emonye blogja
mit akarsz?
Mit akarsz, mi legyek?
Mocskos vágyad, fekélyed,
Puha ágyad, esélyed…?
Mit akarsz, mi legyek?
Csúcsra tartó kéjed, álmod,
Kökény éjed, bárányod…?
Mit akarsz, mi legyek?
Pőre szüzed, szeretet,
Sátáni tüzed, vétkezet…?
Mit akarsz, mi legyek?
Röpke pillanatod, mulandó,
Minden napod, örökkévaló…?
A párna meséje
-Tűzvörös pirkadatban felébredek és érzem, hogy két ziháló lélegzet pihen rajtam. Az este még csak én voltam az ágyon meg a paplan…
…és beugrik egy felvillanás akkor…Fényesen süt a hold Fényében két árnyalak, táncol összefonódva ringanak az éj ölében majd rám hullnak kérőn, követelőzve és két hajzuhatag kezd most simogatni mint a selyem omlanak lágyan rám. Érzem testük izét a levegőben cikázni, ahogy a vágy hormonjai felfokozottan lüktetnek bennük Meleg szapora lélegzetük, meg-megcsap, ahogy a szerelem játékát egyre nagyobb hévvel játsszák
Arcuk forróságát én is érzem, és hallom az éjszakának elsuttogott vallomásokat
Szemük valami túlvilági elégedett fényben ragyog, amelybe , látom hogy a hold is belekacsint, és mintha ez az éj lenne csak úgy kapaszkodtak egymásba kétségbe esve és mérhetetlen szenvedéllyel…
Most már tudom, hogy a két árnyék egy férfi és egy nő voltak, akik az éjjel rajtam játszadoztak és e játék, jaj olyan vágy világgal volt tele hogy belepirul az ágyon a paplan s pöre párna mivoltom mindene, ahogy a felkelő nap izzva besüt az ablakon és az éjjel látott emlék újból megelevenedik…
Az én hibám?
Az öcsémtől elköszöntem, ugyanis nagy illatfelhő közepette, sejtelmes mosollyal az arcán elment egyet kikapcsolódni, szórakozni itthonól.Menjen is ez a rendje most fiatal… De mikor ugyan azon a délutánon a hugi is közli velem, hogy elmegy lógni a barátjával, nem tudom miért, de nagyon sziven ütött
Én a helyzetemből kifolyólag nem nagyon járok el hazuról, sőt fiatalok közé még ugyan nem.
Leeresztett orral kérdem az ajtón kisétáló húgomtól, hogy ez vajon miért van, így hogy én mindig maradok ?
Ő vissza néz, kérdő szemeivel, együtt érzőn és egy költői kérdéssel, válaszol
Talán az én hibám?
Én halkan csak ennyit jegyzek meg : Nem tudom, hogy kié…?
Vándorbot
Kihalt országúton vándor ballag,
Egyedül, egy botot tartva kezében.
Jó volna egy meleg pamlag,
Ez jár most az ő fejében.
Fáradt, kimerült, szeretne pihenni,
Ekkor a bot szól: -támaszkodj rám!
Utadon támaszod szeretnék lenni,
Velem könnyebb lesz, gazdám!
Hű társad vagyok, e magányos úton,
Szoríts meg erősen, az egyedüllétben.
Ha vándorlásod folytatod egy puszta tájon,
Gondolj arra, otthonod vagyok kezedben.
Körülötted csak fák, hegyek, dombok,
Bárányfelhők rohangálnak a fejed felett.
Vigasztallak suttogva, halld meg amit mondok,
Ne legyél soha reményvesztett!
Botjára támaszkodik gyengéden a vándor,
Megfáradt testét a bot tovább viszi.
Elbóbiskol, s szépet álmodik ekkor,
Vándorbotja házikója előtt ébresztgeti...
Egy esőcsepp útja
Egy lány nyit be a helyiségbe
Homályos tekintettel néz körül
Nem észleli az emberek közönyét
Csak a meleget, s leveti köpenyét
Langyos levegő borzongatja, s örül
Valami űzött vadként tükröződik szemébe.
Vagy tán valaki, kit most érzékelt
S a másik is őt magának kiválasztott
E két tekintet lágyan simult egymásba
Hosszú keresés után egy pillantásba
Pillanatig vagy örökké is tarthatott…
Üzenetével a pici esőcsepp, hát útra kelt.
Vizes hajból haladva arcon meg, nyakon
És potty, dermedt mellbimbóról a padlóra
Csúszott tovább, zihálva vitte a szenvedély
Koszos cipőre huppanva, vádlin fel- ne félj!
Térdkalácson ülve lüktetett- állj meg egy szóra!
Érezte a test szomjúságát, a feltörő vágyakon.
Egy másik mellkason lihegett már, de ez egész más
Puha szőrzete cirógatta útján a kis vándorcseppet
Az állra, mely enyhén borostás már fáradtan szökik
A kis cseppecske, s végül címzettjéhez érkezik...
Nem hidegen hisz az érzelmi kavalkádtól forróvá lett
Zálogul zsebkendőbe fektetik, és suttogva szól a küldött vallomás.