S.MikoAgnes blogja

Hogy múlnak az évek! Szinte elröppennek!
Lassan itt ősz vége és már tél közelget.
Csak az éj, mely hosszú, rossz alvásom miatt,
most értem anyukám, ki hajnalon "riadt".

S riasztott minket is álomból vert zajjal,
azt hittük ijedten, van valami nagy baj!
Á, mely vadul zörgött falon túl: mosógép,
hiába morogtam: -Jaj, anyu, aludnék!

Szegénynek nagyon fájt a visszeres lába,
inkább temetkezett hajnali munkákba.

Finom reggelinket szívvel adta elénk.

Sőt, mire felkeltünk, már kész volt az ebéd!

Ma már nekem fáj a testemen mindenem,
s én vagyok ki Párom hajnalban felverem...
Igazán most értem, mily nehéz volt neked,
bocsáss meg, ha egykor nem éreztem veled!

Szeptember már őszi hónap,
ám a Nap még nyárt idéz,
oly forrón süt, szinte éget,
eső nélkül pázsit vész.

Rászáradnak bús ágakra
szomorúan levelek.
szeretnének színesedni...
együtt érzek veletek.

Megszökött már elmúlt évben
fúrott kútunknak vize,
locsolásra vezetékest
bírjuk-e majd jövőre?

Kevesebb a madárdal is,
kutyám elnyúlva liheg,
nem csendült fel gyermekkacaj,
üres lett szomszéd liget.

A természet még változhat,
ha jő többnapos eső,
s elszáll én bús hangulatom:
add meg, add meg, Teremtő!

Korábban sem írtan jobban

és ma sem rosszabbul, talán...de

kezdetektől így biztattál:

-Ahogyan írsz, nagyon remek,

dicsérve olvassuk versedet!

És most?

Húzza két ló, visz a szekér, boldogsággal bíz' ez felér!
Lenke, Vilma csodatáltos, s én lehettem kiváltságos,
kit Lenkére most felültet, nagyapám, de aztán büntet,
ugyanis elvetemülten langyos vízbe beleültem
sértve lovak itatóját, tudván bár, hogy nemes jószág!
S ilyen vízből már nem iszik, ezért kaptam ki...egy kicsit.
Hisz a két ló szemefénye, öregemnek nagy értéke!

Hatalmas volt az a két ló, én még kicsi kölyöktacskó,
álmom idézte meg őket, Vilmát, Lenkét, Felmenőnet.

S valóságban itt most vár rám, két lábával ajtón állván
az én kedves Mici kutyám, s játékra hív szunya után.
Mi az ami ismétlődik? Ha a madár belefürdik,
én kutyám sem lefetyeli, tiszta, friss víz kell csak neki!
S mi most minden boldogságom? Kedves Micim s drága Párom!

Rátaláltam társaságban régi ismerősre,
csodálkoztam  meglepődve:
egyáltalán ő-e?
Mily szép ruha, minőségi, s jólformált frizura,
cipő drága, merev tartás:
micsoda figura!
Barátságos, kedves lénye megváltozott, miért?
Elképedve bámultam őt:
ó, mennyire kimért!
Affektáltan finom beszéd, gőgös hanghordozás,
ledöbbentem, milyen más ma:
ez már tiszta sznobság!
Szemét eddig nem festette, mesterségesnek hat,
rebegtette a pilláit:
jaj, még összeragad!
Ujján gyűrűk, nyakán arany, s hogy feszített hozzá!
"-Nem bírom a megjátszókat!"-
egykor panaszkodtál......
Igaz, akkor egyszerűen, otthoni ruhában,
nyűtt papucsban és mackóban
játszottál kutyáddal.
S elbeszélgettünk nagyon jó, oldott hangulatban, de
megismertem másik éned:
hááát, ......nagyot csalódtam!