Gyors (futó) gondolatok

Néha úgy érzem saját magam,

Hogy csak egy fa vagyok a rengetegben.

De nem oly vastag erős az oldalam

Mint nagy óriási fáknak felettem.

Egy kicsiny törékeny ág vagyok

Szinte már szánalom ahogy küszködök

A  fényért mi nincs, mert ott vannak

Felettem a nagyok.

Menekülök mindenkitől, mindenhonann

Menekülök, magamtól, félek a félelemtől 

Rejtőznénk, de hová? Az ÉN bennem van.

Cím nélküli történet

Egy nyári alkonyat volt, a csillagok tényleg szebben csillogtak mint máskor, és ők ott ültek ketten, a mező friss pázsitján, egymás vállara hajtva fejük, kezük melegen szorította a másikét. Egy ifjú pár volt, fiatal jóképű fiú, és egy átlagosnál kitűnőbb szép lány. A fiú úgy érezte most el kell mondania mindent.... nem bírta tovább, egyszerűen úgy feszegette szívét az a bajsejtelem, és mégis az az igaz szerelem. Halkan megszólalt:

– Ugye tudod, hogy mennyire szeretlek?- Kérdezte suttogva.

– Igen, érzem...látom- Válaszolta a lány szintén suttogva- én is nagyon szeretlek.

– Úgy érzem muszáj kimondanom elmondanom neked azt, amitől annyira félek, pont azért mert iszonyatosan szeretlek- kezdte el csendesen a fiú.- Én annyira de annyira boldog vagyok veled, úgy érzem nem érdemellek meg. Félek félreismersz... hiszen te hozzám képes egy angyal vagy, de te ezt nem tudod, te még engem is jónak hiszel.. 

– Ha nem ismerlek, akkor sem kell nekem más.- vágott közbe csendesen a lány.

– Te annyira jó vagy hozzám- kezdte el újra a fiú, egyre hevesebben.- és ez késztet most erre is, hogy csak neked, most először az életben, megnyíljak igazán. Én félek, de tényleg, én annyira félek....- Halkult el a fiú hangja.

– Mégis mitől? Hiszen itt vagyok veled én. Tudod, hogy úgyse hagylak el sosem, a legnagyobb bajban sem- Kérdezte még szorosabban hozzá bújva a leány.

• Nem tudod...nem, nem tudhatod. Senki sem tudhatja rajtam kívül, hogy milyen vagyok Én.- Folytatta már-már lázasan ismét a fiú. -Saját magamtól félek. Igen magamtól, magamtól már-már rettegek... Szeretnék jó lenni, szeretnék olyan, olyan jó lenni mint te, de félek, hogy nem tudom elaltatni a saját fenevadamat. Tudod én most is csak azért rettegek, borzongok, és úgy érzem, hogy a félelemtől vért izzadok mert te vagy az egyetlen olyan ember az életemben, akit szeretek. Még sohasem éreztem ilyet. Nem, nem tudok uralkodni magamon. -Most fuldokló sírásba csuklott el a fiú hangja- Bocsáss meg nekem, előre is. Minden szenvedésért amit okozni fogok neked. És so.....soha ne felejtsd el, hogy én mindig SZE-RET-LEK....- Eddig bírta, majd mint egy rossz kisfiú, kit megdorgáltak, csendesen könnyezni kezdett. Hangtalanul rázta a zokogás. A lány ölébe hajtotta fejét, és még sokáig így maradtak az éjszakában......

Másnap reggel korai kellés volt a kevés alvás ellenére, mert azt tervezték, hogy együtt megnézik a napfelkeltét. A fiú frissen kelt, és látszólag teljesen eltűnt a tegnap esti nyomasztó hangulata, viccesen noszogatta a lányt

 

• Gyerünk, álomszuszék királylány, hiszen már hasadra süt a nap.

• Hány óra van? – Kérdezte álmos hangon a lány.

• Négy óra 30 perc – Felelte a fiú.

