztendőn keresztül ígérték neki igazgatók, rendezők, színügyi bizottsági tagok és hírlapírók. A Nebántsvirág több csókjába került, mint a szerelem, a pénz és a toilette-gond együtt, mégis úgy halt meg szegény, hogy ez a nagy vágya árván maradt és telesírta a halottas, kórházi szobát. A Halál egyéb körülményei nem bántották Mihályi Rozáliát, hiszen könnyelmű nő volt. Aradon, Kassán, nem árulom el, hol fekszik s mennyi idő óta. Sose láttam Mihályi Rozáliát, de hatalmasabb nő nála nem elegyedett az életembe. S amit elmondandó vagyok, mély, kicsi történet, egy fölkavart, fatális tengerszem. Igazi hősnője e történetnek Mihályi Rozália, aki most már a Krisztussal van, mert az mindennél jobb.)

*

Már nyolcszor kértem Kun Marcellát, csókoljon meg s hazudja azt, hogy drága vagyok neki. Hiszen hasznát vehetné, mert ő fiatal fél-primadonna s én írom a kritikákat. Fekete leány volt s nem babonás, de okos, Kun Marcella s valószínűleg nem undorodott tőlem. Legföljebb is neki nem lett volna nagy öröm az én ölelésem s látta előre a bajt. Én akkor a legszebb siheder voltam belülről s nem csináltam titkot belőle, hogy bolond vagyok szerelem közben. Bolonduljon meg és örvendően jajgasson, akit én magamnak választok és dicsekedjék el vele. Ettől joggal félt Kun Marcella, aki porcelán-arcát fehérnek őrizte meg eleddig minden szerelmek közben és ellen. Volt eset, hogy elbeszéltem neki, miket álmodok róla s hogy őt tartom minden létezés legkívánatosabb vánkosának, a pihenőnek, a pihentetőnek, az érdemes helynek, ahol pihenni kell s esetleg szívesen pihen el örökre az ember.

Félt tőlem Kun Marcella, szabad járásom volt a hotelbe, ahol lakott, mert félt tőlem. Beengedett a lakásába olyankor is, amikor vad, fekete, kemény haját regulázta mindenféle fésűkkel. Lassan-lassan már jogot szereztem arra, hogy arcomhoz fogjam föl ezt a kis testével csúfolkodó sötét, erős hajat. Ha azonban megkábított a Kun Marcella nyakának, vállának s egész kis testének közelsége, kikaptam:

- Volna magának öröme, ha lelkem-testem leteperné s én úgy néznék a szemébe, mint egy zsiványnak? Kell magának ilyen briganti-eredmény, ilyen szerelmetlen szerelem, mondja?

Megreszkettem és sírtam ilyenkor s főképpen amiatt sírtam, hogy ilyen gyönge, szamár vagyok. Ilyen nővel nem így kell bánni, de én ő benne nem ilyen nőt akartam, mást, jobbat, maga-megadót, belémbolondultat. A szemei, a fekete Kun Marcella szemei, kékek voltak, hideg, lelketlen, rossz, kék szemek. Ezek még sohase akadhattak föl, ezek még sohase fordulhattak ki szerelemtől.

Megálljatok csak, ti rossz, kék szemek, úgy kell nektek, hogy én a tüzelésetekre pályázom. Fogadkoztam, hogy tovább immár nem komédiázunk, mert én nem vagyok egy hím Kun Marcella. Én nem azért tanultam meg a szerelmet, hogy tudjam, micsoda, hanem azért, hogy fogyasszam, hamvasszam vele magam, ahogyan illik. Kun Marcellának pedig megmondtam egy napon:

- Marci - így becéztem - holnap délután maga nem fogadhat vendéget. Csak én mehetek el magához, csak én mehetek be magához, holnap délután.

Nagy készülés, programos bátorság csak jó, barbár egészségű embernek ajánlhatók. Nekem átkozott, veszett éjszakát szerzett a nagy bátorságom s a nagy készülésem. Bizony elbágyadt legény voltam másnap s délután kopogtattam Kun Marcellánál becsületből. A leány sírhatott, meglágyultak, nedvesek voltak a rossz, kék szemei s olyan kékek, hogy majdnem barnák. Mikor benyitottam, megriadt, el is gyöngült, ülve maradt és abban a pillanatban - éreztem - utált is. Szerettem volna ölbe kapni a kis fehér-fekete, ostoba csöpp teremtést s lóbálni gyöngéden, mint egy csecsemőt. Dalolni neki síró hangon, hogy elaludjék, hogy én is elaludjak, mert az éjszakám rossz volt. Valami ilyen dajkadalt szerettem volna énekelni: "Marci, kicsi Marci, ne csókolózzunk; kinek teszünk jót, ha mi csókolózunk?" "Marci, kicsi Marci, leteszlek a pamlagra, összedörzsöljük, mint két buksi gyermek, az arcainkat s a könnyeinket," "Marci, kicsi Marci, én csak sírni szeretnék veled máma, de úgy nagyon, bömbölni."

