Sz.Livi blogja

Azt mondtad még a legelején,

"Támogatjuk, egymást Te meg én".

Mi mindent megbeszéltünk ketten,

Melletted a bajt elfeledtem.

Oly sokat kacagtunk, nevettünk,

És mindenhová együtt mentünk.

Az idő elrepült felettünk,

Minden problémát elfeledtünk.

Mondtad, tán "több vagyok, mint barát",

S én elmondtam szívem kis titkát.

Hogy, az "életed része lettem"?

Talán nehéz volt észrevennem.

Azóta más lett oly sok minden,

Megfakult képek, miben hittem.

Egyre csak ritkuló üzenetek...

S már sehová sem megyek Veled.

Leszek az elfeledett "barát",

Ki csak hibáztatja önmagát.

Bár hallanád szívem sóhaját,

S megértenéd lelkem viharát!

De ha Te feladod ily könnyen ,

Én félreállok szépen, csöndben.

Jól tudod, nem vagyok játékszer,

Bántottak oly sokan, elégszer.

-L-

2018.07.09

Sajnálom! Tudom, megbántottalak.

Néha csak jönnek belőlem a fájó szavak.

Nem várok dicséretet, se csodát,

De remélem, elnyerem szíved bocsánatát!

Nem tudom, miért pont azt bántom,

Aki minden helyzetben barátom...

Hogy miért vagyok undok Veled,

Ki a bajban nyújtod segítő kezed.

Bár tudnám, miért vagyok ily ostoba,

Hogy épp Veled vagyok "mostoha"?!

Hisz Te vagy, kire mindig számíthatok,

Akivel vidámak a mindennapok.

Azt hiszem csak egyet mondhatok,

Bár talán elcsépeltek a mondatok...

Sajnos e szavakat sokszor használom:

Ne haragudj, kérlek! Sajnálom!

-L-

2018.07.

Folyton dúlsz-fúlsz, mindig lázadsz,

Bezenged az egész házat.

Neked nem jó soha semmi,

S nem is tudsz ez ellen tenni.

Ha dolgozni kell, megsértődsz.

Hát miért játszod a szakértőt?

Csak árad belőled a sok panasz,

S nem zavar, hogy nem haladsz.

Benned testet ölt az irigységed,

Hiszed, hogy mindenki ellenséged.

Mint egy kétszínű "napraforgó",

Erre kedves, de arra morgó.

Pletyka, "sírás", rosszindulat,

Ez az, amivel időt múlatsz.

Örök elégedetlen hisztis "mártír",

Nem vagy más, csak energiavámpír.

-L-

2018.06.

Egy csendes, unalmas délután

Kopogtatnak kis lakásom ajtaján.

Kinézek, s egy furcsa alak áll ott.

Azt mondja, Ő hozza a boldogságot.

Mi több, Ő maga a Boldogság

Kinek nem erénye a pontosság

Én csodálkozva nézek rá, és nem értem.

Hisz vendéget még csak nem is reméltem.

A küszöbön állva néz rám és mosolyog.

Én zavartan várom, hogy tán besompolyog.

Az ajtómat még jobban kitárom,

Hogy belépjen újdonsült barátom.

- Gyere kérlek, hisz ajtót nyitottam Neked,

Alig várom, hogy együtt lehessek Veled!

De azt feleli: - Sajnálom, nem mehetek át,

Míg nem nyitod ki, szíved ajtaját!

Így hát azóta is álldogál a küszöbön,

S néha napján csendesen rám köszön...

-L-

2018.06.

Miért nem hagysz már nyugodni,