Apu

Gondolatkezemen a pillangó-most,

sajdulón olvasom a múlt vagy lapjait,

könnycsepp-szemembe pislog a bámész Hold,

míg számolom szó-gyöngyeid karcait.

Öröknek tűnő a közénk nőtt távol,

én nem tudom lelked visszanéz-e rám?

S nem tudom, ha az enyészet-idő

hozzám érkezne, apaságod hit-dőlt

tornyait kérnéd - e épülni a mától,

vagy sorsod csak borízű magányt lát?

A kétség bennem választalan, de tudd

apu, ha gyengül szívem dobbanása,

s belőlem neked már csak a csend jut,

megtalálsz az emlékezés sóhajában.