Varga H Mária

Tükrös alagúton haladva,

a döntés előtt araszolva,

ha lehetne, utam lassitnám,

százszor is körbe-körbe járnám.

Nehéz teher nyomja a lelkem,

félve figyelem tükörképem,

néma segélykiáltásomra, 

válaszra várok sóvárogva.

Jól megfontolom a döntésem,

nem hibázhatok, mert elveszem,

kikecmergek az alagútból,

és a fény reám ragyog újból.

Horvát Jánosné

Nyár végén, - korai, langyos estéken
Kiülnek a kapu elé idősek és vének.
A lemenő napra oly bánatosan néznek,
Mintha csak éreznék, rövid ez az élet.

Hófehér hajukat olykor szellő fújja,
Arcukon meglátszik a sok évnek súlya.
Megtettek már mindent, amit tenni kellett,
Az idő is... rég eljárt őszes fejük felett.

Reszkető kéz nyúl mindenki fele,
Cukorkát kínál az egyik öreg néne.
A fogatlan ajkak csendesen mozognak,
Már nekik az életből ennyi édes juthat.

- Menjünk be! - szól a cukrot kínáló,
Úgy érzem, egyre jobban fázom.
Búcsúznak szótlan... egy fejbólintással,
Kiül-e mind holnap is? - ezt a Jó ég tudja!

"Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság.

Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok".

Jessica Sorensen

Az írás öröme éltet...