Emlékkép marad

Lebegő árnyliliomok odafent 
a felhő-fehérek, ösztövér jegenyék
ma még zöldjük delejével kérkednek.

 

De száradón sárgulnak már idelent
a földek, potyognak mind a gesztenyék,
és az éjek hűsebb talpon lépkednek.

 

Hamarosan a hajnal deres haja hull
vállaim csendjére, és avart kócol
virágszínes levelekből csíp-kezű szél.

 

A tücsökmadár éneke elhalkul,
szeptember szája fanyar ízekkel kóstol,
ősz-odúkba bújik minden ami él.

 

Csak szemem keretében őrizhetem 
tovább a nyár-festmények szivárványát,
a pirosítóval szépítkezett alkonyt.

 

Emlékkép marad illatos, zöld szigetem,
míg figyelem az Ég köd-pipázását,
s a folt-pöttyökre kopott csillagpagonyt.