• Úristen, hiszen akkor sietnünk kell! – Kiáltott fel a lány gyorsan kiugorva az ágyból. Olyan sietősen pattant fel, hogy kishíjján neki ütközött a szállodai szobában álló nagy barok tükörnek.

• Vigyázz te kis bohó – Szólt rá nevetve a srác

• Jaj, hogy nézek ki, hogy áll a hajam? – Kapott kislányosan a frizurájához a mostanra már élénk „királylány”

• .A fiú szerelmesen magához vonta, és gyengéden át ölelte a lány derekát. – Miért nem mindig így hordod a hajad? -Kérdezte, miközben végig simított a lány szeleburdi fürtjein.

• Ugyan már?.-Kiáltott fel kacagva a leány. -Hiszen csupa kóc az egész, szégyenlem is, hogy így nézek ki reggelente..., -de azért látszott rajta, hogy jól esik neki a fiú dicsérete.

• De a fiú most már elengedte, és csak szótlanul nézte, miközben a lány a tükör felé fordult, és elkezdte rendbe szedni a haját, de amikor már befejezte a fésülködést még akkor sem vette le róla a szemét. A lány megfordult, de nem sokáig bírta a fiú tekintetét, elpirult és megszólalt – Hagyd már abba, hiszen nem látod, hogy milyen zavarba hozol? – Majd megrázta a fejét, és elnevette magát.

• A fiú is mint aki egy hosszú réválomból ébred fel, gyengéden elmosolyogott – Csak ahogy így elnézlek még mindig a méltatlanságom jut eszembe, de ezt most inkább hagyjuk – Mondta, és legyintett a kezével, mint aki egy rossz álmot akar elűzni – Inkább induljunk és nézzük meg azt a napfelkeltét.

• Jaj ne! Néz csak ki, hiszen már vagy 20 perccel elkéstünk – Kiáltott fel a leányzó.

• Természetesen ez is a te hibád, miért nem keltettél korábban, ja és igen azért késtünk el, mert itt bámultál, mint aki először lát embert életében – De most már nem bírta tovább a lány, és nevettében a fiú mellé dőlt az ágyra.

• Persze ezt a fiú sem hagyta annyiban, és most már rá is átragadt a lány jókedvéből, – Még hogy én lennék a hibás? Hiszen nem én kezdtem el itt a tükör előtt pózolgatni, meg én amúgy is mondtam, hogy gyönyörűen nézel ki úgy ahogy vagy.. – Majd ő is nevetve a lány mellé feküdt, és együtt kacagtak felszabadultan, és olyan felhőtlenül, ahogyan csak a fiatalok tudnak...

– Halihó megérkeztem!-kurjantott be a srác frissen a konyhába, néma csend volt rá a válasz.... eltelt pár hónap az éjszakai csillagnézés meg a napfelkelte óta, és közös albérletben laktak már együtt. Az idők változtak azonban a szerelmük egymás iránt változatlan volt.... A fiú megismételte megint az előbbi kiáltását hátha csak nem hallotta a leány, viszont ezúttal sem érkezett reá felelet. Körülnézett a házban, sehol senki. Azonban nem zavartatta magát emiatt és leült a megterített asztalhoz. Két főre volt terítve mint mindig, egymással szembe. Vacsora idő volt, és bár ha a reggelit, ebédet nem is tudták mindig együtt elfogyasztani; a vacsora egy közös alkalom volt kettőjük életében. A fiú bár korgó hassal ült ott az asztalnál, mégsem fordult meg a fejében hogy kivételt tegyen ez alkalommal és elkezdjen enni. Figyelme a szembe lévő ablakra terelődött ahol egy légy próbált minduntalan kijutni, és bár mindig csak neki ütközött a kemény üvegnek újra és újra próbálkozott, mintha egy csodát várt volna, hogy mint Mózesnél a víz, ezúttal az ablaküveg nyíljon ketté,  ő pedig szabadon távozhasson rajta. Azonban még mielőtt nagyon belemerült volna a fiú a légy próbálkozásaiba, egyszer csak két gyenge és kicsi kéz kulcsolta át hátulról, majd egy gyengéd lehelet csapta meg közvetlenül az arcát. Felnézett, és az ő kedves, gyönyörű arcát látta. A  lány lenézett rá és szemében olyan határtalan szeretet és ártatlanság volt, hogy már szinte megijedt tőle. A lány gyengéden az ő vállára hajtotta a fejét és úgy próbálta megkeresni, hogy mibe is merülhetett bele az előbb a srác. Egyikük sem akarta megzavarni ezt a meghitt és szép pillanatot, de végül is a lány törte meg a csendet.

