Mese-őszöm

Olyan kakaóillatos gyermeklét

most az ősz, páracsillogó hajnalrét,
hol kócos kis árnyék-koboldok futnak,
mohos tölgy tövében előlem elbújnak.
Bóbitaszél táncol a berkek alatt,
szoknyaként pördül, majd távolba szalad,
mig a dombokon innen és túl a Nap
palotájának fénytükrei csillognak.


Árkon és bokron masiroz a bogárhad,
nagy vidáman cipel konyhamorzsákat,
miközben flamingó madár lesz az alkony,
szász-szép szineire csillagfűzfa hajol.
A jegenyék meg óriás cukorsüvegek,
magos tónusaik ködbe süppednek.
Párnacsatát játszikázik korai fagy,
derek fehér tollpihéi hullanak


elém...miközben kifestőkönyvei lesznek
az ablakok virágrajzoló jégnek.
Aranyfürtös fiúcska odafönt a Hold,
ma biz tejútbojtos aranyköntöst hord.
Nyüzsgő hangyabolyként látom meg a reggelt,
pár angyal felhő-papirsárkányt reptet,
kacajosan ding-dong zümmnótás darázs,
hisz várja már pozsgás muskotály-varázs.