Mindennapi hasonlataink

Még egy könyv: képekről és ami mögötte van

Szó volt a homeopátia szótáráról: a tüneteket listázó Repertóriumról. Van egy másik fontos irodalom is a homeopátiás gyógyító kezében: hangzása szintén régies, mivel maga a gyógymód atyja, Hahnemann nevezte így, és utódai szintén így hagyományozták tovább. A Materia Medica ez a nagy könyv, ami a Repertóriumhoz képest visszafelé fordít. A Materia Medica ugyanis a Gyógyszerképek gyűjteménye. Ez azt jelenti, hogy az egyes –legtöbbször növényi, ásványi, állati eredetű – alapanyagokból készült dinamizált (hígított és rázogatott) homeopátiás gyógyszerek egyenként  kapnak egy néhány oldalas összefoglalót:  milyen állapot, milyen kép lesz jellemző rájuk, milyen betegségképet gyógyítanak. Ez a kép átível az általános és helyi (lokális) testi tüneteken át a lelkiállapot jellegzetességein keresztül, a mentális és érzelmi állapotot jellemző tünetekig. Egy részletes és jó közelítésű leírás az adott szerhez tartozó energiamintázatról, alapvetően szavakban vagy rövid tőmondatokban összegezve a szer esszenciáját, lényegét. Képzeljük úgy el, mint egy festményt: sok szín, formák, vonalak és árnyalatok, melyek a vásznon együtt életre kelve egy- egy adott témát jelenítenek meg. Ezért témába illő a színhasználat, a formák lágysága vagy épp az élek keménysége, az árnyalatok finomsága vagy a durva tónusok. Elképzelhetjük úgy is, mint egy verset, ahol szóképek sorakoznak, hasonlatok és metaforák bujkálnak a sorok között, cseng-bong a vers, vagy feszesen tartja az ütemet, a rím, a ritmus, a dallam és a képek együtt szintén megjelenítenek egy témát.

Kicsit talán közelebb jutunk a megértéshez, ha nézünk egy példát.  A Chamomilla magyarul kamillavirágból készült homeopátiás szer. A kamillavirág tradicionálisan használt növényi gyógyszerek alapanyaga, a fitoterápia kedvelt növénye, többek között nyugtató, görcsoldó, fertőtlenítő hatásairól ismert. A gyógynövény gyógyhatásai párhuzamban állnak és visszaköszönnek a Materia medicában leírt gyógyszerkép tüneteiben.

Dobáljunk most össze néhány szót, rövid leírást, amit a homeopátiás Chamomilla Materia medicájából kiragadtunk: a tejlesség igénye nélkül, pusztán csak bemutatásra, a legjellemzőbb, legfontosabb kirakós-darabkákat kiragadva a képből.  A könyv trükkös, súg nekünk: nagy betűvel kiemeli a legfontosabb jellemzőket, dőlt betűvel a fontosakat: fészkesvirágzatú növény, TÚLÉRZÉKENY, TEMPERAMENTUMOS, sokat bosszankodik, melegvérű, FOGFÁJDALOM, mogorva, veszekedős, hol vörös, hol sápadt orcák, KÓLIKA( hasi érzőidegek túlérzékenysége), nagy folyadékigény, fűzöld, záptojás szagú (nos, ami a WC-ben landol).

Játszunk tovább: Lánc-lánc eszterlánc, eszterlánci cérna….fűzzük fel a fentieket – ha nem is szó szerint- úgy, hogy valamifajta fiktív szöveg, jelenet, történet kerekedjék belőle, ami szimbolikusan megjeleníti a szer jellemző tulajdonságait:

„A fészekben repedeznek a tojások.  Kibújik egy félig csupasz, éppen csak tollas-pelyhes kis apróság. Első élménye: éhes, szomjas, mindenféle, apró kis testében jelentkező szükséglet gyötri. Még uralhatatlanul ki van szolgáltatva követelődző testi érzeteinek. Érzékenyen vágyja a törődést, vagy hangosan és ellentmondást nem tűrően követeli. Megnyugszik, ha hullámzó és kiszámíthatatlanul jelentkező érzéseit és érzékeit a fán ringatózó fészek lassan és ritmusosan csillapítja, nyugtatja. Dühe elragadja, ha nem kapja meg, amire vágyik, görcsös lesz és élesen rikoltozni kezd.”