Azonban az ember nagyon szomorú állat, akinek akkor is muszáj néha szeretni, amikor nincs kedve hozzá. Odaültem Kun Marcella mellé s nagy, csinált szerelmi dühvel megmartam az ajkát. Neki erre csak az jutott eszébe, hogy megharapott ajkat egészen tiszta vászon-zsebkendővel tanácsos nyomogatni. Fölállott fáradtan, szomorúan s amikor kikereste a zsebkendőt, visszajött, de úgy, mintha a vére hullna s Golgothára jönne. Kibontottam a haját, tűrte, de közben olyan hangon, ahogy a rózsafüzéres, áhítatos, vén asszonyok imádkoznak, beszélt:

- Ismerem magukat, tudom, hogy hiába beszélnék, sírnék, ellenkeznék, jól van. Nekem ez nem kell, nem mulattat, fáj, de maguk ilyenek. Én még mindig meglakoltam, valahányszor férfivel volt dolgom. Különösen eggyel, akit utáltam, de muszáj volt, aki a testemet is megölte.

Hallottam és nem hallottam, amit beszélt, már a papucsait csókoltam. Az ember nagyon szomorú állat, aki akkor is tud szeretni, amikor még előbb nem kívánta. Azután a szemeit kellett keresnem, az arcát néznem s azt hittem, hogy megháborodtam. A Kun Marcella szemei nem voltak kékek, de szinte feketék, a haja vörös, az ajkai piros-pirosak. Az egész leány más volt, mint ő maga, mintha megbabonáztak volna bennünket két percre.

*

(Ma már tudom, hogy akkor Mihályi Rozália jött oda s ő csinálta ezt a babonát. Ráismerek teljesen azoknak a lefestéséből, akikkel azóta találkoztam és beszéltem. Akik ismerték, sőt nagyon-nagyon ismerték Mihályi Rozáliát, az én életem e legnagyobb, leghatalmasabb nőjét.)

*

Nem laktam én jól Kun Marcellával, de nem kellett a csókjának még az emléke. Minőségileg holott igen jó csók volt az, ma is vallom és merem vallani. De egyúttal ríkató, szomorú is volt s a magamfajta ember a csókot azért hajszolja, hogy a szomorúságból szabaduljon. De elmentem hozzá akkor, amikor a mi csókunk a véremben olyan lett, mint egy kehely, melynek későn jut eszébe, hogy kicsorduljon. Csupa rózsákat nyílott a vérem, haragos, tüzes, bő, szerelmi rózsákat. Kun Marcella lehajtotta a fejét, megcsókolt s ezt mondta:

- Most már úgyis mindegy, te akartad, én megmondtam neked.

*

CSÓKOKBAN ÉLŐ CSÓKTALANOK

 

Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.

 

Vonaglottunk bízón, nagyon,
Hűs estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.

Roskadjunk le a Sors előtt
Két gyáva, koldus csókmívelők.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.

Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Túl vánkoson, leplen, ingen
Sírva láttuk meg: ez se Minden.

Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban élő csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.

 

(Rettenetes, most is látom, megint olyan volt Kun Marcella, mint amilyennek később Mihályi Rozáliát leírták. Megint szerettük egymást, de én nem őt szerettem most, hanem egy kimérát. Egy vörös hajú s buggyanó-vérajkú, fekete szemű másikat, ott volt ő is, Kun Marcella, de Mihályi Rozália volt a főbb, legfőbb személy. És mintha valaki még ott lett volna, akit mindhárman utáltunk.)

*

Megkérdezten Kun Marcellát, ki az, akiről olyankor beszélt, amikor okos szót nem ért a tettes.

- Én akkor Győrött voltam, ő újságíró volt - mondta - s az igazgató barátja volt. Azt mondta, hogy muszáj, különben elcsapat s az egész országban nincs számomra hely azután.

Megmondta az ipse nevét is Kun Marcella s én nagyon boldog voltam, amint az hihető. Egy nulla, egy senki, ennek csak érdemes volt vérembe venni valamelyik szép szerelme emlékezetét. Próbálkoztak az ötleteim, hogy ne vegyem nagyon a szívemre a dolgot, mert érdekes, furcsa. De az egészségem, most már Jób-egészség, viszont neheztelt, viharzott s halálosan haragudott. Hát kinek a csókja jött közénk ártalmasan, csúnyán, közém és Kun Marcella közé? Itt valakit keresnem kell, itt valakit még meg kell találnom, itt nagy titkok vannak. Én fogom magam s csókolok nagy küzdelmek után s a vége az, hogy valaki, aki előttem járt, megmérgezi a csókomat. Kun Marcella nem túlságosan jajgatott velem, sőt mintha elégtételt kapott volna. S ráadásul ezt a nőt e percben úgy kívántam, hogy hiába hozták volna elébem az Afrodité legelszántabb szüzeit. Gondoltam, s kívántam is: itt legjobb lesz, gyalázatosan komiszkodni.

- No, kedves szűz teremtés, talán azt is tudod, hogy hol lakik most a hozzád méltó férfiú?

Nem döbbent meg, nem fakadt fúriás haragra, megmondta a címet.

*

Elmegyek hozzá, ahhoz a gazemberhez - gondoltam. Végre is az ember minek nézzen utána, ha nem néz utána a csókjainak? Hadd tudjam, ki küldte őt Kun Marcellához, hogy Kun Marcella közölje velem, hogy ő már veszélyes csókokat is váltott.

Hiszen hírből már ismertem, újságíró volt, magyar, pesti, tudatlan, komisz és zsidó. Hetvenkedett s csak jó arculcsapások árán juhászodott meg.

- Ismerte Kun Marcellát s kitől jött hozzá maga, pimasz, senki, gazember?

Alázatosan vallott, verte a mellét s mindjárt meg is nevezte nekem Mihályi Rózsikát.

