Mindennapi hasonlataink

Egy régebbi kis írásom...leporoltam, elővettem. Bár kevésbé illik a tematikába, de mint laza láncszem, azért mégis kapcsolódik: 

Este nyolc. Egy rendhagyó este anya életében. A kicsi fiam ágyban, már este hét óta. Apa munkahelyi bulin, a nagyfiam Mamánál. Anya szabadon és kicsit náthásan, de leginkább szabadon…Jó a csönd és később az is, hogy bármilyen zenét hallgathatok…persze nem túl hangosan. Na meg vacsorázok egy jót, csak magamnak terítek és egyszer sem kell felállni közben …Micsoda szabadság, pár csendes, meghitt óra magammal, magamnak! Rövid ötletelés, mire is használjam fel a kincset érő időt… Aludjak? Kiváltképp hasznos, de nagyon lapos…Ez a csendes magány most megrészegít, a saját gondolataimmal vagyok, remek  társaság! A Mamáék telefonálnak, mindenki jól van, a nagyfiam unokatesóéknál volt Mamával. Kutyanézőben, született nemrég hat kiskutya. Sok-sok élmény, aztán váratlanul: - Anya, haza akarok menni, értem jössz? Nem jellemző ez a hirtelen támadt honvágy…de aztán tovaszáll, és - hallom a háttérből - megy tovább az élménykedés…Én viszont kizökkenek…a saját nagy partimból, amit magamnak rendezek épp estére. Hiányzom valakinek…egy kis vékony hangocskának a vonal túlfelén; hogy oldódjak, a laptopon végigpörgetek néhány fotót róluk, a gyerkőcökről…mintha élőben nem látnám őket eleget. Arra gondolok, amikor 18 voltam, meg 25 és hallgatok néhány hozzá illő számot. Jó úgy a nosztalgia, hogy nem vágyom vissza. Akkor rossz volt a magány, most jó, persze csak szigorúan egy estére.

Tegnap a nagyfiam elénekelt nekem egy oviban tanult nótát… Pávián Pistáról. Gyanítom, inkább Fábián Pista, de persze nem akart hinni nekem. Anya, nem érted, hogy Pávián Pista? Mert ugyebár a páviánt már jól ismerjük, az állatos könyvekből, tiszta sor. De Fábiánról még sose nem hallottunk! Persze a felnőttek mások. A Fábiánt véletlenül sem gondolják páviánnak, csak mert a páviánt már ismerik. Csak azt mondják, hogy volt ősrobbanás, meg evolúció, egy Isten van és az férfi vagy nincs is Isten. Egy életünk van és a történelemkönyvekben minden világosan le van írva a múltról. A tej élet, erő, egészség. A koleszterint csökkenteni kell. És  nincs más út, a rák ellenszerét nemsokára fel kell találjuk. Ezek tények. Aztán jön valaki, aki Fábiánt kiált. És a nagy, okos felnőttek csak néznek össze, talán meghibbant ez a valaki. Semmiképp nem lehet Fábián, hiszen értelme sincs. Csakis pávián….

Sok mostanában a valaki, aki jön és új dolgokat kiált. És mi felnőttek, akiknek nagynak kéne lennünk és okosnak, mondhatni mindent tudónak, csak nézünk zavart szemmel, a zavart világba. Próbáljuk megfejteni és érthetővé tenni számukra, a gyermekeink számára, amit mi magunk sem értünk igazán. De azért jó, hogy jönnek valakik, akik egyszer kis gyerekek voltak és nagyok lettek és most újszerű dolgokat mesélnek nekünk. A mindent tudó felnőttjeinknek, hátha meghallják Fábiánt, minden titkok Fábiánját.

2015. március 24.

Elmélkedések a megnyilvánulásokat átható energiákról, a betegség okairól és természetéről

Belső lényegüket tekintve a dolgok, a történések, jelenségek, vagy az emberi megnyilvánulások nem feltétlenül jók vagy rosszak, jólétet vagy szenvedést hozók. Minden megnyilvánulás mögött, minden megnyilvánulás hátterében energia munkál. Maga a fizikai, kézzel fogható és szemmel látható anyag alapanyaga is energia. Az energia kifejeződésre törekszik. Általánosságban jónak, kellemesnek, harmonikusnak azt a jelenséget vagy történést tapasztaljuk, melynek során az energia otthon van abban, abban a formában, amelyben kifejeződik. Vagyis az energia saját természetének megfelelően tud megnyilvánulni. Negatív eseménynek, kellemetlenségnek, fájdalomnak és szenvedésnek mutatkozik az, amikor az energia nem tud természete szerint megnyilvánulni. Ugyanakkor az idő világában mindennek van egy bizonyos fejlődési üteme, így a szenvedést nem feltétlenül azonnal tapasztaljuk, amikor az energia letér a természete szerinti pályáról, hanem az időben fokozatosan bontakozik ki. Ennek az emberi létező oldaláról leginkább oka, hogy az elme korlátokat szab az energia útjának, bizonyos merev pályákra tereli azt, melyek ellenkeznek az energia eredendő természetével. A merev, nem az adott energiasugár, nyaláb természetének megfelelő pályákat, síneket olyan rögzült gondolati sémák, ideák, elképzelések, szellemi bevésődések adják, melyek a megnyilvánulást, legyen az energia bármely természetű, csak egy rögzült pályán tudják elképzelni. Az energia nem tudja szabad módon megnyilvánítania magát abban a formában, terjedelemben és térben, ahol természete szerint otthon lenne, ezért valamilyen formában torlódik, akadályoztatva van, szűkül, apad, dúsul. Előbb vagy utóbb diszharmonikus kifejeződést, kiutat keres majd, mivel az energia áramlása, mozgása folyamatos, nem szűnő, és annyira alapvető, hogy ez az áradás, kiáradás maga az élet.

Van néhány közkedvelt, bevett vélekedés, melyet érdemes közelebbről is megvizsgálni. Materialista, anyagelvű szemmel nézve a betegség kizárólag biológiai, biokémiai természetű, esetleg biofizikai vonatkozásai vannak. A veleszületett betegségeknek genetikai hátterük van, a szerzett betegségeket életmód, környezeti terhelés és egyéb faktorok okozzák. A pszichoszomatika, vagy a spirituális, ezoterikus szemlélet szerint a betegségek lelki eredetűek vagy helytelen gondolkodásunk következményei, esetleg karmikus okokra vezethetőek vissza egy lélek több inkarnációra ívelő történelmében. Ennek megfelelően ha fáj a vállam, túl sokat vállaltam, ha előző életemben vízbe fulladtam, víziszonyos vagyok…és így tovább.

Saját tapasztalatom és meglátásaim számomra azt a nézőpontot igazolják, hogy a sok-sok fenti, oknak nevezett ok nem egymást kizáró ellentmondás, nem helyezhető a vagylagosság talajára, hanem sokkal inkább egy-egy közös gyökérből fakad fel. Az egyén egészség-vesztett állapotainak, betegségeinek (ahogy sok-sok más emberi vagy természeti  megnyilvánulásnak) saját mögöttes energetikai háttere, gyökérzete van, ami analógiában, azaz hasonlóságban áll a testi-lelki-mentális történésekkel. Az energia nem lelki, nem mentális, nem is fizikai, testi vagy biológiai, hanem a különböző rendszerekben különbözőképpen nyilvánul meg, más-más formákban, és különböző elnevezéseket, nomenklatúra-rendszert, címkézést kap. Például a vulkánok hatalmas, tüzes kitörése, a láva forrósága, kénes szaga analógiában van a düh érzelmével, testileg például a sárgászöld epével, vagy a piros, lüktető, duzzadó gyulladásokkal, a lázzal,  mentálisan az ellenállással, szociálisan  a forradalommal, lázadással, az ösztönvilág szintjén pedig azzal, hogy ha valami fenyegetést tapasztalunk a külvilágból, úgy szükséges egy nagy energia az elmozduláshoz, futáshoz, meneküléshez, vagy akár a szembeforduláshoz, hogy védjük magunkat.

A homeopátia energetikai szinten avatkozik be, vagyis keresi azt a természeti anyagokban is fellelhető energia-konstellációt, ami az illető ember aktuális állapotának sajátja. Azt a mintát keresi,  ami jelen van a test és lélek hadszínterein, az individumon belül, vagy akár élete kríziseiben, történéseiben, a külvilágával vívott konfliktusaiban, abban a világban, melyhez ő maga kívülről kapcsolódik. Ha ezt a mintát találkoztatjuk szelíden az illetővel, mintegy tükörként, akkor a minta szelídül és az egyensúly irányába változik. Ez egy  olyan találkozás,  ami nem pusztán mentális szinten zajlik, ezt fontos hangsúlyozni. Ha az egyén reakcióképessége, fogékonysága lehetővé teszi, energetikai szinten megtörténik a szembenézés, a minta felismerése. Számos megközelítés hangsúlyozza, hogy a valódi gyógyulás mindig a tudatossági fok emelkedésével jár. Én is így vélem. Gyakran azonban keverjük a tudatosság és a mentális felismerés lényegét. Gondolati síkon megérteni valamit csak egy szelete a tudatosságnak. A tudatosodás egy mélyebb folyamat és nem pusztán az elme szintjén zajlik, de nem is pusztán a test szintjén zajlik. A nem fogalmi térben, egy belső magban, nevezzük szívnek (nem feltétlen anatómiai, hanem elvont értelemben), tehát a szívben van a legmélyebb központja. Minél mélyebb szinteket érint meg egy-egy felismerés, annál jobban tud kiteljesedni a tudatosság új szintje és annál inkább bír gyógyító erővel, mivel az addig egy-egy ponton görcsösen beragadt figyelem oldódik, eloldódik egy rögzült fókusztól, az energia újra szabad utat nyer, és az egyén ismét bekapcsolódik az egyetemes áramlásba.