A Chamomilla, mint homeopátiás szer jól használható például olyan csecsemők megnyugtatására, akik a fogzás panaszaival küszködnek, nyűgösek, hangosan, mi több velőtrázóan panaszosak,  ringatásra, hordozgatásra megnyugszanak. A fogacskák kibújásával a csecsemő elindul azon az úton, hogy táplálékát már ne passzívan fogadja be, hanem saját szükségletei érdekében majd megragadja, magáévá tegye. Az önérvényesítés vagy öngondoskodás első, még csak éppen megmutatkozó apró jele ez. Egy fontos biológiai lépcsőfok, mi több áttörés, szó szerint is, amit kísérhet túlérzékenység, kísérhet gyulladás. A testben éléshez még hozzá kell szokni: ezért van, amikor túlreagál a szervezet, még minden túl idegen, túl heves. A Chamomilla nagyon jó gyerekszer, de olyan felnőttek panaszainál is helytálló, ahol alacsony a fájdalomküszöb, és jelen van a szerre jellemző tüneti kép.

A kamillafőzettel való borogatást korábban javasolták szemgyulladásra, a népi hagyományban is, de a szakirodalom manapság már óvatosságra int, mivel a virág főzete allergizálhat, vagyis akár túlérzékenységet is okoz. Itt jól megmutatkozik a homeopátiás elv: mely szerint a szer túlérzékeny állapotokat gyógyít, ha jelen van a betegnél a Chamomilla tüneti képe, ugyanakkor a kamilla, mint gyógynövény túlérzékenységet is okozhat.

Hálásan köszönöm, ha valakit annyira megihlet a bejegyzésem, hogy az alábbi, kapcsolódó szavakból írt rövid verssel megörvendeztet!

Íme:

Fészek, zöld, fog, dühöng, ölbe vesz, elviselhetetlenül (ez utóbbi szó bónusz plusz :-) )

Bóna László : Szenvedésben hasonló című könyvéről

Azt hiszem, nem könyvajánlót szerettem volna eredetileg írni. Csak elővenni, belelapozgatni a könyvbe, amit még a homeopátiával való kalandjaim hajnalán olvastam először. Emlékszem, hamar futottam végig rajta, mert nem sikerült csak úgy letenni, még rövid pihenőre sem. Sok-sok sorstörténetet olvastam itt, a szerző, Bóna László tolmácsolásában. Homeopátiás esetfelvételi beszélgetések adják ezt a „sorskatalógus”-t. Azok történetei, akik hozzájárultak, hogy névtelenül megismerhessük életük és gondjaik tanulságait: egy nem mindennapi, filozofikus beállítottságú homeopátiás tanácsadó, valamint maga a történet főhőseinek szemszögéből. Bóna László sok emberrel beszélget, sokat. Egy homeopátiás szakembernek ez hozzá tartozik a mindennapjaihoz. Ahhoz, hogy valakiről képet kapjon, meg kell ismernie az ő történetét. És ez még egyáltalán nem rendkívüli, sőt teljesen természetes. Mindenkinek van története, még a legkisebbeknek is. Testi és lelki történései. Talán egy aprócska embergyereknek  inkább csak generációs történetei vannak még, vagyis beleszületik egy családokon átívelő sorskonfigurációba, családi történetek hálójába. Aki pedig már éli egy ideje az életét, annak saját története is van. Egy külső történet, egy kép, ami kifelé hat és egy belső történet, ami párhuzamosan fut vagy táptalaját adja a külső történetnek. A homeopátiás első beszélgetés jó hosszú. Szerencsére sokan szeretnek magukról beszélni. Már az is információ, ha valaki mégsem, és esetleg belőle úgy kell kihámozni a szavakat. Vannak olyan betegségállapotok, melyeknek képe valóban csak lassan bontakozik ki, mert maga a megbetegedés is egy történetnek a része, a történet pedig része az illető élet- és családtörténetének. Jellemzően ezek krónikus, nehezen kezelhető problémák, akár olyanok, amit pszichoszomatikusnak tartanak, definiálnak vagy bélyegeznek, vagy nem is betegségnek, csak válságnak mondják, lelki bajnak.

