Nyár-szerelem

 

 

Szegfű-rózsaszín pirkadat, harmatot

csókol a fény ajkú Nap, tiszta ízét

lágyan hörpinti fel, s mint ablakot

tárja elénk június összes színét.

 

Számra lobban szerelmed, mint pipacsok

szirmain az alkonyi bíbor-sugár,

mosolygó íriszed, akár csillagok,

most úgy érzem nekem ragyognak csupán.

 

 

Szélpacsirta repked a csendfák alatt,

alélt sóhajunkban teljesség szárnyal.

Mint szikkadt földnek egy csepp eső-falat,

úgy vagy létszüksége bennem a vágynak.

 

Mint vízparton a báva kis fuvallat,

úgy ad ölelésed selyem-nyugalmat.

 

Fűszál-cirógató suttogott szavad,

szemedből a hit kék forrásként fakad.

 

Nevetsz – hallom, ahogy a hegyi patak

könnyű csobogással útjain halad,

szívem a folyó – otthona e hangnak,

így olvasztod dobbanásaiba magad.

 

Az éj opál-fekete baldachinja

fölénk hull, s amint a távoli kozmosz

Hold-asszonyát bókkal csillogni hívja,

könny-sebeimen oly szelíden foltoz

 

gyógyulást sok apró szeretet-vallásod.

Messze, fent dereng a tejút szépsége,

de itt az együtt-nyár – mindent-adásod –

a világ, gyönyörű veled-élésem.