Sarjulástól elmúlásig

Tavasz

Szembogárkák harmatát derengi a táj,
mint tekintet-fátyolosságát a szívnek,
ahogy megszületnek a kikelet-zöldek,
s életté mosolyodnak a földi csöndek.
A hajnalmálnák gyermeki derű-színek,
rajtuk még nincs sebkékség, ami mélyre fáj.

Nyár

Aztán bimbóvá érnek mind a rügyek,
barkák selyem-nyoszolyái hamvas szüzek,
rajtuk Nap-hintette tündérporok ülnek,
így virulnak az asszonylelkű tüzek,
miközben fények idusán csüngnek.

Ősz

Majd a virradat-mákony szürkülést dereng,
tulipán-pozsgákra hervadást mereng,
sok csillag-nárcisz kövirózsává dermed,
míg a zápor melankóliája csepeg,
és a szélben lezuhant lepkeként kereng
ezer levél, mit a fák szíve kilehelt.

Tél

Végül a felhőpillékből égdunna lesz,
fehér hópipacs-szirmokkal teli a rét,
mintha álomgyolcsot szőnének a párkák,
elpillednek mind a tarka virágmátkák.
A körforgás elérte novemberét,
jégtenyérbe vackol minden bogárnesz.