Felismerés

Gyertyamécs-Nap lett a júniusi nyár

 lázából, a hullám-fodrú fellegek, 
futó rezdülésként tova lebegnek,
s bensőm a meglátás ösvényén jár.

 

Csak fotó-pillanat annyi veled-év,
hajtás-friss szerelmünk tiszta illata,
mégis érzem, orromban titkon itt maradt.
Hűlni száműzetett az egymásért hév,

 

 

de lassan életemben hagyott magaddal
szembenéz az emlékedtől megdobbanó
szív, mert arcomon piruló lobb a szó,
bár a bevallásban mindig csend csak a dal.

 

Lepedőgyűröttek tegnap-képeink,
oly sokat nézem őket vissza merengve,
s veszek el közben könnyet remegve.
Már felismerlek, hisz régi fényeink

 

íriszem Holdja mögött ott rejteznek,
pillája vagyok tó-tükrű szemednek.
Már felismerlek, mozduló kezednek
érintései eltűnni feledtek.

 

Múzsám vagy, ki nekem ma is versgyöngyöt fűz,
tagadás nélkül látom, még szeretlek.
Sebhelye lettem kimondott nevednek,
már felismerlek, te vagy az örök tűz.