Csillag-hajnalon

Színfoltokat szór a közelgő fénykelte,
álmosul már a kobaltos éj szeme,
de a Hold-magasban még csillagsólymok
szállnak, mint bóbitáló arany-homok.

Búzavirággá halványul a sötétség,
délibáb látvány, összenőtt Föld és Ég.
A percet várom, mikor szőke kontyát
kibontja a Nap, és a sugár-fonák

sárgaméz tincsekben terül szét a lombok
zöldlevél vállán. Lassan ébredést dobog
a város szíve, nézem a fent-világ
panoráma szépét, szivárvány-virág.

A csend harmat illatként tölti meg tüdőm,
hunyt pillával szívom be tiszta valóját.
Ahogy fekszem a horizontba tűnőn,
szellő-pihe simítja létem tarkóját.

Felhő-léggömböket fújdos a hetyke nyár,
könnyű lebegésük szabadság-mámor,
s mikor magam mellé pillantok, arcod már
lélek-közel, és ajkaidon csókol Ámor.