Képzelet blogja

Bolond gombát reggeliztem.
Bolond lett a testem lelkem.
Bolond embert ettem reggel,
s ebédre is némi feltéttel.
A vacsora se volt egy kutya.
Csak a Maki és a csókja.
Megfeküdte a hasamat,
rendbe jövök ,majd hogyha fagy.
Uzsonnára fáj a szívem,
édeségre,édes csókra.
Minden egyes percben vágyom,
reggel,délben ,este.
Bolond legyek,csakis vele.
Ó én elhittem hogy bolondságom.
Soha,soha meg nem bánom.
Kéne már a dilibógyó,
kényszer zubbony az volna jó.
Vagy pár liter bor,vagy egy örült táncos éjj.

Hajnali harmat száll
És minden cseppjén megcsillan a fény,
Ahogy legördül hosszú fűszálak hegyén,
A városkapunál
Az érkező megáll,
Csak egy csavargó; vagy egy álruhás király?

2. A falakon túl a nép
Éli nyüzsgő, zajos, mohó életét,
És az ismeretlen a város főterén
Egy faragott kőre ül
És a tömegben egyedül
Egy furcsa, régi hangszeren különös dalba kezd.

3. Mint a suttogás a szélben,
Nem volt több a dal,
És félig el is fojtotta az őrült hangzavar,
Mint a suttogás a szélben,
Könnycsepp a harmatban,
Gyémántpor a szálló homokban.

4. És aki arra járt,
A gyűrött kalapba pénzt dobott talán,
És ment tovább a dolgai után.
Aztán évek múltak el
És századok teltek el,
A város mindig változik, az emberek sosem,
A színhely mindig változik, a történet sohasem.

Szeretlek Ó én édes angyalom.

Mert miattad fekszem a hentes asztalon.

Mert rád néztem..én s megütött a guta .

S nem tudott segíteni ,már csak az ambulancia.

S ott jött rá az orvosi tudomány,

hogy szerelmem csupán csak talány.

Hísz ,hogy lehetne szeretni egy vigyorgó lelket,

Kit máris a bolondok házába leltek.

Százezer emlékben, elmult percekben.

Egy pohárban az asztalon,miböl üditöm iszom.

Egy kanálban reggel,mivel kávém kavarom.

Még Te adtad nekem ,nem tagadhatom.

Egy napfelkeltében,egy fénysugárban.

A hullo esőben,veled is eláztam.

Hallak egy dalban.Hallak egy hangban.

Érezlek a szélben,érezlek a éjjben.

Látlak a töltés oldalán,látlak az utcák végtelen hosszán.

Látlak egy versben,látlak egy festményben.

Látlak a nap minden magányos percében.

Ha mással beszélek,ha sirok,ha nevetek.

Látlak gondolatban,akkor is szenvedek.

Fényről,árnyékról,szélről,esőről,hangokról irok.

Mind megfoghatatlan.Mind elérhetetlen.

Akár csak Te nekem.Nem érhetlek el.

Orkán vigye el!Tépje darabokra!Kérném az eget..

Mégsem teszem.Mert nem tehetem...

i

 Fájt e már úgy a lelked ,hogy oditottál?

 Érezted e már ,hogy minden csak fáj?

 Voltál e már elvakult örült?

 Voltál e kit a gyülölet ölt?

 Láttad e a világot összdölni?

 Látttad e ki kezét nyujtotta feléd?

 Vagy már nem számitott az sem..

 Vagy már meg se láttad.

 Én orditottam , és fájt !

 Én nem láttam és ölt !

 S hiába segítene..ha én nem fogadom el..

 Mert nehéz felismerni, hogy megint így jártam..

 Hazugság volt minden,minden miben hittem...

Ezt érdemeltem????