Varga H Mária

Ismertető
mama55•  2020. május 30. 23:21

Bemutatkozás

Horvát Jánosné vagyok, Békéscsabán születtem, életem nagy részét Mezőmegyeren töltöttem, Békéscsaba VII. kerületében.

Az irodalmat, az olvasást kisiskolás korom óta szeretem, a versekkel is akkor barátkoztam meg. Első verseimet 2000-ben kezdtem írni az asztalfióknak, de azt hiszem, kortárs költőtársaim körében szinte mindenki így kezdte. Akkor már battonyai lakos voltam, ahol aktív irodalmi élet folyt, aminek én is résztvevője lettem, szinte hetente rendeztek irodalmi esteket a könyvtárban. 2006. - ban éreztem, hogy verseim megérettek egy megmérettetésre, akkor küldtem be először pályázatra munkámat Kardoskútra, egy kedves kis községbe, ahol évtizedek óta felkarolták az írást kedvelőket. Ez a már nem kis közösség majd negyven éves múltra tekint vissza, országon belül, és határon túliak is megmérettetik magukat.


Az első siker itt dobogtatta meg szívemet, hiszen a "ranglétra" minden fokát megjártam, a különdíjtól az első helyezettig, ami nagy lendületet adott, hogy máshol is próbálkozzak. A poet.hu oldalon 2013. óta publikálom verseimet.

2012.-ben visszakerültem szülővárosomba, ahol  alkalmam nyilt irodalmi esteken a bemutatkozásra, résztvevője vagyok különböző rendezvények műsorának színesítésében.

Verseim rendszeresen megjelennek a helyi újságban, Hírmondókban.


Nincs egyféleképpen meghatározható alkotói stílusom, mindenről írok, ami közel áll hozzám vagy ami éppen az életemben történik. Írok gyermekverseket, prózát. Verseim általában úgy születnek, hogy napközben lejegyzetelem a kulcsszavakat és hatásokat, amik értek, majd este írjom meg a költeményeket. Sokszor írok ünnepekre.  Így, hogy nyugdíjas korba léptem, alkotásaimban többet foglalkozok az öregedés, gyermeknevelés, unokák témákkal.