Tavaszodó

Mosolyra biggyed lassan a szél szája,

csintalan repked éledő fák között,

a napkelte percét tiszta fény várja,

a mezőkről olvadnak a hó-rögök.

Szűz mátkaként pirul újra az alkony,

mikor a láthatár ölébe vonja,

a Hold eldobja hideg-ezüst fátylát,

már aranysugárral hímzi az éj ágyát.

Felzümmögnek az első bogár hangok,

amíg a rügynyílás koszorúba fonja

virágról álmodó gallyak homlokát.

Illatfakadást ont kertek sóhaja,

a sok pőre park magára lombot lát,

a sziromhozás csírákat bontogat.