Egy perc

Csodálatos estén merültem, el  benned újra. Olyan szép volt minden, ahogy mindenestől tiéd lettem. Áthajolt lelkemen az a dallam, hogy van nekem is társam. Az idő pedig kegyetlenül rohant tovább. Indulnom kellett vadászni, de nem tudtam menni nélküled. Belémforrt szíved dobbanása.
Most először együtt indultunk csatába.
Eddig féltem én, hogy elveszíthetlek, de Lyannak igaza volt a délután, meg kell tudnom mit bírsz. Meg kell bíznom benned.

Árnyak gyűltek az épület lábánál. Régi elhagyatott kúria. Hallottuk, ahogy bent tombolnak az orkok.
 - Figyeljetek - szólalt meg Ulqyama - Sokan vannak és erősek
 - Rendben - bólintottam - Indulok
S már lendültem is, hogy véget vessek az őrült tombolásnak. Láttam kedvesem mellettem rohanni, aztán kikapcs. Tettem a dolgom, mint mindig. Az álmok, a véres álmok, úgyis csak később jönnek majd.
Egy óra múlva, mikor csapzottan szakadt ruhában, véresen, piszkosan egymás mellett álltunk, tudtam, hogy innentől nehezebb lesz majd otthon tartanom őt, mikor dolgozni megyek.
Olyan furcsa érzésem van, mintha készülne valami, de most elhessegetem, most csak ő van és csak én.

Shianna:

Komolyan mondom vérlázító, ahogy röhög, hogy edzésre hívom. Nem hiszem el, hogy az hiszi verekedni, hívom. Szívem szerint kupán vágnám egy serpenyővel, de egyet sem látok.  Arra gondolok, hogy Ulqyama, akit egy ütést sem hajlandó végrehajtani, és lovagom élvezni fogják egymás táraságát. Lyannal addig mi megverekszünk, és talán most eldől melyikünk is a jobb. Ulqyama most már évek óta csak lézeng kettőnk között. Mióta Dyltamon meghalt, teljesen magába zárkózott. Nem tudjuk enyhíteni a hiányt, hiszen mi inkább harcosok vagyunk. Lyan is annak ellenére, hogy zseniális mágiahasználó, inkább harcos. Rólam ne is beszéljünk, az én mágiám túl veszélyes, ezért nem szeretem használni csak végső esetben, mert könnyen elveszítem a kontrollt. Ulqyama viszont nem szeret ártani, ő inkább gyógyító, feltör zárakat, pecséteket, de leginkább a főzeteiről ismert. Valószínű, hogy ha elég idős lesz, akkor mágiában Lyant is túl fogja szárnyalni. Mikor látta Dyltamont meghalni akkor valami összetört benne, persze a szerencsétlenkedése nem változott. Ám ha mágiáról van szó, akkor bizonyos területeken meglepő eredményekre képes, még akkor is, ha hármunk közül ő a legfiatalabb. Mindig kérdeztem Lahromot, hogy miért rejti el ennyire a világ elől. A válasz annyi volt, neki tiszta szíve van. Ez biztos valami mágus hablaty, ezért nem feszegettem tovább a dolgot. Azt viszont tény, hogy Ulqyama kezéhez nem tapad vér, ő még soha sem ölt. Miközben Ulqyaman járnak gondolataim, megérkezünk edzésre. Látom lovagomon, nem erre számított. Megint készül felrobbanni az agyam, én sem edzek mindig terembe. Oda el sem vinném. Az erőnek ez a része a családunké, itt gazdag a föld Ulqyama szerint, és nem nagyon szereti, ha itt küzdünk, de megérti, hogy itt mi is kibontakozhatunk.

A lányok már itt vannak. Ulqyama a saját kövén ül és a szokásos pergamenjei fölött mormog. Lyan egy távoli fára függesztett céltáblán a dobótőreivel gyakorol. Kedvesem kezét fogva húzom magam után, Ulqyama felé, közben Lyan is felém indul, intek neki, hogy várjon. Kedvesem felé fordulok, és elvigyorodok:

-          Úgy gondolom, segíthetnél Ulqyamanak –gonoszan vigyorodok el közben a háttérből Lyan megszólal

-          Na, mi van már? Annyira félsz a veréstől, hogy testőrrel jársz?

-          Szidtad anyámat? – és már lendülök is felé kezembe tőr simul, mögöttem a két pálcás döbbenten áll.

