Gyors (futó) gondolatok

Novella
Mersinho•  2020. június 12. 20:15

Cím nélküli történet

Az első része: https://blog.poet.hu/gondolatok_mersinho/olvasd-el-talan-erzed

Folytatás....:



Másnap reggel korai kellés volt a kevés alvás ellenére, mert azt tervezték, hogy együtt megnézik a napfelkeltét. A fiú frissen kelt, és látszólag teljesen eltűnt a tegnap esti nyomasztó hangulata, viccesen noszogatta a lányt

  • Gyerünk, álomszuszék királylány, hiszen már hasadra süt a nap.

  • Hány óra van? – Kérdezte álmos hangon a lány.

  • Négy óra 30 perc – Felelte a fiú.

  • Úristen, hiszen akkor sietnünk kell! – Kiáltott fel a lány gyorsan kiugorva az ágyból. Olyan sietősen pattant fel, hogy kishíjján neki ütközött a szállodai szoba előterén álló nagy barok tükörnek.

  • Vigyázz te kis bohó – Szólt rá nevetve a srác

  • Jaj, hogy nézek ki, hogy áll a hajam? – Kapott kislányosan a frizurájához a mostanra már élénk „királylány”

  • .A fiú szerelmesen magához vonta, és gyengéden át ölelte a lány derekát. – Miért nem mindig így hordod a hajad? -Kérdezte, miközben végig simított a lány szeleburdi fürtjein.

  • Ugyan már?.-Kiáltott fel kacagva a leány. -Hiszen csupa kóc az egész, szégyenlem is, hogy így nézek ki előtted..., de azért látszott rajta, hogy jól esik neki a fiú dicsérete.

  • De a fiú most már elengedte, és csak szótlanul nézte, miközben a lány a tükör felé fordult, és elkezdte rendbe szedni a haját, de amikor már befejezte a fésülködést még akkor sem vette le róla a szemét. A lány megfordult, de nem sokáig bírta a fiú tekintetét, elpirult és megszólalt – Hagyd már abba, hiszen nem látod, hogy milyen zavarba hozol? – Majd megrázta a fejét, és elnevette magát.

  • A fiú is mint aki egy hosszú réválomból ébred fel, gyengéden elmosolyogott – Csak ahogy így elnézlek még mindig a méltatlanságom jut eszembe, na de most ezt hagyjuk – Mondta, és legyintett a kezével, mint aki egy rossz álmot akar elűzni – Inkább induljunk és nézzük meg azt a naplementét.

  • Jaj ne! Néz csak ki, hiszen már vagy 20 perce elkéstünk – Kiáltott fel a leányzó.

  • Természetesen ez is a te hibád, miért nem keltettél korábban, ja és igen azért késtünk el, mert itt bámultál, mint aki először lát embert életében – De most már nem bírta tovább a lány, és nevettében a fiú mellé dőlt az ágyra.

  • Persze ezt a fiú sem hagyta annyiban, és most már rá is átragadt a lány jókedvéből, – Még hogy én lennék a hibás? Hiszen nem én kezdtem el itt a tükör előtt pózolgatni, meg én amúgy is mondtam, hogy gyönyörűen néztél ki úgy ahogy voltál.. – Majd ő is nevetve a lány mellé feküdt, és együtt kacagtak felszabadultan, és olyan felhőtlenül, ahogyan csak a fiatalok tudnak...




Folytatódik....:

Mersinho•  2020. május 15. 21:53

Olvasd el, talán érzed...

Egy nyári alkonyat volt, a csillagok tényleg szebben csillogtak mint máskor, és ők ott ültek ketten, a mező friss pázsitján, egymás vállara hajtva fejük, kezük melegen szorította a másikét. Egy ifjú pár volt, fiatal jóképű fiú, és egy átlagosnál kitűnőbb szép lány. A fiú úgy érezte most el kell mondania mindent.... nem bírta tovább, egyszerűen úgy feszegette szívét az a bajsejtelem, és mégis az az igaz szerelem. Halkan megszólalt:

– Ugye tudod, hogy mennyire szeretlek?- Kérdezte suttogva.

– Igen, érzem...látom- Válaszolta a lány szintén suttogva- én is nagyon szeretlek.

– Úgy érzem muszáj kimondanom elmondanom neked azt, amitől annyira félek, pont azért mert iszonyatosan szeretlek- kezdte el csendesen a fiú.- Én annyira de annyira boldog vagyok veled, úgy érzem nem érdemellek meg. Félek félreismersz... hiszen te hozzám képes egy angyal vagy, de te ezt nem tudod, te még engem is jónak hiszel.. 

– Ha nem ismerlek, akkor sem kell nekem más.- vágott közbe csendesen a lány.

– Te annyira jó vagy hozzám- kezdte el újra a fiú, egyre hevesebben.- és ez késztet most erre is, hogy csak neked, most először az életben, megnyíljak igazán. Én félek, de tényleg, én annyira félek....- Halkult el a fiú hangja.

– Mégis mitől? Hiszen itt vagyok veled én. Tudod, hogy úgyse hagylak el sosem, a legnagyobb bajban sem- Kérdezte még szorosabban hozzá bújva a leány.

– Nem tudod...nem, nem tudhatod. Senki sem tudhatja rajtam kívül, hogy milyen vagyok Én.- Folytatta már-már lázasan ismét a fiú. -Saját magamtól félek. Igen magamtól, magamtól már-már rettegek... Szeretnék jó lenni, szeretnék olyan, olyan jó lenni mint te, de félek, hogy nem tudom elaltatni a saját fenevadamat. Tudod én most is csak azért rettegek, borzongok, és úgy érzem, hogy a félelemtől vért izzadok mert te vagy az egyetlen olyan ember az életemben, akit szeretek. Még sohasem éreztem ilyet. Nem, nem tudok uralkodni magamon. -Most fuldokló sírásba csuklott el a fiú hangja- Bocsáss meg nekem, előre is. Minden szenvedésért amit okozni fogok neked. És so.....soha ne felejtsd el, hogy én mindig SZE-RET-LEK....- Eddig bírta, majd mint egy rossz kisfiú, kit megdorgáltak, csendesen könnyezni kezdett. Hangtalanul rázta a zokogás. A lány ölébe hajtotta fejét, és még sokáig így maradtak az éjszakában......









(Folytatódik...) 

Mersinho•  2020. április 17. 09:24

Tőlem megkapja

Parti szél ringatja magát

Előtte kacéran táncol a napsugár

Kelleti melegét, báját

Mint ki a még nagyobb megbecsülésre vár.


Hisz ha lenne még szerelem!

Ha még csak kicsit is bízhatnék egy újban...

De nem, elfújta a szelem;

Minden darabját a remélnek, aranyban.


Így beszélgetek a fénnyel,

A híuan táncoló meleg napsugárral

És tőlem megkapja mit én

Nem, a megbecsülést, egy kis aromával.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom