chillly24 zavaros élete

Szemedben látom lelked,

Értem remeg, 

Nem bírja elviselni, 

Ha nem érezhet engem. 

Szikra pattant,

Szívből szívbe, 

Őrzöm titkunk, 

S átjár melegsége. 

Féltő karod, vajon csak vágy? 

Mi lenne, ha megszámolnád:

Szememben az arany pöttyeim? 

Várj még, zavarban vagyok megint!

Szemünk villan újra,

Tekintetünk egymást fürkészi, 

Te engem akarsz, 

S én nem merek rád nézni. 

Ahogy elfordulsz, újra leslek, 

Tudom, hogy tudod, hogy kereslek, 

Hisz ez oda vissza működik csendben, 

Te az én titkom, én pedig a virágod lettem. 

Túl közel érezlek,

Azt hittem tetszek, 

Oda is vagy értem, 

Pont ezért félek.

Féltem álmaim tőled, 

Céljaim ha nőnek, 

Vajon mellém állsz? 

Vágyaim törpék,

Ormótlanok, mint a körték, 

Amint nagyot álmodok, 

Te jössz és elbátortalanodok. 

Szeretsz és mégsem, 

Kötődsz, de nem kellek, 

Félve én szeretlek, 

Csak nem mondom. 

Érdekes az élet, 

Nem hagy nyugtot a szerelem, 

Holnap talán jobb napot élek melletted,

Túl közel engedtelek. 

Mi is a valódi érték?

Ki vagy mi a mérték? 

Mitől leszünk mások? 

Hogyan váltsuk valóra az álmunk? 

Vajon a társadalom hite az jó? 

Vagy családunk az iránymutató? 

Barátok, kollégák, a társunk,

Kik értékelik a világunk? 

Mind mind szubjektív kérdés, 

Csoda ha van válasz, 

Elég ha válaszolsz néhányra. 

Ezenkívül igaz társ az idő, 

S önmagunkba vetett hitünk, 

Hisz ha magunkban sem hiszünk,

Nincs reményünk. 

Kivéve ha sosem hittél magadban, 

Ha céljaid demagógok, és átlagosak, 

Ha nincs önmegvalósítás, 

A szememben nem vagy értékes. 

Álmodom életem,

Néhány perc így is nehéz, 

Itt vagy mellettem,

A kezed ím, hozzám ér.

Nem gondoltam sosem, 

Hogy izzó vágyad van-e, 

Nálad csak sodródtam, 

Mint vitorlás a tengeren. 

Éjszaka hozzám kulcsol szerelmed, 

S reggel csókkal keltesz fel.

Oly szép álom ez, 

Hogy nem akarok felébredni. 

Nem vágylak mohó türelmetlenséggel,

Szívem rózsát terem neked, 

S te csodálod illatát, 

Szorosan magadhoz húzol ezen éjszakán.

Lelkem nyugodt és tiszta,

Nem érdekel senki mocska, 

Békésen szemlélem életem, 

Ez a nyugalom már hiányzott nekem. 

Néha már levegőt sem veszek,

Csak csenek, 

Melletted oly édes 

S oly keserű a sors. 

Vitorlám hol lankad, 

Van hogy a villám is akarja, 

Mint nyílt tengeren 

Az egyetlen kanóc. 

Gátlások s kérvények, 

Nagy parókás festmények, 

Eleganciába hányva fonatom, 

Vezet kezed az utamon. 

Végem lesz vajon? 

Vagy neked bármikor? 

Melyik nászunk lesz az a pont, 

Ahol otthonunká tesszük egymást?

Cseresznyébe harapom, 

Húsa mint ajkad éjjel, 

Gúzsba köti érzékem, 

S te vagy a mindenségem.