Amíg felkel a Nap

Figyelem a ködfogaton utazó

szelet, ablakomba könyököl az est,

sóhajlírád papíromra verset fest,

mosollyal simogatsz, míg kint hull a hó

a tél-fehér városra. Mozdul a test,

mint ágon alvó rügy, amely kutatón

keresi ébredését, míg újra hoz

virágot - veled éled bennem a csend.

Pislogó álom a félhomály szeme,

ahogy ölelkeznek remegéseink

teljesen egyek vagyunk -  másik felem. 

Mint a párta ha lágyan sziromra hajt,

úgy nyílok szerelemre én is neked,

rádfonódásom ledér ringatás-dal.

Majd elernyedt örömünk kar-ágyat kap,

rezdülés-érzésed nyugalompárna,

vágyaink fagyöngye alatt ott várlak

mikor holnapunk ébreszti az új nap.

Feketén sűrűk már a leske árnyak,

íriszemre pirkadó látás te vagy,

fényed eláraszt, amíg felkel a Nap,

szívhangod szépe lobogó tűzfáklya.