Varga H Mária

Eső áztatja sós könnyeimet,
elhagyottan kell éljem életem,
lábad elé borulnék kedvesem,
ha meghallgatnál, ó’ egyetlenem.

Nem vétettem én neked sohasem,
mond, miért hidegültél el tőlem?
Hittem hazug szavadnak, miért tettem?
Magam se tudom,… mert még szeretlek?

Igen, szeretlek, soha nem feledlek,
kérem Istenemet, irgalmazzon nekem,
könnyítsen fájó, bánatos lelkemen,
segítsen, hogy elfeledhesselek.

Csodálatos napnak alkonyán,
háborgó tengernek partján,
várok rád merengve, sötét
felhőket bőszen kergetve.

Sziklák mögül, hol csónakod
elém kerül, jöttöd várom,
nap sugara még vakító,
jöttöd várni boldogító.

Gyere kedves hullám hátán,
szívem - lelkem epedve vár,
felhők szárnyán repülnék én,
zajló tengert megfékezném.

Biztonságban érj karomba,
csupán ez a szívem vágya,
hogyha végre velem leszel,
soha többé nem engedlek.

Teliholdas éjszakánál,
kiviláglott ablakomnál,
szomorúan álldogálok,
csak egy jelet, nagyon várok.

Képzeletem játszik velem,
alvó arcod én előttem,
szót nem hagy el néma ajkad,
álom borul szép arcodra.

Magányomban itt vagy velem,
úgy hiányzol én kedvesem,
nem úgy fordult sors kereke,
képzeletben vagyok veled.

Göröngyös az út előttünk,
kikerülni nem sikerült,
reménytelen a szerelmünk,
vágyakozva epekedünk.