Gyors (futó) gondolatok

Tegnap még majd meghaltam a szemeidért

Mivel szépen hazudtál.

Befagyott beléd a forróság

Amit a kezemtől kaptál.

De tudom, hogy úgy volt, úgy volt

És, hogy így lesz, így lesz

És, hogy az már a múlt

Nélkülem biztos könnyebb

Sokat nevettél és mosolyogtál

Pillanatok miket kívántunk hátha örökké tart

Elvesztél majd megint megtaláltál

Hittem az örökkében, de téged ez zavart.

Most már nem hiszek

Asszem mindenkit csak bántani fogok

Sajnálom azokat akik majd megszeretnek

Önkéntelen fogok, szépen változok.

De tudom, hogy úgy volt, úgy volt

És, hogy így lesz, így lesz

És, hogy az már a múlt

Nélkülem biztos könnyebb.

De most foglak és elraklak emlékbe

Valahová jó mélyre a farzsebbe.

Majd ha valami fáj, vagy valami túl szép

Előveszem, és nézegetem, kínzó rémkép.

Hajnali kettő van és én rád gondolok 

Elszakadt hajnal gyengéden tartó hajszál

Az ágyadban fekszek a síromban forgok.

Feszült izmok áramvonalas simulása

Szorító erő, égetően sima combok

Az ágyadban fekszek, kecses ujjak simítása.

Egy kicsit talán bűn, egy kicsit talán az

Elharapott szeretlek, elharapott ajkak

Az ágyadban fekszek, itt is maradok.

"Szegény Catullus, itt a perc, ne őrjöngj már,

S hidd elveszettnek azt, mit elveszettnek látsz."

Nem tudok hinni, hisz oly hittem a hitben

Tanácstalan száraz szemem nedvesítem.

Hogy lehet elrontani az akaratot? 

Az idő áthídalja a szakadékot?

Kérdőjelek szúrkálják puha szívemet 

Keresem a tetteidben az értelmet.

Sosem voltam féltékeny, nem féltelek én,

De nem lehet soha másé, ő az enyém.

Hol vagy most? Csak menekülsz ki a szívemből

Távol lépnek kettőt, de lábaim kőből.

"Szegény Catullus, itt a perc, ne őrjöngj már,

S hidd elveszettnek azt, mit elveszettnek látsz."

Gyengéden ölelném át most a derakad,

Csak elbújnék, hogy takarjon szőke hajad.

Csak elbújnék.... előled....előlem 

Csak elbújnék a lehettől.

Éjfélt üt a mutató
Minden lélegzetem uralod
A haladás haladt a halad haladó
Remeg a hangom fázok.

Nem akarom hogy összetörd bennem
Az örökkét
Flegmán a Tűzben
A fényt
És így  csak elemészt
Eltűnik a virágokban a rét
A részletekben a teljesség.

Félmeztelenül kavarog a vérszagú izgalom
Nem emberi már annyi bennem a féltés
Aztah csak ez a szócska repül ki  számon
Ahogy csókolsz ahogy nézel, az a megértés
A szemedben az a fény és íz a szádon.

Éjfélt üthet bármennyiszer
Kezed fogom, a sötéttel együtt ölellek körül
Nem merek rád nézni félek eltűnsz egyszer
Pillants fel az égre, látod.. a hold is örül.

Nyári hőség, amire titkon mindig vágytam.
Szenvedő test, ami ezelőtt mindig enyém volt.
Az az erős kéz, a sok sírástol ázott áztam
Tehetetlen vagyok a megmentésben volt múlt.

Félsz attól hogy megunlak, félsz
Hogy találok valaki nálad jobbat
Félsz hogy néha már sokat sírsz
Félted a remegéstől átvont szerető szavakat.

Visszatértem, jönnek utánam a felhők
De ezek most mosolygó bárányokat
Kergető, öröm fehérek. Nem a kesergők.

Nyári hőség, a kis félelmeid mert nem szoktad
Hogy valaki féltve szeressen mindennél jobban. 
Bárányfelhők amik az ablakodon kopognak
Hogy engedd be azt, ki hozta őket szótlan.