WNOR blogja
VersAz első hó
Csodálatos álmot láttam,
egy hópihével szállott házban
manók és tündérek,
- mesebeli lények,
örömtáncot jártak,
mert esett a hó,
mit már alig vártak...
s szaladtak vidáman,
pehelyről pehelyre,
kapkodták kezükkel,
mintha cukor lenne...
angyalkát csináltak
s hógolyókat gyúrtak...
nem tudtak betelni,
dúskáltak a hóban!
Egyszer csak megszólalt
mellettem a vekker,
s elillant az álom,
eljött a reggel.
Tágult is a szemem,
amikor megláttam,
esik kinn a hó!
Álmomban ott jártam!
Tüske a lelkemben
Zord csodák várnak magányom mélyén,miközben elmém csak mereng,
hosszú tüskék szúrkálják oldalam,bennük a keserű múltmi szaggatja létemet.Csak áhítom, s vágyom, hogy ne így legyen,de keserű a valóság,és veszni hagyja árva lelkemet.Mily mostoha a múlt,ha a zord időket vetíti fel,pedig napfény is volt,ragyogó, de azt mostfelhő állja, s nem fedi fel.Ám feltépett sebemre, gyógyír csak az idő,mire a szív megbocsájt,nincs más...csak az idő!ÁLOM
Hajnalra elillansz, foltokban,összeomló porhüvelyed látszik,
ínség gyötör s elmém emlékezni vágy....várj... csak még egy perc
s kezem még feléd nyúl, de csak pillám végén elhajtani lát!
Nappal gyónom hiányod, de te csak messziről nevetsz,
kacagó hangod s léted hiánya, megoszt s majd elfelejt!
De éjszaka ismét el jössz, s mellkasom egyre lassabban
fel s le jár, virrasztó fényt rég eloltva,
sötét betűk merednek szobám falán!
Lassan össze áll, mint a kép látom,
s agyam felismerni vágy: szép Álom!
Ó ha tudnám!
Ha tudnám, hogy álom,
s benne, úttalan utakat járok,
megadnám magam,
te légy a börtönöm,
ha tudnám!
Ha tudnám, hogy hol ér véget mi vagyok,
s hol kezdődnek a csillagok,
én nekik mondanám;
helyet álmaidban újra nyissatok
ha tudnám!
Ha tudnám, meg bocsátott szíved,
bár vétkeim kemények,
körülfognak reszkető, remények
ha tudnám!
Ha tudnám, súlyos keresztem vállamra raknám,
s a könnyelmű ballépést, csókodra váltanám,
ha tudnám!
Ha tudnám, merre lépjek az éjben
világot keresve, hogy szíved elérjem...
Ó ha tudnám!