Emlékek Veled – anya

 

 

 

Üvegen színekre bomló fénytörés

most az alkonyat, ahogy zsenge létem

albumát lapozom, és az éjnövés

árnyék-meséit felnőtt-széken nézem.

 

A szél, mint szívverésed tiszta hangja,

Kataszelet-ízű percek nyelvemen,

szuszogásod megnyugtatóan szép halkja:

felidézem, s mint hajdan szendergem

 

könnyű álomba. Lángos-fodrú felhők

úsznak az esteledett Égen ott fent,

fellebegnek az első csillagteknők.

 Érzem, a testbéklyós világban ide lent,

 

bennem él a főzött csoki mázadra

éhes gyermek,  ki szeretet-házadra

 

vágyik ma is, hol pogácsa illatú

szombatok vártak, emlékük visszahúz.

 

Süteményhabos vasárnap délután,

ahol egy-kézként sürögtük a konyhát:

hiányzik – veled, megannyi év után.

Kocsonya szagú téli napok sorát

 

falná korgó gyomrú lelkem, hisz akkor

tudtam, ha az ajtón belépek, ott vársz.

Nem számított, hogy halad velem a kor,

ha arcomra puszid pillangója szállt,

 

s lehettem öledbe ülő nagy kamasz.

Mára megélt pillanatok fényképe

maradt csak nekem, nincs több együtt-tavasz,

mert nem élnek örökké a kérészek.