Képzelet blogja

Irodalom
kapocsi.ancsa•  2010. március 7. 07:14

Villon vers

François Villon

Faludy György átköltésében

BALLADA A SENKI FIÁRÓL

Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség,
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s lehelletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyos mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
s így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom
s így kergettem a Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs hazám, borom, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, François Villon, fekve,
megáldva és leköpve mindenütt.

 Hobo Blues Band-Ballada a senki fiáról

  / Csak mert éjjel ez járt a fejemben, jó az alvás helyett/

 



kapocsi.ancsa•  2008. november 5. 22:03

Idézetek

 Fodor Ákos

"Mind ketten csak téged szerettünk,

                Én is - Te is! "

"Létem mosolya minösűlhet szemedben hülye grimasznak"

Don Carlo

"Át kell emelnem hozzátok a jót,

mi lelkem vermében ragyog és vacog.

Én nem tudom :mi vagyok,de vagyok

s én Uram nekem valamit meghagyott.

Számosan vagyunk így vagy úgy gyilkosok,

ám élő zenét szülni csak kevesünk szokott.

Élni rossz voltam , had legyek jó halott!

Lelkem üdvéért , imádkozzatok! "