emonye blogja

Sir az ég.

Hullatja könnyeit a földre

Derüs nyárból, borús őszre

Még most is!

Sir az ég.

Dühöngve orditanak az angyalok

Felhők csattannak, szólnak a sikolyok

Itt a vég!

Sir az ég.

Orcája meg-megfénylik

S ezt a ragyogást az égiek igénylik

Óh, mily gyönyörüség!

Sir az ég.

E rút világot könnye széppé varázsolja

És a bünös mocskot mindenről lemossa

De mind hiába!

Sir az ég.

Áztat gyilkost, kegyetlent, gonoszt

De nem képes kiirtani csirájából az ősi koszt

Oly nehéz!

Sir az ég.

Árvák ajkát nedvesiti, lázas testüket lehüti

A sok, sok haldokló növényt feléleszti

Segitség!

Sir az ég.

Csendes némaságban koppannak már könnyei

Ködösek és tüzvörösek kisirt felhő szemei

Elfáradt rég…

Felhúztam a gyűrűdet, mit mostanában nem használtam, mert van két arany és gondoltam a tiedet, hanyagolom kicsit. Ugye ezüst a tőled kapott? Jobb lesz az összhatás-véltem. És aztán elmentél…Fájt. A hiányod még jobban. Üres lett minden. És egy napon megpillantottam a kezemet, rajta a két gyűrű, melyek közel sem voltak olyan összhangban, amilyenben hittem, miután  a tied lekerült mellőlük. Azonnal te jutottál eszembe. Sajogva éreztem hiányod és akkor jött az ötlet. Felteszem a gyűrűt! És feltettem. Azóta ha ránézek mindig te jutsz eszembe rola, mert olyan mintha általa velem lennél. Most is hiányzol, de legalább van valamim, ami rád emlékeztet.

Többé nem veszem le sosem, hogy ha távol vagy, hiányod ne tudjon sajogni.

Remélem én is eszedbe jutok majd, ha kezeden végignézel, igy az a fránya messzeség közelölel

majd minket…

   - Mikor már még nincs időtlenség és az állandóság is futva, rohan fel s alá, akkor az egyébként, csak átsuhanó délelőtt, amely rám köszönve gyorsan tovaillan, most nem ezt teszi.Gyengéden a karjaiba zár, Majd lassan, nagyon lassan becézve szeretgetni kezd.Kebelén nyugszik fejem, és ahogy suttogva imád átélem vele az időtlenséget….Végül elenged, de azt is csak azért teszi, mert felcsendül a déli harangszó harangjának hangyja és távol űzi őt.. 

Úgy szeretnék,

Könnyet ontva,

Vitorlát bontva

Elmerülni a semmibe…

Hogy ne fájjon semmi se,

Úgy szeretném!

Láttalak álmomban, amelyben,

Benne feküdtél egy kehelyben,

Meztelenül.

A kehely tiszta volt, átlátszó,

Fénye pedig testeddel játszó,

Szüntelenül.

Felizzott étvágyam parazsa,

Csábitott testednek gusztusa,

Nagyon.

Rájöttem te, leszel a desszertem,

És fagyiként szerviroznak nekem,

Forró.

Te csak néztél, mint egy édes süti,

Közben szívem percenkén a százat üti,

Robogva.

Lehunyt szememet tágra nyitottam,

Kelyhes fagyi csücsült előttem, s majszoltam,

Mosolyogva…