Már nem várlak

Steel•  2018. május 14. 14:07

Belém fogytak az álmok...De valahogy jó így. Nem adlak fel. Azt talán nem.
Csupán a saját utam járom. Ha a Tiéd felém vezet, találkozunk, tudom.

Itt maradsz, ahogy mindig itt voltál. A sosem látott, a néha remélni sem
remélt...de érzett...A létezésed. Hogy mennyire ismerhetlek meg, 
megismerlek - e ebben az életben, ki tudja...a holnap. Talán ismerlek.
Régóta. Mert úgy sejtem egy napon belém villansz...Jössz és Te leszel 
a minden. Tulajdonképpen egy még távoli sorsban együtt várjuk a hajnalt.
Még a szívünk is egyszerre dobban, érezni a másikat sóhajról sóhajra,
mind mélyebben...Összetartozunk, valahol. És egyszer megeshet, hogy
tényleg. Hogy valósággá válunk. Most még Nélküled ülök a csendben.
Nem is várlak. Te arra jársz, amerre menned kell. Benned is ott vagyok...
azt hiszem. Isten a megmondhatója, meglátjuk - e egymást...Ma csupán
eszembe jutottál. Mert megálltam az úton, újabb állomást elhagyva.
Kicsit eltűnődtem. Úgy vélem messze vagy még...De VAGY. A saját csendedben,
a saját utadon, szikláid között, és Te is a horizontot kémleled. Amikor
felkel a Nap, azon a hajnalon...ahol összeérnek az ujjaink, és kezed majd
kezemben az összes választ megkapja...Már nem várlak, nem kérlek, hogy
gyere el. Jössz, ha jönnöd kell, ha ugyanerre vágysz...Ha a csendben
velem lélegzel, és a pillanat felismerésében nem lesz kérdés, kétség,
csupán a bizonyosság...Már nem várlak, csak jólesett, hogy kimondtalak.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

gosivali2018. május 18. 22:59

Lélekemelő... Van, hogy megszépül a szomorúság bizonyos szépségélményekre... Ez ilyen.

Steel2018. május 16. 21:07

@DevilAngel: Bármit...

DevilAngel2018. május 16. 21:05

Nem tudom mit mondjak... Olvastalak... "Úgy vélem messze vagy még...De VAGY. A saját csendedben,
a saját utadon, szikláid között,... Jössz, ha jönnöd kell, ha ugyanerre vágysz..." Sokat mondó!

Liwet2018. május 15. 19:17

Varázsa van minden írásodnak és én úgy szeretem olvasni...Többször is elolvastam ezt is. Nekem nem szomorú.Olyan örökzöldnek érzem.Talán nem a legjobb kifejezés rá, de bennem olyan érzést vált ki, mint a remény, hogy van.
Ölellek!

BakosErika2018. május 15. 06:03

Megkönnyeztem...
Nagyon szépen megírt szomorú sorok.
Ölellek.

Törölt tag2018. május 14. 23:27

Törölt hozzászólás.

Rozella2018. május 14. 19:53

Őszintén szomorú... és valahogy mégsem... Az örök, bizakodó várakozás lényegét érzem a sorokban, a sorok között. Nagyon szépen mondtad el.

york2018. május 14. 19:32

Tudom.

Mikijozsa2018. május 14. 15:30

micsoda szép költői gondolatvilág - levélszerűsége is segít jobban megérteni, gratulálok

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom