Képzelet blogja

Tintafények árnyékában 

Ízeknek álmán, 

gyakorta mondják - meghalok,

majd megmelegszem, 

s megtartanak a szavak.

Színe van a szónak, 

Íze és melege,

Didergősre fázik a "Ha"

Ha azt szövik bele, 

Ad elvesz elszalad 

Pőre, takart, szid, szakad,

Szinte porzik, pont harap, 

Nyelvet ölt, és össze ölt.

Öltöztető furcsa hölgy, 

Dacos makranc akarat,

Bújt ördög, öreg lakat, 

Zsenge illatú eső, 

Föld, fa, ázott, gyufahő, 

Serceg bennem, sistereg,

Isten áldjon, felnevet, 

Int felém, egy bohó rém,

Összecsuklik billeg, tény, 

Hogy felbukik és sír, alig, 

Őszinte, őszintén rejt amit, 

Megremegő délibáb, 

Éhező nem ad alább, 

Lábat ad a léleknek, 

Etet itat elfektet,

Megiszom és szomjazom, 

Örök vágy és kő, hallom,

Halom amit eldobok 

Eszem iszom meghalok, 

Nélküle az élet gyom, 

Fénye éltet, ha hagyom,

Csélcsap buja szenvedély,

Búja elkap, felcserél,

Ringat, simít ölbe-kap, 

Elhagy, jön és összerak.

Piros ízek, tűnnek, ülnek,

kék a fénye, gyere jöjj be,

száraz szónak, könny az íve,

szorít a kéz, elhúz, ölbe,

ablak - nyitott, halkan ringott,

hangosan szólt, arcot kapott,

számra sínre, fektet elve,

két szemébe, elnyel kedve,

mint a víz csak, csordul csendben,

zuhogásig feldönt - terem,

elfér benne, minden, semmi,

össze fog már keveredni.

nem eleje, nem a vége,

selyem sima lélegzése,

belecsöppen, dermed a kép,

megigéz mi, nem enged, véd...

https://www.youtube.com/watch?v=MVC6BVgjVPM

Álomtalan élet lop meg - Eltöri a lelkemet

Álomittas gyönge fénye 

Megpihen a mellemen,

Nem tudom, hogy mely időben 

S milyen módon szeretem.

Ágyra jár az álom - karcsú, 

Gyöngyvigasznyi szürke úr, 

Este lészen, elszenderül,

Vállam ívén felborul.

Őszi napfény, csókja csordul,

Folyik mint a méz - Szabad, 

Megigézni egyszerűen, 

Ezt a lágyra ért nyarat.

Vágya ágyaz, fénye koldul, 

Még most, még és soha már, 

Csak egy cseppet hagy gördüljön

Rám az íze, csapodár.

Elcsen engem, már az ősz is 

Meglop meglep, ér a szín, 

Ki akarná már a nyarat, 

Ébredése furcsa kín.

Kint a bent is, lám az úr is,

Száz színekké komponál,

S élvezem, hogy elveszejtem, 

Avar leszek. Ne találj!

Ne találj meg, ne is keres, 

Szín vagyok mit rejt a tél, 

S így leszek majd, folyton érő,

Szószegénység kérő ár. 

Elmos majd egy este végleg 

S nem mondom: hogy ez be kár...

2023.10. 27-28.

És tegnap csillagokat hazudtam 

mikor megittam az éjszaka hangjait,

talán biz árnyék voltam Ma 

és holnap fény leszek,

megvilágítalak, hogy látszódj, 

de ma, majd eleresztelek.

S elfut tőlem a kétely, hogy utolérlek, 

már már elhiszem, 

de csak addig mozdul a lehetőségem, 

hogy látni lássalak, és látszódni hagylak.

Vajon ki volt a fény ma, 

ki világított meg engemet?

Keressem? mint tó tükrében a tükörképemet, 

úgy elérhetem,

Elfodrozódott körvonallá

épre bűvölöm.

Majd csak elkopik az égről 

és én mögéd állok, 

észrevétlenül.