S.MikoAgnes blogja

Napok óta deréktájon
nőttön nő a keservem,
nem szűnő a nagy fájdalom
hiába lefekszem.

Felfázás ez, vagy súlyosabb?
A vesém van veszélyben?
Nem elég a gerincbajom?
Mit kell még megérnem?

Olyan erős már a kínom,
hogy elaludni sem hagy,
álmatlanul hánykolódom,
a fájdalom, jaj, nagy!

Elfogyott cseppjeim okán,
ó, de szúr a két szemem !
Memóriám is defektes?
Nélkülözhetetlen!

Jó melegbe burkolózva
lazítok el légzéssel,
imáimban egészséget
kérek egész éjjel.

Jön baj csőstül, hívatlanul,
de a múló idővel,
úrrá leszek minden gondon
Úr adta erőmmel!

megcsillant a napfény
fán maradt levélen
éppen felém fordul
kacsintó ledéren
amikor a szellő
lebbent egyet rajta
természet szépsége
a lelkem meghatja
párom és kiskutyám
nézd körbe ölelnek
így gonosz betegség
még nem is ölhet meg
csütörtöki fények
felvidítják szívem
és a sok szeretet
meggyógyít majd: Hiszem!

Tönkretesz bosszantón túlérzékeny lelkem,
pokróc-durvaság közt nincs is mit keresnem.
Vérig sértik egymást és észre sem veszik,
vég nélkül pletykálnak, intrikál mindegyik!

Még az is rossz nekem, ha megbántanak mást,
vált ki belőlem oly fájdalmas hatást, hogy
nem bírok vállalni közöttük szerepet,
velük időtöltést így nem is tervezek!

Hiszik, bánat nekem otthon, elvonultan,
én pedig örülök hetven is elmúltan!
Nem szívhatják erőm, akik ezt nem adnak,
ami pedig még van, tartom meg azoknak,

akik évről évre jöttek egyre többen:
Poetos oldalon fürdőzöm örömben.
Nem vagyok magányos verses társaságban,
lettek barátaim széles e világban!

Pletykás nép nem kellesz, hiába is hiszed.
Nem ronthatod napom! Megtartom e hitet!

Néhány rosszindulatú ismerős ihlette a soraim.

Hajamra rászitáltál ősz,
dereddel leptél be,
hol van már rég az ifjúság....
de éltet szép emléke!

Nagy tervekkel indultam útra,

sok meg is valósult,

fáj, hogy elveszett néhány,

benne  betegség gátolt.

Sírtam, amikor azt kellett,

hullattam sok könnyet,

de, elértem számos évet,

szívem ennek örvend!

Immár ajándék éveim

becsülöm meg nagyon,

tartson még itt e földön,

s Istennek hálám adom!

Jó csak kellemest idézni:
ok az nagy mosolyra!
ám, a rosszat te is feledd,
űzd le a pokolba!

Mosolyom mily megtévesztő:
Ó, ne higgy Te erősnek!
Sorstépázott életemben
bajok bajjal tetőztek.

Gyermekkoromtól kezdődő
sok-sok buta betegség....
testem, lelkem megviselő,
fájón felőrlőn elég!

Apám veszett ártatlanul!
Máig meg nem érthetem!
Csak, mert nem lett árulóvá...
belefáradt értelmem.

Édesanyám szorgos keze
pillanatra meg nem állt,
osztotta a szeretetet,
mégis végzett vele rák.

Magzatomnak elvesztése
sírig kínzó gyötrelem,
másik gyermek nem küldetett,
miért?- fejem törhetem...

Hőn imádott hivatásom
nyújtott némi kárpótlást,
s segít bírni, mi még vár rám:
a mellettem álló Társ.