- Mihályi Rózsika - kérdeztem én - vöröshajú, piros, piros ajkú, fekete szemű?

- Igen, igen, igen, egyszer Aradon, hiszen ön is férfiú, ne haragudjon.

- Tehát Mihályi Rozália, kóristáné, ugye, isten önnel, nyomorult ember.

No, hiszen én ezt a nőt ismerem, ezt én már sokszor láttam, amikor mást öleltem. Mihályi Rozália, itt nagy számonkérés lesz, ha mi találkozunk.

Lentjártam abban a városban, ahol akkor Mihályi Rózsikának élnie kellett volna. A csók végre is fontos dolog, a legfontosabb s ha az ember már rosszul csókolt, legalább tudja meg, hogy kikkel és kiktől jött ilyen nagy, bús, egyébként élet-igazságos rokonságba.

Hazudnék, ha eltitkolnám, hogy Kun Marcellát életem e fájdalmas, perzekutor míveletében szerettem legjobban. S nem tartozik a történethez az se, hogy Kun Marcella rossz, kék szemeiből éppen ezidőben lettek a legszebb s legnőszarvasibb szemek valakinek, egy másnak a számára. Nekem más dolgom volt, nekem Mihályi Rózsit, azaz Rozáliát kellett megtalálnom. Mert az ember szomorú állat s nem mindig azt kapja a csókban, mit keres. Talán ez az emberi csóknak nagy fokozója - filozofáltam útközben -, de mégis rosszul van ez így.

*

(S csodálatosan, még a vasúton is ezidőben különösen kitüntettem a vöröshajú nőket, a rikító hajúakat s a fekete szeműeket.)

*

Nem árulom el, hogy Aradra érkeztem-e vagy Kassára, de megérkeztem. Mihályi Rozália után tudakozódtam s kezdtem tetszeni magamnak a csók-vipera e különös kergetésében.

- Meghalt, most március van, tehát meghalt február elején - mondta az öreg színházi pénztáros. Kacsintott is egy hamisat s hozzátette, hogy a karban sokkal csinosabb nők is vannak.

Olyan lettem, mint egy gyermek, aki nem kapja meg a vásárfiát.

- De nekem ő kell, vörös haj kell, Mihályi Rozália kell.

A pénztáros elhívatta a színházi portást, aki megmondta, milyen sorban, temetői sorban fekszik Rozália. S hogy a lelkemet kibékítse, még ezeket is a fülembe súgta:

- Jó leány volt, szép is, de szerencsétlen, nagyon csúnya betegségben halt meg szegény.

*

(Nem lehet tovább keresni azt, aki nekem egy rossz csókkal üzent. Mihályi Rozáliával nem beszélhetek, Mihályi Rozáliát nem vallathatom ki. Csak egyet tehetek, Mihályi Rozáliából megcsinálom az élet és csók múzsáját. Eléggé nem ismertem s eléggé belerondított az életembe. Különben is, ki tudja meddig kellene kereskednem, amíg megtalálnám azt, aki a szerelemről szomorú üzenetet küldött Kun Marcella által s az én férfiúi állatiasságom jutalmául? Nagyon szép koszorút vittem ki másnap, ragyogó délelőttön, a temetőbe, Mihályi Rozália sírjára. S akkor olvastam: Itt nyugszik Mihályi Rozália, élt huszonhat évet, béke poraira. "Kívánkozott elköltözni és lenni a Krisztussal, mert az mindennél jobb." = Óh, jaj, bizony jobb, de mit csináljanak azok, akik el nem költözhetnek. Tovább élik, amíg tehetik azt, amibe Mihályi Rozália belehalt. Vörös haj, piros-piros ajkak, fekete szemek. Addig is, amíg meghalok, ezeket látom, ezeket kell látnom. S csókolok, pedig már tudom, hogy az emberi csók egyszerű üzenetváltás s az ember néha nagyon szomorú üzeneteket kap.)

Nyugat, 1908, 1908. 6. szám

 http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/4435


 

Diósadi Ady Endre (Érmindszent, ma Adyfalva – románul Ady Endre –, 1877. november 22. – Budapest, 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei is a fejlődést, a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.

 http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1415

Léda asszony

   Brüll Adél hús-vér ember volt, nem is akármilyen. Irodalmi alteregója – Léda – irodalmi alak, ő sem akármilyen. De hol volna már. A hús-vér sem létezne, ha Ady nem talál rá nagyváradi hazalátogatása alatt, ha nem harcolnak végig gyönyörökben és kíméletlen, megsemmisítő csatákban tíz gazdag évet, ha Ady nem írja a Léda-zsoltárokat, ki ismerné a nőt, aki Brüll Adél néven Nagyváradon született 1872. szeptember elsején? Ki és honnan ismerné közel százötven évvel később abból az érdektelenből, amit Ady nélkül élt?Kereskedő apja vagyona nagy részét benyeli a tőzsdespekuláció, Adélt nem veszi el a nagy szerelem, a KuK főhadnagy, úri körökben ez így megyen, a hivatásos tisztek az asszony vagyonából éltek, helyette egy címképfestő fiát – Diósy Ödönt – kénytelen választani, mielőtt kifut az időből. Csakhogy Diósy is szolgál meglepetéssel. Szófiai tartózkodása alatt, ahol export-import ügyintéző, kiderül, nemi identitása nem a nők felé viszi, helyette rászokik a karcsú bolgár és görög fiúkra. Szófiából Párizsba költöznek, ahonnan Adél gyakran hazaugrik egy-egy rövidebb családlátogatásra, vélhetőleg ilyenkor benéz a fess főhadnagyhoz. Harmincegy éves nőnek egyéb testi jellegű igényei is lehetnek, minthogy textíliahegyek, napi zsebpénz. Diósy nemigen szólhat egy szót sem, a legújabb párizsi divat szerint öltözteti, útjait fizeti és engedi, menjen, ahová akar. Érdekes beszélgetés lehetett, amikor a kialakult helyzetet végigbeszélték, megállapodást kötöttek.