Igazából történetekben és képekben gondolkodunk mindannyian. Történetek a gyerekkori meséink,  az evangéliumok példabeszédei a templomban, a kötelező olvasmányaink, a szórakoztató lapok vagy internetes oldalak legtöbb cikke, egy napunk története, egy évünk vagy egy nyaralásunk története, a születésünk története, történetek, melyek az elménkben élnek magunkról vagy másokról… Olyanok a hozzánk vonzódó történetek vagy azok az elbeszélések, melyekhez mi magunk vonzódunk, mintha sok-sok apró kis kör, hullahopp-karika venne körbe minket. Pörgünk bennük, vagy pörgetnek minket, mindenesetre egy vagyunk velük. A történeteink pedig képek sokasága. Azok a szálak, melyekből a karikát fűztük. Végső soron kép minden, kivetett, kivetített. Magunkból vetjük és vetítjük, hogy képesek legyünk látni a történeteinket és a történeteink mesélhessenek nekünk magunkról.

Bóna László könyve is ezzel varázsolt el, a történeteivel. A homeopátia „csak” keretet ad hozzá, egy olyan rendszert vagy látásmódot, ami a hasonlóságok keresésén alapul, és ami arra a felismerésre vezet, hogy a történeteink mélyén mennyire egyek vagyunk mi, emberek. Ezért bátran ajánlom bárkinek, aki szeret a lélek és sors kérdéseiben elmerülni, ezekről gondolkozni. A könyv elképesztően olvasmányosan és elgondolkodtatóan szövi össze sok-sok élet vagy válság, testi-lelki baj fonalát olyan kérdésekkel, melyek valamennyiünk történeteinek szálait mozgatják. A kérdések nagyon fontosak. Azaz, jó kérdéseket feltenni művészet. Mert végső soron a történetek mindig kérdésekhez vezetnek…. A jó kérdések pedig válaszokhoz…. olyasféle válaszokhoz, melyekkel le-ledobunk egy-egy karikát a földre, mert már meguntuk pörgetni, vagyis már nem kívánunk ezzel játszani. Leengedjük, elengedjük és elegánsan vagy tétovázva, de kilépünk belőle…

Homeopátia, mondd, hol a helyed?

(Helyzete hazánkban, a gyógymód előnyei és korlátai)

Magyarországon, az 1990-es évektől kezdődően ismét elérhetővé vált a homeopátia, mint kiegészítő gyógymód. Kezdetben csak kis szakmai közösségek körében terjedt, akik maguk is külföldi, orosz, német vagy osztrák gyógyítóktól kapták az első ismeretanyagokat. Később Egyesület alakult, szakmai könyveket adtak ki, szakmai képzések indultak. A homeopátiás gyógyszerek hatóság által engedélyezett készítményekként patikai forgalomba kerültek, egyre nagyobb ismertségre tettek szert. Reklámok és információk lettek elérhetőek a homeopátiás szerekről. Ugyanakkor az emberek megszokták, hogy ha a patikába betérnek, kapnak fájdalomcsillapítót a fájdalmaikra, altatót, ha hajnalig forgolódnak, vagy vérnyomáscsökkentőt receptre, és még sok egyebet. A gyógyulni vágyó már hozzászokott, hogy mit várhat a gyógyszerektől. A homeopátiás szerek azonban egy, - a konvencionális orvosi, gyógyszerészi elvektől jelentősen különböző -  gyógyító eljárást képviseltek, melyet egy merőben más betegség-egészség szemlélet, más tudományos háttér, eltérő gyógyszerelőállítás és gyógyszerjavaslat jellemez. Fontossá vált, hogy ezekkel a terápiás különbségekkel a páciens is tisztába legyen, legalább alapszinten, hogy a homeopátiás gyógyszer valóban a gyógyulását szolgálhassa. Sok-sok ismeretterjesztő és könnyen kezelhető információs anyaggal együtt, és azok ellenére a homeopátiás szereket nálunk még mindig kevesen és kevéssé ismerik. Szakmai elfogadása vegyes, egyfelől nyitottságra talált, jelentős hazai szakmai közösséget kialakítva, egyetemen is oktatták, másfelől a konvencionálistól nagy mértékben különböző elvei miatt vitákat is kivált.

