Gyors (futó) gondolatok

Egy kicsit föld íze van, egy kicsit nagyon.
Egy kicsit fű szaga van, egy kicsit nagyon.
Egy kicsit fűbe, földbe haraptál
És megint ajtóm előtt. Egy kicsit unom.
Kicsit nagyon.

Ha az árulás egy erény.
Te vagy Mária homlokán a szűzi fény.
Én pedig a szamár.
Kussolj baba kussolj könyörgök már.

De csak bömböl bömböl
És üvöltésének szava van
Hallatszik ahogy alig lélegzik
Annyira röhög a csacsin, a bambán.

Hasonlít a hangod a feszültségre,
ugyanolyan vékony vokálon pattan.
Kérlek könyörgöm hagyj egy percig
Tartanám a lépést, de belefáradtam.

Annyiszor itt hagytál aztán visszajöttél,
Az a bárgyú reménykedő mosoly emlékszel még?
Ahogy vártam hogy felsegíts.
És, hogy van az h már nincs bennem szép emlék?

És miért ma van a szülinapod és miért ezen agyalok?
És miért akarlak még mindig? miért várom h lassíts?
És miért nem tudsz olyan messzire futni
a horizonton túl h végre ne lássalak.. ne tudjon fájni?

Még mindig előttem szaladsz.
Nedves szájjal hívogatsz.
Ha belefáradok és elalszok visszajössz megcsókolsz
Majd hagyod h azt higyjem az egész csak álom.

Csak a szoki megy. beleunok h üldözlek,
üdvözlégy helyett nikotint szopok
A gyenge gyomrom nem hagyja h alkoholista legyek.
Feláldozol, pedig ártatlan vagy, és egyetlen bűnöd én vagyok.

a szemedben a megkönnyebbülés 

pezseg benne a stresszoldás

Ahogy elérted a buszt.

és én futok utánna 

dögölve szuszogva 

Felvillanó, cigi emlékek.

Visszhang: 

'Hazamennék. Vagy hozzád 

hozzád.'

Kár hogy a karmaiddal 

valaki másba 

kapaszkodtál.

És robog a busz 

Gomolygó füstjével 

Rám böffögi illatod.

Egy megálló 

két megálló

vajon én hányadik vagyok?

Ma táncolok veled 

talán az utolsót 

Vezetlek, te karmolsz.

Felettünk kifeszített 

Jézus, Jézus.

Valamit szakállába mormol.

Hallgatom, de elnyomja

A báli zaj 

És a zaj ahogy hidegen 

jéghidegen 

nézel rám.

Táncol velem egy idegen.

Valaki keservesen röhög.

Röhög az apró elveszett 

szétgurult építőkocka 

épületek felett.

Megvető tárgyilagossággal röhögi 

a földre hullot öngyilkos sorok 

sikamlós betűiben hordozott 

végsors beteljesülését.

Mintha mindenek felett állna 

ráharap a szabadon lengő 

egészen apró kislány szájra,

És hagyja, hogy vér buggyanjon elő.

Valaki folyvást csak röhög.

Hatalmassággal neveti, a

porban egymást ölő munkálkodó rovarok 

egymásba bogolyodó társadalmát.

Amott a homokvár tetején a magány 

apró katonája szédülő mélység felett.

Őrülten kattog a nikotin hiányos agya 

megteszi? megteszi? hátha még hátha szeret...

Imbolyogva hátralep kettőt, halványan nevet.

De egy hatalmas kérges ujj háta mögött 

Pöcköl és a szakadék tárt karjaiban a test.

Szünet, majd valaki felröhög, üvöltve röhög.

Ó megtalálod tudom, hogy megtalálod 

Az értelmet, mi a szégyenszék felett 

Tornyosuló emberi guggolásban 

Szemérmetlenül ott remeg.

Óh te megfejted, tudom hogy megfejted

Az esdekelve térdepelő női testet

A szájat ami befogadja a ragacsos nedvet 

És a síró görcsöt az ágyban a kispárna mellett.

Mert te rájössz tudom, hogy rájössz 

Mi az egész nyomorúságos ösztön tett 

Állati gyökereken vergődő nyögesekben.

Te látod tudom, hogy látod az értelmet.