Ulqyama:

Nem értem mire volt ez jó Shiannának, már éppen elmennék, mikor lovagja megszólal.

-          Az ifjú hölgy harapós kedvében megfeledkezett a bemutatásomról, engedje meg, hogy pótoljam a hiányosságot: Tristan Messpeh, szolgálatára.

-          üdvözlöm kedves Tristan - hajolok meg - Ulgyama Gjelevsky.

-          Miben segítsek? Gond van a fordítással?

-          Boldogulok vele. Miért van itt?

-          Azt mondta segítsek

-          Tetszettek a rúnái

-          Milyen rúnák? – néz rám furcsán

-          Amiket a védelemhez használ – fél szemmel mindig Shiannát nézi. Hm

-          Nem bizonyultak elég hatékonynak. - mosolyodik el

-          Lyan nem értékelte annyira, de Lyan ilyen.

-          Szóval ő Lyan? – mutat a lányokra

-          Igen. Lyan a nővérem – erre a válaszra furán méreget, a pliahom vizslatja

-          Zavar a fény?

-          Semmi bajom a fénnyel. Miért kellene, zavarjon?

-          Csak a kendő miatt gondoltam, vagy csador vagy mi ez. Nem vagyok járatos a keleti öltözködésben

-          Ez pliah. Nem a fény távoltartására viselem. Miért jött el Shiannával?

-          Mert hívott.  – leül a fűbe, úgy hogy lássa a harcolókat, közben egy fűszálat rágcsál elmélyülten.

-          Ez ilyen könnyű? Shianna hívta és eljött?

-          Miért kellene mindennek bonyolultnak lennie? – döbbenten néz rám

-          Azt sem tudta hová jön. Ennyire megbízik benne? Miért? – kérdezem élesebben, mint szeretném

-          Zavarja talán a jelenlétem?

-          Félreért engem. Nem zavar, inkább meglep

-          Hogy megbízom-e benne? azt hiszem igen. Nem látom okát, hogy ne bízzak. Miért akarna ártani nekem?

-          Értem. Szereti őt.

-          Igen. Szeretem

-          Sokáig követett a barátja minket

-          Követte valaki? – kérdezi meglepetten, de érzem rajta, tudja, miről beszélek

-          Nézze, játszhatjuk, hogy egyikünk sem tudja, miről van szó, de beszélhetünk őszintén is amíg Shianna és Lyan nem hallja

-          Hm... csak kíváncsi voltam, kifélék a barátai, és ahogy észrevettem ez kölcsönös volt.

-          Nos, igen – mosolyodok el, a házkutatásra gondolva – Nem bízom magában

-           Őszintén szólva, nem igazán zavar, hogy bízik-e bennem vagy nem, amíg nem akar közénk állni. – mondja komolyan

-          Szerintem a bizalmatlanság kölcsönös. Nem szándékozom olyanba avatkozni, ami nem tartozik rám

-          Nem hiszem, hogy a fiókjaim tartalma másra is tartozna – mosolyog

-          Sajnálom – hajtom le fejem

-          Kicsit ellentmondásos, nem?

-          Egyszerűbb volt, ha betörésnek látszik. Shianna dolgát akartam megkönnyíteni

-          Remélem nem tart nehéz esetnek – nevetnek a szemei

-          Nem. Mit tudtak meg rólunk? – még nem tudhatnak rólunk

-          Csak azt, hogy nem is kellene itt lenniük.

-          Shianna miatt vagyunk itt. Ő nem tudja elrejteni magát – még jó, hogy a pliahtól nem látja kikerekedő szememet

-          Nem így értem. Jelenleg harmincegynehány mágiahasználó él a városban. A szám persze néha változik, jönnek-mennek. De maguk itt élnek nem tudom mióta, anélkül, hogy tudnánk a létezésükről. Hiba csúszott a rendszerbe

-          Születésem óta itt élek. – igazán nem kell tudnia még rólunk. A fenébe Shianna

-          Azt tudom, hogy Shianna félig farkas. – kezdi akadozva - Azt mondja nem szokott átváltozni, de tegyük fel, pusztán elméletileg persze, ha véletlenül megharapna – aggódó az arckifejezése - Ugye én sem fogok átváltozni?

