chillly24 blogja
SzerelemTündököl
Csendet csókolsz vállamra,
Jön már a hideg pára,
Belédfúrom arcom,
Kezed összefonódik hátamon.
Piheként libbennek a fagyos reggelek,
Reggelizünk egymással szemben,
Csókkal köszönök búcsúzóul,
Zúzmara a pillámon tőle lehull.
Csak Téged látlak,
Örök nyár ölel,
Lelkem lelkedben ébred,
Mint karom a karodban reggel.
Csak csodálom perceink létét,
Szívem kellemesen dorombol,
Nem kutatom más csillag fényét,
Számomra te vagy az, aki tündököl.
Milyen lehet..?
Milyen lehet karodban feküdni,
Hagyni, hogy izzó vágyad befedjen?
Szemed csillogása tüzet ébreszt,
Ugyanúgy, mint régen.
Málló elveinket elmossa az idő,
Amit a szív pulzál,
Azt nem mossa el az eső,
Áll még az álomvár, lelked udvarán.
Talány, hogy gördülnek majd a szavak,
Mik ajkadról elhangzanak,
Mi lesz majd ha látom,
A távolból érkező alakod?
Kérdés még minden,
Folyamatos ábránd,
Kezed között bújik a szivárvány?
Nem feledem, sőt látom arcodat,
Azt, mi képzeletemben elaltat,
S hozzád bújok minden éjszaka,
De a reggel elvisz mindig máshova.
Csillagok s villám
Csillagok s villám fedi az eget,
Nem tudom hová bújtak a fellegek,
Éjsötét burok ciripel s összefog,
Csodálom is, mennék is legott.
Fekete fátyol lanyhán áradoz,
Szíved markán szívem átadom,
Ártatlan lelkem olykor megsebez,
Az élet táblái közt kiigazodni nem lehet.
Keresem viharom, keresem hozzád,
Kanyar után a cakk száll bambán,
Paplanunk alatt a szerelem bújik,
Villámokat szórnak szemeim ha elmúlik.
Kémia ez csupán?
A szerelem csak játék?
Ki hiszi el, hogy ez csak árnyék?
Villám s csillagok töltik ki estem,
Borospohár alja bűvöl engem,
Te közös párnánk álmát alszod nélkülem,
S én rád gondolok eme szabad percben.
Homokviharban
Homokon állok és jött a szélvihar.
Nincs mellettem fa, vagy egy bokor,A szél kegyetlenül meggyötör.Kicsúszik a lábam alól a talaj...Azt gondolnád homokkal a talpad alatt nem bántódhatsz,Finoman odébbszáll nyomtalanul,De a homok durva anyag, csak apró,Kemény és haragosan karcoló.
Azt hittem, hogy könnyű téged elhagynom,Már látom, ez sem egyszerű.Kapaszkodót dobsz, de azt is csak keveset,Némi gaz, tarack a kezembe kerülnek.
Talán az idő teszi velem ezt a játékot, Hogy az eszemre hallgassak vagy a szívemre?Ki tudja..? lehet mind a kettőre..
Eddig a kettő volt egyszerre,Sokáig nem működik,Csak a viharfelhők gyűlnek tőle,S nem lelem magamban a reményt.
Szép idő van, tavasz szinte nyár,De ebből az őrlődésből elég már!Menni vagy maradni?Egyedül tisztázni vagy kettesben csendben maradni?
Valamiért hiszek benned,És a hitem hozzád láncol,Mégis szenvedek tőled,Bár te nem látod.
Erős ez a homokvihar,Lassan már kifújt mindent alólam,Bőröm karcos, akár a lelkem,Mégsem vérzek.
Szomorú napok ezek,Mert nem érzem hogy férfi lennél,Kitartok és tanítok,De attól még csak egy nagy fiú vagy.
Most már fáj a vihar, szúr és csíp,Mint csalódásom a torkomban,Egy hatalmas gombócban,Nyeldeklek és várok,Vajon megváltja a hitem egyszer a te világod?
Hiányod
Hiányod néma csenddé halkul,csacsogásom elapad,
s karod melegségét is feledem,
csak a tudatom vágyakozása hangos:
tudom, hogy melletted jobb minden.
Gyengéd puszijaid lekoptak rólam,
szívem s szám érted epednek,
arcom pozsgása fakul nélküled,
de tudom, ez csak a távolság műve.
Hiányod csendes pajzsként omol rám,
védem magam az egyszerű emberek partján,
szeretek egyedül is lenni, de ez már más.
Szerelmes vagyok beléd, benned él a szívem,
veled s melletted vagyok igazán teljes.
Halk rózsaszálként lengedezek sóhajtva,
töviseim szúrják meg a gondatlanokat,
tekinteted sugarára kinyílok,
orrod szimatára igazán illatozok,
hiányod mégis szomorkássá tesz,
felhők szállnak fölém s komorrá válok,
én vagyok a rózsád, az egyetlen
ki hiányodban óvatosan ring a szélben.