  A Nyugat 1912. március 16-i számában közölt Elbocsátó szép üzenet a vég, a nyaktiló, de Léda 1913. május 5-én keltezett levelében tesz még egy kísérletet. Mert – gondolom én, és gondolta talán Léda is – lehetetlen, hogy így zárjanak le tíz évet.
  "Végtelenül, kimondhatatlanul, halálosan szeretném magát még egyszer látni egy pár pillanatra. Okát sem tudnám megmondani, miért – mondanivalóm nincs semmi, csak egyszerűen látni óhajtanám egy-két percig és menni tovább újból. Talán nyugodtabban mennék.
Egy nehéz operációra voltam itt, és pénteken elutazom. Az express Bécsben áll egy néhány percig, s ez a legközelebbi város oda, hol maga van, ha ugyan ott van, mivel ezt sem tudom biztosan, nem kérdeztem senkit erről, csak úgy szimatolom. Megtenné ezt a négy órás utat hogy Bécsben megláthassam, egyebet nem tudtam erre az én nagy kívánságomra kieszelni. Magánál ez nem jelentene mást, mint egy udvariassági gesztust minden következmény és utóhatás nélkül, nekem talán jót tenne vele, és minden maradna „sans lendemain” mindkettőnk részére. Ha tehát ezt megtehetné, úgy küldjön Bubi címére egy rövid táviratot egy szóval: „Jövök”. Akkor én pontosan megtáviratozom egy nappal elutazásom előtt az express pontos érkezését Bécsbe. Ha valami, bármely okból nem jöhetne, vagy nem akarna jönni, úgy kérem, ne táviratozzon, sem ne írjon semmit, úgy lesz a legjobb. Azt hiszem, látni fogja, hogy dacára mindennek, csak a gentlemanhez folyamodtam, és ezt érzem most is magában. E levelet kérem, ha jönne, adja át nekem a vonatnál – ha nem jöhetne, küldje be Bubi címére."

  De Ady lezárta az ügyet. A levelet se küldi sehová, a hagyatékból marad az utókorra.
  1914-ben (I. világháború) menekülnek Párizsból. Az Andrássy úton, később a Bajza utcában bérelnek lakást. 1925-ben Gödöllőn, az Erzsébet királynő úton megveszik a Praznovszky-villát. Itt hal meg 1934. januárjában. 

Onagy Zoltán 

           ************************************************

 

Varga Zsuzsanna: A „Léda-regény” Ady szerelmi költészetében

 http://csicsada.freeblog.hu/archives/2011/03/09/Varga_Zsuzsanna_A_Leda-regeny_Ady_szerelmi_kolteszeteben/

          

 

 http://csicsada.freeblog.hu/categories/Ady_Endre_1877-1919/

 Szerelem

 

 Mit jelent e szó? Önmagát feledni,
S magában érezni a mindenséget,
Egy világot veszteni, s újat nyerni,
Jelenti ez a bűn előtt az édent.

Akarni egy világot, s megszerezni,
És önmagát tagadva meg körében
Benne magát egészen visszanyerni,
Két álmot egy álommá szőni szépen!

Kettős világból teremteni egyet,
melyek magukban csak hiányos árvák,
Új életet alkotni kettő helyett,
Mely acélból s tűzkőből nyerte lángját.

 http://www.yuliene_szeretet_szigete.abbcenter.com/?m=Szerelem&al=Ady+Endre

 

Mert engem szeretsz

 

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:

 


Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb!

 

  Ady Endre
Héja-nász az avaron



Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

 

 

Lédával a bálban

 

Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifjú pára.
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.

 

"Kik ezek?" S mi bús csöndben belépünk.
Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S hervadt, régi rózsakoszorúinkat
A víg teremben némán szerteszórjuk.

Elhal a zene s a víg teremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.

 

 

 

 

 

         Ady huszonhat éves, mondhatni kölyök, a harmincegy éves nőhöz képest feltétlenül kölyök minden szempontból. Brüll Adél éppen harmincegyedik születésnapjára kapja ajándékul az irodalmi öröklétet.

 http://www.irodalmijelen.hu/node/1415

 

      Nem azért érkezett Párizsból Nagyváradra, mert hallott már a tehetséges fiatalemberről, akit ki akart ragadni a posványból és magában vinni Európába. Csak Ady kitartó ostromlása után lett szerelmes a nála 5 évvel fiatalabb férfiba, szült neki egy halott kislányt, emelt fővel elviselte az Elbocsátó, szép üzenetet,   

                     Elbocsátó, szép üzenet

 

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.
És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.
Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

 

 

 

          és élete végéig, 1934-ig szerette aztán, miközben polgári házasságban élt egy (feltehetőleg) homoszexuális férj oldalán. (Szilágyi Zsófia az Ady és Léda c. kötetről. )

 http://www.yuliene_szeretet_szigete.abbcenter.com/?id=57409&cim=1

 

Finita

 

Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott.
Hogy maga jobban játszott, mint én?
...Magának jobb szerep jutott!
Én egy bolond poétát játsztam,
Ki lángra gyúl, remél, szeret.
Maga becsapja a poétát,
Kell ennél hálásabb szerep?