-          Tehát, az unokatesóm szereti a vad szexet – Semmit sem tud rólunk. Shianna te nagyon hülye. Sebaj, ugratom egy kicsit – Nem tudom átváltozik-e

-          A kérdés pusztán elméleti volt. – védekezik gyorsan, talán gyorsabban, mint kellene – Néha morog, és bízom benne, csak szeretném tudni – persze én meg hülye vagyok…

-          Nos, ha megharapná, az több szempontból is érdekes – kezdem komolyan – ha jobban kívánná a nyers húst, akkor szóljon, készítek valamit, bár még sosem próbáltam. A másik, hogy a nőstény farkasok a ragaszkodásukat fejezik így ki

-          Akkor örüljek, hogy még nem ragaszkodik annyira. – nyökögi - nagyon különleges. Még sosem hallottam ilyenről, hogy mágus és farkas keveredett

-          Szóval – befelé visítva röhögök - Ha megtörténne a dolog, minél hamarabb jön, annál jobban tudom csökkenteni a károsodást.

-          Miféle károsodást? – az arcán pánik

-          Bármifélét. – mondom határozottan - Idő kell, mire főzök valamit erre, ha gondolja, már most elkezdhetem, "hátha" megtörténik a dolog. Gyakran utazok, lehet, nem érne el időben – látva tekintetét megkönyörülök rajta, és elnevetek – Ne haragudjon! Nem volt szép tőlem, hogy átvertem.

-          Amennyiben? – kérdezi – Nem lesz belőlem farkas? Nem tud főzni, vagy nem szokott sűrűn utazni?

-          Nem lesz magából farkas – Shianna egy mázlista, a pasasnak van humorérzéke – Garrath sosem harapta meg Yarat. Shianna, hogy is mondjam, egyedi fejlesztés.

Érzem a gondolatait, hogy a főzeteimtől fél. Talán egy kis vágyfokozóval megviccelhetem őket. Látom, ahogy kikerekednek a szemei.

  -  Yara nem csak szerelemből szülte Shiannát. Egy kis köptetőt esteleg? – nagyon köhög, nem is értem

-          Köszönöm nem.- utasítja el – Boldogulok. Hogyhogy nem csak

-          Yara és Garrath szerelme megteremtette a lehetőséget arra, hogy egy különleges harcos a világra jöhessen. Tizenhárom mágus dolgozott a megoldáson, hogyan kaphassa csak a jó géneket mindkét oldalról. Elég ránézni. Tökéletes.

-          Ebben egyetértünk – nyögi

-          Persze hiba csúszott a számításokba

-          Éspedig?

-          Shianna tökéletes harcos, de a szívét nem tudták megkeményíteni. Neki fáj, ha ölnie kell,  és nem tudja uralni a  mágiát

-          És egyedül van? Úgy értem, nincsenek testvérei?

-          Nincsenek, neki csak mi vagyunk.

-          Akkor felhagytak a kísérletezéssel? – minek néz ez minket?

-          Igen. – minek tovább kavarni egy főzetet, ha már jó? A végén tönkremegy – ráadásul Yara és Garrath meghaltak

-          Azt hittem még dolgoznak a szívkeményítésen

-          Soha! Érti? Soha nem hagynánk Lyannal, hogy bárki is kísérleti patkánynak használja őt. – Ostoba fráter – Nem vagyunk barbárok. Vagy maga úgy gondolja?

-          Csak megkérdeztem, nem kell leharapni a fejem – emeli fel a kezét békítő mozdulattal – Gondolom Garrath és Yara sem voltak azok

-          Nem, nem voltak.

-          Mégis megpróbálták

-          Meg akarták menteni a világot, valamitől, amit maguk el sem tudnak képzelni. Imádták a lányukat. Érte haltak meg – látom, ahogy elhúzza a száját – Nem baj, ha nem érti – mosolygok rá – Én sem tudok mindent, hiszen én vagyok itt a legfiatalabb. Volt-e olyan, aki akarta őt? Igen volt. Hogy túlélte-e ezt az akarást? Nézzen Lyanra! sosem hagyná, hogy bántsanak minket

-          Látom - mosolyog – éppen cipős dobozt csinál Shiannából.

-          Ez csak játék, egészséges rivalizálás. Én csak őrzöm őket. Ön szereti őt. Nos, akkor vigyázzon rá

-          Nem engedi

-          Idő. Kedves Tristan, idő, és nekünk abból bőven jutott

-          Egyedül járja az útját, csak az aggodalmam kíséri

-          Mégis elhozta ma ide. Még senkit sem hozott ide. Örüljön, hogy bízik önben. Feltételek nélkül, különben a közelünkbe sem engedte volna önt.

