Egy perc

Shianna•  2013. február 7. 20:21

A mesélő: Prófécia és legendák

AZ Egyetlen jövendölése

Eljövend majd az idő, egy vértől sűrűn borított évezred után, hogy megszületik, az örökös ki a nagy sötéttől az emberiséget védelmezi majd. Anyja a jég leánya, ki a vadak között született. Eljövend az örökös születése előtt a négy égtáj védőinek erős kapocsa, kiknek szolgálatában a négyek kardjai állanak. Erő, tisztánlátás, védelem és szív kapcsolódik össze az egyetlen védelmére, akinek fel kell növekednie, hogy elég erős lehessen beteljesíteni, amire született. Ők pediglen a fekete medve, a fehér tigris, a kék sárkány és a vörös madár.
A négy őriző a tűz és jég erejét birtokolja. Két kardot kovácsoltak főnixeknek áldott tüzén. Két kardot kereszteltek sárkányoknak szent jegén.

 A négyek legendája

 

Megszületik majdan a négyek csoportja. Kik a mennyei királyok. Idejük és hatalmunk négy évszak és négy égtáj. Ők pediglen: A fekete medve délnek és nyárnak ura, ereje rettenthetetlen s kardja a Croí Dóiteáin. A fehér tigris télnek és északnak fejedelme tisztánlátása vezeti előre a négyeket, információk hordozója kardja Súlie Tine.  A kék sárkány keletnek és tavasznak úrnője az a tiszta szívű leány, ki a triskeliont hordozza magán kardja a Séis Gaoithe melynek pengéje élezetlen, nagysága a szívnek erejében rejlik. A vörös madár nyugat és ősz asszony fejedelme, ki kitaszítottá válik a csillagokból, kardja a Lasair Damsha.

 

 

Kardok születése

Világok hajnalán midőn az alapító főnixek és bölcs sárkányok formálták az univerzum rendjét, bölcs Saya idők ura álmodta a nagy sötét eljövetelét. Jóságos Raxonnal kovácsoltak kardok ősidők bölcs vezetői, hogy majdan az ellen idején védelemre forgathassa az, kit szíve méltóvá ítél.

Főnixeknek áldott tüzén kovácsolódott Crói Dóiteáin a tűznek szíve, és Lasair Damsha a láng tánca

Sárkányoknak szent jegén kereszteltetett Súlie Tine a tűznek látó szeme, és Séis Gaoithe mely a tisztaszívű szél dallama.

S óvó mágia övezi a négy kardot, hogy becstelen ne forgathassa. S kinek szívében sötét árny ül, tűz és jég csontig hatoló jelét viselje, hogy sötétet vitt oda hol az örök fénynek ragyogása rejtezik.

 

Shianna•  2013. február 1. 10:25

Thora McKinnis: Erős leszek

Azt hiszem tegnap eldőltek a dolgok. Persze erre csak ma reggel jöttem rá. Reggel, amikor megtaláltam a konyhában az érintetlen vacsorát. Mindenki mindenkivel viccelődik, és oda-vissza mennek a dolgok, és senki sem haragszik meg senkire. Egyetlen kivétel van ez alól, és az a kivétel én vagyok. Gyakran gondolok arra, hogy Magiszter miért bízott Lyanra. Az erő, a villámok bennem, ez nem olyan, mint az övék. Kezdek rájönni, hogy igazából nem is vagyok ember. Nem tudom mikor mit műveltek velem mielőtt kijutottam a fényre. Alig vannak emlékeim. Csak azt tudom, hogy hiába van itt Magiszter és a többiek, valahogy mégsem tartozok ide.
Még nagyon korán van. Mostanában veszem észre, hogy alig alszok pár órát éjjelente és mégis el tudom végezni a napi dolgaimat. Egyszerűen nem vagyok fáradt. Lemegyek az arénába, és egymás után futom a köröket. Az életem is ilyen. Körök. Kis körök, nagy körök, egymásba futó vagy egymást metsző körök. Teljesen mindegy merre akarok indulni, sosem oda érek, ahová szerettem volna. Lehet nem is az iránnyal van a baj, hanem mint másban is velem.
Bruce megtalálta a születési adataimat, és egy képet arról a nőről, aki a világra hozott. Annyira erősnek tűnik. Most úgy érzem, sosem leszek olyan, mint ő.
A kezem a nyakamban lévő medálra simul. Nem akarom hordani. Megígértem Magiszternek, hogy nem fogom levenni, de nem akarom hordani. Napról napra egyre nehezebb viselni. Azt mondta meg kell várni, míg megértem az emberek viselkedését, az önmaguknak hazudásukat. De már rájöttem, hogy ehhez hallanom sem kell, elég a szemükbe nézni. Bárkire nézek, mindig ott van egy árnyék a szemekben. Nem, nem félelem, sokkal rosszabb. Közöny.

Sosem leszek olyan, mint ők. Mindenki az mondja legyek Thora, ha Thora vagyok, viselkedjek, akkor most én is kezdjek el hazudni magamnak magamról.
Nem tudom szeretem-e a bennem lévő erőt, csak azt, hogy nem maradhat kontroll nélkül. Megöltem vele egy fát. Magiszter szerint nem halt meg, de tudom, hogy fájt a fának. Magiszter megígérte, hogy itt
majd ültethetek fát, de szerintem ez csak nekem fontos.
Már nem gondolom azt, hogy hercegnőnek kellett volna születnem. Úgy gondolom jobb lett volna, ha embernek születek.
Erős leszek, hogy ne bánthasson a bennem lévő erő másokat. Erős leszek, hogy medál nélkül élhessek. Erős leszek önmagamért. Amikor elég erős leszek, akkor majd elmegyek, és mindenkinek jobb lesz így. Elmegyek, és fel sem fog tűnni, hogy itt volt valaha egy buta lány. Én nem hiszem magamról, hogy felnőttem, csak sejtem, hogy más gyerekek másként élnek, és örülök, hogy nem mással történt az, ami velem. Én erős leszek, erős elmenni. Addig pedig mindenkinek jobb lesz, ha a szobámba maradok. Ott van velem a pietrom. Rajta keresztül bármilyen világba eljuthatok. Ő megőrzi a neki elmondott meséimet egy másik világról egy másik Thoráról, egy olyanról, aki boldog.

Shianna•  2013. január 14. 12:51

Csavarvonalban is elborult nap

2013. január 14. Katasztrófák napja… Első lélegzet

-          06:30-kor rájönni, hogy hétfő reggel van… lenyomtam az órát és vigyorogva aludtam tovább hétig

-          a hétkor ébredés, és a kapkodás eredménye, hogy sötétben öltözök, mert a villany felkapcsolása is időveszteség… következmény: a jobb lábamon lila, a balon zöld zokni van

-          -7 fokban biciklizésnek is megvannak a maga szépségei, csak valahogy nem találom őket

-          soha de soha ne tévedd azt, hogy a teherautó lassítani fog mikor elmegy melletted, mert óriásit fogsz csalódni mikor rád dudál és beborít vizes latyakkal

-          a szakadó ónos eső északi széllel valódi fájdalmas élmény, és bal szemen maradandó

-          ha úgy gondolod, kipróbálod valaki őrült ötletlét (Szabimaci féle OSB lap törögetés) ne közönség előtt tedd, mert csorbulni fog az image-d

-          amennyiben meglepődsz, hogy a gulyáslevesben nincsen hús, ne aggódj… sokkal meglepőbb, hogy a baracklekváros grízes tésztádat elsózták

-          nagyon jót nevetsz viszont azon, hogy valaki farmerje elreped fekvőtámaszozás közben, egészen addig, míg eszedbe nem jut, hogy neked a múltkor a Tesco parkolóban adta meg magát a nadrágod… onnantól vörös fejjel mászkálsz...  és ahogy mindenki megkérdezi ideges vagy-e egyre vörösebb lesz, mert most már nem csak zavarban vagy, de morogsz is

 

Ekkor felnézel a faliórára, elzöldülsz, mert rájössz, hogy még egy óra sincs… szóval ma bármi megtörténhet, és még annak az ellenkezője is… kétszer

Shianna•  2013. január 13. 13:14

A moderátorokról :D

Holdontullal egy csevegés során összekötődött a mumus és a moderátor...

Fáradtan, túlpihent aggyal ennyi tellett tőlem:

a mumusok ideje lejárt... holnaptól moderátorok laknak a szekrényekben, meg az ágy alatt, a sötétben...
hosszú meggörbült körmű ujjaik között, ezer éve kicsorbult vörös tintától csöpögő lúdtoll lóg, mint ketté törött ropi. A szemeik alatt olimpiai karikák ülnek, s az alattuk lévő táskába két hawaii útra is be lelhet pakolni. Ezek a szörnyen vékony, csontra aszott teremtmények, vesszőhibákon élnek, és a szemük monitorfénnyel világít....

Shianna•  2012. december 24. 12:53

Shianna R. Messpeh de Siorac: Karácsony reggel

Felébredtem reggel van. Szokás szerint Davor ébreszt... édes kis mocorgása... Felülök melletted az ágyban, mosolyogva simítok végig az arcodon. Még órákig aludni fogsz. Ezen újra mosolyognom kell. Én édes alvómacim.
- gyerünk Davor csináljunk reggelit, és kávét apunak - súgom. A tenyerem a pocakomra simul.
Ahogy említelek, azonnal élénkül a rugdalózás
- Karácsony van Davor... karácsony... Este jönnek a többiek... itt lesz szép hangú Pietro és Ulqyama... jön Lyan és Beckett, és persze jön a papus is, meg Jerome és Liz... bizony kicsikém együtt lesz, a család
Halkan suttogok a kicsinek, míg a kávéd főzöm. Család lettünk mindannyian család lettünk. A valaha élt legkuszább család, és mégis összeköt minket valami... azt hiszem leginkább Ulqyama különleges szeretete.
Kinézek az ablakon. Ez egy új világ.
Az ágyra nézek, ahol békésen alszol. Ez egy új élet... és az első karácsonyunk... Veled...
A világ legcsodálatosabb férje...
Szeretlek Tristan Messpeh de Siorac