A gyógyulás útján azt is fontos észrevenni, hogy emberként akkor tudjuk egész-ségesnek, kiegyensúlyozottnak tapasztalni magunkat, ha a tudatunk emelkedett és testünket uralja. A test és tudat kölcsönösen hat egymásra. Egy jelentősen elhangolódott test elfárasztja a tudatot, mivel az nehezen kapcsolódik. A széttöredezett, megosztott tudat nehezen birkózik meg egy elhangolódott energetikájú testtel, azonban, ha kellően mélyül a tudatosság, mélyen gyökerezik az egységbe, akkor rendelkezik akkora energiával, hogy egy elhangolódott testet áthasson és kiegyensúlyozzon. A tudatosságnak ezt a nem hétköznapi szintjét az ember hétköznapi szemmel akár csodás gyógyulásnak láthatja.

Juhász Gyula: A tékozló fiú

A fiú:
Véres a lábam. Tüske marta.
Hajam zilált. Künn járt viharba.
Szemem vörös. Villámba nézett.
Szívem törött. Megvert az élet.
Az ajkamat száz csók égette.
A lelkemet száz pók mérgezte.
Atyám, te jó, öreg, te áldott,
Fiad vagyok, a visszapártolt.

A testvér:
Én mindig a te fiad voltam
Atyám, én soha nem ujjongtam.
Én nem daloltam, nem öleltem,
Én ittmaradtam a közelben.
Ő bűnös, ő koldús, ő gyönge,
Ő elbukott, vesszen örökre!

Az atya:
Öreg volnék, de érzem én még
A régi lángok égetését,
A boromat kiittam én is,
Volt vágyam és ujjongtam én is.
Ez a fiú a vérem vére,
A szomorúság lőn a bére,
Az átok fogta, vihar verte,
Az életet sírván szerette.
Kelj föl, ez a nap áldott szombat,
Fonnyadt karommal átkarollak.
Ne sírj, a sorsnak lelke nincsen,
Balcsillag ég a szíveinkben!
Szárnynak ólom, dér a virágnak
És a gyönyörnek bére bánat!
Egy itt a vétek: élni merni
És egy a vígasz itt: a semmi!

Elmélkedés Egységről és kiszakadásról

Minden élő szervezet közös jellemzője, hogy kölcsönhatásban áll a környezetével és a környezetből érkező ingerekre reagál. Az élő szervezetek egyfelől el vannak választva a környezetüktől, fizikai, biológiai, biokémiai szinten jól észlelhető ez a határ, elválasztás. Ugyanakkor energetikai szinten a létezők kevésbé éles és jól észlelhető határokkal kapcsolódnak a környezethez, sőt, egy bizonyos mély energetikai szinten, a létezésnek egy mélyebb szintjén valójában nincs különválás. Erről számtalan vallás, hagyomány és tudományos megközelítés értekezik, gondolkodik, érvel és tanúskodik.

A lényünk mélységében szunnyadó Egységre  számos vallás Istenként tekint, a tudomány egyes ágai, mint például a pszichológia vagy kvantumfizika más fogalmi megnevezéssel, címkével illeti. Akár hiszünk nekik, akár nem, számos megkapó hasonlat, természeti képekbe sűrített szimbólum súg és mesél nekünk erről az ős-egységről, mindenben jelen lévő lényegiségről. Ilyen egységszimbólum a Nap, mely hatalmas erőcentrum és egyben sok-sok sugárra ágazik szét. A sugarak kilépnek a Napból, a Nap magjából, kifelé hatnak, és hatalmas energiát és potenciát szállítanak a Föld felé. Isteni hasonlat, metafóra a hullámzó óceán is. Egy hatalmas, áramló ősenergia, melyből a mozgás révén hullámok indulnak, gyűrűznek, emelkednek, és aláhullanak, vízcseppek szakadnak ki, egy óceánnyi élethez képest elenyészően apró időpillanatokra, jól megkülönböztethetően, majd visszahullanak, visszaolvadnak őslényegükbe.

Az Ősegységből való kilépés az emberi létező számára egyfajta távolságot teremt önnön lényegétől. Ez a távolság nem feltétlenül fizikai távolság, inkább egy tudatállapotváltás, ahol a figyelem, a reflexió, a visszatekintés külön válik, az észlelő és az észlelt immár nem egy. Az észlelés átalakul és megteremtődik a kinn és benn. Viszonylagossá válnak a dolgok és az „én” nem egyszerre éli meg önmagát minden létezésben, hanem egy külön, sajátnak nevezett nézőpontból tekint a többire. A „többi” pedig pontosan ebből a nézőpontból teremtődik meg.

A különválás tudatállapotába zuhanva az észlelés szükségszerűen vonz magához magyarázatokat, amelyekkel a viszonylagosság világa értelmezhetővé, észlelhetővé és felfoghatóvá válik. Egy régi időkbe nyúló, csodálatos személyiség-tipizáló rendszer, az Enneagram például gyönyörűen jeleníti meg az egységből kiszakadt emberi létező kilenc arcát, azt a kilenc stratégiát, amellyel az emberi elme és lélek a különválás, elszakadás mentén egy ideát teremt magának. Egy elgondolást, egy reakciómódot teremt arra nézve, hogy különvált létezése dilemmáját hogyan oldja fel. Úgy is mondhatjuk, hogy kilenc utat jelöl meg, kilenc energiasugarat, kilenc irányt. Egyik út sem jobb vagy rosszabb a másiknál, és valamennyi úton lehet kiegyensúlyozottan, bölcsen, békésen haladni vagy tévelyegni, botladozni. Mind a kilenc arcnak megvan a maga erőssége és gyengesége, kihívása és kísértése egyaránt.

