Nem ismersz

Haj-szőke sugarait kibontja a Nap,

a kín-lábú ébredés végre rám talált,

tudom tőled-örömöt ez a perc nem kap,

kopott gyöngy szerelmed, hamis karát.

Mélye fúródtak a mondat-acélok,

töltényhüvelyek szúrják egész bensőm,

írisz-kéked nézve sem alélok

többé, meglelt hitványságod fűti erőm.

Nem ismersz, dölyföd lába hiába tapos,

rúghatsz érzés-valómba ezerszer,

az én fájdalmam nem lesz neked hangos!

Nem ismersz, mert lényem nem tucat-rendszer,

nem kellenek többé a bizsu-szavak!

Tiszta lobogásod árnyakba hamvadt,

őszintének már akarva sem hallak,

szádon úgy hiszem csak bántalmazás maradt.

Nem ismersz, nem láthatod meg azt a nőt

már soha, ki mindvégig pőrén tekintett

szemedbe, most túl mélyre fúrtad azt a tőrt,

miközben lelked is közönyt legyintett.

Nem ismersz, és már bezártam a hét-pillám,

a fátyol betonfallá épül csendben,

én gyarló vagyok, és a legnagyobb hibám,

hogy ennek nincs helye a férfi-vagy rendben.