 

Kár, hogy kevés volt a közönség.
Nem kapott illő tapsokat,
Pedig ilyen derék játékért
Máskor kap rengeteg sokat.
Mert e szerep nem most először
Hozott magának nagy sikert:
Volt már olyan bolond poéta,
Aki magának hinni mert.

Én magam e csúfos bukásért
Vádolni nem fogom soha,
Ez volt az utolsó csalódás,
A szív utolsó mámora.
Egy percig újra fellángoltam,
Álom volt, balga, játszi fény;
Megtört egy kegyetlen játékon,
Leáldozott egy lány szívén.

Vége van. A függöny legördült,
Végső akkordot rezg a húr,
Elszállt a hitem, ifjúságom,
Utolszor voltam troubadour.
Eddig a vágy hevéért vágytam,
Most már a hitben sincs hitem,
Ártatlanság, szűzi fehérség
Bolond meséjét nem hiszem.

Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott,
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom.
Hány ily darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?

 

 

 

 ///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

ELFOGYNI AZ ÖLELÉSBEN

 

Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

 

Epében, könnyben és mézben,
Halálosan, tudatosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Ilyen nagy, halk, lelki vészben
Legyek majd csontváz, víg halott.
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Éden

 

 

 

Vallomás

 

Te, akinek annyi szíved van,
Ahányat lelked megteremt,
Aki színes kaméleonként
Varázsolsz múltat és jelent,
Kinek a szín fényes világod,
Melyet lánglelked áthevít --
Ki tudnád-e vajon nevetni
Egy bús poéta könnyeit?...

 

Ki tudnád-e vajon nevetni,
Mert úgy imád, mert úgy szeret,
Ahogy nem a színpadon szoktak,
Vagy az életben -- emberek;
Hogy szép lelked teremtő lángját
Úgy nem áhítja senki más;
Hogy szerelmét el nem rabolná
Sem távolság, sem megszokás.

Te, aki már ezer élet közt
Osztottad szét a lelkedet,
Elképzeled, hogy egy egész szív
Mást nem, csak tégedet szeret.
Hogy azt, ki a festett világban
Elvesztette önnönmagát --
Egy bús poéta úgy imádja,
Mint az igazság angyalát...

Elhiszed-e egy ismeretlen,
Álmot szövő költő szavát?
Elolvasod szívéből vérző,
Szerelmes, bánatos dalát?
Meg fogod-e szíved kérdezni,
Vajon szeretni tud-e még,
Vagy trubadúrod megsajnálni
Lelkednek kegy gyanánt elég?...

Szívem szorul a félelemtől
S megrendül a kétség alatt,
Hogy szeretni csak színpadon tudsz
S magadnak élned nem szabad.
Hogy szíved e rajongó álmon
Csak gúnyolódik, csak nevet...
-- Még nem érzéd szívem szerelmét,
Már itt a vég... Isten veled!...

 

 ///////////////////////////////////////////////////////////////////

 

A démoni angyal: Csinszka

 

 http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/2510

 17 éves, amikor első rajongó levelét megírja Adynak,

21, amikor férjül veszi,

25, amikor özvegye,

26, amikor letámadja Babitsot.

A száraz tények fontosak.

De nem mellékesen öt-hat évig életben tartja Adyt,

némi blaszfémiával a Nyugatnak, a magyar irodalomnak.

Hogy megírja az Őrizem a szemed, a Nézz, drágám, kincseimre, és egyéb szerelmes verseit.

Eközben Bertuka kiveri a csucsai cselédségből, Ady hogyan jut italhoz, mert jut, megszünteti a diverziós ösvényt.

Vigyáz rá, amikor már senki nem tudna vigyázni a szenvedély- és halálos beteg zsenire.

Sok – vélhetően – nem maradt Csinszkának a test örömeiből,

azért annyira frusztrált. Bár ki tudja.

 

Képeslap küldés

 

Add nekem a szemeidet

 

Add nekem a te szemeidet,

 

Hogy vénülő arcomba ássam.

Hogy én magam pompásnak lássam.

Add nekem a te szemeidet,

Kék látásod, mely mindig épít,

Mindig irgalmas, mindig szépít.

Add nekem a te szemeidet,

Amelyek ölnek, égnek, vágynak,

Amelyek engem szépnek látnak.

Add nekem a te szemeidet,

Magam szeretem, ha szeretlek

S irigye vagyok a szemednek.

Szerencsés napot választanak Csinszka és Ady. 1914. június 28-án Gavrilo Princip legyilkolja a Monarchia trónörökösét és feleségét, a világ rájön, mennyivel nagyobb élvezet, ha mindenki háborúzik, mint amikor helyi csetepatékban rendezik a dolgokat: kezdetét veszi az első világháború. Ugyanezen a napon helyezi borítékba egy 36 éves költő (Ady) és 20 esztendős rajongója (Boncza Berta) óhaját, hogy össze akarnak házasodni. Ady beteg, egyedül van, Csinszka pedig igen vágyik rá, hogy Magyarország költő numero egy felesége legyen.A papa, Boncza Miklós elzavarja őket. Ady hírhedett férfi a magyar nyelvű tájban. A beteg, a „szanatoriumviselt”, a Munkapárt vezérét, Tisza Istvánt cikkeiben és verseiben élesen támadó Ady és az öreg Boncza közt a különbség ég és föld. Már a gondolatától hanyatt vágja magát, hogy szeretett lánya egy „züllött költő”, egy „nem férjnek való ember” felesége legyen. Nem válaszol a levelekre. A szerelmespár számára nem maradt más lehetőség, minthogy az árvaszék jóváhagyását kérjék tervezett házasságukhoz.