Az egységből való kiáradás maga a teremtés, alkotás. Az alkotás és teremtés egy ponton eljut egy határhoz, ahol az egységtudat észlelése megszakad, és a kiszakadt rész egészként kezdi szemlélni önmagát, ezzel kétségek és dilemmák sora indul…

A kiválás-visszatérés pedig egy oda-vissza mozgásra, egy hullámra leegyszerűsíthető. Maga a létezés, maga a teremtés lényege ez a mozgás, ez az energia, ami a különválás során ébred…

Birodalmakról, irodalomról és a hasonszenvi gyógyításról…

A homeopátia az 1800-as évek derekán hasonszenvészet megnevezéssel terjedt el magyar földön, utalva a hasonló szenvedés doktorínájára, mely S. Hahnemann, a homeopátia atyjának legfőbb tézise, a homeopátiás gyógyítás kulcsa.

Homeopátiás, azaz hasonszenvészeti szempontból nézve tehát elméletben bármely anyagból készíthető gyógyító szer. Miért is? Mert bármely anyag hordoz információt, egy sajátos mintát. És bármely anyag hatást válthat ki más anyagi létezőn, ha azzal számottevő kölcsönhatásba kerül. Alapvetően mégis miért a természetből merítünk, amikor gyógyító anyagok után kutatunk? És miért tette ezt az ember ősidők óta? Miért fordult a kövekhez, növényekhez, állatokhoz, ha gyógyulni vágyott? Nagyon egyszerű a válasz. Mert lényünket alapvetően meghatározó, fontos közös gyökereink, alapvető közös mintáink vannak. És egyensúlytalanságainkat közösen, a természettel való szerves társulásban, összekapcsolódottságban oldhatjuk csak meg és oldhatjuk fel.

A természet az ásványok, növények és állatok nagy birodalmait foglalja magába, bár ne felejtsük az élő és élettelen határán rajzó vírusokat sem, ahogy a már élő, egysejtű baktériumok vagy gombák nagy birodalmai is külön említést érdemelnek és igencsak fontos szerepet kapnak a földi élettérben. Emberi testünk porból jött és porrá lesz. A föld, az ásványok világából emelkedünk ki biokémiai szinten, ahogy valóságos biokémiai üzem vagyunk is egyben. Növényi táplálékaink vannak évezredek óta, egészen napjainkig, a gyógynövényekkel való gyógyítás bármely kultúrában jelentős szerepet kapott. A növények az éltető nap fényét és tápláló energiáját alakítják át, fogadják be és raktározzák. Így kötik össze a növény a földet, a termőföldből nyerhető tápanyagokat, ásványokat az égi fénnyel. Az állatok szintjén a természet ismét egy új szintre lép, megelevenedik. A növényeknél a kapcsolat hangsúlya valóban az ég és a föld között van, e két „tér” között mozog. A növényeket köti a föld, nyersen szólva helyváltoztatásra képtelenek. Az állatok viszont már mozognak, akár egy lajhár lassúságával, vagy egy gepárd ruganyos támadásával, de intenzív és igen változatos egymásra hatással bírnak, támadnak, védekeznek, kérődznek vagy lopakodnak, dominálnak vagy behódolnak, és még sorolhatnám. Az állati minták dinamikái mély és ősi erővel vannak jelen primer reakcióinkban, kapcsolódásainkban, családi, társadalmi szerveződéseinkben.

   A homeopátiában egy fontos és hasznos terápiás technika, mely szerint a gyógyító az esetfelvétel során a kapott információkból arra keres asszociációkat, hogy a hozzá forduló gyógyulni vágyó a minták mely szintjén van elakadásban. Vajon ásványi, állati vagy növényi eredetű szerre lehet e szüksége? A természet három nagy birodalma közül melyik az, melynek mintaalkotása az illető ember testi-lelki problémáival, tüneteivel párhuzamos. Itt is analógiákat keresünk. Minden egyes szintnek, természeti anyagnak, élőlénynek, fajnak vagy rendszertanilag rokon növény- vagy állatcsaládnak vannak bizonyos csoportjellegzetességei, így jól körülírható tulajdonságai, energetikai szempontból is. Az ásványvilág rendezett, stabil, statikus, a növények világa érzékeny, kiszolgáltatott, védekezésük passzív, az állatvilágban a versengés, alá-fölérendeltség, támadás-védekezés, túlélés kérdései kerülnek elő.

