Mikor eljön a tél...

...tejesre foltosul a fakó égopál,

széllármák csitulnak halk lebbenéssé,

hajnali halványak lesznek a fényorcák,

s kis dérgyertyák ragyognak fel sejlésén.

Zúzmarapillék szállnak az alvó fákra,

míg enyhe mézzé tűnik a láthatár,

ahogy az estarany rálobban a tájra.

A csillagos fagy harapni nem fáradt már,

jégszájjal keni szét hideg, fehér rúzsát,

nyomot hagyva minden földdarab nyakán.

A Nap elfelejti felvenni pírblúzát,

és inkább gyöngyderengést visel magán.

Dunnapuhát csak a hólehelések

adnak, mikor csipkeszerű szépükkel

állig betakarnak, oly csendességgel,

mit beszívni kívánunk egész létünkkel.