Sz.Livi blogja

A pokol bugyrából feltörő gondolatok,

Magukkal ragadó sejtelmes fondorlatok,

Boszorkányság, gyertyaláng és tömjén illat, 

Sötét erőktől duzzadó bűbájt villant.

Szellemek, ha suttognak körülötted halkan,

Felcsendül a távolból egy vészjósló dallam.

A gonosz szavakban megváltásod látod.

S útjára kél a mindent elsöprő átok.

De vigyázz! A szavakat vissza nem vonhatod.

Hogy "nem úgy gondoltam", többé nem mondhatod.

Kialszik majd lassan az izzó gyertyaláng, 

S ha megbántad is, reád minden visszaszáll.

-L-

2018.07.15.

Megjegyzés:

Talán kicsit más, mint a többi... Nincs semmilyen alapja, csak épp ilyen hangulatom volt. :)

A kő... lehet nehéz, ha szívedet nyomja,
Mázsás súlyként lelked bábeli tornya,
Mellkasod szorítva, elméd elborítva,
Mint, ha fájdalmas tátongó seb volna.
 
Gyermektől kaphatod, ki aggódik érted,
Vagy nincs is más, amit adhatna néked.
"Anya, tudod, ez a kő majd megvéd Téged,
És újra olyan lesz minden, mint régen..."
 
A kő másnak csupán a természet része,
Magányos séták néma kísérője.
Tán ha utad során lábad elé kerül 
Unottan belerúgsz és tovagördül.
 
De "szívedről leesve" biztosan érzed,
Lelked fellélegzik, talán nem is érted.
Megszabadultál, nincs már kő, se teher,
Csak aprócska kavics, mi az utcán hever.


-L-


2018.11.25

Vágyakozva nézek fel az égre.

Az éjszaka festette feketére. 

Apró kis csillagok szikrája villan,

A nappal emléke gyorsan elillan.

A langyos őszi szellő átölel.

Bárcsak itt lennél Te is most közel!

Az ég nyújtja felém óvó karját,

Mint édes álmot adó puha párnát.

Megigéz az éj sejtelmes illata,

Egy pohár borban szívem bánata.

A táj szinte velem együtt sóhajt,

Lelkem békét és megnyugvást óhajt.

A gonosz kór engem is elkapott,

Az erőm is már itt-ott megkopott.

Olyan ez, mint egy ócska, rossz álom,

Hogy vége legyen, én csak azt várom.

De nem engedem lelkem elragadni,

Hiszen tervem is van még, megannyi.

Ahogy éjszakára reggel virrad,

Szememben újra szép remény csillan.

Halk imám lassan tovaszáll az éjben,

Tekintetem elmereng a messzeségben.

Az álom finoman megsimítja arcom,

S újabb nap jő, hogy megvívhassam harcom.

-L-

2018.09.15.

Ifjúként még azt hiszed őrökké élsz,

Tengeted napjaid, semmitől sem félsz.

Nem ismered távolról sem a bajt,

Forr a véred, s csak ez az, ami hajt,

Csak egy újabb kör talán, amit kérsz,

S már pirkad, mikor nyugovóra térsz.

De ha megérint a mulandóság szele,

Hirtelen nem tudsz mit kezdeni vele.

Ha a baj finoman megérinti vállad,

Nem érted, mit is keres éppen nálad.

Hogyan is élsz, csendben átértékeled.

Miért történik így? -csak ezt kérdezed.

Rádöbbensz, hogy az életed mulandó,

Te sem vagy más, csak egyszerű halandó.

Csak néhány év csupán, amit még kérsz.

S reménnyel szívedben nyugovóra térsz.

-L-

2018.09.09.

"Akit megcsap a mulandóság szele, rájön, milyen csoda élni. Az "Emlékezz a halálra!" mondás nem fenyegetést jelent, hanem azt, hogy szüntelenül tartsd ajándéknak az életedet - mert minden nap ünnepnap!"

Müller Péter

Nagyon találó sorok.

Nálam most különösen.

Tudom, pozitívan kell gondolkodnom, és erősnek kell lennem! Megpróbálok így tenni...

...