A versek csodálatosan szólnak azokról az analógiákról, mintákról, hasonlóságokról, melyek a minket körbeölelő természetet és emberi mivoltunkat összekötik. A mítoszok, mesék szereplői is a természet kebeléről emelkednek ki, így már gyerekkorunkban tudjuk - annak ellenére, hogy messze kerültünk már a természetközeliség eleven tapasztalatától - hogy a róka ravasz, a nyúl ijedős, a farkas félelmetes, a kígyó álnok, a galamb és bárány szelíd, a hangya szorgalmas, míg a tücsök csak hegedül egész nyáron.

Három homeopátiás szerhez választottam néhány verset, a természet említett három fő birodalmának egy-egy képviselőjéről szólót, melyek a homeopátiában is használt egy-egy kiindulási anyag témáit érintik a versek nyelvén, és amelyek alkalmat adnak, hogy egy-egy természeti szereplő energiamintáiban a megragadható jellemzőket a hasonlatok, hangzás és a vers által keltett érzelmek által érjük el.

A Silicea egy ásványi eredetű szer, nem más, mint kovasav. "A kovasav egy kémiai vegyület. Kovasav az általános neve azoknak a vegyületeknek, amelyek szilíciumhoz kötött oxidokat és hidroxilcsoportokat tartalmaznak.  A homoknak legközönségesebb anyaga a kvarc. A kvarc az oxidok és hidroxidok osztályába tartozó ásványfaj, a szilícium-dioxid (SiO2) egyik szerkezeti változata. A kvarc a földkéreg egyik legelterjedtebb ásványa." A Siliceának, ásványi eredetű homeopátiás szer révén a rend és rendezetlenség, a lehatároltság fogalmaihoz van köze, a mögöttes szellemi ideákhoz, mely szavak szintjén csak általánosan és dadogva jeleníthető meg. A homok tulajdonságát tekintve idomul, pereg. A Silicea szert igénylő páciens is ilyen, engedékeny, látszólag nincs ereje ellenállni, máskor makacsul befeszít, üveg keménységűre (az üveg is szilícium-dioxid), amely rugalmatlan, áthatolhatatlan, ám áttetsző, törékeny anyag. Reményik Sándor gyönyörű versét választottam a Siliceához, olvassátok szeretettel. A homok sem a vizet, sem az ásványi anyagokat nem tartja jól. Szép párhuzamban áll azzal a gondolattal, ahogy a költő kifejezi azt a hiábavalóságot, reménytelenséget, ahogy végül szellemünk alkotásai itt a földön elenyésznek, hacsak az utókor megtartó emlékezete és csodálata meg nem őrzi azt.

Reményik Sándor:

Homokba írtam...

Puszták homokján különös betűk.
Fénylik a rajzuk, a vonaluk él,
Puszták homokján különös rovás;
Tán harci dal, tán baráti levél,
Talán imádság. Olyan egyre megy,
Elmossa zápor, letörli a szél.
Puszták homokján különös rovás.

Homokba írtam minden mondatom,
Zápor elmossa: ne fájjon nagyon,
Letörli a szél: ne fájjon nagyon,
Homokba írtam minden mondatom.

A hegyikristály is Silicea, mivel „a kvarc ásvány színtelen, drágakőként használt változata. A görögök azt tartották, hogy a hegyikristályok az Alpok magas csúcsainak dermesztő hidegében felolvaszthatatlan jéggé fagyott vízből keletkeztek. Ezért nevezték el az ásványt kristallosnak, azaz jégnek.” A hegyikristály, mint drágakő tisztaságot, áttetszőséget, a magasabbrendűvel való szellemi kapcsolatot, magas intellektust szimbolizál, a Silicea gyógyszerképével analóg módon. Így kapcsolódik ide poetes költőtársunk szép és mély tartalmú verse:

Hegyikristály
Lelkünk látnokköve

Vele égették a légiós sebét,
ha nem védte jól bőr gladiusa.
Bölccsé hűtötte Agrippina hevét,
ha lángolt benne tavasz idusa.

Jósolt, ha szerencséből nem volt elég,
látta, hogy zajlott sok azték tusa.
Kristálykoponyából múlt rezeg feléd,
s hajósnak a mély labirintusa.

A világban oly sok minden hamu lett,
szerelmed őrzi, ha egy szép amulett,
mert benne csillog a Vénusz haja.

A Titkot meg általa sem ismered,
azt egyszer füledbe súgja Istened,
ha nem hallik más, csak az Űr zaja.

Forrás: www.poet.hu

Pődör György: Hegyikristály (poet.hu)

 

A kökörcsin Pulsatilla néven ismert, mint homeopátiás növényi alapanyagú gyógyító szer. Bújós, félénk, alkalmazkodó, vigasztalásra váró, sírós, érzelmes hölgyek szere lehet. Homokos talajokon él, mint tudjuk a homok nem túl jól tartja meg a vizet. Ezzel a megfigyeléssel visszatekinthetünk az előbb említett Siliceára is. „A homoktalajok általában szárazak, tápanyagban szegények, rossz a víztartó képességük.” Beszédes analógiát mutat ez a tulajdonság a Pulsatilla homeopátiás gyógyszerképével, az ilyen szert igénylő gyógyulni vágyó egyik fontos jellemzője, hogy általában nem szomjas, nem szeret inni.  A virág és általában a virágok jelentős része a versekben a női princípiummal, a szépséggel, törékenységgel, szelídséggel és érzékenységgel összefüggésben jelenik meg, ahogy az alábbi két szépséges vers, illetve versrészlet is ezt példázza:

Áprily Lajos: Leánykökörcsin

Az est becsuk s egy fényes kéz kinyit,
mikor a nap a felhőtlen égre hág.
Becézem kelyhed érző bolyhait,
s tünődve kérdem: Lélek vagy, virág?