-          Ettől csak még szomorúbb leszek – mondja halkan - Annak nem örülök, hogy 400 évig senki nem volt, akiben megbízhatott volna. Milyen magányos lehetett.

-          Ő valahogy mindig magányos lesz. Shianna egyetlen. Belőlünk van több, de belőle nincsen – mondom szomorkásan – Van még kérdése?

-          Van, de azt már Shiannának fogom feltenni

-          Pár perc és végeznek, ha gondolja máskor is szívesen látom. Ha segítség kell, vagy Shianna megsérül, akkor itt ez az amulett. – nyújtok felé egy ősi ábrákkal vésett könnycsepp alakú ezüst medált – Gondolom ért az idézéshez.

-          Igazán köszönöm – elveszi az amulettet, forgatja – Ezzel kit idézek meg?

-          Engem, de ha kérhetném, ez maradjon közöttünk

-          Mint Aladin a dzsinnt? – kéredzi. Kérdése, olyan mintha bottal vernének fejbe.

-          Valami olyasmi – ez egy…

-          Akkor, ha dörzsölgetem…

-          Akkor tiszta lesz – Te jó ég. Kire bízom én Shiannát. Éppen kerülget a szívroham, mikor vigyorogva elteszi – Nos. Khm. Maga őrült, de Shiannának erre van szüksége

-          Köszönöm a bókot – Van humora. Lerien legyen áldott!

-          Én indulok – nyújtom a kezem kézfogásra – Örülök, hogy megismerhettem

Felpattan, meghajol előttem, mintha kézcsókot adna, de nem érinti, kezem. Mosolyogva indulok el a tisztásról. Még hallom, ahogy Shianna a nevét kiáltja. Megfordulok, és látom, ahogy az unokatestvérem a nyakába vetni magát, hallom nevetésüket. Mikor megcsókolják, egymást elfordulok, az ő varászukat nincsen jogom látni. Nagyon örülök, hogy Shianna nincsen egyedül többé. Szívembe hasít Dyltamon hiánya.

Shianna:

Lyannal azonnal egymásnak esünk, mint két vásott kölyök. Mivel tekintetem gyakaran a két jó hangulatban beszélgetőre téved, Lyan ma simén a földbe döngöl. Térdemre támaszkodva, próbálok levegőhöz jutni mikor Lyan megszólal.

          -    Hé Shianna!
          -    Ne kímélj! - Nézek fel rá.
          -    Vidd el magaddal este!
          -    Orkokra vadászni? Te nem jössz?
          -    Előbb utóbb meg kell tudnunk, hogy mit bír. Nekem ma másfelé van dolgom.

Bólintok neki. Még átgondolom. Aztán nevetve rohanok kedvesem felé. Amikor megcsókol, érzem, hogy a világ csodaszép.

Kábán ténferegtem az utcán, kezemben egy jó erős feketével. Még nem voltam teljesen ébren. Izmaim itt-ott kellemesen húzódtak. A múlt heti bordazúzás fájdalmai, mintha sosem lettek volna. Nem értem miért bámulnak rám az emberek. Komolyan idegesítő ilyen korán reggel, amikor még az első adag kávét sem ittam meg. Ekkor egy kirakat elé értem. Ahogy belenéztem az üvegébe, már nem volt kérdés, hogy miért is vagyok ma reggel ilyen érdekes. A következő képet láttam: Egy nőnek látszó lény, kezében egy cserép bögre, egyik lábán 45-ös férfipapucs a másikon cipő, fentebb sem jobb a helyzet… nadrág ugyan van rajta, de lila hálóinggel együtt igen érdekes külsőt kölcsönöz. A feje tetején lévő szénaboglyából egy toll kandikál ki.

Lassan eljut az agyamig a kép, a retinámra ég. Ettől remekül felélénkülök. Az első sikátorba befordulok, falnak vetem a hátam, lassan lecsúszok, közben röhögés ráz. Szeretettel nézek a kezemben lévő bögrére, a lábamon lévő kb. 45-ös papucsra. Szívemet elárasztja, feltölti a szerelem, boldogan mosolygok a kávéra. Megiszom a kávét, majd felállok, és kerülőutakon a lakásom felé indulok, hál Istennek egy ismerőssel sem futok össze.

