Te is

Tisztul lassan a szépnek-látlak ege,

te is csak az álmodó gyermek

képzete vagy, most a valóság szege

szúrja buborékom, becsapott szemed.

Ez a szerelem-világ, veled csupán

vágyakból foltozott magány-menedék

az évek nemtörődömsége után,

és nem hiszem, hogy igazi lehetsz még.

Te is csak mellékút vagy, rossz elágazás,

délibáb törődés-szomjam sivatagán.

Lehetőség voltál, adott választás,

s megbánásodnak is, mi haszna már?

Én  hófehér, téli csendnek hittelek,

tisztaságod versenyre kelt a fénnyel,

de árnyék élt benned, és bizalom-hiteled

nem kifizetődő, s a kár sem véges...

Ha megálljt nem szabok adózó magamnak,

koldussá nyomorul bennem a szív,

éhező lelkemmel drogként akarlak,

csontsovány énem imaként téged hív

majd...Mint a részeg, kit a hideg víz alá

állít a józanodás, tántorogva

látom, Te is csak egy újabb öncsalás

vagy, nem kérem tovább ál-mámorodat.