Mátyás Ferenc: Vadvirágcsokor

(részlet)

„Kökörcsin

Karcsú termetével a kökörcsint
gusztálhatod, jelzi az örök csínt,
tündököl csipkés lila ruhában
a tavaszi rét nagy udvarában,
s ne csak népi nevén nevezd már, hisz
ismered: Pulsatilla vulgaris. „

Mi több, a hangyából is készül homeopátiás szer, Formica rufa néven (a latin nomenklatúrának megfelelően), mely az állati alapanyagú szerek csoportjához tartozik. A Formica rufa olyan egyéneknek adható, akik maguk is folyton tevékenykedő, dolgos, szorgos emberek, akik a végletekig koptatják, túlhasználják magukat egy odaadó, szorgos, dolgos tevékenységben, végül ízületi bántalmaktól szenvednek. Habár József Attila feledhetetlen költeményében nem a hangya szorgossága kapja a főszerepet, inkább megejtő kicsinysége, védtelensége, jelentéktelensége, mivel a költő szívemnek igen kedves verse ez, erre esett a választásom:

József Attila

HANGYA

A bábok között elaludt a hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.

Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja
és alszik véle csöpp árnyéka is.

Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
De jobb, ha már indulunk haza
erősen beborult - -

A bábok között elaludt egy hangya
és - hopp - egy csöpp már a kezemre hullt.

 

Felhasznált források: www.eternus.hu - Klasszikus versek

Hegyikristály – Wikipédia (wikipedia.org)

Kvarc – Wikipédia (wikipedia.org)

Kovasav – Wikipédia (wikipedia.org)

A különböző talajok jellemzői - homoktalajtól az agyagig (vaderstad.com)

www.poet.hu

Pődör György: Hegyikristály (poet.hu)

 

 

 

Rend a lelke mindennek...

Csipike és a homeopátiás Kalium carbonicum

„Csipike az erdőben élt. Akkora volt, mint a kisujjam, és gyöngyvirágot viselt a kalapján. Az Óriásnagy Bükkfa odújában lakott és mindenki szerette. Olyan kedves, szorgalmas törpét, mint ő, nem látott még a világ.”

Amikor a Kálium carbonicum homeopátiás gyógyszerképéről tanultam, és a Kalium carbonicum ásványba „rejtett” információ, a Kalium carbonicum alkat jellegzetességeit tanulmányoztam, rögtön beugrott a sokak által kedvelt, népszerű mese. Szerettem kislányként. És nagyon szerettem olvasni a gyerekeimnek. Imádom Csipike klasszikussá vált, kedves és megmosolyogtató meséjét, zseniális humorát. Felnőttként úgy hisszük, hogy kinőttük a mesék egyszerű világát. Pedig ugyanazokat a köröket futjuk, mint a mesebeli hősök, csak már más és más színpadon. A mesék a szívhez beszélnek.  A gyerekek hallgatják a mesét és lassan-lassan elringatóznak annak varázslatos világában. A mese hatni kezd és képek elevenednek meg belül.  A képekben ki nem mondható érzések és érzetek rejtőznek el és finom lenyomatokat hagynak a lélek terében. A gyerek ebből merít majd, mint mély kútból, amikor a saját kis életében tapasztal hasonlót. A hasonlóságot ő még nem tudja, értelemmel fel nem foghatja, pusztán „csak” érzi. Felnőttként más mesét hallgatni vagy olvasni. Már hozzászoktunk, hogy értelemmel, ésszel közelítünk mindenhez, és a szívünk jobb esetben is csak másodhegedűs. De a mesék bűvkörükbe vonnak és egyszerre mozgatják meg a gondolatainkat és érzelmeinket. Lehetőséget kapunk tudatára ébredni olyan igazságoknak, olyan felismeréseknek, amik mindennapi bonyolult ítélkezéseink és megrögzüléseink szövevényes hálójában már szinte el is vesztek, fonalak sűrű hálójába szorultak. De a saját, megélt tapasztalataink és a mese tanulságai itt-ott összecsengenek és a felismerés örömmel tölt el: Hiszen ez ismerős! Mindig is tudtam! Hogy lehet, hogy mégis megfelejtkeztem róla?!...

De lássuk csak Csipikét!

