Telesedő

Mára szétzilálttá váltak mind a pírok,

elaludtak az esőmécs-csillogások,

a fénysugárlások is elfutók, iszkok,

de gyakoribbak a felhőpillongások.

Fagyszúróssá hűlnek a hosszú éjjelek,

tenyerükben ősi kincs a Hold-amulett,

mely átragyog téli, fekete mélyeket.

Csak néha zörög a szélkerék, halk rulett,

többnyire némaság pólyázza a tájat,

dérderengést pillant az álmos szemű Nap,

míg szűz látványba csókol zúzmarás fákat.

Az alkonyszáj végül hósuttogást kap,

ahogy pehelyrebbenőn alásimulnak 

a fentből, mint fehér, piciny keszkenők.

Ekkor a szürkeségek lám felvirulnak,

magukra öltve a gyönyörű telelőt.