Telelő-táj

Mint párás üveg, oly ködös a lég szeme,

hóbárányokat terel mén-nyargaló szél,

szabadosan pőrül február, már nem fél,

még nem kongott el március-hozta dele.

Jégfürtös ereszekre feketül az éj,

mínusz-bősége fagycsikorgást terem,

a hajnal-láthatár fakó foltként dereng,

színvilága most távoli tavaszban él.

Fáradt hátasként poroszkálgat el a Hold

az Égről, felhőistállóban alszanak

a csillag-gebék, hisz fénytelen hallgattak

míg a sötétség birtokukon oda volt.

Azúrhalt-opálú reggelek fakadnak,

szirmot csupán a havazás termője bont,

pehely-hulló illatán tisztaságot ont,

midőn a csend csírái álmot hajtanak.