„Nélkülem az erdő nem is volna erdő, hanem csak pagony és csalit. Hiszen én ébresztem a Madarat és a Vadméheket, igen! Vadmalac, az Ebadta, már rég elpusztult volna gyomorgörcsben, ha én nem lennék! Kérdezd meg Kukucsit, a Botfülűt, mi lenne, ha nem ellenőrizném a túrásait!...És kérdezd meg Csigabigától, ki hagyja jóvá a lakásépítkezést? Mit gondolsz, a szúnyogok zümmögnének esténként, ha én nem inteném: „Na most!” Hát így áll a helyzet….”

Csipike egy kedves és jóravaló törpe. Minden helyén van az életében és gondja van rá, hogy mindez napról napra így is legyen. Rendben tartja magát, rendben tartja a környezetét, fáradhatatlanul és odaadóan végzi munkáját, fontossága teljes tudatában. És neki is helye van a világban. Az erdő, ami „nélküle talán nem is volna erdő”, és az erdő lakói azok, akikhez tartozik. A madár Madár, a nyúl Nyúl és a bükkfa az Óriásnagy bükkfa. Ez az erdő nem csupán egy erdő, hanem Az az erdő, ahová ő tartozik. És az az erdő, ami őhozzá tartozik. Egyszóval Csipike világa kellemesen kerek, és ezt a teljességet számára a „minden rendben” boldogító tudata adja.

A Kalium carbonicum homeopátiás szer hasonló szellemi, vagy energetikai mintázatot közvetít, rejt.  A Kálium carbonicum egy ásványi eredetű anyag, egy só, régies nevén hamuzsír. A homeopátiás Kálium carbonicum gyógyszerképének esszenciája szerint az ilyen alkat számára nagyon fontos a rend. Kitartóan és odaadóan követi a szabályokat, előírásokat, rendszeres, alapos, és legfőbb hivatásának véli, hogy rendet tartson maga körül, fontossága teljes tudatában. Jan Scholten, korunk egyik kiemelkedő homeopata gyógyítója a periódusos rendszer elemeit kezdte homeopátiás szempontból értelmezni: témákat és csoportokat állított fel. Az ásványi eredetű szerek, sók komponenseik szerint különböző témákat jelenítenek meg. Az ő értelmezésében a karbonátokhoz az alábbi hívószavak társíthatók: értelem és érték, önértékelés, méltóság, munka, apa. 

„Csipike ráébredt a rideg valóságra. 

 –A kötelesség több, mint az élet! - mondta, felállt a Nagy Kőre, és irányítani kezdte a gyarapodó pisztrángforgalmat.” 

A káliumot is tartalmazó szereknek közös jellemzője pedig a csoporthoz, közösséghez tartozás vágya, illetve ennek kiemelt fontossága az életükben. Szívesen és odaadóan tevékenykednek egy közösségért, legyen az a családjuk vagy egy munkahelyi csapat, egy egyesület vagy baráti kör. Függenek is a csoporttól, fontos számukra, hogy megéljék odatartozásukat. Szeretik kontroll alatt tartani a dolgokat és eseményeket, az értelem rideg kontrollja alatt, amely a biztonság illúzióját adja. Ritkán adják át magukat az érzelmeiknek. Egy érdekes és megmosolyogtató tünet is mesél erről: a Kálium carbonicum alkat a legkevésbé szereti, ki nem állhatja, ha csiklandozzák, különösen a talpán. A játékos, érzelemmel telített helyzetek, amelyben a kontroll elvesztéstől lehet tartani, nem neki valók. Minden panaszuk hajnalban, 2-3 óra között romlik, amikor a mentális kontroll lazul a féléber, ébredő, álmos állapot alatt, és az elfojtott lelki, érzelmi tartalmak megelevenednek. A kalium szerek másik jellemző tulajdonsága a szorongás, ami szintén a kontroll és a vélt biztonság elvesztésének félelméből ered. A szorongást kifejezetten a hasukban érzik, a solar plexus, azaz napfonat környékén. Az alkat jellegzetes panasza ez. Érdekes, de a napfonat jelentőségéről és szerepéről böngészve rögtön az alábbi pár sorhoz jutottam: „A napfonat csakra azzal az óriási örömmel kapcsolatos, amely az embert akkor tölti el, ha ismeri saját különleges, és mindennel összekapcsolt helyét a világegyetemen belül.” *A Kalium carbonicum alkat, ha kompenzált, azaz nem kibillent állapotában van,  akkor olyan, mint Csipike, a boldog törpe, akinek helye van a világmindenségben és van egy közösség, akihez tartozik. A hely és a közösség az ő megtartó ereje, és ezt a kincset ő kitartó szolgálattal őrzi. A Kalium carbonicum alkat nagy „kísértése”, hogy a rendet az öröm fölé helyezi, és ezáltal dogmatikussá, merevvé válik. A biztonság fontosabbá válik az örömnél. A ragaszkodás, a rutin, a megszokás pedig fontosabb lesz az élménynél. Az ész kontroll alatt tartja a szívet. A rend és az öröm együtt: harmónia. A rend előbb-utóbb üres lesz öröm nélkül, merev és élet nélküli. Bóna László így foglalja össze a Kálium carbonicum alkat világlátását egyik könyvében: …”Szeretné érezni, hogy ő csinálja azt, amitől rendben lesz a világ. Nem is a jó a fontos, hanem a rend. Ha minden rendben van, akkor jó is lesz minden. Akkor lesz önértékelése, önbizalma, ha érzi, hogy őrzi a rendet. Megfeszített, állhatatos munkával.”