Belépek a lakásom ajtaján, már három napja nem töltöttem itt harminc percnél hosszabb időt. A fürdőszobába indulok, ott belenézek a tükörbe, és kitör belőlem újra a nevetés. Kiveszem a hajamból a tollpihét, és az ékszeres dobozomba rejtem. Megfordul a fejemben, hogy megírom az életem egy szexmániással című könyvet, mikor komolyabban belegondolok, elvetem az ötletet, nincsen az a kiadó, aki egy ilyen könyvet kiadna. Megnyitom a csapot a kádnál (nem felejtem el a dugót, ez ma reggel győzelem) fürdővizet engedek. Illóolajokkal, gyertyával kényeztetem magam. Jázmin illatú habfürdőt öntök a vízbe. Amikor a kád majdnem tele van vízzel, elzárom a csapot, és a habokba merülök. Miután megmosom, vörös áfonyás pakolással kényeztetem a hajam. Míg a pakolás kifejti hatását, a tegnap estére gondolok. Az utolsó közös repülésünkre. A szívem felett ökölbe zárom a kezemet. Tompán érzem lüktetni az eddig mindig oly erős fájdalmat. Az ő szerelme eltörli a múltam árnyait. Arcát látom magam előtt, cinkos mosolyát, nevető szemét. Tudom, hogy el kell neki mondanom Cyten tegnapi üzenetét, de most még szeretném élvezni azt, hogy végre egyszer nekem is gondtalan a szerelem.

Fürdés után fehér bőszárú háremnadrágot húzok magamra, egy rövid fekete mell alatt megkötős inget. Táskámba teszem a papucsot, a bögrét, edzőruhát. Lábamat saruba bújtatom, és elindulok a kedveshez. Imádkozok, hogy ne legyen otthon, így elkerülhetem, hogy magyarázkodnom kelljen a táskám tartalma miatt.

Amikor belépek a lakásba, azonnal tudom, hogy itthon van. Sosem téveszteném össze az illatát senkiével. Tolvajként settenkedve táskám kínos tartalmát a helyére teszem, remélem nem tűnt fel neki tárgyai hiánya. Végül a szobája felé indulok, látom, ahogy az ágyon pihen. Nagyon korán kelt, egyből megéreztem, amikor kimászott mellőlem az ágyból.

Most csak nézem a szívemnek, oly kedves arcot. Az ajtókeretnek támaszkodva megköszörülöm torkomat. Megvárom, amíg rám emeli tekintetét, pupillái kitágulnak, ahogy végignéz rajtam, látom, ahogy szeme éhesen villan, amint meglátja csupasz hasamat. Megremeg bennem a vágy, de most elnapolom

-         Szia Életem! Jössz velem edzeni?

Felébredtem, Ő már nem volt mellettem, gyorsan felöltözök, hálásan mosolygok Yamatora mikor teával kínál, nagyon kedves tőle, de kávé nélkül nem kerül sebességbe az agyam. Az alaptevékenységek, mint levegővétel, önvédelem, öltözködés stb.… mennek kávé nélkül is, de a többi, nem... ne gondoljunk bele.

Miután elfogyasztottam a kávét, elköszöntem Yamatotól, és elindultam megkeresni a tegnapi kukkolómat. Pontosan tudtam, merre fogom megtalálni Cytent, nem hiszem, hogy az elmúlt 150 évben változtatott volna a szokásain. A szokott helyén ül a parkban, mikor mellé sétálok.

-         Láttál valami érdekeset Cyten?

-         Á Lady Shianna –vigyorodik el gúnyosan - hát még emlékszel

-         Nem felejtek könnyen. Mit akarsz?

-         Én? Hogy akarnék én bármit őfelségétől?

-         Ne szórakozz velem, mert felkenlek az első fára. Mondd, hogy mit akarsz aztán te jobbra, én balra ahogy mindig

-         Bezzeg tegnap a fiúkáddal nem voltál ilyen agresszív. Nem tudtam, hogy kedveled a pálcásokat

-         Cyten! – mordulok rá - túlfeszíted a húrt

-         Jól van, jól van – emeli fel nyugtatólag a kezét – még mindig olyan hirtelen vagy, mint 100 évvel ezelőtt. Üzenetet hoztam

-         Miért nem adtad át tegnap?

-         Nem tudtam bízhatok-e a fiúkádba

-         Értem. Mi az üzenet?

-         Gaiden úton van hozzád, készülj fel

Ekkor leroskadok mellé a padra.  

-         Gaiden? Mit akar tőlem?

-         Ennek nem én vagyok a megmondhatója, de hidd el nem rózsaszirmokat a lábad elé hinteni jön.

-         Ezt valahonnan sejtettem. Más egyéb?

