Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Már nem várlak
Steel• 2018. május 14. 14:07
Belém fogytak az álmok...De valahogy jó így. Nem adlak fel. Azt talán nem.
Csupán a saját utam járom. Ha a Tiéd felém vezet, találkozunk, tudom.
remélt...de érzett...A létezésed. Hogy mennyire ismerhetlek meg,
megismerlek - e ebben az életben, ki tudja...a holnap. Talán ismerlek.
Régóta. Mert úgy sejtem egy napon belém villansz...Jössz és Te leszel
a minden. Tulajdonképpen egy még távoli sorsban együtt várjuk a hajnalt.
Még a szívünk is egyszerre dobban, érezni a másikat sóhajról sóhajra,
mind mélyebben...Összetartozunk, valahol. És egyszer megeshet, hogy
tényleg. Hogy valósággá válunk. Most még Nélküled ülök a csendben.
Nem is várlak. Te arra jársz, amerre menned kell. Benned is ott vagyok...
azt hiszem. Isten a megmondhatója, meglátjuk - e egymást...Ma csupán
eszembe jutottál. Mert megálltam az úton, újabb állomást elhagyva.
Kicsit eltűnődtem. Úgy vélem messze vagy még...De VAGY. A saját csendedben,
a saját utadon, szikláid között, és Te is a horizontot kémleled. Amikor
felkel a Nap, azon a hajnalon...ahol összeérnek az ujjaink, és kezed majd
kezemben az összes választ megkapja...Már nem várlak, nem kérlek, hogy
gyere el. Jössz, ha jönnöd kell, ha ugyanerre vágysz...Ha a csendben
velem lélegzel, és a pillanat felismerésében nem lesz kérdés, kétség,
csupán a bizonyosság...Már nem várlak, csak jólesett, hogy kimondtalak.
gosivali2018. május 18. 22:59
Lélekemelő... Van, hogy megszépül a szomorúság bizonyos szépségélményekre... Ez ilyen.
Steel2018. május 16. 21:07
@DevilAngel: Bármit...
DevilAngel2018. május 16. 21:05
Nem tudom mit mondjak... Olvastalak... "Úgy vélem messze vagy még...De VAGY. A saját csendedben,
a saját utadon, szikláid között,... Jössz, ha jönnöd kell, ha ugyanerre vágysz..." Sokat mondó!
Törölt tag2018. május 15. 19:17
Törölt hozzászólás.
BakosErika2018. május 15. 06:03
Megkönnyeztem...
Nagyon szépen megírt szomorú sorok.
Ölellek.
Törölt tag2018. május 14. 23:27
Törölt hozzászólás.
Rozella2018. május 14. 19:53
Őszintén szomorú... és valahogy mégsem... Az örök, bizakodó várakozás lényegét érzem a sorokban, a sorok között. Nagyon szépen mondtad el.
york2018. május 14. 19:32
Tudom.
Mikijozsa2018. május 14. 15:30
micsoda szép költői gondolatvilág - levélszerűsége is segít jobban megérteni, gratulálok