 A káliumok, mint írtam, szorongó alkatok. A szorongás valójában egy kitartó agyalás, agymunka egy olyan helyzeten, amit jelenleg, valóságosan nem lehet megoldani. A szervezet mégis tényként kezeli az értelem által közvetített igényeket és a gyomor sósavat kezd termelni, a nyálmirigyek szintén aktívabbak lesznek. A test így próbál meg felkészülni arra, hogy valamit meg kell oldani. És a megoldás része, hogy valamit képesek legyünk bekebelezni és megkezdeni annak feldolgozását. A kálium élettani szerepe beszédes: „A kálium a makroelemek közé tartozik, vagyis olyan ásványi anyag, amelyre a szervezetnek naponta több száz milligrammos vagy grammos mennyiségben van szüksége.” -tehát az emberi test működése szempontjából igen fontos jelentőségű. „A káliumra szükség van a vércukorszint szabályozásában, illetve anyagcseréje szorosan kötődik a szervezet vízforgalmának szabályozásához. Szükséges a gyomorsav termelődéséhez, és számos enzim normális működéséhez is.” **A kálium élettanilag is szabályozó szerepű. A szervezet vízháztartásához is köze van, kontroll alatt tartja a „víz” elemet, ami szimbolikusan az érzelmek áradásával analóg. A Kalium carbonicum alkatra jellemző a vizenyősödésre való hajlam (például a felső szemhéj táskás duzzanata).

Érdekes tünete, jellemzője még a Kalium carbonicumnak az édessségek iránti erős vágy. Egy olyan alkat, aki mereven, feketén-fehéren, látszólag érzelemmentesen „funkcionál”, mégis ott rejtőzködik lényében a vágy arra, ami az ő mintájában inkább hiányként van jelen: az édes, a bohém, a könnyed, a szertelen, a kényeztető, az érzéki. Mi másban is ölthet testet jobban ez a tapasztalat, mint egy krémes-édes csokoládéban, süteményben…

És mi történik a mesében Csipikével, a boldog törpével? Nem sokkal több, mint ami megtörténhet az életben. Kecskebéka alakjában Csipike boldog világába hívatlanul és otrombán belép a gúny, a bántás, és kísérői, a kétkedés és harag. Pszichológus szemmel: a trauma. Csipike egész addigi, ártatlan kis világa kérdőjeleződik meg. Talán felesleges az a sok-sok munka és szorgoskodás? Talán haszontalan vagyok?  Talán nem is vagyok olyan fontos, mint gondoltam? A barátaim nem is a barátaim? Csipike boldog kis világa összeroskad, csalánlevelet tűz a kalapjára gyöngyvirág helyett és életében új fejezet kezdődik. Gonosz lesz, „példátlanul gonosz”.

Hát, ha így nem, majd úgy. Azért is megmutatom, hogy én irányítok mindent! Rend lesz, de ezentúl másképp! Nem szolgálattal, hanem uralkodással, rettegésben tartással és némi hazugsággal…Itt jön a képbe Rettenetes Réz úr, az erdő réme. Aki ismeri a mesét, már most tudja, hogy Réz úr, mint végül kiderül, nem más, mint egy kilincs. De az erdő barátságos és kedves kis lakói sokáig nem tudják és a maga okán mindenki más miatt retteg tőle.

Végül persze minden szépen a helyére rázódik, rendbe jön… ahogy a mesében illik. Csipike kezdetben furcsa megrészegültségben élvezi harag fűtötte hatalmát, de helyzete egyre szorongatóbb lesz.  Megszégyenül, de meg is bánja gonoszkodásait.

Fodor Sándor, a szerző a fejezet végén így beszél Csipikéről: „Amíg gonosz volt, példátlanul gonosz és az erdő réme, senki se mosolygott. És ez volt az a bizonyos valami, ami netovább óta hiányzott neki. Elhatározta, hogy ha megindulnak a kitartó esőzések, helyenkint zivatarokkal, új mesét mond Madárnak és Nyúlnak. Arról, milyen szörnyű dolog az, ha valakire nem mosolyognak.”

Az erdő újra mosolygott Csipikére. És Csipike is újra mosolygott. A valódi mosoly a legközvetlenebb híd két fél között. Csipike újra átélhette, hogy tartozik valahová. Az erdőbe, vagyis Erdőbe tartozik, mert ott van dolga. És madárhoz és nyúlhoz, vagyis Madárhoz és Nyúlhoz is tartozik, a barátaihoz, és a sok-sok kedves kis erdőlakóhoz, mert az ő kis élete hozzájuk kapcsolódik, és velük van dolga. Hiszen, ahogy Tamási Áron szállóigévé vált mondata szól: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.

 

*https://rejtelyekszigete.com/napfonat-csakra

**https://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/5792/a-kalium-elettani-hatasai