Vajon hová tegyük a homeopátiát? Ahhoz, hogy a helyét megleljük és megértsük, érdemes látni, miféle terápia is ez.  A homeopátia  a komplementer (azaz kiegészítő) orvoslás egy ága. Diagnosztikája egyéni, eltér a hagyományostól: a megszokott orvosi gyakorlattól teljesen idegen, hogy itt ugyanolyan klinikai diagnózis esetén különböző gyógyszert is adhatnak, más esetben ugyanaz a szer lesz alkalmas két különböző betegséggel diagnosztizált egyén esetére. Ez azért van így, mert a homeopátiában a betegre és nem a betegségre választják a gyógyító szert. Gyógyszerei természetes eredetűek. Az egész ember testi-lelki állapotát nézi és annak figyelembevételével tesz gyógyszerjavaslatot, vagyis holisztikusan gyógyít. Leginkább információs terápiaként határozható meg. Nagyon találó még az ingerterápia vagy regulációs (szabályozó) terápia megnevezés. A tudománytörténetben már számos előd fogalmazott meg olyan elveket, mely szerint a szervezet képes és törekszik is önmagát gyógyítani.

„Maga Hippokrátész is foglalkozott a pátosz és a pónosz kérdésével, és arra a megállapításra jutott, hogy a betegség nemcsak szenvedést (pátosz) jelent, hanem erőkifejtést (pónosz) is annak érdekében, hogy a test visszaállítsa épségét. John Hunter (1728–1793) ezt úgy fogalmazta meg, hogy a sérülés maga igyekszik meggyógyítani önmagát.Claude Bernard (1813–1878), a kutatómedicina egyik úttörője abban látta az élőlények egyik fontos tulajdonságát, hogy külső behatások ellenére is fenn tudják tartani belső miliőjük állandóságát.Walter Bradford Cannon (1871–1945) bevezette a homeosztázis kifejezést, mely az élőlények egyensúly fenntartó képességét jelöli.”http://semmelweismuseum.hu/az-izgalom-biologiaja-selye-janos-es-a-stresszelmelet-dimenzioi/

A homeopátiás gyógyító szer feladata így abban áll, hogy a szervezet saját öngyógyító folyamatait szabályozza, beindítsa. Ezzel szemben a  konvencionális orvoslás és gyógyszerelés, ha nem is kizárólagosan, de többségében a hatás-ellenhatás elvére teszi a hangsúlyt, tüneteket szüntet és eltüntet, biokémiai szinteken értelmez és avatkozik be.

Mi következik ebből?

Mindkét törvény, a hatás-ellenhatás és a hasonlóság törvénye is működik: jól megfigyelhető és tetten érhető a mindennapjainkban. Például, ha egy rakoncátlan gyerkőc a piros ellenére akar lelépni a járdáról az útra, az anyukája ösztönösen visszarántja. Hatás-ellenhatás. Nem gondolkozunk közben, hogy vajon meg fog -e rándulni a válla, nem magyarázunk, nem óvatoskodunk.  Napjaink orvostudománya élen jár a sürgősségi esetek megoldásában, a műtétek, a sebészeti megoldások, az indokolt esetben adott antibiotikumok komoly veszélyekből „rántják” vissza a rászorulót.

A homeopátia finomhangolást végez. Ha a test libikókája kibillen az egyensúlyból, egy olyan enyhe, ám határozott ingert ad, amellyel a szervezet ismét visszatérhet az egyensúlyi állapotba, mindaddig, amíg a szervezet öngyógyító képességei ki nem merülnek, amig a test, a testet átható életerő reakcióképes. Itt húzható meg a határa a homeopátiás kezelés lehetőségeinek. Ennek értelmében a homeopátia nem alkalmas anatómiai károsodások esetén, különböző hiányállapotokban vagy salaklerakódások esetén, életveszélyes, sürgős sebészeti ellátást igénylő esetekben, vagy ha súlyosan kimerült az immunrendszer. Továbbá a homeopátiával való gyógyulás figyelem és időigényes folyamat, különösen krónikus (hosszan tartó) betegségállapotok esetén, és kulcsa a megfelelő szer megtalálása, amelyhez a gyógyulni vágyó aktív közreműködése és adott esetben türelme is kell.

Mindezek értelmében az integratív orvoslásban a homeopátia szerepet kaphat, mint kiegészítő (komplementer) gyógymód. Mivel lényegesen kisebb mellékhatás-kockázatokkal jár, alapvető homeopátiás ismeretekkel, gyógyszerészi javaslatra házipatika jelleggel, kiegészítő kezelésként otthon is alkalmazható, kisebb (akut) megbetegedésekben. Krónikus betegségállapotokban a szerválasztás már homeopátiás szakember feladata.

