Szeptemberi montázs

Sötétülnek a lentek, fák árnyasai

nyújtóznak össze, mázolódik az esti

ibolyakék. Pár gyertyás sugár még lesi,

ahogy a párasűrűn áthaladni

próbál egy utolsó, piciny fényparázslás.

Opálbaldachin alatt most a holdvilág,

a park felveszi lyukas avarzokniját,,

lombok közt halkan zümmögő széldarázslás

verdesi a légjárás visszhangjait.

Éjszakába burkolóznak a háztömbök,

ezüstjeikre porladnak csillagrögök,

puha ködlebegés ringatja anyain

őket, míg tűnésbe nem alszanak. Messzi

tábortűznek látszik a pitymalat, mikor

a zenitre leheli magát a bitor,

és a némasággal együtt zsákba szedi

álmodások léleklomjait. Fáradt

sóhajként remeg a sok őszsárga levél,

bennük a nyári zöld alig, vagy nem él,

az ősz színcsókja rajtuk ott szárad.