-

Őrizem a szemed

 

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

 

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

 

Csinszka Ady számára az élet ekkor, kétség nélkül. Harcol választottja alkohol- és nikotinszomjával, elkobozza és eldugja a cselédség által fellopott bort, eteti az urat, rendben tartja. Annyit hisztériázik, amennyit kell, akkor bünteti Adyt, amikor szükséges. Terror, de Ady és a magyar irodalom nyer vele néhány évet.
   -
   Ady fiatal felesége, Boncza Berta (Csinszka) szemei előtt George Sand példája lebeg. Egyrészt irodalmi halhatatlanságra vágyik, másrészt válogatni kíván a vállalkozó kedvű irodalmi férfiak közt tehetség, ismertség és egyéb férfiúi paraméterek szerint, hogy eldöntse, ki a szebb, ki a jobb, és egyebek. Manapság sincs másként, ismerünk írónőt, aki egyszerre vágyja a halhatatlanságot, és hogy az ágya előtt toporgó sor soha ne rövidüljön. Csinszka Ady halála után nem véletlenül kezd ki Babits-csal. Azt tervezi, az összes jelentős nyugatos írót-költőt maga alá gyűri, mint a példakép francia.
 

 

 Sűrű tíz év következik. Miután kipróbálták egymást (harmincas nő nem vesz zsákbamacskát), Ady egyenes utat kap Párizsba, együtt laknak, Ady, Adél és a férjecske. 1904-ben kirándulás a francia Riviérára, 1905 májusában a Starnberger See partja, aztán őszig Nagyvárad. 1906 Földközi tengeri hajóút. 1907 júliusában újra Nagyvárad. Augusztusában halott kislánya születik, Ady kislánya. 1908 szeptembere Érmindszent, 1909 márciusában újra a Riviérára (Nizza, Monte Carlo) utazott, augusztus második felében Svájc. 1910 júniusa Magyarország, 1911-ben Olaszország, Pisa, Firenze, Róma. Nem mondhatni, hogy elhanyagolták egymást. Különösen így, hogy jut halott kislány is.

 

A nagy szerelemből(0 db hozzászólás a cikk alatt, reagálj Te is!)

 

A nagy szerelemből
Nem maradt meg semmi.
A múltat olyan jól
El tudtam feledni:
Nem emlékszem másra,
Csak a búcsúzásra.

 

Megfogtam kis kezed
Hűséget fogadva,
Kacagás volt nézni,
Hogy meg voltunk hatva
S míg ott álltunk ketten,
Majdnem sírni kezdtem.

Engem a tömegbe
Vitt az élet árja,
Itt meg hamar elszáll
Az ifjúkor álma.
Vissza úgyse kapnám,
Minek is siratnám?

...Megszeretik egymást
Ifjú és leányka.
Tündér-álmot szőnek,
Sírnak is utána, --
Megszeretik egymást
S elfeledik egymást!

Ne búsuljunk rajta,
Nem segítünk rajta.
Józannak kell lenni,
A világ azt tartja.
Régi mese, régi.
Kár róla beszélni!

Tudom, hogy hű hozzám
Jómagad se lettél,
"Álmodozó szívvel
Minek is szeretnél?
Az álmoknak vége,
Nem adnak pénzt érte.

Kalmár szívvel járjuk
Tovább a világot,
Kacagjuk a múltat,
Kacagjuk az álmot
S hogyha találkoznánk,
De jól is mulatnánk!

A nagy szerelemből
Nem maradt meg semmi,
Álmaim olyan jól
El tudtam temetni,
Nem emlékszem másra:
Csak a búcsúzásra.

 

Jázmin nyitott(0 db hozzászólás a cikk alatt, reagálj Te is!)

 

Jázmin nyitott a kertetekben,
Kissé regényes, de nyitott.
Talán akkor támadt lelkünkben
Az elválasztó mély titok.
Talán akkor jutott eszembe,
Hogy ámítom csak önmagam
S talán te is másra gondoltál,
Míg rám borultál szótalan.

 

Eszünkbe jutott mindkettőnknek
Az édes, kínos pillanat,
Mikor szívünk először nyílt meg
A nyíló jázmin lomb alatt,
Mikor nem vágy volt a szerelmünk,
Csak titkos, bűvös sejtelem:
Talán akkor jutott eszünkbe,
Hogy ez már nem a szerelem!

 

Dénes Zsófia, a szerelmes írónő

 http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/716

 1885. január tizennegyedikén születik Budapesten Szalatnyay Józsefné. Írónő.
   Ismert asszony.
   Ady felől ismert asszony. Tudja valaki, ki ő?

  Megkapja Tanácsköztársasági Emlékérmet; a Munka Érdemrend arany fokozatát; a Szocialista Hazáért Érdemérmet, hát miért ne, aztán, hogy az élet még szebb legyen, a József Attila-díjat, végül a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendjét. Édes szentszar. Úgy halt meg, hogy tudta, neki minden összejött.
   Halála előtt teleírta Adyról a könyvtárakat. "Élet helyett órák".
   Rémlik valami?
   Nem, dehogy írjuk jelentőségén túl Dénes Zsófiát, megteszi ő maga. "Ady küszöbén átlépve megvetve benne az ágya a szerelemnek." Ady pedig – hát bizony megkíván minden nőt, aki szeme elé kerül, a csipásszemű nyomdászlányt is, aki a korrektúrákat hozza a lakásra.

