Májusvasárnap

Fáklyalángsugár-alkonyon már itt dereng
május...Fuvallathárfák szomorú kis
gyermeksóhajok. Csillaggyufákat lehel
az Ég, a hiány szürkület-borúi
szétáradnak egész létezésemen.
Anyák napját hoz az időmúlás újra,
s én halkult fohászként térdepelek,
fejfád alá könnyhóvirágokat nyújtva.
Csak a csönd lepkeszívverését hallom
most, ahogy fehér szárnyún vállamra ül.
Valami lágy tenyérmeleg éri arcom,
a gyász a maradt szépeken elszelídül,
míg a gyertyafény-tulipánokat nézem,
és lélegző szereteted élni érzem...
Csupán a szó gyámoltalan ott mélyen,
hol a hála suttog a kislány-énben,
mert elég nem lehetne semmi mondható,
azért, hogy mindig vasárnapként vittél,
és sosem voltam kevés, sok, vagy hagyható.
Köszönöm, hogy világodban csodaként hittél,
Anyám.