Mesél...

Parázsodik a fény, ölelésed selymén

 

  betakar a biztonság, és az érlő nyár
csókoddal ébredő holnapokról mesél.
A nélküled-élet emlék, már messze jár,

 

összeolvadó csendünk kimondatlan
szív-vallomás, ajkunkról sóhajként zenél.
Míg nem voltál, csak voltam sziromtalan,
de ma, tekintetedbe nézek, arról mesél,

 

hogyan virágzom percről percre - veled.
Barnás bíbort derengtet fölénk a tűző
július, szerelmet cirógat rám szemed,
nincsenek többé elzárkózásba űző

 

tettek. A pír-dús est jámbor fuvallata
egymásban talált megbékélésről mesél,
nem hoz kétkedést a mi lesz sugallatata. 
A bizalom igaz, nem délibáb-remény.

 

A Hold sugár-rétjén bűvös csillanások,
csillagok szentjánosbogárrá változtak,
idelent, a simult öröm-pillantások
sejtjeimben színes pillangóként táncolnak.

 

Mélyfekete éden a tücsök-zengő éj,
mámorosan repülök veled-szárnyakon,
a tejút-fátyol végtelen arról mesél,
míg értem gyúlsz, én átfénylek az árnyakon.