Az érzékenység és művészi lét olyan összetartozó páros, akárcsak a gondolkodás és a tudomány.

A tudomány vizsgálja, szétszedi a jelenségeket, darabolja, összerakja, analizál, szintetizál, csoportosít, és még sorolhatnám. Csupa szögletes dolgot művel, hogy máris egy hasonlattal éljek. Rend-szerez. Rendet rakni ott lehet, illetve ott szükséges, ahol sok-sok egymástól elválasztott darab van, melyek mégis valamilyen kapcsolatba hozhatók. A művészet a valóság befogadásának és feldolgozásának egy másik útja. A művész áramlásban van, úgy merít ihletet a minket körbeölelő világból, mintha folyóból merítené a vizet. A hullámok, a körkörös és az egymásba folyó, olvadó ívek írják le jobban természetét. Határtalan, a káoszba, a mélységbe nyújtózik, hogy onnan felhozhasson valamit. A mélységbe és a káoszba hatoláshoz szükség van érzékenységre. Az érzékenység nem más, mint finomabbra hangolni a határokat, átjárhatóvá válni, hogy a nagy ismeretlen egyre és egyre tágabb terekben váljék megtapasztalhatóvá. Érzékennyé lenni tehát nagyon kockázatos vállalkozás. Bizonytalan határain sérülés és fájdalom várják azt, aki a rend birodalmából a káosz és mélység peremére merészkedik. Manapság kérgessé szilárdult vázakkal és mázakkal, kemény élekkel rejtjük és védjük érzékenységünket, manapság nem szereti a világ ezt az utat. Igazság szerint fél tőle. Félünk tőle, félbe vágtuk magunkat, és ragaszkodunk az üres rendhez, a mederhez, folyó nélkül, a biztonság illúziójába kapaszkodva, valódi sodrás nélkül. Nem merünk partalanná válni. Valami ősfélelem tart vissza minket, hogy elveszítjük a lényünket összetartó burkot és a semmibe zuhanunk. Az életet továbbadó női lét titka ez, az anya(g) titka. Az anyag, amely sűrű határrá formálódott, hogy az EGY létezőt két pólusra ossza, például a rendre és a káoszra, a mélységre és a magasságra. A művészi érzékenység itt billeg, itt egyensúlyoz, a rend és káosz ingatag határán. Vágya, hogy mélységes ölében valami egészen újat, valami egészen varázslatosan különlegeset érleljen és tárjon a világ elé. Egy új gyermeket, egy új alkotást.

Végül arra is rádöbbenhetünk, hogy a tudomány nincs meg művészet nélkül, hiszen a létezés eddig láthatatlan és ismeretlen tartományainak szenvedélyes feltérképezését műveli, a rend eszközeivel. Ha a tudomány elengedi a művészet kezét, dogmatikussá, merevvé, hajlíthatatlanná válik és előbb utóbb úgy törik ketté, mint a száradó, halott faág. És a művészet sincs meg tudomány nélkül. Szükséges, hogy áradó sodrásában megjelenjen a rend. A művész a káoszba, a mélységbe, akár a szenvedésig nyújtózik le, hogy valami igazán új, különleges alapanyagot hozzon felszínre, és azt addig görgesse, simogassa, babusgassa, formálja, mígnem megleli benne a rendet, a törvényt, a szabályszerűséget, végső soron a szépséges harmóniát.

Ugyan, miért is lehet fontos, hogy valaki kívánja -e a citromot vagy a halat, fázós vagy melegvérű, sőt, mi több, mi köze lehet bárki gyógyulásához olyan megállapításoknak, mint: sokszor álmodik kígyókkal vagy fél a magasban? A homopátiában ez mind egy-egy tünet.