– Mióta ülsz itt az asztalnál.. Rám vártál?- kérdezte egy kicsit meghatódott hangon is a lány.

– Alig érkeztem meg 5 perce, de olyan jó érzés volt bejönni ide a mi kis házunkba, és hogy megterített asztal várt...csodálatos vagy, és még komolyan te kérdezed, hogy rád vártam-e? Hát persze, nélküled egy falat nem csúszna le a torkomon- Válaszolta talán egy kicsit túl romantikusan is a fiú, de nem tehetett róla, szívéből jött minden szava. A lány eközben lassan elengedte a fiút kezével, és elhelyezkedett vele szembe az asztalnál.

– Most már ehetsz.- mondta nevetve- Nehogy itt még a végén éhen halj nekem.- De a fiú már úgy tűnt nem törődött az étkezéssel, azon gondolkozott, hogy több mint fél éve ismeri és szereti ezt a lányt, de még mindig órákig tudná nézni a nevetését, mosolyát, rakoncátlan fürtjeit és azt a két kis gödröt ott az arcán. Nagy belemerüléséből megint a lány riasztotta fel a noszogatásával.

– Na gyere egyél már, még a végén magamra veszem, hogy ilyen rossz lett a vacsorám...hiszen a kedvencedet csináltam, tudod.- Még sokáig ültek ott ketten az asztalnál étkezés után is, a fiú megfogta a leány kezét és órákig hallgatta csak ahogy mesél, mesél és mesél.... nem tudta mit mond, csak nézte-nézte és nem tudott betelni az arcvonásaival, és azzal az őszinte bájjal-szeretettel amit a lány sugárzott.

Pár nap telt el ez óta a szerda óta, vasárnap volt. A leány úgy gondolta ezúttal készül valami aranyos meglepetéssel a fiúnak, hiszen mégis csak vasárnap van. Aznap reggel 4-kor kelt, és pont elcsípte a napfelkeltét, nem akarta felébreszteni a mellette nagyban szuszogó fiút, ezért halkan mezítláb kiosont az erkélyre. Egy kicsit csípte még a reggeli hideg, meg a szeme is nehezen szokott hozzá a ragyogó világossághoz, de ott ült kint egy bő tízpercet az erkélyen és csak nézte a napot, ahogy hatalmas koronájával méltóságteljesen borítja fényárba az egész várost. Alatta hallatszott pár fürge gépjármű elsuhanó zaja, és néhány redőny is már felhúzódott a szomszéd panelházból, de a város legnagyobb része még nyugodt álmát aludta, nem törődve az ébresztgető napfénnyel. Egy kicsit dideregve visszament a szobába, mert bár nyár volt, a hajnalok még csípősek tudtak lenni. Rendbe rakta a kócos frizuráját és levetette pizsamáját, ami már kellemesen átmelegedett a saját testhőjétől, így egy kicsit kellemetlenül vállt meg tőle, és nem sokáig húzta az időt, magára kapkodta a felsőjét, majd a nadrágot is és amilyen csendben csak tudott lesietett a lépcsőn. Úgy volt a napi terve, hogy az egész napját egyik barátnőjénél tölti, de estére hazatér aludni. Azonban hogy meglepetés legyen, úgy tervezte, hogy még ma reggel vesz egy páros jegyet az aznap délutáni filmre, és meglepi vele a fiút. Így is történt. Gyorsan a mozihoz sétált, de csalódottan vette észre, hogy csak egy negyed óra múlva nyit a jegypénztár. Nem akart addig ott tétlenkedni, így beugrott egy 0-24-es gyorsétterembe, és kellemesen megreggelizett. Mire visszaért, pont nyitották a pénztárat. Délelőttjét a barátnőjével töltötte, majd elérkezett délután 6 óra, és ideje volt meglepnie a srácot, elbúcsúzott a barátnőjétől, majd izgatottan sétált hazafelé. Útközben kétszer is megállt, hogy megnézze magát egy kirakat visszatükröződésében, és bár nem volt teljesen elégedett a szőke hajával, és úgy összességében magával, tudta, hogy a fiú szereti és ez elég volt neki. Megérkezett a lakásuk elé, és nem tudta miért de volt benne egy ilyen kislányos izgalom, a mozi miatt és a fiú reakciója miatt is, remélte, hogy nagyon örülni fog neki, és megint egy gyönyörű estét tölthetnek el együtt. A lift hamarosan a magasba repítette majd kidobta őt az ő tölgyfa ajtajuk előtt. Benyitás előtt még gyorsan megtörölte a két jegyet a pólójában, mivel már izzadtságosak voltak a keze miatt. Zajtalan ment el egészen a hálószobájukig, arra számítva, hogy a fiú esetleg tévézik vagy a barátaival beszél, azonban egy olyan látvány fogadta amire soha nem számított volna. Ott ült az ülőgarnitúrán az ő szeretet, imádott sráca, és ölében egy barna lány ült.. ajkuk pont összefonódott, mikor megzavarta őket. Áramütés sem lehetett volna gyorsabb. Rémálmában sem hitte volna ezt el, de most ez a Valóság volt, azt hitte képzelődik, ez egy rossz álom... nem egyszerűen nem lehetett igaz. Az a srác akit ő szeret ilyet tegyen, és akiért bármikor meghalt volna. A felismeréstől és a hirtelen rá törő érzelem orkántól, egyszerűen csak lerogyott, oda a fal mellé. Arcát a kezébe temette de nem ordított, vagy kiabált egyszerűen csak halkan elkezdett zokogni, a könnyei végigfolytak az arcán, kezén... nem tudódott törődni semmivel sem, és nem volt benne semmilyen érzés egyszerűen csak elmondhatatlanul fájt minden. A fiú meglátva őt oda rohant hozzá, és mikor meglátta a leány kezén végig folyó könnyeket, azon a kézen ami szerdán még olyan forrón ölelte, és azon a kézen amit annyiszor tartott a kezeiben, Őt is elfogta valami elmondhatatlan érzés, lerogyott a lánnyal szembe és csak annyit tudott kinyögni: - A fenevad.

Soha nem szerettelek;

Gyűlöltem magam,

Gyűlöltelek amiért ezt tetted.

Mindig imádkoztam, hogy ne hagyjam.

De minden gyűlöletemben volt egy izzó szikra

Minden viharos időben rád gondoltam.

Harcoltam önmagammal; Miattad jutottam a pokolra.

Elátkozott már a lelkem, szívem agyam.

Majd lemenekültem az ürességbe

Nem voltál ott nem fájt semmi

Leültem magammal szembe 

És az arcomba röhögtem

Eltűntem a ködben szeretni.

                            szeretni mást csak ne téged

                            szeretni valakit aki te vagy de mégsem.

Körbe nézek itt is ott is.

Körülöttem mindenki más körül

Mellettem, mögöttem, felettem is

Minden ember valakinek örül

Jobbra-balra előttem is.

Kesernyés hányás szagú önemésztés

Nincstelen rongyosként állok a rózsák között.

Fáradt olaj lebeg a víz felett 

Leereszkedni a boldogsághoz nem tudok

                                                 nem merek.

Még a hímzések a takarón is 

Egymásra találnak, fonódnak.

Szép, kedves, csúnya is

Csak a népszerű emberek azok kik egyedül maradnak.

Csupa barát,

Mint a langyos víz

Forróbbra vágyok, mi éget, fáj.

Ember higyj és bízva bízz.

Hinni sosem elég.