Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Utolsó utadon
Steel• 2012. augusztus 19. 21:30
Ölelésre tárta karjait a táj,
színes levél-virággal búcsúztak a fák,
szívünket húzta hiányod mint a láp,
könnyekkel fonta koszorúit a fáj...
Köd csillogott a hantruhás temetőn,
opálján átmosolyogta magát a Nap,
míg búcsúimákat olvasott a pap,
csupán mi görnyedtünk össze esendőn.
Isten kinyújtotta érted fény-kezét,
pillangó-lelked végre szabaddá lett,
már láttad szeretteid öröm-szemét.
Csak mi haltunk meg a földhalom felett,
míg sötétjének adtuk sorsod testét,
s örök társsá váltunk a gyász mellett.