S.MikoAgnes blogja
SzemélyesHajnali háromkor
Hajnali háromkor még hűs levegőn,
rovom a köreim korán ébredőn.
Hűséges kutyuskám nyomomban baktat,
csendesen örülünk az újabb napnak.
Esthajnal csillaga még fenn az égen,
vidáman ragyog ránk:-Jé, ti már ébren?
Lassacskán ég széle bíborba borul,
tűnik a sötétség s ím fénykoszorú
jelzi most keleten a nagy érkezést:
felgurul égre felséges fénykerék!
Felhő nincs közelben, ragyog a kékség:
-Köszöntünk Napfenség! Hozz nekünk békét!
Duplán kikeltem....
Kikeltem ma ágyból, még inkább magamból,
szeretet-szó helyett most éppen harag szól!
Kit bántana versem, kerüljön messzire,
ne fájjon miattam költői kis szíve!
Későbbre se várjon művészi sorokat,
korszakos műveket, világra szólókat!
-Amatőr rímelő vagyok hidd el nekem,
szívemből írok én, hiszen így szeretem
sorokba rendezni gondolataimat,
boldogan szót adva hétköznapjaimnak!
S ha leszólod versem, fáj az nekem nagyon,
ezért rút kritikád szó nélkül nem hagyom!
Vannak kik kedvelnek, áldja őket Isten,
széppé teszik napom, ez elég úgy hiszem
e ronda világban, hol kevés az öröm,
ezért kerülj engem:
Őket megköszönöm!!!!!
Visszatért a kemény hideg
Visszatért a kemény hideg,
pár napja jég kutya vizén,
hideglelős hajnalokon,
nem mehetek kertbe ki én.
Alvásom már ugrott négytől ,
ágyam kidob, ez rettenet!
Párom, Micim alszik mélyen,
kerül álom csak engemet.
Ólomlábon cammog idő,
én ablaknál elmerengve,
száguldoz sok gondolatom:
jaj, de messze napfelkelte!
Lassan, lassan színesedő
kelet felől égnek alja,
váltakozón szép színekkel
gyönyörködtet, marasztalna....
De már idő! Kutyám jelez,
mégis menni kell a kertbe,
a "dolgait" nekem végzi
csak! újabban reggelente.
Bemozgatom kezem, lában,
felkapkodom meleg ruhám,
Micim vezet kert végébe.....
és kedvem is jobb ezután!
Mily kedves idézni I.
Szeretet-szavakkal,
szemérmes szavakkal
suttogom el néked,
örök érzelmeim
szívemből megéltek.
Első emlék rólad
boldogság lelkemnek,
mikor barna szemed
arcomon feledted.
Nem volt az oly régen,
alig hatvan éve,
s nem fakult az emlék
összekötő fénye.
Dobban öreg szívem
ma is hevesebben,
mikor pillantásom
lopva reád vetem.
Nem látom ősz hajad,
sok-sok apró ráncod,
karcsú fiút látok,
kivel roptam táncot.
Lábam már meglassult,
énhajam is ősz lett,
ám
mily kedves idézni
kezdeti időket!
Kicsi lányka s édesapja
Felsejlik néha halvány szép
emlék... ma könnyes ajándék...
Kora tavasz, ketten együtt,
szemet vonzó virág, szedjük
fűben kutatva, kacagva,
kicsi lányka s édesapja.
Apa magas, sőt óriás,
rágondolván hideg kiráz,
lelkemben mély nyomot hagyott...
harmadnapra lett ő halott.
Halott harmincegy évesen...
s én idősen emlékezem!
Gyűjtött virágunk ibolya,
rajtam rózsaszín kisruha,
derekánál körbe-körbe
azt apukám tele tűzte
kék és fehér ibolyával
és vitt haza, vitt nyakában.
Édesanyám gyönyörködve
látványunkat megkönnyezte...
s ó, ezt a nagy boldogságot,
mit világ is ritkán látott,
nem feledem én míg élek,
őrzöm míg jön végítélet...