-         Csak annyit mondanék, ne felejtsd el, hogy nem vagy egyedül.

-         Tudom Cyten, tudom

Ez után felállok, és magára hagyom őt. A lepecsételtnek hitt múltam, most kivágja összes lezárt ajtaját. Emlékek sora tör fel belőlem, vér, kiáltások, meggyalázott holttestek. Közben azon gondolkodok, vajon mit akarhat tőlem a két lábon járó pokol.

Útba ejtem, a kedves lakását. Ott senki sem fog zavarni, nyugodtan gondolkodhatok. Mikor belépek az ajtón, megdöbbenek. Az előszobában a földön ülve Ulqyama és Lyan várnak.

-         Mit kerestek itt? Hogyan jutottatok be?

-         Egy vérből valók vagyunk. Szerinted nekem gondot jelent bárhova bejutnom? – szólal meg Ulqyama

-         Nem ez a te specialitásod.

-         Na jó – csattan fel Lyan – ha befejeztétek a bájolgást, akkor húzzunk innen. A hideg is kiráz, amúgy sem itt kellene beszélni

-         Rendben – egyezek bele – Menjünk hozzám

Ennyit a jól megtervezett nyugalmamról. Amint hazaérünk, a fürdőbe vetem magam, tusolok. Munkaruhába öltözök. A lányok a konyhában kávéznak, eszegetnek. Mikor belépek, összenéznek.

-         Mit akar tőled Gaiden? – kérdezi Lyan

-         Fogalmam sincsen – vonom meg a vállam

-         Cyten szólt apának is. Apa azt akarja, gyere haza – mondja halkan Ulqyama

-         Nem megyek. Mondd meg neki, hogy nem megyek sehova! Nem vagyok már kisgyerek, nem fogom egy ilyen hír miatt teljesen felborítani az életem

-         Shianna, tudod ugye, hogy őt nem keverheted bele?

-         Tudom! És akkor most mit csináljak? Álljak elé, hogy bocs bébi támad a múlt, és nem jöhetsz velem? Szerintetek, le lehet őt ennyivel rázni? Nem akarok lemondani az egyetlen jóról az életemben. Ezt nem kérheti senki

-         Tudod, hogy meg fog ölni

-         Ugyan már! Miért ölne meg? Sosem ártottam neki.

-         Gyerekbeszéd! – Ordít rám Lyan – úgy beszélsz, mint egy tudatlan ork! Tudod, hogy a létezésed is elég ehhez. Nagyon jól tudod, hogy…

-         … mágus vérfarkassal nem keveredhet. Tudom! De megtörtént, nem kértem én sem. Nem vagyok hajlandó megadni magam! Szembe fogok szállni a tanáccsal, és Gaidennel is, és győzni fogok, ha kell akkor egyedül

-         Hülye! Nem vagy egyedül – tárja ki felém karjait Ulqyama.

Hálásan fogadom ölelését, pillanattal később megérzem Lyan tenyerét a vállamon.

Erdei rejtett tisztásra vittél, smaragdszín tóban fürödve, fölém száguldó világegyetemet rajzoltál, s én a csillagokban fürödtem. Később vágyunk csillapultan a város fényeibe kapaszkodik tekintetem. Valaki követ minket, nem mondom meg, de tudom ki ő, s miért marad rejtekén, a puha esti sötétnek.
Tűzszín aranysárkányok közé vacsorázni viszel, s falakból rejtekajtó lesz. Sakura illat lengi be a teret. Körülölel, s simogat a víz, mint érintésed, s már nem tudom, hol végződik ő, s kezdődik csodálatos kezed. Szabad rabként ölel, s fon körül, mozdulnom sem kell, rám talál a gyönyör.
Majd hűvös lepedő simul alánk, szemedbe nézek, teljes a világ.
Kérdéssé válik, egy kulcs, és féltés, vajon hol azt otthon, zakatol bennem a kérdés. Megengeded, hogy Hozzád menjek ezentúl haza, de nem mondod ki, hogy valóban akarod-e.
S keserű utóíz kerül a számba, pedig minden olyan tökéletes. Továbbra is kérdés a kulcs, azt mondod, a válasz a szívemben hangos igenekkel dobol, s mégis várok még, hogy biztosabb legyen a döntésem, mint az elérhetetlen halál. Újra hozzám simulsz, s már nem maradt önmagam. Belőlem is kitör a mágia, s szívem hópelyheit lángoló bőrünkre hullatja.