chillly24 blogja

Nem voltunk mi soha együtt,
nem is ismerlek.
Nem ismerem a szokásaid,
mégis szeretlek.

Szeretet, szerelem: nagy szavak,
de mögötte csak az érzelmek számítanak.
Tudom hogy viszonzod,
tudom hogy hiányzom...
Te voltál az én kis világom.

S ha újra beszélek veled,
ha újra láthatnálak,
ha még egyszer rám emelnéd szemed fényét:
soha meg nem bántanálak!

Bár kettőnk közül te vagy a csendes,
én sem vagyok harsány
csak ha nevetek,
de szerelmem hűen néma;
belémfojtja vágyamat
a hangtalan bűntudat.

Hiányzol!
S ezt nem tudja kiölni
senki sem...

S voltunk-e együtt?
Igen.
Türelmetlenek voltunk?
Igen.
Kellünk.e még mindig a másiknak?
Te nekem igen,
de hogy Te mint gondolsz
azt nem tudhatom...
Nem.
Most még nem.


Kiskunfélegyháza   2012.04.03.  10:00

érlelni szerelmed érdemes?
éretted élni életem, lehet?
kenyérre kenve várni lelkedet:
hmm... hosszú idő.

De elfeledni nem tudlak
s vágyom rád halkan
mint alvó hal az iszapban
beágyazódva szívem lemélyére
tavaszt várunk, mi ketten.

Egy új tavaszt a sok után,
egy más kikeletet a sokkok hátán,
egy csodás virágzást az idő derekán...

Te vagy az elsőm
s remélem az utolsóm is egyben,
fürössz kérlek örökre szerelemben!



Kiskunfélegyháza 2012.04.03.  08:20

könyörtelen kérlek,
könyörögnék szépen,
de már nem tudom:
mit akarsz.

álmomban látlak,
álmodban jártam
s újra együtt dobbant:
a szív.

s kérnék-e új életet?
keresed a választ de nem leled?
nem tudom:
mi tévő legyek, végtelen.

néztük s nézzük egymást egyre
nem volt pőre a felsőtested,
de szemed élénken kutatott bennem:
fájt hogy csak ültél egy helyben.

szótlanságod volt a fegyver:
lőtt sebedet feltépted a szívemen.
tanácstalan lettem: hitetlen...
újra s újra megcsonkítod lelkem,
ez már csak egy halott szerelem
s mégsem tudlak feledni:
sohasem.

Kiskunfélegyháza 2012.02.12.  15:40

azt hittem kerülni könnyebb

s ellöktelek
de a szívem visszahúzott
s karjaidban kötöttem ki végleg

kértem az eget hogy felejtsek
de ezt nehezen tették meg
s néha árnyak ködösítik szemem
köszönöm hogy te most itt vagy nekem!

ólmos lábam fáradtan vár az úton
nyújtom kezem,
reményem szívemmel együtt dobban
majd egy kordé megáll nyomban
kérdi irányom hova s merre
némán állok az arcát kémlelve

kezét emeli, nyújtja felém
melegét érzem s nem kérdem én
merre visz
bízom szíve nyugalmában
s lelke vonzalmában

azóta az úton együtt battyogunk
néha megáll a ló velünk
de leginkább előre megyünk
sok ilyen kanyart még, gyerünk!

Fáradt gondolatommal kereslek
fagyos szél üt pírt arcomon
szememben fény gyúl - mert szeretlek
már benne vagy szívemben - tudom.

kósza léptem padláson recseg
hol mindent csupa feledés és por borít
talán e játékkecske, ha megnyomom mekeg
s lám: ilyen az idő ha magába kerít.

Légy hát feledő porom boldog szívemen
ne lássan kegyét a bánatnak
csak boldog örömödet bennem
s ha kósza lennék vagy fáradt:
ne hagyj engem elmennem,
mert én se akarok!

Tiszaalpár, 2010.11.21. 22:04