Keringésleállás

Messzi már a lombvirulás, a levelek,

akár tetőről a palák, potyognak

avarszáradásba. Az esti Ég ritkán

pironkodik, elvétve derengnek

bőrén bíborpozsgák. Szinte kopognak

a csepphangyák, hangjaik felhők sírják,

hamar eljő az éjszakák beállta,

gyorsabban alszanak ki a fénygyufák.

A nyirkosságban, a sok utcalámpa

is csak mézhalvány, s a sötétség filce

feketébben fog. Erősebb a ködszállta,

sündisznó a szél, szúrásai durvák,

amorf illegés a fák árnyéktánca.

A hajnal önmagának mindössze skicce,

egyedül a csillagrónák ragyognak még

tisztán, mikor a hűvös erejére tér,

s világít akkor nagyot a Hold-medál.

A delek erében most szikra sem ég,

szemükbe Nap-parázslás is alig, ha fér,

az őszi enyhek keringése, ím leáll.