chillly24 zavaros élete

Csillagok s villám fedi az eget,

Nem tudom hová bújtak a fellegek, 

Éjsötét burok ciripel s összefog,

Csodálom is, mennék is legott. 

Fekete fátyol lanyhán áradoz,

Szíved markán szívem átadom, 

Ártatlan lelkem olykor megsebez,

Az élet táblái közt kiigazodni nem lehet. 

Keresem viharom, keresem hozzád,

Kanyar után a cakk száll bambán,

Paplanunk alatt a szerelem bújik,

Villámokat szórnak szemeim ha elmúlik.

Kémia ez csupán?

A szerelem csak játék? 

Ki hiszi el, hogy ez csak árnyék?

Villám s csillagok töltik ki estem,

Borospohár alja bűvöl engem, 

Te közös párnánk álmát alszod nélkülem,

S én rád gondolok eme szabad percben. 

Hajtogatom lapjaim,

Alakul a papírcsákó, 

Féltem szavaim,

Összegabalyodik a háló.

Kezem nem túl gyakorlott,

Talán rájössz mi ez, 

Egy papír mi összeomlott,

Olyan mint a szívem:

Préselt vidámság,

S áttetsző valóság, 

Összehajtva neked,

Odadtam, bár nem kérted.

Nyugalmasan őrzöd,

Tudom jó helyen van,

Bár néha még őrlöd 

Fekszik féltő homályban.

Lelked nyughatatlan,

Néha levegőért kapkod, 

Mégis megfogtam

Már a szíved és az arcod.

Érdes kezem néha megsebez,

Igyekszem szépet adni neked, 

De csákóból hajó is lehet,

Attól függ mihez lenne kedved.. 

Fekete madzaggal kötöm át,

Szívem legbelső falát, 

S azon rángatva vérzek,

Nem is tudod mily mélyen érzek.. 

Csak nézlek,

Belül remélek, 

Némán sírok,

Szavaimat kiírom.

Madzagom megint rándul,

Szívem kitárul,

S omlik össze újra,

Megbántasz, de nem is tudsz róla. 

Alszik még a reggel,

Csendes a táj, 

Közben eszembe jutottál.

Figyelem a nap ébredését,

Cibálja a felhő paplan szélét, 

Csókod méze szívemben kísért.

Fény gyűlik már,

Ha itt lennél, látnád, 

Veled mosolygok igazán!

A napkorona szépen kibújik,

Jönne az eső, de elmúlik,

Mint mások figyelme bennem,

Nem kellenek más szemek.

Teljes napvilág mutatja,

Szívem szeretet sugarait,

Mit féltve őrzök csendben,

De úgy is minden látszódik.. 

Lépteim halkak,

Te még is hallasz,

Kihegyezted füledet, 

Ölelő remegésemre.

Bújnék én hozzád,

De nem lehet, 

A sok ész, mit az ég ád,

Élve eltemet.

Dobok egy kötelet,

Kapaszkodj belé, 

De óvatosan mássz,

Mert szétrágta az egér! 

Lépteim olykor

Meg-megállnak,

Szívem nyújtom:

Szögesdrótba zárva. 

Én csavartam köré, 

Hogy te se bánthasd,

Nem is gondoltam belé, 

Hogy a te lelkedet vágja...