Csendkönnycsepp

Pipaparázs csupán a közelgő este,
a pára selyemfoszlányai arcomon...
A szívemre ült némaság oly beste,
mint holdárnyék az éjjeli partokon.
Elhalkult a patak szívmoraja is,
bennem csak egy kislány válla rázkódik,
világában már örök hiányod lakik,
Apám. A Tiéd épp csillagot álmodik,
hogy aztán szembogarukról hozzám láthass,
és derengésük szelíd Isten-ujjhegyén
simíthasd mosollyá gyászát a kislánynak.
De tudod Apu, a fájdalom túl nehéz...
Krisztus-stigma minden mélyült csöndemen,
kis hóvirág-könnyek nyílnak szememben,
a sosem voltat, sosem lehetet ölelem,
és kereszt-halált halok a perceken.