chillly24 zavaros élete

Tekintetem az égre emelem,

Majd a Hold,  majd ő segít nekem, 

Tengernyi homokját szívemben érzem, 

Megfagy a levegő a hideg szélben. 

Saját fényed nincs, 

A sötét a léted, 

Ölelnélek én, 

De nem látod, hogy félek?

Arcom sötét oldalát bújtatom, 

Napfényes oldala mindent beragyog,

Senki nem tudatja, belül mi bugyog, 

Csak ki kellően kitartó. 

Testemet takarom, 

Oda csak csókomon át vezet az út, 

Kész vagy rá? 

Vagy még fényem nyalábjait bámulod? 

A nap búcsút int, 

Fénytelen éjszakát ígér palástom,

A Hold fényében érzelmeim várrom, 

Kérlek vándor,

Óvatosan lépj hideg homokos magányomon! 

Ezer és ezer szív dobban,

Egymástól pár méterre, 

Betontömbök ölelésében, 

Sarkam összekoccan. 

Egyszerűen nem értettem, 

Hogy lehet szeretni e helyet, 

Hol barátság s önzőség bugyra van, 

Sokszor sok ember koppan. 

De itt a sötét mellett fény is van, 

S az embernek egy társulata,

Hol vállt a vállnak vetve,

Haladnak előre egyre. 

Nem rágódva a múlton, 

De ha mégis, felkarolom, 

S mehetünk előre komám,

Ne a fájdalmadon állj! 

Sok lelkes családdal az idő is halad,

Sok érzelem is ide mutat,

Szeretem a múltat, 

Megfog a jelen, s álomba ringat a jövő. 

Soklelkes álmom, 

Majd holnap valóra váltom, 

De most visszahúz a múltam, 

Csodát nem tehetek, 

Reménykedem én is elég leszek,

S egyszer álmaimhoz visszatérhetek! 

Te fiú, én lány

Még nem ismerjük egymás arcát,

Kezem kezedben pihen, 

Álmom álmodon keres. 

Elindultunk egy irányba, 

Vajon szárba szökken magunk? 

Vagy holnap a köd hevében kutatunk, 

S elengedi kezünk kezünk? 

Érzem félős szíved, 

S naptól óvott lelked, 

Vigyázok rá míg engeded, 

Csak fogd még a kezemet! :) 

Arcod értem mosolyog,

Szemed nekem csillog, 

Szád várva vár rám, 

S teljesen belémhabarodtál. 

Képeid nézve elönt a kín, 

Hogy távol vagyunk még, 

De szívem lüktet erődtől, 

Lelkem szárnyal kegyedtől.

Hisz én csak én vagyok, 

Többet nem adhatok, 

Vajon elég lesz neked 

Ahogy fogom a kezed? 

Nem unod-e meg 

Csillogó szemem, 

Mosolybafont boldogságom, 

S ölelő szívem?

Nem tudhatom

Csak remélem,

Hogy nem leszek

A csinos játékszered. 

Bánatom markolom,

Hidegem ráz,

Mindig és újabban fáj, 

Az, hogy akkor vak voltál.

Távolodik alakom, 

Kezed nyúl felém, 

Meg nem fogom, 

De hagyom hogy hozzámérj. 

Fáj a közelséged, 

Szívem téped ki, 

Miért nem érezted, 

Hogy akkor kell lépni? 

Fáj a valóság, 

Hogy csak egy falevél vagyok, 

A hatalmas életfa-lombon,

S kezed nyomán a porba hullok. 

Hogy lehet elfeledni a szerelmet? 

Hogy lehet kikapcsolni a szívet? 

Mennyi vérzés után áll el, 

S feledi ártó szerelmed? 

Lelkem összerogy, 

Térdem vérzik, 

Fáj a múltunk, 

S fáj hogy mit hagytunk ki, 

Mert hagytad hogy összetörj,

S ellöktél elvérezni..