A tünet fogalma a homeopátiában egy kicsit eltér a hagyományostól, mert itt nem csak a patológiás állapotok, azaz betegség-állapotok jellemzőit nevezzük így, hanem akár a fiziológiás, alkati jellegzetességeket is, vagy a szokatlan, egyedi, testi- lelki jellemzőket. Szóval a tünetek a homeopátiában nagyon fontosak.  Mi több, a homeopátiás szakember egyik segédeszköze a rejtelmes hangzású Repertórium, érthetőbben: Tünetek Jegyzéke. Ez nem más, mint egy terjedelmes könyv, lexikon, tematikus jegyzet, manapság már számítógépes program. Ha az ember mit sem sejtve belelapoz, egészen különös felsorolásokkal találkozik, a hétköznapitól akár a megmosolyogtatóig. Tematikusan, abc sorrendben és egyéb rendszerező elv szerint tünetek sokaságát olvashatjuk, és minden tünethez homeopátiás szerek vannak rendelve, nem egy, hanem több is. A repertóriumból azt tudhatjuk meg tehát, hogy egy-egy testi vagy mentális tünet jelentkezése milyen homeopátiás szer javaslatára utalhat. Sok-sok tünetet figyelembe véve így lehet kirakosgatni szorgalmasan, mint egy kirakósban, hogy egy tünetek és alkati jellegzetességek sorával bíró individuumnak mi a homeopátiás mintázata, azaz a tünetei által kirajzolt kép alapján hozzá milyen homeopátiás szer passzol.

A repertórium nem válogatós. És nem is ítélkezik. Rendkívül tényszerű és teljes mértékben a megfigyeltre támaszkodik. Honnan származik ez a sok-sok megfigyelés? A tünetek feljegyzésének két módja is van: az első szerint a homeopátia 200 éves történelme során a gyógyítók szorgalmasan feljegyezték eseteiket és ezek egyre bővítették a repertóriumokat. Sok-sok híres homeopata készített saját Repertóriumot, melyet aztán utódaik tovább szerkesztettek, bővítettek. A másik út mentén egy-egy homeopátiás szerrel célzott gyógyszervizsgálat is végezhető. Egy homeopátiásan higított szer rendszeresen, bizonyos ideig adagolva előbb –utóbb tüneti képet fog kiváltani olyan alanyoknál, akik egészségesek és egyébként nem lenne szükségük az adott szerre. Ez a tüneti kép persze nem egy mérgezés vagy szándékos betegségkeltés, inkább hasonlítható ahhoz a helyzethez, amikor megnézünk egy - esetleg kevésbé nekünk való - filmet, például ijedősök egy jó kis horrort, vagy racionális elmék valami szirupos romantikus filmet. Ér bennünket egy hatás, ám ez átmeneti, és előbb-utóbb lerázzuk magunkról, mivel információ útján érintett meg. Ha semmi közünk az adott filmhez, lehet, hogy reakciót sem vált ki belőlünk. Ám, ha ugyanaz a mozi pereg többször is egymás után, akarva-akaratlanul már hagy valamilyen lenyomatot bennünk. A homeopátiás gyógyszervizsgálat ugyanilyen. Akik napokig bizonyos időnként bevesznek a homeopátiás kísérleti szerből, előbb-utóbb tüneteket mutatnak, ám ezek enyhék, átmenetiek, először talán csak érzetek, vagy akár álmok, de lehet konkrét testi esemény is, például szokatlan izzadás, váladékozás vagy ízérzékelés, kiütés, fájdalom itt-ott és sorolhatnám. A szer szedését a tünetek jelentkezésekor nem is erőltetik tovább, de az észlelteket feljegyzik. A megfigyelések sorából egy mintázat alakul ki, a kísérleti alanyok többsége hasonló reakciókról fog beszámolni. Azaz –maradva az előbbi hasonlatnál - kijön a moziból a közönség és a legtöbb megkérdezett hasonló élmények átéléséről fog beszámolni ugyanannak a filmnek az élménye kapcsán, nyilvánvalóan egyéni színezetekkel.

Így születi a Tünetek nagy-nagy lexikona, ez a gyógyító segédlet, ami a homeopátiás gyógyító munkában nélkülözhetetlen. Amikor a gyógyulni vágyó felkeresi a homeopátiás segítőt, a tünetek nyelvén több oldalas feljegyzés születik róla, az esetfelvételi beszélgetés alatt. Később ez lesz a homeopátiás nyomozás alapja. Vagyis a homeopata ezeket a tüneteket keresgéli ki a Repertóriumból, akár egy vaskos szótárból. Ha jól sikerül a fordítás, egy homeopátiás szer képe fog kirajzolódni.