Imák hajnalán

Merengő angyaltekintetek a felhők,
elhamvadó ágparázs az alkonyat,
a temetők kis szentjánosbogár-mezők,
ahogy a gyertyaimák fellobbannak.

Fénytérdeplő a táj, és ahogy sejlenek
a csillagtávolok, magába halkul a perc,
míg a bánatpárák a hantra cseppennek,
és a könnyek kezét megfogja a szeretet.

Dérderengést lehel az éji közel,
olyan rezzenetlen még a lomb is körül,
mindig így van, ha Halottak napja jön el,
mert nem a múlás, hanem az élet dicsőül.

Hisz minden pillanat itt lélegzik bent,
mit az idő látszón a halálnak adott,
mind egy hajnalmosoly ott, ahol a csend
mögött az emlékezés Istennek találkozott.