   Zsófikában bozótként terem az idealizáló hajlam, Adyt a költő dicsfénye alatt látja. Ami szépít. Erre szüksége is van. Adyt az ágyban nem a hűség vezérli (más, de nem mondom ki), a felelősséget fogalomként sem ismeri, és – természetesen – jogot érez minden női résre, és minden nő valamennyi résére a világon. Megfáradva szereti, ha dédelgetik.
   No miért is ne?
   De „folyamatban lévő kapcsolata nem akadályozta "a legvadabb tobzódásokban más nőkkel, akár a legalantasabb minőségűekkel is". 
   A szerelem vak. Így a mondás.

   Ám Dénes Zsófiában nem csak Ady küszöbét átlépve „habosan fölverve a szerelem ágya”, hogy ilyen költőien fejezzem ki magam. Később is. Habosan. 
   Betölti a hatvanat, amikor férjül vesz egy harmincéves, tehát nála harminccal fiatalabb férfit, és kilencvenéves koráig él vele boldog szerelemben.
   A világ tele csodával. Bámulunk.
   Így is lehet.( Onagy Zoltán)

 

 Dénes Zsófia (Bp., 1885. jan. 14. – Bp., 1987. jan. 23.): író, újságíró, József Attila-díjas (1981). 1903-ban érettségizett, majd a bp.-i tudományegy.-en irodalmi és művészettörténeti tanulmányokat folytatott. 1912-től a Pesti Napló, majd a Világ párizsi tudósítója volt. 1913 őszén megismerkedett Ady Endrével. Életének legfőbb élménye és irodalmi munkásságának forrása ez az ismeretség lett. 1918-ban Szabó Ervin révén bekapcsolódott a forradalmi propagandamunkába. 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol a Bécsi Magyar Újság c. baloldali politikai napilap munkatársa lett. 1925-ben tért haza. 1934-36-ban az Ünnep c. irodalmi lap szerk.-je volt. Ezt követően kizárólag az írásnak élt.

 

 Azt írja Benedek István Ady Endre szerelmei éa házassága című könyvében, hogy Zsuka mindenkit túlélt, ennélfogva úgy alakíthatta a szerelmi történetét Adyval, ahogy neki jól esett.
Nemcsak a saját neve alatt írt Adyról és a románcról, ami velük megesett, hanem Ady Lajosné (sógorasszony) Adyról szóló könyvét is az ő munkája.
Továbbá az Élet helyett órákat,a Mikor a hársak épp szerettek-et, és a Talán Hellasz küldött címűt.
Az utóbbit (egyébként mindegyik cím egy egy Ady verssor), 99 éves korában írta, válasz volt Király István vádjára, aki szerint Zsuka nem méltányolta eléggé Csinszkát a műveiben. Szellemileg teljesen friss volt.
Ezek a művek önmaga iránt igencsak elfogultak, mindazonáltal Ady életéhez kihagyhatatlan források, ennél fogva értékesek.(Kellő kritikával).
Már 71 éves (1956), amikor férjhez megy a 41 éves Szalatnyay Józsefhez, akivel 1952-től voltak együtt.Teljesen szokványos, kis, kövér, ráncos öregasszony volt már, nem mint valami Sophia Loren 70 évesen még mindig szépen. Szalatnyay meg jó festő volt,a karrierét kezdetben Zsuka egyengette, az bizonyos, de hogy egyébként mit szeretett rajta a fiatal férj, rejtély.
Zsuka haláláig együtt éltek, akkor Zsuka 102 éves volt, Szalatnyay (megh. 1994-ben) 72.
Dénes Zsófia első férje fiatalon meghalt, aztán jött volna Ady, de, mint tudjuk, a frigy nem jött létre, Zsuka szerint azért, mert az anyja elzárta az iratait, mert nagyon ellenezte a házasságot. Máshol meg azt írja: nagy boldogan rohant hozzá az ügyeletes szanatóriumba (Ady rengeteget volt szanatóriumban), és két loncsos éjszakai pillével találta... (Élet helyett órák)
Második férje így Cosma Cosma bej lett, egy gazdag török orvos, aztán Nagy Andor váradi újságíró osztályharcos társ, végül Szalatnyaynéként halt meg.

 

Ady Endre: Élet helyett órák

1. Énekek éneke így énekellek:
Nem jött el hozzám soha az én mátkám,
Nem jött el hozzám soha, aki kellett,
Időben-siker, pénz, háboru, béke
S egy teljes asszony szive szivem mellett,
Legszebb ágyamban szerelmek nem dultak,
Legjobb köntösim selymei fakultak
S legjobb vágyaim a szivembe fultak.

2. Nem jött el az én mátkám bár de vártam,
Nyolcvan ágyas-szép, számtalan leányzó,
Hatvan királynő termeit lezártam:
Jön az én mátkám, hátha eljön mégis
És ime, árva Libánus-fa ágyam,
Ezüst, erős oszlopai remegnek,
Gyüretlenek a bársony, puha leplek
S homálya van az arany-mennyezetnek.

3. Kinek az innye olyan édességes,
Nem jött el az én mátkám s esteleg már,
A messzi csillag miért olyan fényes?
Miért fut el a csillag és a mátka?
A hervadt ajak miért olyan éhes?
Az én mátkám nem jön, hiába várom,
Fussatok nők, termeitek kitárom,
Ha ő nem jött, nem lessz már senki párom.

4. Játékokat, hogy várjak, várjak, várjak,
Pótlásnak és feledésnek ha kaptam
S eláltatott hőse az akarásnak
Most itt állok akaratlan, dermedtje
Ezer, hazug, játékos mátkaságnak,
Futó csillagok fényüket rám-szórták,
Elkábítottak olcsó mandragórák
S az Élet helyett nem jöttek csak órák.

 http://tetelek.atw.hu/backup/img/Online_tetelek/irodalom/Ady.Endre.html

mystynekatika•  2012. február 1. 17:52

Rózsám, édes..

 

               Mysty  Kata:

              Rózsám,  édes..

 

  Rózsám, édes rózsaszálam,

  Boldogabb nincs senki nálam.

  

  Töviseid  megvédenek,

  Ha nem látom de féltelek.

  Mintha nem is lennének,

  Békében enyésznek.

 

  Rózsám , édes  rózsaszálam;

  Arcod hamva , ragyogása ...

  Szirmod édes kibontása -

  - Nyugtató keleti balzsam.

 

  Ha a  hervadás keze árt,

  megvéd levél nedve tán...

  Ó csak gyönge tested védjék

  tüskéid bátran, szaporán. 

 

 "a szívem szívedhez közel..."

  Szerénységed fölemel. 

  Szépséged az értéked,

  Ugye ezt is megérted?

 

 

 

 

                                                Mysty kata    

Szó_lánc

 

Belső harcok, tusák;
lelki horzsolások,
kudarcok, karcok
csiszolják
arannyá
Arcod...
ne fordítsd el,
vállald a
kudarcod...
Enélkül a siker
csak fél...
a csapás
nem lesz
sorscsapás...
csak
arcul csapás ;
amitől
észhez térsz
és
talpra állsz! 

 

 

 

 

 

                        Mysty Kata :

                    Gondolatok a télről

 

 

                    Engedtessék meg a bölcselet,

                    hiszen hat évtizede

                    viselem el a telet.

 

                              Kórház a természet :

                      ez a természete.

                      Haszna van, hát

                       nem mihaszna...

 

                     Óráját sose nézi,

                     halad útján meg se

                     kérdi , mit tegyen...

                 Végzi dolgát rendesen. 

 

                  Laboráns ,aki  analizál...

                  ha kell Emberért kiált.

                    Röntgen nélkül is

                     jól diagnosztizál.

 

                       Idegnyugtató

                    szanatórium : ahol

                     a lélek kap edzőtermeket,

                 fehér liliomokkal benőtt

                     erdőnyi völgyben...   

            a hólepel , mint steril fehér abrosz

      az élet  asztalán , testi- lelki épség a fogás.

  

           Szenny , bűn , ártalom? : - azt feleli

              - Jégbe fagy , s én altatom.

 

                    Uralja a csend honát,

                hord menyasszonyi koronát.

                    Megveti a nyoszolyát.

                              Csak a fagy kalapál.

                    

  

                     Nyugalma fegyelmez.

                  Keménysége nem enged.

                       A tél lelke hófehér...

                         Szeresd hát! 

 

               Pihentet, meg is mozgat.Hidege 

                melegséget hozhat.Szeretni is

                 megtaníthat a  magány.                    

     

 

      Mintha   

 Az anyaföldben anya ,
ölében  a földanya.  Úgy tűnik, mintha
ölében gyermeket tartana.Ettől érzed,
úgy,mintha életed  örökké tartana.

                Anyaföldünk sebei;

           Kavicsdarabok :

           Vérártömlesztő tapasz.        

 

 

              Tengerparti kavicsok

         -  társatok vagyok,

            hiába, ne várjatok... 

 

 

            Az anyaföldben anya,

                  ölében gyermek,

             szeretett kavicsával .

 

             Az égi gyöngysor fénye,

              Mindenség féke ;

             Csöpp csillagösvény képe.

 Pici csöpp az egész része!
           Te a Mindenség féke.....

    Égi gyöngysor fénye!

  

  

 

     

Te légy…

Légy  nekem ,
derűs reggelem.

Vidám dalom,
víg üzenetem.

Mosolyokat fakasztóm,
sebeket begyógyítóm.
szomjamat eloltó.

Számra csókot lehelő…Életerő.

Szememben a csillogás,

Ereimben a lüktetés,

Életemben a kiteljesedés.

Te légy napom,

éjjelem, csillagos

kék egem.

Szóval ,

Égj velem!

 


 Sodrásban

Szövő és szövögető a szerelem,
mint levélen az erezet.
Önmarcangoló belső sodrás ,
Mint vezetékben az áram.

 

    

               

                  

 

            Kék virág

Ezt a libegést, karcsúságot,
könnyűséget és bánatot!
Ha kezedbe veszed, vigyázva fogd.
Két ujjal téptem, lepke alól.
Ha ereszteném, ő is szállna.
Halványkék, szárnyas libegéssel,
ő is a lepkék után járna.
De más a sorsa.
Nem hal meg szépen. -
Eltikkad gyűrüs ujjaim,
s tenyerem forró börtönében.

Károlyi Amy         

 

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom