Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Földanya
Steel• 2012. január 22. 15:00
Esőcsipkés ablakomból nézem
a dombok, és szántöföldek álmát,
békésen pihennek a hó-párnán,
hunyt szemük messze-tavaszba réved.
Amerre látok, lélek-kerted él,
szunnyadó ágak virágzás-vágyán,
ahogy rügykelte idejük várják,
bár nyugvó sarjadásuk titkon fél.
A vész harkálya már fatörzsekre
szárnyalt, s mint sámán úgy dobolja
végóráit a nyárdús lomboknak,
te általuk fakadsz halk könnyekre.
Felhők sírják Ég-tested fájdalmát,
mit gyárkémények füstkése okoz,
kinek otthont adtál csak meglopott,
hisz embertengeren tört bárka már
léted. Szív-orgonád májusa tán
nem örök, fáradón hervad, sziromról
sziromra, míg a sejtjeid bitorló
tolvaj gyönyörű valódnak sírt ás.
Steel2012. augusztus 22. 23:41
Köszönöm Sea. Bár elég megkésve.
Törölt tag2012. január 23. 21:52
Törölt hozzászólás.
Steel2012. január 22. 22:07
Köszönöm Summer.
Steel2012. január 22. 22:07
Köszönöm Erika, hogy olvastad.
Törölt tag2012. január 22. 21:40
Törölt hozzászólás.
BakosErika2012. január 22. 19:15
Felhők sírják Ég-tested fájdalmát,
mit gyárkémények füstkése okoz,
kinek otthont adtál csak meglopott,
hisz embertengeren tört bárka már
Fájdalmasan szép kedves Steel!
Gratulálok!
Steel2012. január 22. 19:12
Köszönöm Kicsikinga! Sajnos nem tudok erről nem írni, egyre jobban nyomaszt, és nekem is fájdalmat okoz, mikor nap mint nap látom, mennyire nem becsüli az ember saját élőhelyét, s a Földet, aki minket magához fogadott, otthont ad nekünk...
Kicsikinga2012. január 22. 15:28
Nagyon szép felelősségérzet, szép versben megírva!